„Ez az album egy tágabb haza szenvedélyes szeretetéről szól” (x) – Válasz Online
 

„Ez az album egy tágabb haza szenvedélyes szeretetéről szól” (x)

A zeneszerzőként, zenészként és tanárként egyaránt aktív Cserepes Károlyt az elmúlt években elsősorban a folklór és annak elektronikus feldolgozásai foglalkoztatják, amellyel egymástól távol eső zenei elemekkel teremt teljesen új hangzást. Blacklake című lemeze a világ legjelentősebb világzenei toplistájára, a World Music Charts Europe listára is felkerült.

Legújabb lemeze, a My name is Elvis a „Szelfik gyerekjátékokra” alcímet viseli, és a gyerekfolklórt dolgozza fel. „Ezek nem is annyira dalocskák. A 80-as években hozta haza az iskolából a 8 éves Panni lányom ezeket, amelyek inkább ritmikus mondókák, kiszámolók, tapsos, ugrálós játékok kísérői. Tehát többségükben ma is élő, városi, iskolai folklórról van szó. Rögtön láttam, hogy ez egy ismeretlen világ a felnőtt társadalom számára, és hogy ebből lemezt kell csinálni” – mondta Cserepes Károly.

A gyerekek által feltöltött „szelfik” csodálatos újdonsága, hogy nem csupán a dallamot, vagy a szöveget magát tartalmazzák (mint általában az archívumok felvételei), hanem azt a spontán örömet is, amit a gyerekek játszás közben átélnek.

„Ez az album a hazaszeretetről szól. Egy tágabb haza szenvedélyes szeretetéről, amit úgy hívunk, hogy Föld.”

Hallgass bele az albumba itt:
Cserepes – My Name is Elvis Presley: 02 Choco Choco La La

…és itt:
Cserepes – My Name is Elvis Presley: 03 This is a Miserable World