Sosem látott felvételek az Index megszállásáról és a Telex alapításáról Földes András új dokumentumfilmjében
Az Index újságíróinak közös felmondása 2020 nyarán nagyot szólt, ám a közvélemény nem minden oldalát ismeri a történetnek. A lap újságírója, Földes András belülről filmezte végig, ahogy kormányközeli alakok jelennek meg a szerkesztőségben, amely mégsem enged, egy emberként mond fel, majd titokban megalapítja a Telexet. A kamera öt éven át forgott, a 80 dühös újságíró című dokumentumfilm pedig februártól a művészmozikban lesz látható. Földes András a HetiVálasz vendégeként a magyar sajtóban először beszél most a film készítéséről, a történtekről és a tanulságról: arról, hogy a hatalomnak hogyan lehet ellentartani. És hogy még ha sikerül is, milyen károkat okoz mindez. És hogy miért is kelet-európai az a happy end, amellyel ez a történet zárult. (Földes 2022-ben távozott a Telextől.) Az adás különlegessége, hogy Zsuppán András személyében olyan válaszos kolléga is ül a stúdióban, aki szintén belülről élte át a folyamatok első szakaszát – az Index rovatvezetője volt ugyanis a lap kormányzati megszállásakor. S ha már külpolitikával sokat foglalkozó kolléga volt a vendégünk, a nagyon törékeny világpolitikai helyzetre, Donald Trump őrületeire is vesztegettünk néhány szót. Műsorvezető: Stumpf András.
Az adás meghallgatható a fenti lejátszóra kattintva. Ha az nem jelenik meg, közvetlen link itt. Ha egyszerűen letöltenék az adásokat mp3-formátumban, ide kattintsanak! Ha telefonon keresztül csatlakoznának műsorunkra, a Spotify mellett iTunes-on, TuneIn Radio-n és Pocket Casts-on is megtehetik. Podcastunk RSS-csatornája ezen a hivatkozáson található. A podcast Youtube-on is fent van!
Részletek a műsorból:
Ez a film annak a 80 újságírónak a története, akik felálltak még 2020-ban, amikor kormányzatinak tűnő nyomás jelent meg az Indexben, és amikor veszélybe került a szabadsága a lapnak. Én akkor kamerát ragadtam tulajdonképpen újságírói ösztönből.
Azonnal kamera után nyúltál, és tudtad, hogy ez most akkor a történelemnek lesz?
Nagyon izgalmas történet, ahogy a filmkészítés zajlott. Én egy hegymászóbaleset miatt törött gerinccel otthon voltam, amikor a Dull Szabolcsot kirúgták. És igen, rögtön szolgálatba helyeztem magam, berohantam a szerkesztőségbe.
Törött gerinccel?
Igen, volt egy gerincmerevítőm. Kamerát ragadtam tehát, egyszerűen azért, hogy dokumentáljam az eseményeket az utókornak. Elkezdtem forgatni azt az őrületet, azt a vitát, azt a hevületet, amit ez a szerkesztőség átélt, és amit szerintem még így senki nem láthatott kívülről. Az a fajta belső vívódás, ami egy ilyen esetben végigmegy ezeken a közösségeken, szerintem ismeretlen a külső szemlélő számára; ezt megörökítettem azzal a céllal, hogy ezt a néhány napnyi felvételt majd elrakom, és megmutatom az utókornak, valamikor használni fogom. De a történetnek nem akart vége szakadni. Minden egyes nap hozott egy újabb érdekességet. Amikor elkezdtem, amikor megnyomtam a rec gombot, csak azt akartam fölvenni, milyen nevetséges indokokkal próbálnak minket meggyőzni arról, hogy maradjunk. Ugye bevonult három ember a szerkesztőség elé, hogy akkor mostantól ők vezetik a céget, és hogy ne izguljunk, minden nagyon jó lesz. Elindult a felvételeken is látható óriási és nagyon heves, de nagyon okos vita arról, hogy miért nem akarjuk mi ezt, és miért tartjuk jónak, hogy megmaradjon a szerkesztőség függetlensége. Nem tudtam, hogy ennek az lesz a vége, hogy felállunk. Aztán néhány napos vita után hirtelen kikristályosodott, hogy nincs maradásunk, és ki kell állni a világ elé, és együtt felmondani, mert különben a saját újságírói hivatásunkat csúfoljuk meg.
Ezért is lett 80 dühös újságíró a film címe, valószínűleg a 12 dühös emberre utalva.
Arra utalva, igen.
A film főszereplője ugyanakkor te vagy. Exhibicionizmus?
Nem, ezt a francia filmfejlesztők javasolták, akikkel a filmen dolgoztam – az egész produkciót kivittük ugyanis külföldre. A személyes film lett az irány. A másik út az lett volna, hogy elindulunk a tényfeltárás felé, az viszont teljesen legyalulta volna a filmes jellegét, és azt éreztük, hogy ez a fajta tényfeltárás néhány évig érvényes, viszont azok a felvételek, amik elkészültek, olyan erővel bírnak, hogy valójában inkább 5-10 év múlva lesznek fontosak. Amikor már senkit nem érdekel, hogy melyik cég pontosan kit vett meg, amiről nekünk, ha filmre visszük, bizonyítékokat is kell szolgáltatni, hogy ne legyen perelhető a film… Innentől kezdve sokkal szárazabb és sokkal időhöz kötöttebb történet lett volna belőle, holott volt egy általános tanulságunk ebből a filmből kihüvelyezve, és ezt szerettük volna eljuttatni a nézőkhöz. Ehhez viszont kellett az, hogy ez személyes történet legyen, és kellett az, hogy érezhető legyen, itt most egy ember szemén keresztül és tapasztalatain keresztül mutatunk be egy általános történetet.
Általános történetet miről?
Arról, hogyan lehet ellenállni a hatalom nyomásának, hogyan lehet valamifajta, legalább kelet-európai happy endet kihozni azokból a történetekből, amit itt mi is megéltünk mindnyájan, és amit Magyarországon nagyon sokan élnek meg az utóbbi tíz évben, amikor jön a hatalom, elveszi a cégüket, belép a játékterükbe, ledarálja őket. Hogy ennek hogyan lehet ellenállni, mi azt szerettük volna elmondani, és ehhez kellett az is, hogy megjelenjek én, mint szubjektum. Vagy a film további főszereplői, Munk Vera és Bodolai László.
Róla beszéljünk, mert ennek tényleg van egy általános tanulsága: a filmben iszonyú érdekes az a vonulat, hogy egy Bodi típusú embert megismerhetünk, egy olyan embert, aki végső soron lehetővé teszi, hogy a hatalom elfoglaljon egy szerkesztőséget.
Bodolai László az Index ügyvédje volt huszonévekig, és amikor megtörtént az a rettentően bonyolult konstrukciós váltás, amit Simicska talált ki tulajdonképpen három függöny mögött, akkor ő lett az Indexet tulajdonló alapítvány elnöke. Ilyen minőségben az Index függetlenségének valós záloga. Tehát ő egy jó szándékú stróman volt tulajdonképpen, ezt kimondhatjuk. Az én értelmezésem, hogy neki ez a jó szándéka végig megmaradt, és ettől volt ő egy nagyon izgalmas szereplő, számomra szinte Shakespeare-i drámába illő szereplő, hogy miközben ő jót akart, a körülmények egyre inkább olyanná váltak, hogy az a jó, amit ő megpróbált folyamatosan fenntartani, egy idő múlva kényszer lett, egy idő múlva gát lett, és egy idő múlva ő talán nem is látta, de a hatalom érdekeinek képviseletévé vált. Miközben az ő motivációi az én értelmezésem szerint nem változtak, és ettől lett Bodolai karaktere és szerepe annyira izgalmas, hogy tulajdonképpen végigvittük a filmen az ő sorsát, azt is megmutatva, hogy ráadásul nem is lett szupergazdag, sikeres és a hatalom által felemelt ember, hanem tulajdonképpen egy kicsit elhagyatva, elfelejtve egyszerű ügyvédként folytatja a mindennapokat most is.
Még ha el is fogadom, amit mondasz arról, hogy nem volt pontosan tisztában azzal, hogy mit csinál – bár azért elég sok jelből következtethetett volna –, de most, évekkel később, amikor találkozott veled, hagyta, hogy elkészítsd azokat a felvételeket a Duna-parton, ahol horgászik, és ahol beszéltek erről a dologról, neked mi volt a benyomásod? Tudja, hogy tönkretette az Indexet?
Ő azt mondja, és egyébként én is ezt mondom, hogy az Index menthetetlen volt ekkor már. Tehát ott ült az élén a Vaszily Miklós, és ha nem ő teszi meg, akkor megteszi más. Bodi egy csavar volt ebben a gépezetben. Én nem tudom, hogy ő mennyire látja a saját felelősségét; nekem úgy tűnik, hogy önmagának is ellentmond. Egyszer arról beszél, hogy ő hogyan próbálta megmenteni az Indexet, majd ugyanabban az interjúban hirtelen azt mondja, hogy mindnyájan tudtuk, hogy az Indexet már nem lehetett megmenteni, legfeljebb a következő választásig tudtuk volna kihúzni, az Index sorsa el volt döntve. Tehát, hogy ez egyszerre jelenik meg.
Olyasmit is mond a filmben, hogy ha nem teszi meg, amit tett, akkor nem álltok föl, és akkor nem csináltok Telexet, és hát akkor szegényebb lenne a magyar sajtó. Meg is köszönhetnétek neki!
Ez a burleszkszerű része.
Ha valami kelet-európai, bár happy end nélkül, akkor azt hiszem, hogy ezek azok a mozzanatok.
A film vége viszont tényleg kelet-európai happy end, hiszen a Telex a legvégén olyan lappá vált, amilyet megálmodtunk, amikor elhagytuk az Indexet, illetve elkezdtünk szervezkedni. Nyilvánvalóan traumák után, veszteségek után, de a Telex mára tulajdonképpen jó lap lett jó szerkesztőséggel.
Ez az adás nem készülhetett volna el olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű platformon! Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
