„Gumicsizmát húz, és átgázol a sáron, hogy segítsen” – folytonosságot hoz XIV. Leó pápa
Csütörtök este a konklávé Robert Francis Prevostot választotta meg pápának. Vendégszerzőnk, Görföl Tibor teológus kiemeli, hogyan esett ki a Ferenc pápát leplezetlenül bírálók jelöltje a választás során, és lépett ki minden várakozást, találgatást és számítgatást megcáfolva egy olyan pápa a Szent Péter-bazilika erkélyére, aki püspöki jelmondatának a krisztusi egységet választotta: „In illo uno unum” – „Benne, az egyetlenben mind egyek vagyunk”. Portré XIV. Leó pápáról.
„Auguri doppi, Pietro”, azaz „kétszeres szerencsét, Pietro” – ez a bántóan nyers jókívánság Giovanni Battista Rétől, a bíborosi kollégium dékánjától hangzott el közvetlenül a pápaválasztási konklávé előtt. A címzettje természetesen a választás vezetőjeként és pápaesélyesként egyaránt kiemelt pozícióban lévő Pietro Parolin bíboros államtitkár volt, aki mellett valóságos korteshadjárat indult az elmúlt napok során vatikáni körökben. Leplezetlen bírálatok egész sora hangzott el Ferenc pápa ellen: volt, aki a nőknek juttatott magas egyházi pozíciókat kifogásolta, és akadt, aki a szinodalitás programját tartotta elfogadhatatlannak, vagyis azt az elgondolást, mely szerint a katolikus vezetőknek együtt kell haladniuk a legegyszerűbb hívő emberekkel, szüntelenül figyelve a véleményükre és az igényeikre. Ezzel párhuzamosan a Parolin-ellenes támadásokra sem kellett sokat várni: főként befolyásos amerikai körökben fogalmazódott meg az üzenet, miszerint Pietro Parolin túlságosan előzékeny volt Kínával, s ezért nemcsak pápának nem alkalmas, de az egész vatikáni Kína-politika is módosításra szorul. Az intrikák és a törésvonalak sokasága közepette aztán
minden várakozást, találgatást és számítgatást megcáfolva egy olyan pápa lépett a Szent Péter-bazilika erkélyére május 8-án kora este, aki püspöki jelmondatának a krisztusi egységet választotta
„In illo uno unum” – „Benne, az egyetlenben mind egyek vagyunk”.
Az egység, amelyet XIV. Leó néven Robert F. Prevost képviselni fog, a legkevésbé sem ígérkezik színtelen és erőtlen eszmének. Kiderült ugyanis, hogy az egész világegyházat és a teljes földkerekséget képviselő pápaválasztó bíborosi testület hallani sem akar gyökeres fordulatról Ferenc pápához képest (józan megfontolás alapján erre természetesen nem is lehetett számítani), nem kíván megrekedni a merő diplomáciánál, nem elégszik meg a „törvény és rend” kidomborításával, hanem folytatni akarja az emberekhez közel lépő, az emberek tényleges élethelyzetét ismerő és lelkipásztori beállítottságú pápai magatartást, noha tagadhatatlan, hogy valamelyest kiszámíthatóbb és mérsékeltebb formában.
Senkinek nem kell szégyellnie, hogy nem ismeri közelebbről Robert F. Prevostot. Még befolyásos vatikáni körök sem tudtak sokat róla 2023 elején, amikor a világegyház püspökeinek jelentős részét kiválasztó és felügyelő vatikáni szerv, a püspöki dikasztérium élére került. Ez a dikasztérum (a kifejezés nagyjából a szekuláris minisztériumnak felel meg) igen előkelő helyet foglal el a vatikáni struktúrában, gyakorlatilag a katolikus tanításért felelős Hittani Dikasztérium után következik a rangsorban, s vezetőjétől nemcsak az várható el, hogy szoros kapcsolatban legyen a pápával, de az is, hogy egy hullámhosszon legyen vele. Ilyen ember Robert F. Prevost, aki révén valódi folytonosság valósul meg a 21. század két „latin-amerikai” pápája között.
hirdetés
XIV. Leó ugyanis legalább annyira latin-amerikai, mint amennyire észak-amerikai. 1955-ben született Chicagóban, francia felmenőkkel rendelkező apától és louisianai kreol származású anyától, s harmincéves korától Peruban végzett lelkipásztori tevékenységet, a nagy ókeresztény egyházatya által megszövegezett regulát követő Szent Ágoston-rend tagjaként. 2001-ben a rend általános vezetőjévé választották hat évre, ezért Rómába költözött, ahol végül 2013-ig élt, mivel másodszor is hatéves vezetői megbízatást kapott. 2014-től viszont ismét Peruban tevékenykedett, s 2015-ben a bő félmilliós lélekszámú Chiclayo püspöke lett. Szívesen viccelődött azzal, hogy nem is tett meg nagy utat, hiszen Chicago és Chiclayo között mindössze néhány betű a különbség. „Nagyon érzékeny lesz az egyház társadalmi tanítására”, mondta róla tegnap este utódja, Edinson Farfán chiclayói püspök, és tudta, hogy miről beszél.
A peruiak úgy emlékeznek rá, mint aki „gumicsizmát húz, és átgázol a sáron, hogy segítsen”,
és szó szerint így is tett 2022-ben, amikor a hatalmas esőzés miatt áradások sújtották Chiclayót és a környékbeli falvakat. Ételt és takarókat is osztogatott az andesi falvakban, nem akadt fenn azon, ha a földön kellett aludnia, szívesen étkezett együtt a helyiekkel, sőt, ha kellett, teherautók szerelésének is nekiesett.
Peru nem egy szempontból különleges helyet foglal el a latin-amerikai országok között. Egyrészt itt született meg az úgynevezett felszabadítási teológia, az eleinte egyházmegyés papként, később domonkos szerzetesként tevékenykedő Gustavo Gutiérrez jóvoltából, akinek A felszabadítás teológiája címet viselő klasszikus műve számít az irányzat alapító dokumentumának. Semmi nem mutat arra, hogy XIV. Leó bármiképpen kapcsolódna ehhez a fajta teológiához, de egyértelmű, hogy első kézből ismeri. Másrészt szomorú tény, hogy a világjárvány Peruban szedte a legtöbb áldozatot az egész világon (egymillió lakosból 6 600-an vesztették életüket a koronavírus miatt), ami az ország egészségügyének és egész állapotának különösen aggasztó helyzetét tükrözi. Ráadásul Peru rendkívül gazdag ásványkincsekben, ami fokozottan kiszolgáltatottá teszi különböző gazdasági erőknek. Ebből az országból érkezett Rómába Robert F. Prevost, olyan tapasztalatokkal, amilyennel európai kollégái nem rendelkezhetnek.
Szinte pontosan ötszáz évvel ezelőtt egy Ágoston-rendi szerzetes egész Európát felforgatta: Martin Luthernek hívták. Az európai valláspolitika nagyszínpadán megjelenő második ágostonos atya aligha fog ilyen felfordulást eredményezni. Annak ellenére azonban, hogy kerülte a nyilvánosságot, és ritkán hallatta a hangját, nem is fogja üres békeszólamokba fojtani a katolikus kultúrát. Tudható, hogy a migráció és a szegények ügyével kapcsolatban mindenben osztotta elődje, Ferenc pápa álláspontját, és szülőhazája, az USA új vezetése iránt sem mutat túl nagy lelkesedést. Idén februárban egyetértését fejezte Ferenc pápával abban, hogy az amerikai alelnök, J. D. Vance teljesen félreérti és politikai ideológiák érdekében hivatkozik az ordo amoris („a szeretet rendje”) ágostoni gondolatára, amely nem azt állítja, hogy rangsorolnunk kellene a mások iránti szeretetünket, és a bevándorlók a rangsor végén helyezkednek el – mivel pedig Ágostonról van szó, Prevost szakértőnek tekinthető. Már 2018-ban osztotta a chicagói bíboros, Blaise Cupich véleményét, miszerint a bevándorló családok szétszakítása sem a kereszténységgel, sem az amerikai erkölccsel nem egyeztethető össze, és szégyenteljes cselekedet. Ha e téren folytonos is elődjével, más területeken jóval tartózkodóbb. Nem támogatja, hogy nőket diakónussá, vagyis papi tevékenységet nem végző, de az egyházi rendhez tartozó hivatalviselővé szenteljenek, mert ez csak „zűrzavart” okozna a katolikusok fejében. Ezt Ferenc sem támogatta, de bizottságot állított fel a kérdés vizsgálatára – a bizottság vélhetően már nem lesz hosszú életű.
Egyházi szempontból azonban mindezeknél jóval jelentősebb, hogy az új pápa első szavai között nyomatékosan jelen volt a szinodalitás.
Ferenc pápa ellenfeleinek nagy bosszúságára és a folytonosságban érdekeltek nagy megkönnyebbülésére. Ferenc szinte az utolsó leheletével még 2028-ig meghosszabbította a katolikus egyház szinodális folyamatát, de egy másfajta beállítottságú egyházfőnek nagyon könnyű lett volna kivéreztetnie a programot. Erre nem fog sor kerülni, és csak remélni lehet, hogy azok az országok, ahol szkepszisbe ütközött a szinodális eszme (ilyen például Magyarország), XIV. Leónak már nem fognak annyira ellenállni, mint az elődjének. Ugyanilyen fontos, hogy Prevost kifejezetten támogatja a nők egyházi pozícióját, s 2023-ban úgy nyilatkozott, hogy a nők vatikáni szerepvállalása nem merül ki külsőségekben (a „női kvóta” biztosításában), hanem őszinte szándékot tükröz, azt az igényt, hogy a női perspektíva még a püspökök kiválasztásában is érvényesüljön.
A XIV. Leó név (mint minden pápai név) egész programot sűrít magába. Még nem tudjuk pontosan, hogy XIII. Leó hosszú pápaságának (1878–1903) mely elemeihez kíván kapcsolódni 120 évvel későbbi utódja, de egészen biztos, hogy
a társadalmi igazságosság kiemelt szerepet játszik majd ezek között.
Legalább a munkával, a munkások helyzetével és a társadalmi igazságossággal foglalkozó Rerum novarum enciklika közismertnek számít, és meglepő lenne, ha az új pápa tanítása nem kötődne ehhez a modern, bár legalább száz év késéssel megfogalmazódó (a munkásosztály szinte teljes elvesztését megakadályozni már nem tudó) programhoz. Ugyanakkor XIII. Leó közel kilencven enciklikát írt, azaz életműve bőven nyújt egyéb kapcsolódási lehetőségeket is. Az is kiderül majd, mekkora szerepet fognak játszani az egyes perui szexuális bántalmazási ügyek nem megfelelő kezelésével kapcsolatos vádak, noha a perui ügyészség és a chiclayói egyházmegye adatai minden gyanú alól felmenteni látszanak Prevostot.
A fiatalnak számító új pápának minden esélye megvan arra, hogy hosszú hivatali időt töltsön ki. Az egyre békétlenebb globális kontextusban az egység és a béke lehetőségeit fogja keresni, és érdemes abban reménykedni, hogy a fegyverek letételére buzdító első szavai később sem fognak üres szólamokban kimerülni. Még azt is érdemes emlékezetbe idézni, hogy az egész római Kúria ellenállását letörve az előző Leó pápa bíborossá nevezte ki John Henry Newmant, a nagy teológust, akit a római bíborosok túlságosan liberálisnak ítéltek. Lesznek még, legyenek is még meglepetések XIV. Leótól is.
És végül már csak egyetlen megjegyzés. Az elmúlt bő hat évtized pápái közül Robert F. Prevost az első, akinek az életét nem határozta meg közvetlenül a II. vatikáni zsinat. Az 1963-ban elhunyt XXIII. János kezdeményezte, majd VI. Pál fejezte be a zsinatot, amely – mérsékelt lendülettel – meghatározta II. János Pál tevékenységét, majd értelmezése nagyban lefoglalta XVI. Benedeket, Ferenc pápa pedig a szinodalitással a zsinati szellemiséget kívánta kiteljesíteni. Prevost tízéves volt, amikor lezárult a zsinat, és úgy nőtt fel, hogy már magától értetődő volt számára. Ez határvonalat jelent az újabb pápaság történetében, s talán azt ígéri, hogy XIV. Leó alatt természetes lesz sok minden, amiért elődeinek még küzdenie kellett.
Nyitókép: XIV. Leó pápa a megválasztása után (forrás: AFP)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
