„Rosszabb, ha nem beszélünk róla” – Cseh László és Nagy Viktor abúzusokról, új életről

·2022.06.13

A hét végén kezdődik a hazai rendezésű vizes világbajnokság, amelyen már nem szerepel az úszók, illetve a vízilabdázók két ikonja: Cseh László és Nagy Viktor. A Válasz Online egy asztalhoz ültette a két sportolót, akik 1990-ben együtt kezdtek úszni, majd mindketten 2021-ben, Tokióban zárták pályafutásukat. Beszélgettünk többek között papucsos fegyelmezésről, Turi György, illetve Kemény Dénes okozta sebekről, sportfinanszírozási kérdésekről, az olimpiai arany hiányának megéléséről. Az élsport utáni átállás kapcsán kiderült az is, hogy Nagy Viktor éjszakánként altatókat szedett, Cseh László rémálmai között pedig szerepelt, hogy fürdőnadrág nélkül versenyzik. Ráadásul egy különleges, kisgyerekkori emlék: egy közös fotó is előbukkant.

– Mindketten a 2021 nyarán rendezett tokiói olimpia után vonultak vissza, aztán most februárban hirtelen kiderült, hogy idén a visszalépő Fukuoka helyett nálunk lesz a vizes vb. Ha tavaly nyáron is tudható már a hazai rendezés, ráhúznak még egy évet?

Cseh László: Én biztosan nem. Azért is állítom ezt ilyen határozottan, mert ha a 2017-es vb-t nem Budapesten rendezik, azt is kihagytam volna. Sokat szerepeltem hazai közönség előtt, és 35 évesen nem lehetett volna még egy évet rátenni.

Nagy Viktor: Én már korábban elhatároztam, hogy 2020-ban, 36 évesen abbahagyom, aztán az olimpia halasztása miatt nekem is vállalnom kellett még egy szezont. További egyet már én sem bírtam volna, a lezárásom Tokióra épült. Az utolsó fél évemet akartam meghajtani, a klubommal, a Szolnokkal bajnokságot és Európa-kupát nyertünk, a válogatottal pedig bronzérmet az olimpián.

– Mi az, ami kifejezetten nem hiányzik a profi sporttal járó életből?

Cseh: A korai kelés. Meg az feszültség, ami már előtte este bennem volt: másnap teljesítenem kell, akár edzésen, akár versenyen. Most sem bújok későn ágyba, de nagy előny, hogy hajnali ötkor nem csörög az óra.

Nagy: Nálam ez pont megfordult. A vízilabdázók mindig az úszók után edzettek…

Cseh: …bemelegítettük nektek a medencét…

Nagy: … igen, így nekünk hál’ Istennek sosem kellett korán kelni, viszont azóta én már hat óra körül elindítom a napomat emailezéssel, reggelikészítéssel, vagy viszem a gyerekeket iskolába. Amúgy mindössze ötször vagy hatszor voltam vízben az olimpia óta, akkor is a vízilabdázó kisfiammal mentem le gyakorolni. Elkezdtem futni, teniszezem, kondizom is, de valahogy a vízbe ugrás nem hiányzik. A doppingellenőrzést mondanám még, meg az azzal járó hercehurcát: aprólékosan odafigyelni az étkezésemre, a tiltólistás gyógyszerekre – vigyázni, nehogy lenyaljam a gyermekemnek adott Béres Csepp után a kanalat, például –, meg töltögetni a holléti nyilvántartást, hogy minden nap meg tudjanak találni az ellenőrök.

– Cseh László híres volt arról, hogy minden nagy verseny előtt leborotválta a testét, hogy gyorsabb legyen a vízben. Azért gondolom, ez is felkerülhetne erre a listára.

Cseh: Az pont hiányzik kicsit. Plusz dinamikát adott. Miután szőrtelenítettem magam, és beugrottam a vízbe, olyan belső érzés fogott el, hogy most sokkal jobban siklok, mint előtte. Amikor leborotváltam magam, azt jelentette: készen állok. De például a sok utazás – edzőtáborokra, versenyekre – sem hiányzik.

Nagy: Csatlakozom. Ezért sem leszek edző, már a hazai bajnoki meccsekre buszozást sem szerettem, nemhogy hetekre elmenni külföldre.

Cseh: Nekem azért hiányzik, hogy megméressem magam. Amikor néha lejárok úszni a régi csapattársaimmal, fejben eljátszom a gondolattal, hogy újra versenyezzek, mert magát az úszást élvezem. De hamar rájövök, mennyit is kéne ehhez naponta teljesíteni, nem beszélve a szárazföldi munkáról, a fáradtságról. 

Nagy: A meccsek hiányoznak nekem is. Más nem.

Cseh László
Cseh László: „Hiányzik, hogy megmérettessem magam” (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

– Az átállás zökkenőmentes volt? A négy éve visszavonult Gyurta Dániel például nemrég azt nyilatkozta, még mindig sokszor álmodik azzal, hogy fellép a rajtkőre.

Cseh: Időnként én is álmodom a versenyzéssel, de ezek inkább régebbről megmaradt rémálmok: nem érek oda a rajthoz, nem sikerül beugranom, vagy nincs rajtam fürdőnadrág. De olyan sosincs, hogy nyerek, és ez vágyat ébresztene bennem. Meg nem is ébredek úgy reggel, hogy hú, elaludtam, mennem kell edzésre. Ezt az agyam teljesen elengedte, nem volt nehéz a váltás. Segített az is, hogy a tokiói utolsó futam után jó ideig direkt nem mentem uszodába, tudatosan el akartam szakadni ettől, mert féltem, ha lejárok, eszembe fog jutni, hogy újrakezdjem. Viszont sajnos az étvágyam megmaradt, és jó pár kiló feljött rám.

Nagy: Én a hazaérkezés utáni reggel nyolckor már az uszodában voltam, a konditeremben edzettem. De egyébként fogytam azóta, három kiló izomtól estem el. 

Cseh: Irigyellek.

Nagy: Vízilabdás álmom nem volt, viszont hirtelen nagyon sok mindent akartam csinálni, mert azt hittem, innentől mindenre lesz időm. Mondtam a családomnak, hogy végre sűrűn össze tudunk majd járni, de bejött ezer dolog, elsősorban a két vállalkozásom felépítése – sportszereket és fertőtlenítőket gyártunk –, és amikor három hónapra rá anyukám jelentkezett, hogy mikor megyünk már, nem tudtam mit mondani. Egy idő után már csak altatókkal bírtam aludni. Be kellett gyakorolnom különböző légzéstechnikákat, hogy ez helyreálljon.

– Miért nem tudott aludni?

Nagy: Azon rágódtam, mit hogyan kellene csinálni. Mert már nem az van, hogy lemegyek a kellő időben az edzésre, beugrom a vízbe, és alap, hogy tudok taposni, a labda elé teszem a kezemet, minden jön magától. A civil élet totál más,

a sportolók tényleg burokban élnek, ahonnan én, mint egy újszülött bárány, kitettem a lábam, miközben odakint az üzleti életben farkasok vannak. Kaotikus időszak volt, s csak most, lassan egy év elteltével tudom rendszerezni a dolgokat: elengedni, ami nem jó, és megtalálni, amivel foglalkozni szeretnék.

– Cseh László pedig a tokiói befejezés után azt nyilatkozta, végre rendet fog tudni rakni a garázsban. 

Cseh: Hát az még mindig várat magára… Más prioritások jöttek, gyerekszobát kifesteni, a kicsi bútorait összeszerelni.

hirdetés

Nagy: Tényleg? Gratulálok!

– Viktor ezek szerint nem olvassa a bulvársajtót…

Cseh: Igen, július elején születik a kislányunk. De pont azért, amit Viktor mondott, nem volt bennem az, hogy amint abbahagyom, valamit el kell kezdenem, s rögtön ki kell találjam, mit szeretnék csinálni és miből fogok megélni. 

– Hadd jegyezzük meg: a 35 éves kora óta folyósított olimpiai járadék az ön esetében a négy ezüst- és két bronzérem után havi nettó 1,5 millió forint körül van, ráadásul az érmenként járó különböző összeget a KSH által megállapított évi átlagkeresethez viszonyítják. Tehát hacsak nem gyűjt helikopterre…

Nagy: …vagy csak kicsire…

– …akár élete végéig hátradőlhetne.

Cseh: Tény, emiatt nyugodtabban telnek a mindennapjaim, és később sem kell napi nyolc órában dolgoznom. De pont ezért könnyebben el tudok menni élménybeszámolókat tartani, vagy például nemrég elhívtak egy óvodában szervezett sportprogramra, amit nagy örömmel vállaltam.

– Nagy Viktor viszont az olimpiákon egy bronzérmet szerzett, ami bő 200 ezer forintot ér. Már kettejük között sem kicsi a különbség, de mondjuk ott vannak a háromszoros olimpiai bajnok korábbi csapattársai, akik szintén egymillió fölötti összeget kapnak havonta, vagy az így hárommilliót kereső kajakos Kozák Danuta. Hozzájuk képest Nagy Viktor anyagi megbecsültsége elenyészőnek látszik. Nem igazságtalan ez a rendszer?

Nagy: Ezen még nem gondolkodtam. Szóval akkor valószínűleg nem érzem igazságtalannak. Nem lehet, de nem is szabad ezeket összehasonlítani, ahogy a különböző sportágakat űzők fizetéseit, szponzori szerződéseit sem. Engem a csapattársaim fizetése sem foglalkoztatott soha. Mindenki annyit keres, amennyit kiharcolt. Nyilván nem dőlhetek hátra, de annyira nem is bánom, mert megvan bennem a vállalkozó szellem.

Nagy Viktor
Nagy Viktor: „A meccsek hiányoznak, de más nem” (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

– Azért is kérdeztem, mert 2020-ban „igazságosabbá tették” a rendszert azzal, hogy mindenki minden érem után megkapja a járadékot, törölve a korábbi elvet, miszerint a legfényesebbért járt csak az összeg, illetve ha valakinek több aranya volt, az plusz 20 százalékot ért érmenként. Szóval nincs ebben benne, hogy akik legalább egy aranyéremnyi összeget kapnak, kevésbé lesznek motiváltak, hogy a sportágukban vagy máshol dolgozzanak?

Nagy: Én úgy vagyok vele, hogy előbb a saját vállalkozásaimat kell talpraállítanom, és utána jönnék vissza a sporthoz. Nem feltétlen a pénzért.

Cseh: Fontos is, hogy ne megélhetési okból maradjon az ember a sportágánál, hanem csak akkor, ha valami pluszt tud nyújtani. 

Nagy: Igen, előfordul olyan, hogy valaki nem adni, hanem kivenni szeretne. De bízom benne, hogy belőlük van kevesebb.

Cseh: Nehéz ezt jól megfogalmazni, maradjunk annyiban, hogy sokan vannak – nem csak korábbi versenyzők –, akik úgy érzik, hogy mindenképpen a sportból kell megélniük. Pedig sok ilyen pozíció nem arról kellene, hogy szóljon, mennyit kapok érte. 

Nagy: Laci említette, hogy nemrég egy óvodában járt, én legutóbb Szolnokon a kis vízilabdásokat elvittem egy adományfutásra, ami után szemetet szedtünk. Szerintem a klubok nyújthatnának többet annál, hogy a gyerek lejöhet edzeni, aztán elviszem meccsre: tágabb értelemben kellene nevelni, közösséget alkotni, és a szülőkkel együtt terelni őket az egészségesebb életmód felé. Ehhez viszont példaképek kellenek.

– Ritka a példaképnek állítható edző?

Nagy: Igen. Nem sokat tudnék felsorolni. Például amikor az edző a gyerekek előtt dohányzik, vagy akár csak kólát iszik vagy csipszet eszik, nem tudom elfogadni. 

Cseh: Egy edzőnek bármikor meg kell tudni mutatni, mit szeretne a gyerektől, fontos, hogy bizonyos gyakorlatokat elvégezzen velük, és ne csak a partról ordibáljon, hogy gyerünk, csináljátok.

Nagy: Kiabálással respektet építeni… ez nálam sohasem működött.

Cseh: Istenigazából kevés embernél működik.

– Ez ki is derült önről tavaly ősszel, amikor hosszan beszélt arról, hogy Turi György irányítása alatt lelki terrorban élt, s évekig letörten járt edzésre.

Cseh: Igen. Látom már, mi az, ami nem működött, és rossz volt, amiből bizonyos sérüléseket a mai napig hordozok magamban. Próbálom ezeket áthangolni. Nem mindig könnyű.

– Milyen sérülések ezek? A hétköznapi életben megjelennek?

Cseh: Például néha, bizonyos feladatoknál túlzott elvárást támasztok magam felé, és ha nem jön össze, akkor egyből felkapom a vizet, mert

nem tanítottak meg olyanokat, hogy semmi baj, hibázni emberi dolog, vagy hogy ne feszülj be, pihenj egy kicsit, gondold át és menni fog.

Szerintem ezt a sport által meg lehet tanítani: emberek vagyunk, nem minden megy ugyanúgy, de tanulhatunk a saját hibáinkból. Beszéltem arról, hogy milyen nyomot hagyott bennem az engem és a csapattársaimat ért bánásmód: hátha a szülők és egy-két edző is átgondolja, hogyan kéne egymáshoz viszonyulni.

„Emberek vagyunk, nem minden megy ugyanúgy.” Cseh László versenyez a 100 méteres pillangóúszás előfutamában a budapesti vizes világbajnokságon 2017. július 28-án (fotó: AFP/François-Xavier Marit)

– Haragot érez Turi György iránt, akivel 2014-ben, ötszörös olimpiai érmesként szakított?

Cseh: Jó kérdés, azt hiszem, valahol félúton járok, de inkább úgy érzem, ezzel már nem kell foglalkoznom. Csak az a baj, hogy máig nem értette meg, mi volt nekem és másoknak a baja. Talán nagyobb megnyugvást eredményezett volna, ha azt mondja, lehet, hogy van valami abban, amit mondunk. Vagy hogy „ne haragudjatok, nem ez volt a célom”. Sajnos azt érzem, hogy nagyon sok edző mindenki felett állónak gondolja magát. Ritka, ha valamelyikük beismeri a saját gyengeségét, mert attól tart, ezzel majd visszaélnek a versenyzők.

– Nagy Viktornak, ha más módon is, de Kemény Dénes szövetségi kapitánnyal kapcsolatban vannak vegyes érzései.

Nagy: Valóban. Amikor 2005-ben a válogatotthoz kerültem, Dénes kétszeres olimpiai bajnok szaktekintély volt, óriási tisztelettel néztem rá. Nagyon meg akartam felelni neki, de valahogy mindig azt éreztem, nem bízik bennem. Ha például gólt kaptunk, sosem az éppen blokkoló kétszeres olimpiai bajnoké, hanem mindig az én hibám volt.

Dicséretet nem, csak leszúrást kaptam. Pedig én bárkinek lehozom a csillagokat az égből, ha megadja a bizalmat.

– Nem az fájt a legjobban, hogy bizalmat a 2008-as olimpiára sem kapott, holott nemcsak a 2007-es vb-n, hanem a pekingi olimpiát nem sokkal megelőző Eb-n is benne volt még az utazó csapatban?

Nagy: Nem hangzott el a nevem a kerethirdetésnél, s akkor úgy éreztem, egy részem meghalt. Mintha egy orvos azt mondta volna: pár hónapod van hátra. De az eredmény Kemény Dénest igazolta, hiszen megnyerték az olimpiát, és nem is ezért neheztelek rá, hanem azért, mert utána sem kaptam bizalmat. Pedig a nyári kerethirdetés utáni percekben, a medence felé menet azt mondta nekem, bárhogy is alakul a pekingi olimpia, szeptembertől én leszek az elsőszámú kapus. Sportpszichológus segítségével sikerült lelkileg újjáépítenem magam, de aztán az első őszi válogatott edzésen ugyanott voltam: harmadik-negyedik számúként, s onnan kellett küzdenem felfelé.

– Kemény Dénest aztán Benedek Tibor követte szövetségi kapitányként.

Nagy: Aki azt mondta a mezőnyjátékosoknak: ha gólt kapunk, akkor először magukban keressék a hibát, a kapusokhoz ne merjenek szólni, a kapusedző majd rendezi velük. Ez 2013-ban akkora lökést adott nekem, ami eredményt is hozott: azon a nyáron világbajnokok lettünk, és a vb legjobb kapusának választottak.

Nagy Viktor ünnepel, miután a magyar férfi vízilabda-válogatott 8-7-re legyőzte a montenegrói válogatottat a barcelonai vizes világbajnokság döntőjében 2013. augusztus 3-án (fotó: MTI/EPA/Toni Albir)

– Megannyi botrány került felszínre az úszók köréből az elmúlt időszakban, a Cseh Lászlót ért lelki bántásokhoz hasonlótól a szexuális abúzusokig. Belügyek vagy nyilvánosságra tartozó történések ezek?

Cseh: Szerintem rosszabb, ha nem beszélünk róla. Én is megkaptam, hogy az úszósportnak nem tesz jót, hogy kinyitottam a számat, s ekkor jöttem rá, hogy ezért nem beszéltem ezekről korábban, mert ezt mondták: nem szabad, mert az „árt a sportágnak”. De hát az én lelkem nem számít, csak az, hogy az úszósportban minden szuper legyen? Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy min érdemes változtatni. Viszont az sem igaz, hogy minden az úszás hibája. Szilágyi Liliánáék esetét ennél nagyobb, de inkább családi problémának tartom.

Nagy: A tökéletességre kell törekedni, de a gyerekeket is úgy kell az útjukra engedni, hogy tudják: lesznek akadályok, csak nem mindegy, hogy ezek normálisak vagy abnormálisak-e. Én egyébként tízéves koromig úsztam, és azért hagytam abba, mert nem bírtam a papucsost.

– Azaz?

Nagy: Amikor két óra után az utolsó pillangó már nem olyan volt, akkor rajtkőfogás, és egy ütés papuccsal a fenékre. Laci, neked ilyen neked biztos nem volt, mert jól úsztál.

Cseh: Dehogynem, nekem is sokat kellett ismételnem… Illetve nekünk akkor volt papucs, amikor hülyeséget csináltunk, például rohangáltunk a medencetérben. Nem mondanám, hogy ezzel a módszerrel egyetértek, de az uszodában fegyelmet kell tartani, mert komoly sérülések lehetnek. Csak ehhez nem feltétlenül kell fizikai erőszakot alkalmazni.

Nagy: Laci, amúgy azt tudod, hogy mi együtt kezdtünk el úszni a Budapesti Spartacusban? Én három-négy éves lehettem.

Cseh: Én négy és fél évesen kezdetem, de nem emlékszem arra, hogy mi egy csapatban úsztunk volna…

Nagy: Ha nem is mindig egy sávban, de én emlékszem rád, egy ideig közös edzőink is voltak. Sőt, egyszer együtt is nyaraltunk egy úszótáborban, még fényképem is van róla, átküldöm majd.

Nagy Viktor és Cseh László 1991-ben Spanyolországban

– Viktor hogyan tért át a vízilabdára? 

Nagy: Úgy, hogy lebuktam édesanyám előtt. Kocsival vitt minden nap Csömörről Kőbányára, én meg egy idő után csak a mosdóig mentem, bevizeztem a gatyámat, becsavartam a törölközőbe, kijöttem, eddigre anyám elment. Hátramentem a büfébe, elköltöttem a kis zsebpénzemet flipperezésre meg islerre, vártam két órát, és mentünk haza. Aztán telefonált az edző, hogy jól vagyok-e, mert két hete nem láttak.

Cseh: Na, ezért fontos, hogy a szülő is megkérdezze a gyereket, akar-e sportolni, hogy érzi magát az edzésen.

Nagy: Én ekkor már utáltam a vizet, édesapám példájára kézilabdázni akartam, de ő végül megfűzött, hogy vízilabdázzak, és egy barátján keresztül be tudtam kerülni a BVSC-be. Megtetszett, s rájöttem, mégis az uszoda az én világom, csak nem faltól-falig verzióban, hanem labdával, ami kisgyerekkorom óta fontos szerepet játszott.

Cseh: Érdekes, én kicsiként talán kétszer mentem csak úgy edzésre, hogy nem volt kedvem hozzá. Nem hiányzott a labda, de most hogy mondod, lehet, hogy azért, mert gyerekként nem labdáztak velem annyit.

– Viktor, vízilabdázóként nem volt nehéz olykor megélni, hogy a saját sikere másokon is múlik? Élete egyik legfontosabb mérkőzésén, a tokiói olimpia elődöntőjében például úgy kaptak ki 9-6-ra Görögországtól, hogy a kapusteljesítményre nem lehetett panasz, a támadójáték viszont döcögött. Nem sokkal később azt mondta: „Szerintem azért kaptunk ki, mert a csapat egy része úgy gondolta, ez a meccs úgyis meglesz.”

Nagy: Ezt most is így gondolom.

– Kikre utalt pontosan?

Nagy: Neveket nem mondanék. Aki látta azt a mérkőzést, könnyen kitalálhatja. Teszem hozzá, önmarcangoló típus vagyok, mindig magamban kerestem, hol tudtam volna még hozzátenni, és akár ott is védhettem volna jobban.

– Két napra rá jött a bronzmérkőzés, amit végül megnyertek 9-5-re, a spanyolok ellen ön megint kiválóan védett. Ugye nem volt könnyű az átállás, miután elestek az aranyérem lehetőségétől?

Nagy: Az én fejemben már aznap, a szállásra visszaérve nem az járt, hogy soha életemben nem leszek olimpiai bajnok. Új lapot nyitottam, motivált a harmadik hely. Bíztam benne, hogy másnapra a többiek is így gondolják, de ahogy a reggelinél körülnéztem, hát, halálhangulat volt a négyzeten. Egészen estig elnyúlt ez, vártam a csodát, de nem jött, úgyhogy én próbáltam tenni valamit. Nem volt sportpszichológus a csapatnál, de amúgy sem éreztem, hogy működni fog, ha leülünk egy körbe, és mindenki elmondja, mi van benne. A modernebb verziót választottam, de először is elkezdtem kapaszkodókat keresni, merthogy életem utolsó mérkőzéséről volt szó, s ez akkor ijesztőnek is hatott. Írtam egy üzenetet a játékostársakkal közös Whatsapp-csoportba, megfogalmaztam, hogy én mit gondolok, és felsoroltam öt-hat dolgot, bedobva néhány olyan motivációt, amelyek között mindenki találhatott magának egyet, ami bőven elégnek tűnt ahhoz, hogy a csapat megszerezhesse a bronzérmet. Nem tudtam, hogyan fogadják majd ezt a társak, de három órán belül mindenki reagált. Futótűzként jöttek az üzenetek,

valaki öt sort írt, más negyvenet, de mindegyiknek ereje volt. Megismertük egymás lelki világát, és mindenki leírta, kinek mi lesz a motivációja. Zseniális volt. Másnap olyan energiával kelt mindenki, hogy nem volt kérdés, ki nyeri a bronzmérkőzést.

– A kapus csetüzenetén múlott?

Nagy: Én csak bedobtam egy témát, aztán mindenki ráült erre a vasútra, és együtt robogtunk a cél felé. Visszatérve az eredeti kérdésre: azon múlt, hogy mindenki beállt a sorba. Egy csapaton belül nagyon sokféle típusú ember van, a sikerhez közös nevezőt, azonos hullámhosszat kell találni. Én azért sem folytattam Tokió után, mert sokszor úgy éreztem, nagyok a kilengések, és megfáradtam abban, hogy időnként másokat próbáltam ráhúzni a megfelelő hullámhosszra.

„Mindig magamban kerestem, hol tudtam volna még hozzátenni” (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

– Egy helyen, Kőbányán kezdtek el úszni, és ugyanott, Tokióban fejezték be. Ezalatt saját sportáguk közelmúltjának kiemelkedő alakjaivá, szurkolók kedvenceivé váltak. Világ- és Európa-bajnokok, olimpiai érmesek, de az ötkarikás arany hiányzik a tarsolyból. Belül is úgy érzik, hogy hiányzik?

Cseh: Nekem nem. Sokat gondolkodtam ezen, de nem lennék ettől más ember. Ha 2008-ban, amikor három ezüstöt szereztem, aranyérmet nyerek, az edzőmmel való konfliktusomat is számolva, szerintem 2010 környékén be is fejezem. Elértem mindent, amit akartam, köszönöm szépen – mondhattam volna.

Világéletemben az olimpiai bajnoki cím motivált, ezt nem értem el, de azzal biztosan másképp alakult volna az életem, és nem érzem azt, hogy így bármennyivel is kevesebb lennék.

Közben pedig nagyon hosszan, 22 éven keresztül versenyeztem a felnőttek között, 2002 és 2017 között 16 éven át minden esztendőben érmes voltam világversenyen, s ez önmagában más dimenzióba helyezi a pályafutásomat. Mondjuk egyszerűbb kimondani, hogy „olimpiai bajnok”. Csomóan így is hivatkoznak rám, amit próbálok mindig kijavítani, de nincs ezzel gond.

Nagy: Ugyanez. Én általában már ki sem javítom…

– Azért ez csak jelez valamit!

Nagy: Persze, megtisztelő, hogy odaemelnek közéjük. Nekem sem hiányzik úgy, persze nem mondom, jó lenne, ha az olimpiai arany is ott lenne a kollekcióban, amit gyerekkorom óta hajkurásztam. Nem igazi vízilabdázó az Magyarországon, akinek nincs olimpiai aranya, mondják sokszor…

Cseh: …vagy egyáltalán, nem sportoló az, aki nem olimpiai bajnok…

– De mintha pont önök lennének erre az ellenpélda, nem?

Cseh: Hát, nem biztos, hogy ellenpélda, de valami olyasmi.

Nagy: Az élet megy tovább. Ha kilépek az utcára, majd valaki megismer, és kellemes emlékeket ébresztek benne, az így is, úgy is kedves velem. Csatlakoznék Lacihoz, nekem sem lenne más az életem, és lehet, hogy nem foglalkoznék annyit a vállalkozásaimmal, mondván, ott az olimpiai járadék, eltengődöm…

Cseh: Meg aranyérmesként könnyebben nyílnak meg ajtók előtted.

Nagy: Igen, és lehet, hogy így többet kell gürizzek, de én mindent, ahogy ezt is, próbálom pozitívan felfogni. Az élet talán azért nem adta ezt meg nekem, hogy a következő életciklusomban jobban ki tudjam használni a bennem rejlő lehetőségeket. 

– A pozitívumoknál maradva: Nagy Viktor két gyermek édesapja is lett, miközben profi sportoló volt, Cseh Lászlónak a karrier után születik a kislánya. Viktor, mennyire volt nehéz megélni a távollétet a családtól egy edzőtáborozás vagy külföldi verseny során?

Nagy: Sokat köszönhetek az Iphone-nak. 2010-ben született az első gyermekem, és bár sokáig nem akartam okostelefont, de a kicsi miatt mégis vettem egyet, s arra kaptam ilyenkor a fotókat, videókat, hogy amennyire lehet, közel lehessek hozzájuk. Azért így is nagyon nehéz volt, még akkor is, amikor csak Budapesten edzőtáboroztunk, a család meg vidéken volt. Ha pedig el is utaztunk a családdal a kis szüneteink alatt, akkor is kellett valamennyit edzenem, hogy a kondícióm megmaradjon. 2006 óta ez az első nyár, hogy együtt tudunk lenni hosszabban.

Cseh: Most belegondolva, én biztosan nem tudtam volna így sportolni. Edzőként meg talán még rosszabb lenne, több csoport, több sportoló, több verseny… 

Nagy: Bíráltuk őket a beszélgetés során, de nagyon nehéz dolguk van az edzőknek.

Cseh: Mindenkivel tudnak lenni, csak a családjukkal nem. Kevés az idő a feltöltődésre, könnyen ki lehet égni. 2014-ben a berlini Európa-bajnokság augusztus közepén volt, amikor normálisan már pihenni szoktunk. Idén is hasonló időpontban lesz az Eb, és nem lehet a júniusi budapesti vb után megállni, el kell rajta indulni, hozni kell az eredményt, dolgozik a megfelelési kényszer, s az is múlhat rajta, hogy valaki be tud-e kerülni a jobb fizetéssel járó kiemelt edzői programba.

– Ha már sportfinanszírozás: amikor hazánkban átadnak egy-egy gigantikus új stadiont vagy sportcsarnokot, sok más mellett rendre előkerül, hogy miért nem uszodák épülnek ebből a pénzből, az jobban kielégítené a tömegigényeket. Önök hogy látják a helyzetet?

Nagy: Rengeteg uszoda épül, és egyre több fog, ha a tanuszodákat beleszámítom. Persze mindig lehetne több…

Cseh: Így van, nincs is olyan uszoda, amelyik üresen állna.

Nagy: De szerintem, ha a tendenciákat nézzük, senkinek sem lehet oka panaszra. A kötelező úszás színvonala is emelkedik azzal, hogy az úszószövetség mögé állt, ami szerintem a nyári vízbefulladásos esetek számát is csökkenteni fogja.

Cseh: Bízzunk benne. Sokszor azért nincsen pálya, mert a medence egyik felében az úszókat, a másikban a vízilabdázókat tanítják, de ugyanarra: úszni. Egy bizonyos korosztályig össze lehetne ezt fésülni, optimalizálva a pályahasználatot és az edzők leterheltségét is.

Nagy: Tízéves korig ez abszolút működhetne, addig nincs is értelme elkezdeni vízilabdázni.

Cseh: Viszont az úszás nem tao-sportág, ezért nem mindig tudják úgy kifizetni a pályabérlési díjakat.

– Az élsportra költött állami pénzek, ha az önök két sportágának eredményességét nézzük, jól hasznosulnak?

Cseh: Én ezt nem tudom így megítélni. Ha a világversenyeken elért eredményeket nézzük, akkor igen, de szerintem nemcsak az érmes helyek számítanak, hanem hogy erős válogatottunk legyen. 

Nagy: De hogyan méred, ha nem az eredményt nézve?

Cseh: Nem úgy értem. Ha egy világversenyről nem hoznak az úszók két-három aranyat, akkor azt mondják, hogy nem jó a csapat, de lehet, hogy a tizenhat válogatott versenyzőből tizenhat döntőbe jut.

Nagy: Értem. A legutóbbi év a vízilabdázóknál az úgynevezett tao-korosztályban – akik már a legelején is a 2010-ben bevezetett támogatást élvezhették – úgy zárult, hogy az utánpótlás-válogatottak mindegyike döntőt játszott a maga világversenyén, illetve egy harmadik helyezést hoztak.

„Egyszerűbb kimondani, hogy olimpiai bajnok” (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

– Ön is szerzett például ifjúsági Eb-érmeket.

Nagy: Igen, gyakran szerepeltek jól az utánpótlás-válogatottjaink az ezelőtti években is, de lehet, hogy míg az ifik elsők, a juniorok nyolcadikak lettek, vagy fordítva, most viszont folyamatosan ott vagyunk az élmezőnyben.

– Eközben viszont, közvetve vagy közvetlenül a tao hatására rengeteg külföldi játékost látunk a magyar klubokban. Nem nehezíti ez a tehetséges fiatalok játékhoz jutását, fejlődését?

Nagy: Nehéz kérdés. Pozitívan nézve, egy A-kategóriás légióssal jól jár a magyar fiatal, mert más szemléletet tanulhat tőle. Azt viszont nem díjazom, amikor egy klub C- vagy D-kategóriás külföldit igazol, mert azon a szinten egy fiatal magyar is jól teljesíthet. 

Cseh: Meg kell találni a jó arányt, de szerintem a magyaroknak meg kell adni a lehetőséget. Más sportágakban azt látom, hiába jók a klubcsapatok, a válogatott nem teljesít jól.

Nagy: Igen, az más, ha nyolc-kilenc külföldi is szerepel valahol. És még egy jó példa: én 2017-ben együtt nyertem Bajnokok Ligáját a szerb Živko Gocić-tyal, aki utána edzőként is ottmaradt Szolnokon. Az évek során szépen megtanult magyarul, behozta a szerb mentalitást és gondolkodást, amiből rengeteget tanultunk.

– Sokan tartják a sikeres sportolókat példaképeknek. Van önökben gát, netán szorongás amiatt, hogy ez milyen kötelezettséget jelent?

Cseh: Nekem van egy belső iránytűm, ami bizonyos dolgokat nem enged meg. A legegyszerűbb példa: mentünk egy nagy áruházba, teljesen üres volt a bejárathoz közelebbi családi parkoló, mondták, hogy álljak oda, de én úgy voltam vele, hogy hiába vannak ott a keresztgyerekeim, az nem számít családi parkolásnak. Ilyesmivel próbálok magamnak is utat mutatni, hogy mi az, amire figyelni kell. Van egyfajta felelőssége az élsportolónak, hogy olyan életet éljen, ami példa lehet.

Nagy: Így van. Én fiatalabb koromban rendkívül türelmetlen voltam, nem kellett sok ahhoz, hogy valakire rádudáljak, például. Ma is megesik, hogy ezt megteszem, de már rögtön elnézést is kérek.

Ahogy megszületett az első gyermekem, átkattant bennem valami, mert tudom, hogy csak úgy lehetnek elvárásaink a gyerekek felé, ha jó példát mutatunk nekik. Ha én dohányoznék, hogyan kérhetném őket, hogy ne tegyék?

– A vízben az ellenfeleknek egy védés után „Ma nem!”-et kiabáló Nagy Viktor hevessége előjön a parton?

Nagy: Nagyon ritkán. A meccseimet is azért nem néztem vissza a legtöbbször, mert szárazföldi Nagy Viktorként nem tudtam azonosulni a vízben látható Nagy Viktorral. Pedig amikor megőrültem, általában jól játszottam és nyertünk, de még a tokiói bronzmeccset sem láttam. Sokan nem hiszik, de igazából totális ellentéte vagyok annak, amit a vízben mutattam magamról.

Cseh: Én arra jöttem rá, hogy akármennyire törekszem, nem tudok teljesen megfelelni az elvárásoknak. Sőt, most már legszívesebben azt értetném meg az emberekkel, hogy attól még, hogy úszóként jó eredményeket értem el, én sem vagyok mindenben tökéletes. Azzal, hogy felszaladt rám néhány kiló az olimpia óta, ugyanígy vagyok. Igenis vannak negatív tulajdonságaim – de ez is én vagyok.


Nyitókép: Válasz Online/Vörös Szabolcs

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

Kategória: Interjú