Nehéz gazdasági helyzetben még jobban felértékelődik az értékalapú bankolás (x) – Válasz Online
 

Nehéz gazdasági helyzetben még jobban felértékelődik az értékalapú bankolás (x)

Támogatott Tartalom
| 2022.06.03. | támogatott tartalom

Lehet-e létjogosultsága az értékalapú bankolásnak olyan időszak előtt, amikor várhatóan ismét minden forint számítani fog? A magyar tulajdonú, de pártoktól és üzleti köröktől független MagNet Bank közösségfejlesztési igazgatója szerint igen. Sőt, Molnár Csaba úgy véli, most mutatkozik meg igazán a közösség ereje – vagy épp a karbonmentes energiába való befektetés haszna. Az utóbbi években a nemzetközi tapasztalatok is azt mutatták: a társadalmilag felelős befektetés nemcsak „jóemberkedés”, de hullámzó gazdasági környezetben kifejezetten biztonságos és jövedelmező is.

Mostanában alig telik el úgy hét, hogy a klímakatasztrófa megoldását sürgető hangokat ne nyomná el a javában zajló inflációs- és energiaválságról, a fenyegető gazdasági nehézségekről szóló viták zaja. Ilyen helyzetben a többség valószínűleg a megtakarításai növelésére, és a kiadásai csökkentésére törekszik majd. Életben maradhat-e ebben a környezetben egy olyan bank, amely az embereket és a bolygót a profitérdek elé helyezi? A kérdés nem pusztán elméleti: tavaly ünnepelte alapítása 25. évfordulóját a MagNet Bank, Magyarország egyetlen pénzintézete, amely úgynevezett közösségi bankként működik. Szerintük a válasz a kérdésre egyértelműen igen, sőt.

„Az előttünk álló időszakban még fontosabb lesz, hogy közösségként gondoljunk magunkra, és tudjunk, merjünk felelős, hosszú távon is fenntartható döntéseket hozni a folyamatos tűzoltás helyett/mellett – mondja Molnár Csaba, a MagNet Bank közösségfejlesztési igazgatója.

Amikor arról döntünk, hogy melyik boltban vagy kávézóban hagyjuk a pénzünket, arról is szavazunk, kinek a fennmaradását vagy fejlődését segítjük elő a költésünkkel. Az a bank, ahol a megtakarításainkat elhelyezzük, azok használatával arról is dönt, milyen világot épít számunkra. Például azzal, hogy fosszilisenergia-befektetést vagy naperőműparkot támogat a közös erőforrásainkból.”

Tudod, kinek a bankja? A tiéd!

A MagNet Bank 100 százalékban magyar tulajdonú pénzintézet, amely független a politikától és a politikához kapcsolódó üzleti köröktől. Többségi tulajdonosai a bankot ma is menedzselő alapítók, de 2016-ban indított munkavállalói résztulajdonosi program révén a kollégákat is bevonják a tulajdonosi közösségbe. A MagNet azonban nemcsak ettől közösségi.

„Működésünk egyik alapelve, hogy az ügyfeleknek számos fontos kérdésbe van beleszólásuk bankunk életében – fogalmazott Molnár Csaba. – A MagNet minden évben lemond nyeresége 10 százalékáról, és kiszámítjuk, hogy az egyes ügyfelek mennyivel járultak hozzá ahhoz, majd ők döntik el, hogy mely társadalmi szervezeteket szeretnék támogatni. Az ügyfelek kártyás vásárlásaikkal – általuk választott – társadalmi kezdeményezéseket támogathatnak a bank pénzéből. Meghatározhatják azt is, hogy a betétben elhelyezett pénzüket a bank milyen hitelcélra használhatja fel.”

A Mentor és Szféra termékekkel a bank úgy könnyíti meg a társadalmilag hasznos projektek hitelterheit, hogy közben az ebben részt vállaló betétesek egyúttal piaci kamathoz jutnak megtakarításaik után. Végezetül: a lakossági ügyfelek becsületkasszás rendszerben eldönthetik, hogy mennyit fizetnek számlavezetésükért – tette hozzá a szakember.

Molnár Csaba (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

Faültetés, napelemparkok, villanyautó-töltők

Az értékalapú bankolás alapelve a közösségi működés mellett, hogy a munka sikerét elsősorban nem pénzben, hanem az anyagi forrásokkal biztosítható pozitív környezeti és társadalmi hatásban mérik. Eddig is volt olyan iparág, melyet a bankok nem finanszíroztak, ilyen például a fegyverkereskedelem vagy a tiltott szerencsejáték, ez azonban az utóbbi években kibővül olyan tevékenységekkel, melyek gazdaságilag hasznosak ugyan, a környezetre viszont károsak. Ilyen például a nyíltszíni bányászat. Ha ehhez hozzávesszük a környezeti vagy társadalmi szempontból kifejezetten hasznos projektek támogatását, az eredmény az értékalapú bankolás.

„A MagNet számára kiemelten fontos a környezet védelme, de ez nem zöldre festést jelent, hanem konkrétumokat.

– mondja a pénzintézet közösségfejlesztési igazgatója. – Vállalati hitelportfóliónk negyedét, azaz közel 10 milliárd forintot kifejezetten naperőművek és zöldenergia finanszírozására szánjuk. Immár 56 naperőműpark létesült bankunk forrásaiból, melyek éves szinten 42 ezer MWh-ot termelnek – ez több mint 20 ezer háztartás éves villamosenergia-igényének felel meg. A karbonmentes közlekedés elterjedésének elősegítése érdekében a bank több mint 100 elektromos autótöltő állomásának telepítését finanszírozza országszerte a következő években.

Fotó: Mónus Márton

Molnár Csaba hozzátette: az Erdőmentők Alapítvánnyal folytatott stratégiai együttműködés keretében a bank minden ügyfele nevében egy facsemete ültetését vállalta fel, összesen 50 ezer facsemete lelt új otthonra 2022 tavaszáig az Ócsai Tájvédelmi Körzetben és az Esztergomot övező erdőterületeken.

Értékalapú bankolás: biztos pont viharok idején

A megújuló energiába való befektetés hasznát jól illusztrálja az a jelenlegi helyzet, amelyben a fosszilis energiától való függés számos országban nagymértékű áremelkedéshez és a geopolitikai mozgástér szűküléséhez vezetett. De az értékalapú bankolás – amelynek szempontjait gyakran a triple bottom line-nal, azaz hármas eredménykritériummal (people planet profit) és az ESG betűszóval (environmental, social and governance) foglalják össze – nem csak emiatt több puszta „jóemberkedésnél”. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján racionális befektető fejével gondolkozva sem kell amiatt aggódnunk, hogy a pénzünk rossz helyen van ilyen eszközökben.

„Hiszünk benne, hogy a bankolás pozitív változások katalizátora is lehet. A fenntarthatóság számunkra abból a felismerésből fakad, hogy a mindennapi magatartásunk hosszabb távon is érezteti hatását, így sokszor nem az a megoldás a legjobb, ami elsőre annak tűnik. Ezt a gondolatot képviseljük a pénzügyekben is, és mindezt úgy, hogy az ügyfeleink tudják: a pénzük nemcsak jó helyre megy, de jó helyen is van” – magyarázza Molnár Csaba.

A MagNet az Értékalapú Bankok Nemzetközi Szövetségének egyedüli tagja Magyarországon. Az értékalapú bankok az emberek, a bolygó és profit (people, planet, profit) szempontjait egyesítő hármas eredményszemlélet (triple bottom line) jegyében működnek alapításuk óta. Az EGS szempontok viszont a Magyar Nemzeti Bank zöld irányelvei miatt már a sima kereskedelmi bankokra is egyre inkább vonatkoznak.

Nem „csak” hasznos, hasznot is hoz

Az etikus banki tevékenység 2015 és 2018 között gyorsabban növekedett Európában, mint a hagyományos, és nagyobb likviditást és fizetőképességet mutatott annál. A Morgan Stanley tanulmánya rámutatott: az Egyesült Államokban a COVID miatt viharos 2020-as évben az ESG-elvet figyelembe vevő részvényalapok 4,3 százalékkal jövedelmezőbbek voltak a hagyományosaknál. Hasonló megállapításra jutott a Morningstar amerikai pénzügyi szolgáltató jelentése is. A New York University ezer, 2015 és 2020 között publikált cikk összesítésével azt találta, hogy az ESG-szempontok egyértelmű pozitív korrelációt mutatnak a pénzügyi teljesítménnyel. A Morgan Stanley pedig 2019-ben kiderítette: nem kell a jövedelmezőséget feláldozni a fenntarthatóság oltárán, sőt a fenntartható alapok stabilabbak, így biztonságosabb befektetések viharos időkben.

Nyitókép: Molnár Csaba a MagNet Bank budapesti székházában (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

#bank#környezetvédelem#napenergia