„A bíróval nem foghatunk kezet, az edző nem kiabálhat” – Lőrincz Viktor birkózó a járványolimpiáról

·2021.07.23

A július 23-i megnyitóval végre kezdetét veszi a tavaly elhalasztott tokiói olimpia. Az augusztus 8-ig tartó program második felében érdekelt birkózók között szereplő Lőrincz Viktor öt éve cipeli a terhét annak, hogy a riói olimpián a szlovén bíró, Stanislav Sernek enyhén szólva is véleményes ítélete miatt német ellenfeléé lett a bronzérem. A 31 éves sportoló azóta Eb-aranyat és vb-ezüstöt is nyert, súlycsoportjában vezeti a világranglistát, az elmúlt évben gyermeke született, viszont elkapta a koronavírust és a térdét is meg kellett operálni. Az ezekkel kapcsolatos lelki folyamatokról és a „járványolimpia” különös szabályairól is kérdeztük a tatai edzőtáborban.

– Tokióba azért megy, amit Rióban otthagyott: az éremért, amit szinte levettek a nyakából?

– Riót már lezártam, ami ott történt, azt már nem lehet bepótolni, el kellett fogadnom, hogy azt az esélyt már nem fogom visszakapni. Fontos is, hogy ne dacból, ne dühből birkózzak majd Tokióban. Speciális része volt a felkészülésemnek, hogy az elmúlt évek világversenyeinek jó élményeivel töltsem fel magam, és ezáltal magabiztosan küzdhessek a mostani olimpián.

– De sikerült ezt teljesen elfogadni? Néhány hónappal Rio után azt mondta, hogy ha a jövőben találkozik egy versenyen a szlovén bíróval, aki a bronzmeccsét vezette, biztosan nem fog vele kezet.

– Nyilván találkoztam azóta vele, kezet is fogtunk, ám mindig felkavaró élmény volt, legszívesebben kemény szavakkal illettem volna. De mit érnék ezzel? Nem tehettem meg, hogy belelovallom magam ebbe, mert akkor nem tudtam volna a versenyre koncentrálni. Egy idő után pedig már teljesen ki bírtam zárni az ő személyét, mert tudtam, hogy tovább kell ezen lépjek ahhoz, hogy az elkövetkezendő években eredményes tudjak lenni.

– Gondolom, ebben sportpszichológusi munka is van.

– Persze. 2014 óta dolgozunk együtt Balassa Leventével, nagy szerepet játszik abban, hogy megtaláltuk a megfelelő utat. Különféle mentális tréningekkel kellett eltemetnem magamban a negatív élményeket és gondolatokat. De ezekbe nem szeretnék belemenni, mert összetettek, különlegesek, éveken keresztül kell gyakorolni, arról nem is beszélve, hogy személyre szabottak, minden szituációra más és más technika van.

A tokiói olimpiára utazó magyar kötöttfogású birkózóválogatott a szakvezetéssel a tatai edzőtáborban 2021. július 15-én (fotó: Vörös Szabolcs / Válasz Online)

– Emlékszik arra a tavaly tavaszi pillanatra, amikor megtudta, hogy elhalasztják az olimpiát? 

– Éppen kondiedzésre készülődtünk Tomival (Lőrincz Tamás, Viktor bátyja, aki szintén éremesélyesként, az eggyel lejjebbi súlycsoportban indul az olimpián – a szerk.), de mielőtt belekezdtünk volna, felmentem az internetre, és akkor láttam a hírt. Lesújtó volt, ott álltunk, és nem értettük, hogy most mi lesz, hogy lesz… Mellbevágott mindkettőnket, néztünk egymásra, közben csörögtek a telefonok, kapkodtuk a fejünket, senki sem tudta, hogyan tovább. De ez nagyjából tíz perc alatt lement, és nem abba fordult át, hogy mehetünk nyaralni, mert innentől ráérünk, hanem belevágtunk az edzésbe, mert tudtuk, hogy folytatnunk kell, és eljön a mostani pillanat, hogy itt vagyunk pár nappal az olimpia előtt.

– A birkózók július 24-én kelnek útra, ön augusztus 3-án lép először szőnyegre. Az olimpia eredeti időpontja alatt, tavaly nyáron gyermeke született. Ha nincs a járvány, talán nem lehetett volna ott…

– Igen, elég komoly volt az időzítés. Augusztus 9-én született meg a kislányom, 4-én és 5-én birkóztam volna, úgyhogy nagyon kérdéses lett volna, hogy hazaérek-e. Ám így ott lehettem a születésénél, aztán viszont azzal kellett megküzdenem, hogy az edzőtáborozások és a versenyek miatt sokat voltam távol a családtól. De amikor hazatértem hozzájuk, az óriási feltöltés volt számomra, olyan erőket tudott bennem megmozdítani, amiket nem is gondoltam volna. Próbálok is minél több időt a kislányommal tölteni, amikor otthon vagyok.

– Mert elviszi a fókuszt a birkózásról?

– Nagyon sokat birkózunk a szőnyegen, de fejben is, egy-egy szituációt ugyanis le kell futtatni belül is, hogy a versenyen ne érjen meglepetésként. Viszont arra oda kell figyelni, hogy otthon ne a sport körül forogjon minden. És ebben sokat segít a kislányom, aki leköt és rengeteg szeretetet ad. Hallottuk persze, hogy a lányok nagyon apások tudnak lenni, de azt nem gondoltam volna, hogy ha hazamegyek, csak nálam marad meg, hiába jönnek a rokonok, nem tudom nekik odaadni. Még csak tizenegy hónapos, s már ilyen kötődés van köztünk! Nincsenek kabaláim, de ha tehetném, beraknám a kislányomat a táskámba, és vinném magammal az olimpiára.

– Amikor a legszigorúbb kijárási korlátozások voltak érvényben, lehetett érdemben sportolni?

– Mi szerencsés helyzetben voltunk, mert a legnagyobb lezárások idején, amikor sokan nem tudtak hol edzeni, Tomival ketten bemehettünk az otthoni, ceglédi terembe.

– Edző és bárki más nélkül? 

– Senki sem jöhetett rajtunk kívül, pont az volt a lényeg, hogy aznap csak mi legyünk ott, nehogy elkapjuk a fertőzést. Heteken át tartott ez az időszak, de mivel viszonylag kicsi a súlykülönbség köztünk, jól tudtunk közösen edzeni. 

Lőrincz Viktor és török ellenfele kontrollmeccset vív a tatai edzőtáborban 2021. július 15-én (fotó: Vörös Szabolcs / Válasz Online)

– Aztán később mégis elkapta a koronavírust, ráadásul a térdét is meg kellett operálni az elmúlt évben. 

– A műtét egy sérülés miatt, szeptemberben volt, s már jól haladt a felépülésem, amikor novemberben a vírus miatt kellett leállnom. Elsején kint voltunk a családdal a temetőben, akkor még semmi bajom nem volt, és még másnap délelőtt is elmentem edzésre, de amikor délután hazamentem, éreztem, hogy kicsit legyengültem. Először azt gondoltam, csak megerőltettem magam, aztán lefeküdtem, s hajnalban arra keltem, hogy ráz a hideg, izzadok, remegek. Megmértem a lázamat, 38,6-ot mutatott a hőmérő, akkor már sejtettem, hogy mi a helyzet. Köhögés, láz, végtagfájdalom: ezek a tünetek mind megvoltak, nehéz időszak kezdődött.

– Miközben, gondolom, nem tudhatta, hogy meddig tart a betegség és miben fogja hátráltatni.

– Pontosan, egyből elkezdtem magamban pörgetni a lehetőségeket, mert a vírus hihetetlenül legyengített. Élsportolóként nagyon nehéz volt elfogadnom, hogy azt éreztem, alig bírok kikelni az ágyból. Nem tudhattam, hogy mikor fogok felépülni és mennyire veszi majd ez vissza a teljesítményemet, arról nem is beszélve, hogy tartottam tőle, károsítja a tüdőkapacitásomat, vagy hatással lesz a szívemre. Aztán amikor felgyógyultam, rengeteg vizsgálatra elmentem, és hála az égnek, mindenhol az jött ki, hogy se a tüdőm, se a szívem nem érezte meg a vírus hatását. De hetek, sőt, hónapok teltek el, mire vissza tudtam térni a rendes kerékvágásba. Az év elején még döcögött a teljesítményem, és csak két-három hónapja érzem azt, hogy visszaálltam az eredeti állapotomba.

Lőrincz Viktor testvérével, Tamással a tatai edzőtáborban 2021. július 15-én (fotó: Vörös Szabolcs / Válasz Online)

– Hogyan készítik fel önöket a Tokióban várható rendkívüli körülményekre?

– Kaptunk a MOB-tól egy többoldalas tájékoztatót a maszkhasznált és távolságtartás szabályairól, illetve arról, ki hogyan mehet edzeni vagy éppen étkezni. Eközben érkeznek a hírek azoktól is, akik már kint vannak, hallottuk például, hogy a tizenegy órás repülőút után három órát kell várakoznunk a reptéren, mert rögtön letesztelnek minket, és az eredményt meg is kell várnunk, és csak azután visznek az olimpiai faluba.

– Mi a rosszabb, egy PCR-teszt vagy egy doppingellenőrzés?

– Én inkább a doppingot választanám, azt megszoktam már az elmúlt években, ezért nem okoz problémát, hogy alul meztelenre vetkőzzek és mintát adjak, miközben valaki ott áll mellettem. A PCR-nél az agyamig dugják a pálcikát…

– Önöknél is akadnak sportágspecifikus szabályok? Az aszteliteniszezők például a járvány miatt nem fújhatnak a labdára, miközben egy birkózómeccsen mondjuk a távolságtartás mégiscsak nehézkes…

– Valóban, nálunk nem lehet kizárni az érintkezést, de a bíróval például már nem foghatunk kezet, és ő sem a győztes kezét, hanem a sajátját emeli fel a meccsek végén, a balt vagy a jobbat, attól függően, hogy melyik oldalán áll a küzdelem nyertese. Továbbá az edző nem kiabálhat, nem ölelkezhetünk a társakkal, de ezek azért betartható szabályok. 

– Tart valamitől amiatt, mert ilyen nehezített körülmények között, buborékrendszerben zajlik az olimpia?

– Abszolút nem. Őszintén szólva engem ez a része nem érdekel, nem vágyom arra, hogy külföldi sztárokkal ehessek egy asztalnál.

Lőrincz Viktor edzés közben a tatai edzőtáborban 2021. július 15-én (fotó: Vörös Szabolcs / Válasz Online)

– Az sem feszélyezi, hogy hiába véd az oltás nagy százalékban, esetleg kiszűrik? A legújabb hírek szerint a sportolóknak a versenyük előtt hat órával negatív koronavírustesztet kell szolgáltatniuk ahhoz, hogy indulhassanak.

– Erre nem is szabad gondolni. De én mindent meg is teszek azért, hogy elkerüljem ennek a lehetőségét: hordom majd a maszkot és tartom a távolságot. 

– Tokióban hetek óta nőnek az esetszámok. Követi az ezzel kapcsolatos híreket?

– Tisztában vagyok vele, hogy vészhelyzet van kint és hogy alacsony az átoltottság, de nem nézem reggeltől estig a tévét és nem bújom a híreket. Nagyon sajnálom a japánokat. Én biztos nem fogok kimenni az olimpiai faluból az utcára, így nem is fogom veszélyeztetni őket.

– Érzi az olimpiai nyomást? Négy-, illetve most ötévente van esély arra, hogy különösen nagy elismertséget, anyagi megbecsülést szerezzen.

– Pont akkor hibázom, ha ebbe belegondolok. Nem szabad arra gondolnom, hogy milyen dicsőséget lehet szerezni és ez milyen anyagi vonzattal jár, csak a saját feladatomra koncentrálhatok: ugyanolyan verseny, ugyanazokkal az ellenfelekkel, mint máskor. Csak hát ha ez ilyen könnyű lenne, akkor mindenkinek mindig sikerülnének a céljai…

– Ha el is kezd ezeken gondolkodni, tudatosan leállítja a folyamatot?

– Igen. Ezért is készülök sportpszichológussal, megvannak a megfelelő technikák, amiket ilyenkor alkalmazok.

Lőrincz Viktor interjú közben a tatai edzőtáborban 2021. július 15-én (fotó: Vörös Szabolcs / Válasz Online)

– Csökkentheti nyomást, hogy nem lehetnek nézők a versenyeken?

– Valóban segíthet, hogy nincs tömeg, az ember akár gyakorlásként is felfoghatja a küzdelmeket. Az más lenne, ha a hazai közönségről kellene lemondani, a magyar szurkolók nagyon sok pluszt tudnak adni. De nekem szerintem nem lesz nagy érvágás, hogy nemhogy külföldi, japán nézők sem lehetnek az olimpián. Amúgy sem mondanám magam egy túl izgulós fajtának. Van egy megfelelő szintű versenydrukk, amit el kell érnem, ha nincs, az baj, de arra is kell figyelnem, hogy ne pörögjek túl.

– Meg hát, ha azt nézzük, izguljanak az ellenfelek, a súlycsoportjában ön a világranglistavezető. 

– Így van, ez a jó felfogás: izguljanak ők, hogy velem kell birkózniuk!

– Innen nézve csak az arany lehet a cél? 

– Nem megyek bele jóslatokba meg esélylatolgatásokba, ezeknek a találgatásoknak nincs értelme, nagyon sok kemény ellenfél lesz az olimpián. Nekem van egy saját, belső elhatározásom, amit egyelőre megtartok magamnak, de az olimpia után elárulhatom. 

– Ez egy számszerűsített elvárás vagy másféle?

– Ez egy saját cél, amit el akarok érni, de nem kell ezt senkinek sem kitalálnia…

– Ha éremmel jön haza, kinek adja oda először?

– Az biztos, hogy a kislányomnak és a feleségemnek. Hatalmas részét teszik ki a felkészülésemnek, a feleségem mellettem áll és támogat, a kislányomtól pedig feltöltődöm. Nekik szól majd a teljesítményem, értük fogok küzdeni.


Nyitókép: Vörös Szabolcs / Válasz Online

Ezt az interjút nem közölhettük volna olvasóink támogatása nélkül. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Kategória: Interjú