„Ne legyél babonás, fiam” – Levelek Háfiznak (22.)

Rendszeres szerzőnk, az író, haditudósító Jászberényi Sándor Egyiptomból „küldi” leveleit Magyarországra tízéves kisfiának. A huszonkettedik levélből végre kiderül, miért a varjú lett a tárcasorozat „totemállata” .

Nem vagyok babonás, fiam.

Nem hiszek a jelekben. Soha életemben nem tettem semmit azért, mert jelnek véltem. Nem is tartott vissza semmitől ilyesmi. Különféle állatok fel- és eltűnését, haladási irányát sem fürkészem, hogy aztán óvatosan a megfelelő helyre lépve bebiztosítsam magam mindenféle szerencsétlenség ellen.

Kisfiúként persze mindent elkövettem, hogy legyen családi totemállatunk. Az oroszlánt választottam. Nem sok mindent tudtam az oroszlánokról, de úgy képzeltem, hogy a legbátrabb az állatok között.

Lelkesedésem addig tartott, amíg nem láttam egy videót arról, ahogy egy varacskos disznó védelmezi a családját oroszlánokkal szemben, esélytelenül. Akkor megértettem, mi a bátorság, s hogy miért nem igazán bátrak az oroszlánok. A bátorsághoz az kell, fiam, hogy félj valamitől, mégis szembe szállj vele. Az oroszlánoknak pedig, ellentétben a varacskosdisznóval, soha, semmitől nem volt félnivalójuk – az ember elterjedése előtt legalábbis nem.

Kiskamaszként ezért a varacskosdisznó lett a kedvenc állatom. Azt rajzoltam mindenhová, vagy annak európai megfelelőjét, a vaddisznót. Egész kultusz alakult ki a családban a disznó körül. Még a beceneveink is a disznók között váltakoztak. Ezért nevezünk születésed óta kismalacnak. 

Mégsem a disznó kíséri végig az életemet.

*

Már majdnem egy éve írtam neked minden kedden ezeket a leveleket, Háfiz, amikor a szerkesztőm szólt: nem ártana elmagyarázni, miért a varjú van az írások elején illusztrációként. Miért kértem meg Gerit, hogy épp ezt a madarat rajzolja meg logónak, amikor kérhettem volna bármi mást is.

A szerkesztőmnek nem volt egyértelmű, valószínűleg neked sem az.

Számomra evidencia volt, hogy varjút kell kérnem. Mélyről jövő, zsigeri. Nem én választottam a varjakat. A varjak egyszerűen végigkísérik az életemet. A legkevésbé sem tartom különlegesnek vagy érdekesnek őket. Egyszerűen mindig megjelentek, amikor történt velem valami fontos.

*

A varjakhoz köthető, hogy megtanultam: ölni sosem egyszerű. Kiskamaszként kaptunk egy légpuskát apánktól, mi pedig az öcsémmel megritkítottuk a kert madárállományát. Apánk azt mondta, hogy „tisztán öljünk”, ami az ő értelmezésében azt jelentette, hogy egy lövéssel, szenvedés okozása nélkül.

Ehhez tartottuk is magunkat, aztán berepült a kertbe egy varjú. Bár a szárnyát eltörtük a légpuskagolyóval, nem tudtuk megölni. A mai napig ébredek verítékben úszva, mert látom magam előtt álmomban, ahogyan a varjú jön felénk a földön, mi pedig nem tudjuk megölni. Végül apám verte agyon a puskatussal.

Abban az évben kezelték rákkal anyámat a kórházban. Csodával határos módon életben maradt.

*

Varjakat láttam a ház előtt aznap, amikor kamaszként eltörtem a lábam az erdőben. Egyszer újra el kellett törni, én pedig hat hónapig feküdtem járógipszben. Életemben nem üvöltöttem úgy, mint amikor a mentősök lehoztak a dombról. Járni sem tanultam meg soha újra rendesen. Az ismerősök még mindig felismernek abból, ahogyan megyek.

Varjak tollászkodtak a romkocsmában, ahol az anyádat megismertem, és varjak ültek a fűben az éjszakai kórházkertben, amikor megszülettél. Láttam a csőrük és a szemük villanását, amikor rémülten dohányoztunk a nagybátyáddal, miután bemutattak nekem.

2011-ben találtam egy megfelelő lakást Alexandriában, ahol felnevelhetünk téged. Ideális helynek tűnt ahhoz, hogy neked adjak három nyelvet anélkül, hogy bármelyikünk is beleszakadna az életbe. Amikor már berendeztem az otthont, hogy tényleg otthon legyen neked és anyádnak is, varjú szállt a nyitott ablakba. Hosszú percekig károgott.

Anyád három hónapon belül robbantott fel mindent, és tűnt el nyomtalanul. Mondhatjuk úgy, hogy a nőt, akit szerettem, varjú vitte el.

*

Amikor letartóztattak a rafahi határátkelőnél és néhány üres töltényhüvely miatt megvádoltak fegyvercsempészettel, amikor nyilvánvaló volt, hogy egyedül a rendőrök és az ügyész jóindulatán múlik, hogy hosszú évekre börtönbe zárnak-e, akkor is ott voltak a varjak. Néztük a röptüket, még a Gázai oldalon.

Ami meghatározó volt az életemben, azt varjak kísérték. 

*

Az állatok néha többet tudnak nálunk.

Ezzel nagyjából mindenki egyetért. Az is, aki szerint egyébként a világon nincs semmi közünk az állatokhoz, és Istenre nézve sértő, hogy magunkat hozzájuk hasonlítgatjuk, meg az is, aki szerint a kutyájának lelke van, és elképzelhetetlen, hogy az ágyában alvó korcs nem kerülhet vele együtt a mennyországba – hiszen Isten, mint mindennel, azzal is tisztában van, hogy kedvencünk túl cuki a semmihez.

Néha többet tudnak. Például a dédnagyapád, aki robbantó volt a brennbergi szénbányában otthon tartotta azokat a pintyeket, melyek tudták, mikor nem érdemes lent maradni a szén mellett. Már ha szeretnél fel is jönni a bányából. A pintyek ugyanis hamarabb pusztultak bele a széndioxid-mérgezésbe.

Az állatok tudják, ha jön a vihar. Agyamba égett a rúgkapáló, bőgő teve képe, és szamaraké is Csádban, közvetlenül mielőtt a homokvihar lecsapott a semmiből 2006 perzselő nyarán. Emlékszem, egy fiút úgy megrúgott egy öszvér, hogy több bordája eltörött. Úgy támogatták be a házba.

A beduinok a mai napig jelentést tulajdonítanak egy sas viselkedésének a sivatagban, de a magyar cigányok is esznek varjút, és nem feltétlenül a szegénység miatt.

Sopronban, ahol felnőttem, a cigányok a halál elűzéséért ették, Pesten azt hallottam, gyermekáldásért is. 

*

Nem szeretem bevallani, de ha varjakat látok, tudom, hogy valami történni fog. Valószínű persze, hogy egyszerűbb feldolgoznom a dolgokat, ha gyártok hozzá valamilyen rendszert. Lehet önbeteljesítő jóslat is, hogy a nagy dolgokat a varjak megjelenéséhez kötöm.

A cigányasszony, aki anyámnak a szakácskönyvét adta, gondolom véletlenül írta bele kézzel a varjúleves receptjét, és nyilván hangosan nevetne a dilemmámon, hogy bevalljam-e: jelentést tulajdonítok a varjak megjelenésének. „Ez így is van, Sanyika” – mondaná. „Köztudott, hogy a varjú hírhozó madár. Mit nem lehet érteni ezen?”

Mentségemre: sosem tettem semmit sem másként, ha láttam őket. A görcs azonban egy idő után ott volt a gyomromban.

*

Nem szeretném, ha babonás lennél, fiam. Nem tudok szánalmasabb életet elképzelni annál, amikor valaki égi jelekért kapkod, és a felelősségeit túlvilági erőkre hárítja át. Nem is tudom, hogy lesznek-e még varjak, mire férfivá érsz. A dolgok jelenlegi állása szerint rohamtempóban hal ki az állatvilág, a csótány meg a patkány örökli a földet a tűző nap alatt. Tudd azonban, hogy az apád félt a varjaktól, mert mindig történt valami, amikor megjelentek. Abból nem lesz baj, ha bekapcsolod a biztonsági övet, amikor észreveszed őket. Ámen.


Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Kategória: levelek