A tér túlsó (vagy innenső) oldaláról – emléknyomok Konrád Györgyről

·2019.09.20

Vasárnap helyezik örök nyugalomra Konrád Györgyöt, az SZDSZ egykori alapítóját. A vele kapcsolatos emlékeit idézi fel most – a Válasz Online kérésére – az MDF létrehozásában közreműködő Kiss Gy. Csaba. Szerzőnk azokról az időkről ír, amikor Konrád, Csoóri Sándor és Mészöly Miklós közösen latolgatta az értelmiségi ellenállás fő helyszínévé lett Írószövetség túlélési esélyeit. Kiderül, hogy a kommunizmus bukásának korszakára nemcsak engesztelhetetlen értelmiségi táborok háborújaként lehet emlékezni. Konrád György például egy 1990-es vitaműsorban minden riporteri próbálkozás ellenére sem volt hajlandó gyalázni a politikai riválist, Tátralomnicon pedig még kocsmai viselkedéskultúrájáról is tanúbizonyságot tett.  

A látogató 1969-es megjelenése óta tartottam számon a nevét, de személyesen először valószínűleg egy írószövetségi rendezvényen láttam. A nyolcvanas évek elejére a szövetség kivívott autonómiájának köszönhetően ezek az összejövetelek – szakosztályi ülések, nyilvános viták – a demokratikus dialógus terepévé váltak, ahol nem volt szokatlan a nyílt ellenzéki szellem; Konrád György jelenlétének is pozitív üzenete volt. Némiképp szovjet mintára „disszidensnek” nevezték a hozzá hasonló értelmiségieket akkortájt az Oderától és a Lajtától keletre, akik külföldön és hazájukban is nyíltan bírálták a rendszert. Róla pedig tudhattuk, hogy hazajött végtére.

1985 októberében, pontosan emlékszem, ott voltam budapesti Európai Kulturális Fórumon, azon az alternatív rendezvényen, amelyet nem engedtek megtartani nyilvános helyen. Először láthattam itt – testközelből – a külhoni szellemi élet nem egy jelentős képviselőjét, például Hans Magnus Enzensbergert, Danilo Kišt és Susan Sontagot. Nem utolsósorban pedig a magyar ellenzék fontos személyiségei gyűltek akkor össze Csurka Istvántól Mészöly Miklóson át Konrád Györgyig. Érezhető volt, hogy milyen megbecsülés övezi őt Nyugaton.

Világosan előttem van 1986-nak az a novemberi estéje, amikor pasaréti lakásában a vendégei voltunk az emlékezetes írószövetségi közgyűlés „vigíliáján”. Nála hánytuk-vetettük meg a másnapi tanácskozás esélyeit, többek között Csoóri Sándor, Csurka István, Haraszti Miklós és Mészöly Miklós társaságában. Kissé kétkedő-borúlátó hangulatban voltunk, mert jöttek a kedvezőtlen hírek a hatalom szándékairól, hogy esetleg fölfüggesztik a közgyűlést. A házigazda a maga nyugodt hangján józan mérleget készített a helyzetről. Jelenlévő lengyel barátunk, Ryszard Kapuściński, a világhírű író-riporter pedig egyértelműen biztatott bennünket, hogy a nemzetközi körülményekre tekintettel nem lehet okunk az aggodalomra.

Ezután több alkalommal volt módom Konrád Györggyel találkozni. Elhívott, mikor Hans Magnus Enzensberger vendégeskedett nála, aki később európai útirajz sorozatában írt a magyar helyzetről is. Nagy Gáspárral a Bethlen Gábor Alapítvány dolgában kerestük föl, pohár bor mellett hosszasan hallgathattuk használható gyakorlati tanácsait.

És persze Konrád György ott volt 1987-ben az első lakiteleki találkozón. Az ebédszünetben külön elvittem hozzá megmutatni nyilatkozatunk tervezetét. Végigfutott rajta egy-kettőre, s csak annyi volt megjegyzése: ez jó lesz így.

Fölszólalásában elmondta: „…ha az itt lévő sátor, amely így is szűknek bizonyul és a magyar gondolkodó és szabadgondolkodó közéletnek csak egy kis töredékét foglalja magába, akkor helyénvaló, hogy egy ilyen sátor kifejezi önérzetét, identitását, önarcképének főbb karakterisztikumait, ha megfogalmazza a maga különállását a magyar közvélemény egészén belül és egyszersmind az összetartozását is.” Befejező szavaiban mintegy összefoglalásként adott biztatást: „ennek a társaságnak, amelyik itt ül, most kitüntetett felelőssége és fontossága van, mert többséginek tekintem, többséginek és jelentőségében elsődlegesen mérvadónak.” Hozzászólásában a kéznyújtás szándékát éreztem. Azon később, 2015-ben kissé csodálkoztam, mikor azt nyilatkozta a Tiszatájban, hogy a meghívottak között ő volt a kivétel az ún. demokratikus ellenzék köréből. Jól emlékszem, Magyar Bálintot, Mécs Imrét, Vásárhelyi Miklóst is elhívtuk, csak nem jöttek el.

A Jurta Színház első fórumán 1988. január 31-én (amikor a parlamentarizmus és az alkotmány kérdése volt napirenden), az ő pontos és határozott fölszólalását a résztvevők elismerő tapssal fogadták. Őszintén reméltük, hogy az útjára indított eszmecsere – fórum! – a termékeny párbeszéd helyévé válhat. 1989 júniusában azután együtt buszoztunk Krakkóba az MDF szervezte koalíciós magyar delegáció tagjaiként a nagyszabású Közép-Európa-tanácskozásra. Valamelyik határnál az ő útlevelének vizsgálata miatt kellett még külön várni, szelíd mosollyal jelezte, ehhez hozzá van szokva. Azon kissé hitetlenkedett, amikor kimutattam az ablakon, hogy nézze meg, ott látható a szomszédos völgyben a mikszáthi Bábaszék valóságos faluja (Szent Péter esernyője). A tátralomnici pihenőnél pedig meggyőződhettem arról, hogy Konrád Györgynek van kocsmai viselkedéskultúrája, úgy hajtotta föl a féldeci borovicskát, ahogy ilyen helyen illendő. Lengyel földön a tynieci bencés kolostor vendégszobájában kaptunk szállást, lefekvéskor elnézésünket kérte, ő bizony horkol, aminek azután bizonyságát is adta.

Az 1990-es választási kampány idején vitapartnerek voltunk az akkor Budapesten már irodával rendelkező Szabad Európa Rádió egyik műsorában – immár versengő pártok, az MDF és az SZDSZ képviseletében.

Akkoriban már javában készültek az ellenségképek, de ő nem ilyen szellemben forgatta a szót. Akárhogy próbálta a szerkesztő ilyen irányba feszíteni a kérdéseket, nem állt alájuk. Kifejtette, miről mit gondol, ám nem tett bántó megjegyzést a politikai versenytársakra. Úgy beszélt, mint polgár, aki meg van győződve igazáról, de nem tartja cáfolhatatlannak a véleményét.

A kilencvenes évek elején hallottam Szigligeten, hogy házat vett a szomszédos Hegymagason, a Szent György-hegy alatti faluban. Amikor elmondtam ezt az alkotóházban velünk nyaraló erdélyi Gálfalvi Györgyéknek, óvatosan érdeklődtek, mit gondolok, meglátogatható-e ott Konrád György. Biztos voltam benne, hogy igen. Telefonhívásomra rögtön meghívott bennünket, s talán már a következő nap délutánját náluk töltöttük irodalmi pletykák, szórakoztató anekdoták és gondűző olaszrizling társaságában.

 

Nyitókép: AFP/Belga/Eric Lalmand

Kategória: Irodalom