Lehet, hogy mire kiengednek a börtönből, pap leszek

·2019.08.09
  • Van az ember istenhitének sorsszerűsége? Ezt a kérdést kutatva jutottunk el a börtöncursillo módszeréig és Zoltai Tibor történetéig.
  • A börtöncursillo lelki tréning büntetés-végrehajtási intézetekben, melynek célja, hogy istenélményt adjon a fogvatartottaknak. Több résztvevő „csodás megtérésekről” számolt be.
  • Zoltai Tibor gazdasági bűncselekmények miatt raboskodik egy Bács-Kiskun megyei börtönben. Elítélése után fordulat következett be a hitében: jelenleg levelező hallgató az Esztergomi Hittudományi Főiskolán. Nem kizárt, hogy amikor kiengedik, pap lesz.
  • Multimédiás cikkünk rendhagyó felépítésű: szövegben és képben elmeséljük Zoltai történetét, videóidézetekben pedig a neki a teológushallgató létre személyesen engedélyt adó Székely János püspök párhuzamos gondolatait közöljük egy közelmúltbeli szárszói beszélgetésből.

„Azért jöttünk, mert úgy hallottuk, hogy van egy ember itt Állampusztán, akit elítéltek, szabadságvesztését tölti, amiből évei vannak még hátra, de most levelezőn végzi a teológiát, és még az is lehet, hogy hamarosan pappá szentelik. És ilyen történetet még soha az életben nem hallottunk. Jól tudom, hogy ön az első, aki az egyházi rend szentségét a cellájából kéri?”

„Igen. Biztosan jól tudja.”

A körmondatos nyitókérdés és a lakonikus válasz között néhány másodperc csend. Zoltai Tibort nem különösebben érdekli a szenzációhajhász megközelítés. Ha nem hallottunk még ilyet, akkor nem hallottunk. Ha ő az első az újkori magyar egyháztörténetben, aki civilként vonult börtönbe és van esélye, hogy papként jöjjön ki, akkor ő.

Nála járunk „vendégségben” valahol Bács-Kiskunban, félúton Harta és Solt között, az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben. A vendégség szó persze erős szépítés; a börtöninterjúig hosszú egyeztetés, többszörös átvizsgálás vezet. De a helyzetben nem is az a legkülönlegesebb, hogy a találkozás előtt a fémdetektornak és az alkoholszondának mutatkozunk be előbb.


Sőt, ezeknél minden különlegesebb. Elsőként a keret: a börtöncursillo nevű lelki tréning, ahol Istenről és a szeretetről beszélnek elítélt bűnözőknek, és ahol Zoltai Tibort is hozzásegítették hibái felismeréséhez.

Aztán a történet: egy vállalakozó, aki bűnöket követ el, tékozló fiú lesz, mindent elveszít, beleértve a szabadságát, a lelki megoldást pedig a hitben találja meg.

És végül a konklúzió: hogy ha istenként hiszünk magunkban, súlyos hibába esünk, és az ilyen hibától egyenes út vezet a bűnökig.

„Példát akarok mutatni, hogy lehet ezt a helyzetet hittel is viselni.”

Ha csak a XXI. század vívmányaira hagyatkozunk, sosem jutunk el az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetig (röviden: az Állampuszta – zseniális név, egyébként). A beszélni is tudó térképes alkalmazások szanaszét traktorozott földekre vinnének, esetleg a semmibe vezető negyedrendű betonútra terelnek. Az éppen Harta mellett szolgálatot teljesítő zöld postásautó viszont végre a jó irányba navigál.

Állampuszta tényleg a pusztában van, a semmi közepén. Mondhatnánk azt is: az Isten háta mögött. A büntetés-végrehajtási intézet Wagner Pál birtokos egykori földjein létesült, még az 1800-as évek végén. Az impozáns Wagner-kastély ma parancsnoki épületként működik. A fáma szerint Pál egyszer túl korán érkezett haza, és házasságtörésen kapta a feleségét, akit ezért dühében agyonlőtt. A gyilkosságért 13 évet töltött Vácon, Illaván és Munkácson rács mögött, ami elég idő volt arra is, hogy elgondolkozzon, mennyire rossz, személyiségtorzító hatása van a szűk börtönöknek. Szabadlábra helyezése után saját birtokát végrendeletben a Magyar Államra hagyományozta azzal a céllal, hogy mezőgazdasági jellegű büntetés-végrehajtási intézetet hozzanak létre halála után. „Nincs még egy bv-intézet, ahol kastélyba kell járni dolgozni” – jegyzi meg az egyik kísérőnk.

De Állampuszta nem csak a története miatt egyedi. Az itt fogvatartott 1200 elítélt közel 100 százaléka tanul vagy dolgozik. Utóbbiak többsége az Állampusztai Mezőgazdasági Kft.-nél, a több ezer hektár földön vagy a baromfik, juhok, malacok körül. Gyártanak itt száraztésztát is, szintén elítéltekkel, nem is keveset: ebből látják el az országos bv-hálózatot.

Nincs olyan, hogy valaki a földről, a kapa mellől szökni próbál? – tör elő belőlem a naiv kérdés kísérőnkhöz, miközben körletépületek között sétálunk Zoltai Tibor zárkája felé. Megnyugtatnak: nincs. Egyrészt nem nagyon lehetne egérutat nyerni, hiszen a puszta körül is puszta van, meglógni, elrejtőzni esélytelen. Másrészt nem éri meg: Állampusztán jellemzően kisstílű elítéltek vannak, akiknek néhány éves büntetését egy esetleges szökési kísérlet az egekbe tolná.

Az említett kisstílűek között Zoltai Tibor bizony nagyobb játékosnak tűnik: 7 éves jogerős ítéletét tölti gazdasági bűncselekmények miatt. Persze nem jár ezért neki rosszabb cella vagy elbánás. Sőt, ha nem Állampusztán lenne, talán meg sem történik vele a „fordulat”. De erről később.


A cella egérszürke és egyszerre vakítóan fehér. Így feltűnőbb is szekrényre tett feszület, a pápás hűtőmágnes és a „MISSZIÓ 2019” falinaptár. Zoltai Tibor azt mondja, zárkatársát nem zavarják a vallásos élet tárgyai. Inkább nyitottságot tapasztal: „Sokan azt sem tudják, hogy hogyan kell imádkozni. De ma már ott tartunk, hogy ha megy a Katolikus Rádió, a zárkákban elnémul a tévé, és többen mondjuk a Rózsafüzér imádságát.”

Ha olyasvalakivel találkozik, aki a börtönben Jézus Krisztusról prédikál, az ember óhatatlanul növeszt magában néhány előítéletet. Például, hogy az illető bolond. Vagy színlel. De hamar nyilvánvaló lesz, hogy Zoltai egyik sem. Noha a beszélgetés egy pontján hozzáteszi: „A börtönlelkész is helyesli, amikor azt szoktam mondani, hogy nem vagyok normális. Mert ilyen elszánt embert még nem látott.” A rács mögött bolond vagy színlelő ember mondhat sok mindent, de egy biztos: nem készül teológiavizsgákra. Zoltai Tiborból inkább a szelídség sugárzik.

Igen ám, de nem véletlenül kap valaki 7 évet. A beszélgetés a múlttól halad a jelen felé, így persze az alapkérdés az, hogy hogyan került börtönbe (nem is rövid időre) egy szelídnek tűnő és halkszavú ember.

„Hibát, hibákat követtem el” – kezdi a történetét. A kilencvenes évek végétől hitel- és biztosításközvetítéssel, tanácsadással foglalkozott. Kezdetben inkább ismerősök pénzét kezelte, aztán egyre többen keresték meg idegenek is. „Egymást hozták. Éreztem, hogy megy a munka. Fel lehetett építeni egy hálózatot, el lehet tervezni, hogy mennyit fogok keresni. Először csak egy Opel Corsám volt, aztán már egy nagyobb Renault, egyre nagyobb ház – ez feltűnt az embereknek. Egyre többen akaszkodtak rám. És én nem mondtam nemet” – meséli. „Mindenkinek jót akartam, mindenkinek segíteni akartam. Azt akartam, hogy gyarapodjanak.”

Aztán jött a válság, és kiderült, hogy Zoltai sok ügylete mögött nincsen fedezet. „Akkoriban már 120-130 millió forintról volt szó. Ebben a számban benne van minden, hozamokkal együtt. Ennyi pénzt kezeltem. Nagyjából. De először csak egyetlen ember jelentett föl, akinek 4-5 millió forintos kára keletkezett. Akkor azt gondoltam: lehetetlen, hogy ezért börtönbe kerüljek. Ám nem sokkal később házkutatást tartottak nálam, meglettek a többi ügyfél iratai. És akkor elindult a lavina.”

Zoltai Tibor ügyét három eljárásban tárgyalták 2010 és 2015 között. Ebből tölti most a 7 éves, jogerős ítéletét, csalás miatt.

„A legnagyobb hibát akkor követtem el, amikor nem ismertem be magamnak, hogy azt az óriási terhet, amit hordozok, nem fogom tudni végig cipelni. Nem tettem fel a kérdést magamnak, hogy mi lesz, ha ennek egyszer vége lesz. Hogy meddig lehet bővülni. Mert nem éreztem, hogy kész, teljesült a cél. Az a fajta hamis boldogságkeresés volt ez, ami nem tud véget érni.”

Azt mondja, amíg ereje és lehetősége volt, mindenkinek teljesített, igyekezte a károkat enyhíteni. „Aztán egy pillanat alatt összedőlt minden. A rossz döntéseimet nem lehetett már megmásítani” – zárja az előtörténetet.

A súlyos börtönbüntetés hallatán van, aki önpusztításba menekül, mások hárítanak és a külvilágot gyűlölik haragjukban, megint másik összetörnek és magukba zuhannak. Székely János püspök azt mondja, az elítélt alapvetően retteg attól, hogy a bűnével szembesüljön, és ezért hajlamos tagadni az egészet:

„Hosszú belső folyamat, amíg valaki szembesül a bűneivel és ki meri, sőt ki is akarja azokat mondani.”

Zoltai Tibor szerencsésnek mondhatja magát: a rá mért büntetés a hitét ébresztette fel.

Székely János a bűn bevallásáról. „Nagyon gyakran átéltem azt, hogy az elítéltek is valamilyen értelemben nagyon szeretnének gyónni. És néha meg is teszik. A bűnvallásra néha annyira mélyen vágynak; még akkor is, ha tudják, hogy ők még valamilyen értelemben nem tartanak ott. ” (Részlet a 2019 áprilisában tartott szárszói börtöncursillo-konferencián elhangzott beszélgetésből.)

„Gyerekkoromtól vallásos voltam. Mindig éreztem, hogy van valami Földön túli, de nem tudtam megfogalmazni, hogy mi. Emlékszem, általános iskolás voltam, és amerre rendszeresen jártam, volt egy kereszt. Megálltam, imádkoztam előtte. De valakik beárultak miatta a szüleimnek. Más rendszer volt, nem volt könnyű felvállalni a hitet.” Zoltai életéből később sem tűnt el teljesen a vallásosság, de nem volt meghatározó sem. Viszont a tárgyalások után és a börtönbe vonulás között valami feltámadt benne.

„Az ítélet előtt végig imádkoztam. Volt egy három hónapos időszakom, amikor rengeteget sírtam, vívódtam. Minden egyes elkövetett hibámért bocsánatot kértem. Vissza akartam kanyarodni az útra, amiről letévedtem. Nem volt bennem az ítélet miatt sem harag, sem düh. Úgy voltam vele, hogy ha egy jogerős bírósági ítélet megjelenik, tudomásul kell venni. El kell fogadni.”

Az elítélt reménye azóta abból fakad, hogy hiszi, az Isten nem haragvó. „Nem akarok nagy szavakat használni, de az első bűnnek, az eredendő bűnnek az elkövetésével maga az ember döntött úgy, hogy eltávolodik Istentől. De a Szentírásban benne van, hogy Isten mégsem haragudott meg az emberre.”

És itt jön képbe ismét Állampuszta. Zoltai azt mondja, hívő lélekkel tudta letenni a szabadságot és börtönbe vonulni, de igazi megnyugvás csak bent töltötte el. „Amikor Állampusztára hoztak, éreztem, hogy az Úr meghallgatott. Éreztem, hogy minden bezártság és szabadsághiány ellenére van valamilyen pozitív kisugárzása.”

Ez a kisugárzás egészen konkrét matériákban is megragadható. Van Állampusztán például saját különálló kápolna, harangláb. Minden délben és liturgia előtt harangoznak. Van aztán börtönlelkészük. A miséken 30-40 ember szokott részt venni. És Állampusztán aktív a börtöncursillo is.

Sok történet kering arról, hogy ennek a büntetés-végrehajtási intézetekbe szervezett lelki tréningnek óriási ereje van. Hogy jobban értsük, mi ez az erő, Székely János püspök elmesélte az első börtöncursillós élményét. Egy sátoraljaújhelyi elítélt története ez, aki abortuszra akarta kényszeríteni a feleségét. A lelki program hozott megnyugvást neki, egészen drámai jelenetekkel.

Székely János püspök az első börtöncursillóról: „ A cursillo végén bejött az asszony és bejött a gyerek is. A férfi az utolsó misét szinte végigsírta. Azt mondta nekem, hogy amikor azt mondta, hogy a babát vetessék el, akkor a Sátán beszélt belőle.” (Részlet a 2019 áprilisában tartott szárszói börtöncursillo-konferencián elhangzott beszélgetésből.)

Zoltai Tibor is nagy jelentőséget tulajdonít a börtönbeli tréningeknek. Azt mondja, a 2016 őszén tartott cursillo segített neki megfogalmazni a hibáit, kimondani őket, majd pedig letenni a terheit. A cursillo Zoltainak nem a megtérést jelentette, de közelről látott a börtönben „csodás” eseteket is: „Volt olyan, aki úgy tért meg ennek hatására, hogy előtte a bűn uralta az életét: drog, harag a testvérével. Nem talált ezekből kiutat. Elveszettnek érezte a világot. Semmilyen kapcsolata sem volt a vallással, de elfogadta a meghívásomat a börtöncursillóra. Csak annyit mondtam neki: jöjjön el, nézze meg. És végül csodálatos megtérésnek volt része. Sírva fakadt, amikor a kápolnában voltunk.” Zoltai szerint azoknak az embereknek, akik ateisták, és eddig nem volt kapcsolatuk Krisztussal, hihetetlen erőt nyújt az első találkozás.

Zoltai Tibor azt mondja, amit csinál, nem térítő munka, és szoros értelemben a térítésnek a börtönben nem is lenne értelme. Példát viszont akar mutatni:

„Ha én hittel beszélek valakihez, de nem úgy élem az életem, ahogy a szavaimból érezhető, akkor az nem élő hit. Jézus Krisztus mindenben példát adott az embereknek. Arra kell figyelni.”

A püspök ugyanerről egészen mást mond. Székely János szerint a börtön óriási lehetőség az Egyháznak az evangelizációra: „Az Egyház akváriumban halászik, pedig ki kellene menni az óceánra.”

Székely János az egyház térítő lehetőségeiről. „Sajnos az egyházunk gyakran úgy csinálja az evangelizációt, mint ha akváriumban halásznánk. Csak a templomban. Csak a saját hívek között. Ki kellene menni az óceánra. Igazi nagy halakra kellene halászni. A börtönben ez történik. Eljutunk olyan emberekhez, akikhez amúgy soha.” (Részlet a 2019 áprilisában tartott szárszói börtöncursillo-konferencián elhangzott beszélgetésből.)

Az állampusztai épületek között járva látjuk, hogy szigorú sorokban vezetik az elítélteket sétára vagy ebédre. Szabad járkálás nincs, de azért engedélyt kapunk, hogy Zoltai úrral elmenjünk a kápolnáig. Kicsi, torony nélküli, de belülről szépen díszített és rendben tartott templomépület az étkezdével egy vonalban. Vezetőnk azt mondja, 11 vagy 12 éve épült.

Pont dél van; Zoltai harangozni kezd. Rendszeresen ő kongat az udvaron. Eddig sem vágott savanyú arcot, de most látom először igazán mosolyogni. A jelenet lehetne az elesett és megtért finánc élő szobra: az ember, akin egykor tíz- és százmillió forint ment keresztül, most rabruhában áll a harangláb mellett, hogy delet húzzon. De boldog.

Ahogy a szabadsághiányos börtönben Zoltai megkapta a harangozás szabadságát, úgy kapott lehetőséget a tanulásra is. Mert az intézet jóindulata nélkül nem ment volna. Levelet válthatott Székely János püspökkel, utána kapott engedélyt, hogy felvételizzen és levelező hallgató legyen az Esztergomi Hittudományi Főiskolán. Most zárta a másodévet. A börtönben tanul és vizsgázik is.

„Hogy mi lesz ennek a vége? Bármi lehetséges. Elméletileg semmi sem zárja ki, hogy valakit civilként csuknak be, de papként jön ki. De bármi történik is, bárhogy alakul, elfogadom. Azt is hatalmas ajándéknak tartom, hogy ezen az úton járhatok” – mondja a teológushallgató elítélt. A jövője tényleg kiszámíthatatlan. A legkedvezőbb forgatókönyv esetén 2020. novemberben kedvezménnyel kiengedik. Ha a még folyamatban levő ügyében elmarasztalják, akkor viszont hosszabbra is nyúlhat a hét év.

És hogy mi történik, ha kész a „csoda”, és pappá szentelik, ameddig Állampusztán raboskodik? „Kijövök, és szolgáltra jelentkezem. Boldog leszek, ha szolgálhatok. De ha másként alakul, akkor sem keseredem el. Minden egyes feladatot örömmel vállalok.”

Az emberi szavak mögötti minden mélységet csak a Jóisten ismeri. De az biztos, hogy Zoltai Tibor megbánta az előző életét, az elkövetett hibáit. Ő úgy látja, van, illetve kell, hogy legyen az eltékozolt éveinek egyetlen, nagy tanulsága.

„Ha tehetném, minden embert figyelmeztetnék, hogy ne merészeljen vakon hinni önmagában. Én ezt tettem: Isten helyett magamban hittem. Isten fölé helyeztem magamat. A saját boldogságom és mások boldogság utáni vágyát evilági dolgokkal akartam kielégíteni. Hamarabb észre kellett volna vennem, hogy ebben a Sátán ólálkodik, és létezik másfajta boldogság is. A mostani helyzetem a legjobb példa: nem hiányzik a pénz. Elveszítettem mindent; nemcsak anyagilag fizettem meg a hibás döntések sorozatát, hanem a szabadságommal is.”

Majd a már-már prédikációba hajló gondolatmenetet így zárja: „Példát akarok mutatni ezzel, hogy lehet ezt a helyzetet így is, hittel viselni. Mert nem az örömre és a vigalomra születtünk, hanem a fáradozásra. Csak amikor jól mennek a dolgok, hajlamosak vagyunk ezt elfelejteni és a mindent könnyen venni. Nézze meg: hányan, de hányan vannak, akik bemennek a templomba, hogy kérjenek – és milyen kevesen vannak, akik csak hálát adnak.”


Fotók: Vörös Szabolcs


Ezt a multimédiás cikket olvasói támogatás nélkül nem tudtuk volna elkészíteni. Kérjük, legyen ön is előfizetőnk, akár már havi 1700 forinttal, csatlakozzon hozzánk most!

Kategória: sztori