Sem Petryt, sem Hrutkát nem kellett volna kirúgni – vendégünk Gundel Takács Gábor [HetiVálasz 68]

·2021.04.15

Újra csütörtök, ismét itt a Válasz Online podcastja, a HetiVálasz, immár a 68. epizóddal. Hetek óta két focista, Hrutka János és Petry Zsolt kirúgása tartja lázban a magyar közéletet, Petry és (volt) klubja, a Hertha konfliktusa már a miniszterelnök és a diplomácia szintjét is megütötte. Hogy lehetett ebből ekkora ügyet csinálni, és összehasonlítható-e a két kirúgás? Van-e probléma Gulácsi Péternek az ezek alapjául szolgáló szivárványcsaládok melletti kiállásával? Meddig mehet el egy sportoló a véleménye kifejezésében? És egy sportkommentátor? Véleménykifejezésének fő fóruma, a SZEMlélek oldal újraindulása apropóján ezekről is kérdezte Gundel Takács Gábort Borbás Barna és Vörös Szabolcs.

Az adás meghallgatható a fenti Spotify-ablakra kattintva. Ha az nem jelenne meg, közvetlen link itt. Ha asztali számítógépen, laptopon hallgatnának minket, vagy egyszerűen letöltenék az adásokat mp3-formátumban, ide kattintsanak. Ha telefonon keresztül csatlakoznának műsorunkra, a Spotify mellett iTunes-on (más néven Apple Podcasts), TuneIn Radio-n és Pocket Casts-on is megtehetik. Podcastunk RSS-csatornája ezen a hivatkozáson található.


Néhány idézet a műsorból:

Némi kényszerszünet után múlt pénteken újraindult a SZEMlélek oldal – a többi között Nem félek című írásával. Miért érezte fontosnak ezt a felütést?

„Találkoztam egy jelenséggel. Amikor például megírtam a Szájer Józseffel kapcsolatos cikkemet – amely szerint az ügye nem »botlás« volt, ahogy ő nevezte, hanem bukás –, a sajtó megkérdezte tőlem, nem félek-e. Ez történt akkor is, amikor – a Spíler TV-ből való menesztése után – kitettem egy posztot Hrutka Jánosról azzal, hogy »a barát az barát«. Én meg mondtam, hogy nem félek, de azt is gondoltam, ijesztő, hogy ez a kérdés egyáltalán felvetődik – mert ha valakik felteszik ezt, akkor ezek szerint ez benne van a pakliban. Szerettem volna leírni, hogy miért nem szabad félelemben élni. Nem a saját félelmemről van szó, hanem arról, hogyhogy felvetődik ez a kérdés ma Magyarországon. (…) Probléma, hogy vannak olyan olvasók, akik mindent behelyeznek a pártpolitikai koordinátarendszerbe, valahova a NER és az ellenzék közé, és minden írást lefordítanak arra, hogy vajon mire utal, kinek üzen – és azt várja el, hogy én ebben a térben kardozzak, amit történetesen nem akartam.”

Meddig mehet el a véleménynyilvánításban egy kapus, egy kapusedző vagy egy sportkommentátor?

„Körülbelül ott kéne, hogy legyen a határ, hogy a munkád megítélését befolyásolja-e, hogy a közönség megismerte a véleményedet. Másképp fogja-e megítélni egy szurkoló, hogy mit közvetítek egy futballmeccsen, csak azért, mert pártpolitikailag nem az ő oldalán állok? Ha az ő sporteseménnyel kapcsolatos élvezetét ez torzítja, akkor már nem jó. Nem lehet definiálni ennek a határát. (…) Ráadásul Gulácsi és Petry kapcsán kiderült, hogy a két társadalmi attitűd – a német és a magyar – gyökeresen más, nem tudsz mindkettőnek megfelelni, valamelyikben el fognak ítélni. (…) A magyar és a német társadalom is túl lett pörgetve ebben a történetben. (…) Gulácsi és Petry egyfajta jószándékkal, naivitással, jóhiszeműséggel mondtak valamit, ami az ő véleményük, és az egész sokkal nagyobbat szólt, mint gondolták volna, de ez nem az ő hibájuk, hanem azon társadalmaké, ahol ezt ennyire fel tudják fújni. (…) Sem Petryt, sem Hrutkát, sem Lukács Viktort nem kéne ilyenek miatt elküldeni. Nem jó, hogy már itt tartunk.”

A család az család?

„Társadalmi közmegállapodásnak kéne lenni, ugyanakkor a 21. században élünk, demokrácia és egyéni szabadságjogok is vannak. Hogy lehet úgy összerakni a kettőt, hogy a társadalom működjön, de meglegyen a szabadság és a tolerancia is? Azt látom, hogy ezzel bajlódunk: mi az, amiben áldozatot hozok a társadalomért – és hátrébblépek, mert azt látom, hogy a társadalom többsége nem így gondolja –, és mi az, amiben meg verem a mellemet, hogy »ezt nekem szabad«? Mit tolerálok és mit nem? A család az család-kérdés nem olyan egyszerű, mint ahogy azt [Gulácsi] Péter megfogalmazta. Ez egy adott gyerek és egy adott pár kérdése: alkalmasak erre, vagy nem? Nem jó általánosítani. Lehet persze olyanokat mondani, hogy egy gyereknek biztosan jobb egy családban, mint az árvaházban – és ez általában így is van –, de biztos, hogy mindegyik családban jó lesz neki? Aláírom, hogy aki örökbe akar fogadni, az nagyon sok szeretetet fog adni a gyereknek, de egy csomó mindent nem tudunk: nem tudjuk, hogy ezek a gyerekek 20 év múlva milyenek lesznek, hiszen a szülők nemcsak szeretettel és odafigyeléssel, hanem példamutatással is nevelik a gyereket. Vajon milyen minták lesznek ezekben a gyerekekben, ha két apukát vagy két anyukát látnak? Mennyire sérülnek anyák napján, hogy nekik nincs anyukájuk, csak két apukájuk? (…) Vannak kutatások, tanulmányok, de számomra messze nem olyan egyszerű ez a kérdés, hogy kiállok mellette, vagy nem állok ki.”


Fotóillusztráció: Domaniczky Tivadar

Ez az adás nem készülhetett volna el olvasóink támogatása nélkül. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Kategória: Podcast