Évtizedek óta nem látott a világ ennyire profin szervezett és hatékony katonai műveletet, mint amit az USA vitt véghez a hétvégén Venezuelában. Ami történt, az önmagában még nem merénylet a régi rend ellen, de amikkel Trump közben fenyeget, az az erőszak spirálját is a elszabadíthatja.
Bővebben >>>A Válasz Online meglátogatta az inkognitóját továbbra is őrző, Vidéki Prókátor álnéven ismert ügyvédet, hogy az új év kezdetén elkészítsük vele az első, bárki számára olvasható, fizetőkapu mögé nem zárt nagyinterjút. Mi volt és mi nem volt különös abban, hogy rábukkant a kegyelmi ügyre? Miért tartja politikai zseninek Magyar Pétert? Miért gondolja úgy, hogy az idei választáson nem is pártok és politikusok fognak megmérettetni, hanem a magyar társadalom?
Bővebben >>>„A polgárháború egészen addig pusztán szimuláció, ameddig szavakban tesszük. De mindig a szavakból támadnak később a tettek is” – mondja újévi podcastunkban Hatos Pál. A történésszel decemberben megjelent Hideg polgárháború – Csonka-Magyarország születése 1919–1922 című új könyve nyomán beszélünk testvérharcokról, a kultúra alapjairól, túlélésről és a magyar nyelv misztériumáról. Műsorvezető: Ablonczy Bálint, Borbás Barna.
Bővebben >>>Az ukrajnai háború felerősítette Európa konfliktusát az új amerikai és a hagyományos orosz hatalompolitikával szemben, de a küzdelem tétje ennél jóval nagyobb. A szabadság megőrzése a közeljövő legfőbb kihívása. 2025-ben forgószél kerekedett, 2026 legfontosabb kérdése, hogy a vihar mennyire szaggat meg minket.
Bővebben >>>Hogy melyik az a 33 probléma, amelyet a felzárkózáshoz meg kellene oldania Magyarországnak, azt Filippov Gábor és Boros Tamás, az Egyensúly Intézet vezetői gyűjtötték kötetbe, amely ráadásul megoldási javaslatokkal is szolgál.
Bővebben >>>Aczél Anna pszichológus, főiskolai tanár majd húsz évet töltött a Rákospalotai Leánynevelő Intézet élén. Úgy véli, a javítók rendőri irányítás alá helyezésével visszalépünk a 19. századba. A munka, ami ezzel elveszni látszik, részben az ő életműve. Portré.
Bővebben >>>A természetvédelem nem szeretet, hanem matematika és rendszerismeret kérdése – Litkai Gergely vendége ezúttal a Válasz Online olvasóinak régi ismerőse, Jordán Ferenc rendszerökológus, aki új könyve kapcsán beszél arról, amiről nem lehet eleget: hogy milyen jövő vár az emberiségre ezen a bolygón, s mit tehetünk, hogy az emberi szervezettel még elviselhető legyen. A Zöld Válasz friss adásában természetesen szóba kerülnek az elmaradhatatlan krillek is.
Bővebben >>>„A gonosz külvilág ostorozása helyett érdemes önvizsgálatot tartanunk, vajon mi valóban Krisztus megszületésére vágyunk-e? Jelent számunkra valamit saját keresztyénségünk, vagy csak másokkal szembeállítható identitást látunk benne?” – mondja a december elején Prima Primissima-díjjal kitüntetett kolozsvári író-dramaturg. Visky András új regényében, az Illegalistákban az 1956-os magyar forradalom utáni romániai megtorlás idején súlyos börtönbüntetésre ítélt református lelkész édesapja és társai történetét dolgozta fel.
Bővebben >>>December 15-én Hortobágyi Cirill jelenlegi és Várszegi Asztrik nyugalmazott pannonhalmi főapátot kérdeztük ezüst- és aranyfokozatú támogatóinknak szóló havi rendezvénysorozatunk, a Válasz Klub keretei között. Ezek a pódiumbeszélgetések nem nyilvánosak, cikket sem írunk róluk, most kivételesen mégis közzéteszünk néhány elhangzott gondolatot.
Bővebben >>>A fóti gyerekotthon működése és az igazgató, Páger Pál Attila körül körvonalazódó botrány kirajzolja a hazai gyermekvédelemben zajló bántalmazások titokban maradásának mintázatát. Egyre több példán keresztül látszik, miért vallanak az erőszakot pártoló igazgató mellett a munkatársak még akkor is, ha elítélik az intézmény életét meghatározó módszereit, és hogyan szorulnak ki azok, akik szót emelnek ellenük. Páger volt a főszereplője annak a korábbi cikkünkben megírt történetnek is, amelynek végén forrásunk távozni kényszerült a Szőlő utcai javítóból, ahol Juhász Péter Pál ideje alatt dolgozott.
Bővebben >>>Milyen lelki állapotban van az ország 2025 karácsonyán? Hogyan lehet szabadulni attól, ami nyomaszt? Mi lehet a gyógyír a gyerekbántalmazási botrányokra, a Szőlő utcai traumára? Mi a baj napjaink boldogságeszményével? Karácsonyi lelki beszélgetés Tari Annamária pszichoanalitikussal és Kókai-Nagy Viktor református lelkész-teológussal.
Bővebben >>>Magyarországra ma egy olyan ország katolikusai érkeznek tömegével, amely vallásosabb, mint maga a „keresztény Európa”. A filippínó vendégmunkások adventi miséket visznek vidéktől Budapestig, és néhányan akár hosszabb távon is maradnának.
Bővebben >>>A Beneš-dekrétumok ügye nem aktuálpolitikai manipuláció, hanem a szlovák állam alapító mítosza, állítja Fiala-Butora János. Ebben a felfogásban csak akkor lesz változás, ha a szlovák közvélemény jelentős része felismeri: a mítosz lerombolása nem temeti maga alá az államot.
Bővebben >>>A hálapénzrendszer idején az orvos abban volt érdekelt, hogy bevigye a betegét a magánrendelőjéből a kórházba, most pedig abban, hogy kivigye onnan – ezzel hökkentette meg a hallgatóságát Ónodi-Szűcs Zoltán, az Orbán-kormány korábbi egészségügyi államtitkára több idei egészségügyi konferencián. Ónodi elmélete szerint téves a lakosság vélekedése, hogy menedéket lát a magánegészségügyben. Az állami szektor rossz teljesítményét nagyrészt éppen az orvosok gerjesztik, és ebben kettős praxisuk teszi őket érdekeltté. Ónodi elmélete heves vitát váltott ki, mert ezzel lényegében azt állítja: máig az orvosbárók irányítják az egészségügyet. Mi pedig azt, hogy van itt egy gyenge pont: a fizetős egészségügy legdinamikusabban fejlődő része valójában állami.
Bővebben >>>Today, Hungary is receiving large numbers of Catholics from a country more religious than “Christian Europe” itself. Filipino guest workers are bringing Advent Masses from the countryside to Budapest – and some may even be considering staying for the long term.
Bővebben >>>