Válasz Online
 

Mielőtt temetni kezdenénk az egy éve ilyenkor még szinte egyöntetűen rendíthetetlennek tekintett monolit rezsimet, kapjon teret – Petri György szavaival – „az ész makacs sóvárgása a tény után”. Hívjuk tetemre a kormánykritikus térben olykor szinte megingathatatlannak tűnő három tézist. Vendégszerzőnk véleménycikke.

Bővebben >>>

Bár a két üzletember módszerei, stílusa és céljai eltérnek, a hasonlóságok is szembeötlők, de tanulságos az is, hogyan lett egy balra szavazó zöld ikonból nemzetközi woke-ellenes gigainfluenszer.

Bővebben >>>

Igazságtalan, hamis, egyoldalúan vádaskodó moralizálás – röviden ez Balázs Gábor eszmetörténész véleménye Iványi Márton Pál Gázáról és Izraelről Válasz Online-on közölt írásáról.

Bővebben >>>

Pontosan 60 évvel azután, hogy egy bandába kerültek, Szörényi Levente és Bródy János még egyszer előadják együtt első slágerüket az aréna színpadán szombat este. Még egyszer – és valószínűleg utoljára. Érdemes tehát megbecsülni a pillanatot, egyúttal visszatekinteni arra az időre, amikor vasfüggöny mögé zárt magyar fiatalok képesek voltak a nyugati áramlatokon biztos kézzel hajózni úgy, hogy maguk építették a tutajt hazai alapanyagból. Az Illés történetét közvetlenül a főszereplőktől ismerő, Szörényi Leventéről portrékönyvet író kollégánk jubileumi összeállítása.

Bővebben >>>

Az értelmes vitában továbbra is hiszünk, ezért most helyt adunk Iványi Márton Pál reakciójának. A kommunikációkutató-nyelvész-író az elmúlt hetek történései láttán fontosnak érzi, hogy néhány szemponttal kiegészítse decemberi páros interjúnkat.

Bővebben >>>

Verbális kartácstűz zúdult a szomszéd országokból a Magyar Nemzeti Atlasz múlt év végén megjelent Állam és nemzet című kötetére. A horvát külügyminiszter rosszallásának adott hangot, a Robert Fico-ellenes Progresszív Szlovákia elnökjelöltje kormánya hallgatását ostorozta, megszólalt a szlovén és a román diplomácia is. A Válasz Online átnézte a művet: revizionista pamflet helyett árnyalt és látványos tudományos munkát talált, amely elismerően szól román meg cseh kutatókról, s támaszkodik a szomszédos országok tudományosságának eredményeire is.

Bővebben >>>

Mi a jelentősége Rogán Antal amerikai szankcionálásának? Megmenti-e majd Trump? Mi lesz a magyar–lengyel kapcsolattal és Ausztriával? Miért drágul a gáz, ha közben nincs belőle hiány? Ezekről beszélget a HetiVálasz 259. adásában Ablonczy Bálint, Magyari Péter és Vörös Szabolcs.

Bővebben >>>

A kórházi gyermekorvosok annyira kevesen vannak, hogy 65-80 éves szakembereken múlik egy-egy osztály sorsa. Holott ezek az osztályok gyerekek ezreinek biztonságáért felelnek. Ózd és Mosonmagyaróvár példáján mutatjuk be, hogyan vonul le az állam a végekről.

Bővebben >>>

„Az alábbiakban a saját szereplehetőségeinkről (ha szabad így mondanom: az értelmiség szerepéről) szeretnék elmélkedni. Nem arról, ami történni fog, mert azt nem láthatjuk előre, hanem arról, amit mi magunk tehetünk, mert az legalább csakis mirajtunk múlik.” Lányi András válasza év- és vitaindító írásunkra. Vélemény.

Bővebben >>>

Az olasz kormány már ársapkát követel Brüsszeltől, Fico megvonná a szlovák áramot Ukrajnától, a Goldman Sachs elemzői brutális európai áremelkedést jósoltak pénteken. Mintha a Gazprom ukrán tranzitjának kiesése katasztrófát okozna. Miközben van elég gáz Európában, és a következő években még több lesz.

Bővebben >>>

Az európai autóipar lassan válságba süllyed, egyre többen követelik, hogy az EU vonja vissza az új belsőégésű motoros autók betiltásának 2035-ös határidejét. Lehet, hogy nem lehet egyszerre ragaszkodni a jóléthez, és megoldani a klímaválságot.

Bővebben >>>

Elvonatoztunk Kománfalvába, hogy saját szemünkkel lássuk az abszurdnak ható produkciót. Hogy népszokás-bemutatót írtunk-e? Kötve hisszük. De ez a helyieket a legkevésbé sem zavarja. Riportunk Moldvából.

Bővebben >>>

Noha az utóbbi hetekben végigturnézta a magyar médiát Csáki Judit vele készült, decemberben megjelent beszélgetőkönyve apropóján, Cserhalmi György cseppet sem élvezi a haza bölcse szerepét. Évindító podcastadásunkba ennek ellenére szerencsére azért még elfogadta a meghívást. Itt az első HetiVálasz az újévben.

Bővebben >>>

Csak rendszerváltásokkor fordult a magyar világ nagyobbat, mint tavaly. A mozdulatlanságnak és az unalomnak tehát mindenképpen vége van. S megjelent egy rég nem látott ismerős is: a remény. Hogy pontosan miben is érdemes reménykednünk? Évindító írásunkban választ adunk erre is, egy erős Trónok harca párhuzam mellett.

Bővebben >>>

Ez a cikk elsősorban annak a több ezer olvasónak szól, aki idén is támogatta lapunkat. Minthogy a Válasz miattuk létezhet, az év utolsó napján kötelességünknek érezzük megmutatni, összegyűjteni, hogyan hasznosult a támogatásuk. Azaz: mi nem lett volna 2024-ben téma a magyar közéletben, ha ők nem teszik lehetővé, hogy feltárhassuk ezeket az ügyeket.

Bővebben >>>