Fidesz – Magyar Munkáspárt? Ezen múlhat a választás
Mi határozza meg, ki melyik pártot választja? Például az, hogy gazdag-e vagy szegény. És ez a tehetségen és szorgalmon múlik? A Fidesz kommunikációja szerint igen, ám egy friss elemzés szerint egyre kevésbé. A legmeghatározóbb, hova született az ember. A szülők társadalmi helyzetének árnyéka ma sokkal inkább rávetődik a gyerekek lehetőségeire, mint a rendszerváltás előtti időszakban. A különböző társadalmi csoportok mereven elkülönülnek egymástól. Huszár Ákos az Osztály hosszú árnyéka című kötetében szemléletesen mutatja be, miért a kékgalléros szakik dönthetik el az idei választásokat, és a rendszer szimbólumává váló stadionok hogyan képezik le a mai magyar társadalom szerkezetét. Ha meg szeretnénk érteni, mi zajlott az elmúlt években, legjobb, ha besurranunk egy stadion VIP bejáratán. Induljunk!
– A sport a szabadság világába repít, mert itt a szorgalom, a tehetség, az akaraterő és sohasem az előjogok számítanak. A sport megmutatja, ki vagy, és kivé lehetsz, ha megdolgozol érte. És éppen ez az, amit meg kell értetnünk a gyermekeinkkel: aki elbújik a próbatételek elől, aki lebeszéli magát a megmérettetésről, mindig a sor végén fog kullogni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök 2014-ben a Ferencváros új stadionjának avatásán. Majd így folytatta:
– Mi nem elbújni akarunk a küzdelmek elől, hanem benevezni a jövő nagy versenyeibe és ott győzelmet aratni. Egyenesen és nyíltan akarunk belenézni a gyermekeink szemébe és azt mondani nekik: szerencsések vagytok, mert egy bátor, felemelt fejű és nagyra hivatott néphez tartozhattok, és csak rajtatok áll, hogy ez így is maradjon.
Az azóta Groupama Arénának átnevezett épület a 16 éve tartó Orbán-rendszer szimbolikus építményévé vált. Gondolhatnánk, hogy a stadionépítési láz miatt, de inkább azért, mert ez a létesítmény jól megjeleníti, hogy az elmúlt négy kormányzati ciklus éppen ellenkezőjéről szólt annak, amiről a miniszterelnök áthallásos szónoklatában beszélt. Vagyis arról, hogy a rendszerének az volna az alapja: a tehetség és a szorgalom határozza meg az érvényesülést.
Bár az ideológiai üzeneteket Orbán küldi a táborának, a valóságról inkább Lázár János közlekedési miniszter elszólásaiból értesülhetünk. Ő időnként szociológiai pontosságú elemzését nyújtja a társadalmi folyamatoknak, például akkor, amikor azt mondta: annyit érsz, amennyid van.
Nem helyes, ha egy társadalomnak a pénz, a gazdasági erő a legfőbb értékmérője, de Magyarországon mégis egyre inkább ez érvényesül. A Fidesz feltőkésítette a saját politikai elitjét, megerősítette a politikai osztályt, létrehozott egy erős uralkodói réteget, amelybe
nem az értékek, hanem pénzben mért lojalitás alapján lehet bekerülni. A társadalom többi rétegénél is a jövedelem, a tőke a legfőbb értékmérő.
A származási helyzeten nehéz változtatni, a meghatározóvá ezért az vált, hova születtél, milyen családi háttérrel rendelkezel, onnan ugyanis szorgalommal, tehetséggel, akarattal is csak ritkán lehet kitörni. Huszár Ákos szociológus, az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatója úgy látja, hogy a magyar társadalom tagjaira „Az osztály hosszú árnyéka” vetül, vagyis alapvetően az határozza meg a jövőnket, hogy a szüleink melyik társadalmi réteghez vagy osztályhoz tartoznak. Nem véletlenül választotta ezt új kötetének főcíméül is.
A VIP VIP-je
A szociológus könyvének legszemléletesebb része, hogy a társadalom változásait az 1974-ben épült, valamint a 2014-ben átadott két Fradi-stadion VIP-részlegeinek összevetésén keresztül mutatja be. Noha Orbán Viktor korábban a közösségépítéssel magyarázta, hogy Magyarország kiemelkedően sokat költ sportlétesítményekre, különösen a focira, a kutató szerint a modern, közpénzből épült stadionok legalább annyira a társadalmi elkülönülés terei is. Elsőre meglepőnek tűnhet, de a stadionok kialakítása alapján fontos benyomásokat szerezhetünk azokról a társadalmakról, amelyekben épültek. Nemcsak az operában meghatározó, kik ülnek a páholyokban és kik a kakasülőn, a lelátókon sem véletlen, kik kerülnek egymás mellé, és még az sem, kik érintkezhetnek.
Az elit már 1974-ben sem akart találkozni a focirajongó alsóbb osztályokkal, de az Albert Flóriánról elnevezett régi stadion exkluzív terei az akkori 30 ezer, majd 16 ezer fő befogadására alkalmas nézőtérből csak mintegy száz ülőhelyet foglaltak el. Vagyis a lelátó férőhelyeinek ezrelékeiben meghatározható helyen ültek a sportolókból, sportvezetőkből és pártarisztokrációból álló elit tagjai. A rendszerváltás után ugyanez a kör kiegészült a gazdasági elit felső rétegével. Nemcsak a zöld-fehérek hírhedt B-közepével nem találkoztak tehát soha, de nem fordulhatott az sem elő, hogy kékgallérosok köpködjék a szotyit a cipőjükre, vagy műanyag pohárból igyák a sört a középosztálybeli fradistákkal, akik kilátogattak a meccsekre.
A 2014-ben átadott új arénának már 10-15 százalékát foglalják el a VIP szektorok, összesen körülbelül 3000 néző tud úgy megérkezni, hogy nem használja a kényelmetlen beléptetőkapukat. A kivételezettek a székházon, a mérkőzések idején lezárt utcán át, vagy a mélygarázson keresztül jutnak el a saját ülőhelyükre, és közben kizárólag a hozzájuk hasonló kiválasztottakkal érintkeznek. Ám amíg a régi stadionban csak a tömeg és az elit különült el egymástól, ma már a kiválasztottak között is vannak kiválasztottabbak. A Groupamának az Albert Flórián Stadionhoz képest nem egy, hanem öt VIP-szektora van, ahol a kevésbé előkelő VIP-ek csak a részükön belül érintkeznek másokkal, míg a legelőkelőbb kategóriát élvezők átlátogathatnak más részlegekbe is.
A lelátó éppen olyan, mint a magyar társadalom: a különböző csoportok elkülönülnek egymástól, és nem lehet átjárni a „szektorok között”. Fölöttük pedig ott a politikai osztály, az uralkodó rend, egy őket kiszolgáló hatalmas infrastruktúrával, amely ezt az elkülönültséget igyekszik láthatatlanná tenni. (Mégis sok mindent tudunk a gyarapodásuk okairól, a fogyasztásuk módjáról, és ez leginkább egy „rendszerhibának”, a független sajtó és az ellenzék, jórészt Hadházy Ákos országgyűlési képviselő tényfeltáró munkájának köszönhető.)
A politikai szólamokban a társadalmi valóság és ennek trendjei egyáltalán nem jelennek meg. A stadionavatón Orbán Viktor is arról beszélt, hogy a gyerekeink sorban való helyét az határozza meg, ki hajlandó vállalni a próbatételeket, a megmérettetést, mert aki kibújik ez alól, „mindig a sor végén fog kullogni”.
Valójában a sor végén az kullog, akinek már a szülei is ott bandukoltak. Amikor a közönség azt énekli a stadionokban, hogy „egy vérből valók vagyunk”, azt egymástól betonfalakkal elválasztva teszi.
Tandíjból készült akadályok
A rendszerváltás utáni évtizedekben a magyar társadalom zártabbá vált, amelynek egyik eszköze a felsőoktatás átalakítása volt. Tandíj a kilencvenes évek közepén is létezett már, de általánossá válásával a hallgatók tehetsége másodlagos lett a családjuk anyagi helyzetéhez képest. Ha például egy, az elithez tartozó fiatal és egy munkás hátterű diák akar orvos vagy jogász lenni, akkor az egyik éjjel-nappal készülhet az anatómia vagy a római jog vizsgájára, mivel sem a lakhatására, sem a tandíjára nem kell magának költenie és keresnie. A másiknak viszont a gyárban dolgozó szülei nem tudják fedezni ezeket a kiadásokat a jövedelmükből, és a diákhitel felvétele sokkal nagyobb kockázatot hordoz, mert nem lehet benne biztos, hogy el tudja végezni az egyik legnehezebb egyetemi képzést családi támogatás nélkül. Így hétköznap az éjszakáit és a hétvégéit jó eséllyel a Lidl raktárában vagy a pénztárában tölti 12 órás műszakokban, jobb esetben mentőzik, hogy a tanulása költségeit elő tudja teremteni.
1990-ben az állami felsőoktatás kiadásait teljes mértékben az állam fedezte, ma a hallgatók 40 százaléka önköltséges formában tanul. Emiatt
a tehetségeknek sokkal nehezebb áttörni a társadalmi egyenlőtlenségek falait, mint korábban.
Huszár Ákos könyvéből kiderül, hogy a folyamat már az egészen kicsi gyerekeknél elkezdődik, lényegében a bölcsődék, magánóvodák szintjén, majd kiteljesedik az általános iskolákban, ahonnan a középosztálybeli gyerekek zömét már 10-12 éves korukban átmenekítik valamelyik elit gimnáziumba. Onnantól egyenes út vezet a legjobb hazai felsőoktatási intézményekbe. Az elit tagjai között a diploma megszerzése általános jelenség, az igazi kihívás az, hogy be tudnak-e kerülni valamelyik rangos nyugati egyetemre.
A folyamat az egészségügyben is lezajlott, de kicsit másként. Az Orbán-kabinet idején a magyar egészségügy szerkezete teljesen átalakult, létrejött egy kétszintű rendszer. Megmaradt a biztosítottak számára térítésmentesen, de gyakran alacsony színvonalon és jelentős várakozási idővel, a válságrégiókban nagy távolságok megtételével igénybe vehető állami hálózat, de kiépült – vagy kiépülőben van – annak magán-egészségügyi duplikációja.
A magánkórházak is rendelkeznek VIP-jelleggel, mint a stadionok, vagyis elkülönülést, luxuskörülményeket is biztosíthatnak a klienseik számára, ahogy a világon mindenütt teszik. Ám a magánklinikák legfontosabb szerepe nem ez, hanem a diszfunkcionálisan működő állami rendszer pótlása, vagyis annak pénzért való biztosítása, hogy a betegek időben hozzájuthassanak a modern gyógymódokhoz, ne kelljen sokat várniuk.
A kétszintes magyar egészségügy sem érhető el mindenki számára, létezik egy állami egészségügy alatti réteg is. Akik nem rendelkeznek legális munkajövedelemmel és biztosítási jogviszonnyal, kieshetnek az ellátásból.
A társadalomban elfoglalt pozíció egyre inkább nem az érdemeken, hanem a származáson múlik, a gyerekek megöröklik a szülők társadalmi helyzetét. Közben az új elit tagjai rendszeresen azt kommunikálják, mint Mészáros Lőrinc, hogy egyéni tehetségükkel, a „legyetek bátorak” hozzáállással érték el a sikereiket. A rendszer fontos üzenete, hogy a legszegényebbek is maguknak köszönhetik a sorsukat, mert aki akar, az boldogul. Közben a kutatások azt jelzik, a szegénység még inkább öröklődik, mint felső tízezerhez való tartozás.
Bizonytalan tulajdonosi pozíciók
A kapitalizmus létrehozásához kapitalisták nélkül kezdett hozzá az ország rendszerváltás során – ismerteti a kötet a társadalmi változásokat leíró elméleteket. Az átmenet levezénylését helyettük az értelmiség végezte. Az új tulajdonosi osztály késve, csak a 2000-es évekre jött létre, és Orbán Viktort részint ennek a rétegnek a baloldal elleni lázadása segítette hatalomra 2010-ben. Ám nem egyedül: a 2008-as válság által leginkább sújtott kékgallérosok, vagyis a munkások, a szakik adták a tábor másik nagy részét. A 2010-es választásokra tehát létrejött a tőkések és a munkások sajátos „választási szövetsége”, amely azóta valamennyi országgyűlési választáson kétharmadhoz segítette a Fideszt.
Orbán megváltoztatta a politika és a tőke közötti viszonyokat. Feltőkésítette a saját hatalmi elitjét.
Így teremtődik meg a nemzeti tőkésosztály, amelynek a legfőbb vonása, hogy a hatalommal lojális. Alatta egy, a politika által kinevezett, szintén megbízható, az irányítói pozíciókat betöltő osztály helyezkedik el a társadalmi hierarchiában. Az értelmiség eközben folyamatos pozícióvesztést él meg, ám nem annyira gazdasági okokból, mint az ellene folyó kultúrharc miatt.
Az Orbán-rendszert erős politikai központ jellemzi, és a nemzeti burzsoáziát gyengíti, hogy bizonytalanok a tulajdonosi pozíciói. Mindez hasonlít a rendi társadalmakra, amelyekben az uralkodó birtokokat adományoz vagy vesz el, ha úgy tartja a kedve. A közvélemény arról, hogy a NER rendszerének sajátos tulajdonfelfogása van, csak egy-egy összeveszés, váratlan haláleset vagy válási procedúra során szerez tudomást. Ilyenkor derül ki, hogy a szupergazdagok, a NER-lovagok örökösödési, vagyonmegosztási szabályai mások, mint más földi halandóké. A szultán adta, a szultán elvette. Láttunk már ilyet néhányat.
Magyarországon kisebb a társadalmi egyenlőtlenség, mint a nyugati államokban, ám a gazdagok világa egészen különleges. A legvagyonosabb tíz százalék birtokolja az összvagyon csaknem felét (46 százalék), és ebben a csoportban az egyenlőtlenség nagyobb, mint a társadalom egészében. A „legszegényebb gazdagok”, vagyis a felső tized alsó határán levők közelebb vannak a szegényekhez, mint a társadalom 0,1 százalékát kitevő felső tízezerhez, vagy a még szűkebb körhöz, a szupergazdagokhoz.
Az Orbán-rezsim a példátlan politikai sikerességét annak köszönheti, hogy ezt a felső tizedet, vagyis a gazdagokat és a kékgallérosokat, majd később a társadalom legelesettebb rétegeit egyszerre tudta megszólítani és egyben tartani. Vagy legalábbis 2022-ig képes volt erre a lehetetlennek tűnő küldetésre.
A 2008-as gazdasági válság miatt 2010-re csúcsot döntött a nagyon szegények száma. A 2010-es évek közepére viszont újabb rekord következett, a rendszerváltás óta nem látott alacsony szintre zuhant ez az arány, amiért a választók megjutalmazták a kormánypártot. A Fidesznek az alsó osztályok körében mért magas népszerűsége nem a propagandának, hanem inkább ennek a gyarapodásnak köszönhető – állítja Huszár Ákos. A választók a kutató szerint nagyon is racionálisan, egyéni érdekeiket követve viselkedtek, amikor a kormánypártot támogatták.
2020-as évek elejétől a szegények száma megint emelkedik, de egyelőre nem tudható, hogy ennek milyen súlyú politikai következményei lesznek,
a közvélemény-kutatások azonban jól mutatják a mozgásokat.
A 2010 utáni időszakot a foglalkoztatottak számának drasztikus növekedése jellemzi. A 2010-es 3,7 millió főről 2022-re 4,7 millió főre bővült a munkából élők száma. Ám a foglalkoztatottság nem a nyugati trendeknek megfelelően nőtt, vagyis új értelmiségi állások létrehozatalával. Kevés az üres jogászi, közgazdászi, mérnöki státusz, amely megnyitná a felemelkedés lehetőségét az alsóbb osztályok gyerekei számára. A meglevő helyek pedig szinte bebetonozottak, a csodával határos, ha egy tehetséges munkásgyerek ki tud pöckölni jó állásából egy olyat, aki ugyan kevéssé ügyes, de társadalmilag jobban beágyazott. A növekmény elsősorban a képzetlen ipari dolgozók számának növekedéséből fakad, akik számára felemelkedést hozott az, hogy dolgozni kezdhettek, mert ezzel nemcsak a jövedelmük nőtt, de a társadalmi juttatásokhoz (családpolitikai és otthonteremtési támogatásokhoz) is hozzáférhettek. Körükben nem véletlenül olyan magas a kormánypárti szavazók aránya, és ebbe a körbe tartozik a hazai cigányság egy része is.
Emlékezetes Lázár János korábbi kijelentése, miszerint a MÁV vonatain a cigányság munkaerő-tartalékával lehetne megoldani a vécétakarítást. A közlekedési miniszter ismét jéghideg érzéketlenséggel, de szociológiailag pontosan körbeírta a cigányság és a képzetlen fizikai dolgozók nehéz helyzetét.
A magyar gazdaság úgy viseli el a gazdasági válságok és fellendülések körüli piaci ingadozásokat, és a krízis azért érinti kevéssé a felsőbb osztályokat, mert válság idején ez a kör, a képzetlen munkások tömege válik munkanélkülivé. Visszahúzódik a gettósorokra, a fellendülés idején pedig munkaerőpiaci tartalékként előrelép, és ilyenkor megjelenik a gazdasági centrumokban. Mivel a magyar társadalomban a fogyasztást – részben a segélyrendszer ellehetetlenítése miatt is – elsősorban a munkához való hozzáférés határozza meg, ez a réteg a kékgallérosokkal együtt kifejezetten hálás a Fidesznek, mivel a kormányzása alatt nőtt a munkahelyek száma. A 2008-as válságot egy hosszú és jelentős gazdasági növekedést hozó konjunktúra követte.
A pangás következményei
2022 óta azonban a gazdaság pang, és megint beléptünk ugyanabba a folyóba. Tízéves csúcsra emelkedett a munkanélküliségi ráta, elérte a 4,8 százalékot. A foglalkoztatottak száma idén februárban 66 ezerrel volt alacsonyabb a tavalyi év hasonló időszakánál. Alacsony értékekről beszélünk, de a trendet érdemes figyelni. Az eddigiek alapján ez biztosan hatással van az alsó társadalmi csoportok a pártválasztására. A választás egyik kulcskérdése az lesz, hogy az Orbán-rendszer meg tudja-e tartani a képzetlen, de egy jó évtizede jelentős felemelkedést megélő tömeg támogatását.
Egy ideális társadalomban az egyéni érvényesülést a tehetség és a szorgalom határozza meg. Persze ideális országok nem léteznek, de Magyarország egyik legfontosabb jellemzője, hogy Európa legkevésbé mobil társadalmai közé tartozik. Vagyis itt a legnehezebb kitörni a származásunk által meghatározott körből.
A magyar lakosság olyan kártyapartin vesz részt, ahol az osztott lapok határozzák meg a nyerési esélyt, nem pedig az, a parti során ki milyen ügyesen rendezgeti a kártyákat.
A legfurcsább azonban az, hogy akinek sikerül a tehetsége révén előrébb jutni, még az sem képes az új csoportjára jellemző bérszintet elérni. Az értelmiségivé váló szakmunkások keresete jelentősen elmarad a diplomások általános bérétől. Gyakran azért, mert alacsonyabb presztízsű értelmiségi pályán tudnak csak elhelyezkedni. Például jogi egyetemmel sem egy rangos iroda sztárügyvédje lesz belőlük, mert a gyakornoki időszakra már végkép elfogy az anyagi hátterük, ehelyett a sorstársaiknak segítenek jogi tanácsokkal. A felemelkedők sem maradéktalanul boldogok tehát, és az általuk elszenvedett jövedelemhátrány még növekedett is a rendszerváltás óta. „A származásuk árnyékként követi az embereket, még ha sikerül értelmiségi pályára kerülniük, akkor is kevesebbet keresnek” – foglalja össze Huszár Ákos.
Kutatásai alapján a nők viszont valamelyest ledolgozták a hátrányukat. A nyolcvanas években a hasonló beosztásban dolgozó férfiak bérének még csak 76 százalékát kapták, 2021-ben 84 százalékát. Ez is alacsony érték, mert ha ilyen tempóban haladunk, akkor majd’ egy török hódoltsági időszak kell a nemek közötti egyenlőtlenségek eltűnéséhez.
Noha erről kevés szó esik,
az Orbán-kormány idején jelentősen megnőtt a legszegényebbek és a leggazdagabbak közötti társadalmi különbség.
A közvélemény ezt kevéssé érzékeli, mert a társadalom rendi vonásainak megerősödése miatt a legtöbben a hozzá hasonlókkal laknak, dolgoznak, pihennek és egyre inkább közülük is házasodnak. Az állam óriási összeget költ az elkülönültség biztosítására, ez még a közpénzből épült terekben, a stadionokban is megfigyelhető. Ha nem találkoznak a különböző rétegek egymással, kisebb lehet a társadalmi feszültség.
A kötet egyik legérdekesebb része annak körülírása, hogy a különböző csoportok mennyire elkülöníthetőek a fogyasztásuk alapján. Például máshol és egészen mást esznek: az alsó rétegek jövedelmük jelentős részét költik étkezésre, de nem engedhetik meg maguknak, hogy mások által készített ételeket fogyasszanak. A felső osztályok egészségesen táplálkoznak és az étkezéseket házon kívül, exkluzív terekben oldják meg, ennek élményszerűségét nem kis részben éppen az adja, hogy az alsóbb rétegektől elkülönülve, a saját státuszuk megerősítéseként élik ezt meg. Az étkezés számukra nem pusztán kalóriabevitel, de társadalmi esemény is.
A legnagyobb különbséget a szabadidő eltöltésében és a kultúrafogyasztásban lehet találni, az alsóbb rétegek erre egyáltalán nem költenek, a gazdagabbak viszont az étkezés költségét messze meghaladó összeget fordíthatnak mindkét célra. A sportklubok már önmagukban is a társadalmi elkülönülés terei, gondoljunk Tiborcz István exkluzív golfközpontjára.
A szupergazdagok világáról Hadházy Ákos országgyűlési képviselő révén elég sokat megtudhattunk az elmúlt időszakban. Mindennek azért van közéleti jelentősége, mert a nemzeti nagytőke tagjai jórészt közpénzek, közbeszerzések réven jutottak be a jachtok, magánrepülők világába. Emiatt is irritáló a kemény munkát végző emberek számára, amikor arról értesülnek, hogy egyetlen öltözet ruha, női táska, a hozzáillő ékszer az ő éves vagy többi évi jövedelmüknek megfelelő summából szerezhető be. Közben a magyar társadalomnak továbbra is van egy rendkívül széles szegény rétege, amelynek aránya akár a 40 százalékot is elérheti. (Hogy pontosan mennyi, azt éppen a KSH szegénységi küszöbbel kapcsolatos adatproblémái miatt nem tudható.)
Huszár Ákos könyvének fontos tanulsága, hogy a már a 2010-es választások előtt létrejött egy olyan széles támogatói koalíció a kormánypárt mögött, amelynek egyaránt része volt a hazai nagytőke és a munkások. Jeleztük már ennek egyik legfontosabb elemét, hogy a kékgallérosok 2010-ben sem a baloldalra szavaztak, hanem a Fidesz egyik legfontosabb társadalmi bázisát alkották. Ezen a ponton úgy érezhetjük, mintha a miniszterelnök is olvasta volna a könyvet, amikor az elmúlt hetekben így nyilatkozott a Fidesz esélyeiről: „Ha a melósok, munkások, betanított és szakmunkások, közmunkások nem jönnek el elegendő számban választani, akkor el lehet csúszni”.
A 2010 utáni választások mindegyikének, így a mostaninak is az a fő kérdése, hogy sikerül-e a kormánypártnak egyben tartani ezt a támogatói koalíciót, különösen pedig, hogy meg tudják-e tartani a munkás szavazókat.
A választásokat tehát az fogja eldönteni, hogy megbomlik-e az elmúlt időszakban stabilan a kormánypártok mögött álló választói koalíció.
A helyzet újdonsága abban áll, hogy a 2022 óta tartó stagnálás és az uniós pénzek elzárása megnehezíti a szavazótábor egyben tartását a Fidesz számára. Másrészt az ellenzék is új stratégiát követ, amikor a közszolgáltatások minőségét és az állam működésképtelenségét hangsúlyozza, vagyis a gazdasági nehézségeket és ezek hatását a mindennapokra állítja a középpontba. A Fidesz a kampányát nem gazdasági kérdésekre, hanem az ukrán háborúra, a genderre, a bevándorlásra, a nemzeti szuverenitásra és más nagyon megosztó témákra építi.
Az elmúlt évek politikai történései alapján Magyar Péter stratégiája sokkal hatékonyabbnak látszik, mint a korábbi ellenzéké. Hogy mennyire, az rövidesen kiderül.
Nyitókép: Orbán Viktor kormányfő (j) Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke (k) és Sallai Roland válogatott labdarúgó (b) társaságában a Puskás-Suzuki Kupa rendezvényén a felcsúti Pancho Arénában 2024. május 20-án (fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
