„1989 óta nem volt ilyen pillanat” – Lányi András a NER-en ütött „magyarpéternyi” résről – Válasz Online
 

„1989 óta nem volt ilyen pillanat” – Lányi András a NER-en ütött „magyarpéternyi” résről

Stumpf András
| 2024.06.17. | Interjú

„Egy hosszú és kiábrándító korszak most lassan véget ér. A következő sem lesz sokkal vidámabb, mert az ország olyan kényszerpályára került, amelyről egyre nehezebb lesz letéríteni, de most elkezdik újraosztani a lapokat. 1989 óta először és belátható időn belül utoljára” – mondja Lányi András. Az író, filozófus szavára márpedig érdemes odafigyelni, amikor a jövőről szól. A fővárosi eredményt ugyan csak majdnem találta el, mindenesetre mindenkit megelőzve már január elején megmondta, hogy Vitézy Dávid lesz a Fidesz jelöltje Budapesten. Interjú végre valahára bekövetkezett ellenzékváltásról, pofáról leégett bőrről és a magyar képviseleti demokrácia végéről.

hirdetes

Hol a kristálygömb?

– Nincs kristálygömb.

Már január elején megmondta, hogy Vitézy Dávid lesz a Fidesz-jelölt a főpolgármester-választáson. Bőven Vitézy indulása előtt. Szóval ide vele!

– Azért ehhez nem kellett rendkívüli előrelátás. A Fidesz tudja, hogy Budapesten narancslogós jelölt többé nem győzhet. Amikor Ungár Péter felkérte a komoly fővárosi tapasztalatokkal rendelkező Fidesz-politikust, Vitézy Dávidot, nem volt nehéz kikövetkeztetni, hogy ebből mi lesz.

Nem volt nehéz? Hiszen elmondása szerint még Vitézyt, Ungárt is meglepte Szentkirályi Alexandra visszalépése!

– Meg? Szentkirályi egész működéséből tudható volt, hogy a Fidesz valódi jelöltje Vitézy. Ilyen gügye kampányt a Fidesz nem enged meg magának, ha komolyan veszi a saját jelöltjét. A trükk engem arra emlékeztetett, ahogyan 2005-ben a civil jelölt Sólyom László köztársasági elnökké választását intézték a szocikkal szemben. Azzal a különbséggel, hogy akkor mi – a jelölt és a kezdeményező szervezet, a Védegylet – nem voltunk beavatva a haditervbe. Nem is értettem, mi zajlik körülöttem: rossz sakkjátékos vagyok.

Tehát elképzelhető, hogy Vitézyék sem tudták most, mi a Fidesz-terv! Ha egyszer önnek sem esett le húsz évvel ezelőtt.

– Ha én már az év elején rájöttem, mi készül, akkor nehéz elhinni, hogy ezek a fiúk, akik nálam sokkal jobb sakkjátékosok, ne vették volna észre.

Ha ugyan nem ők maguk találták ki.

De főpolgármesterként Vitézy Dávidnak ettől függetlenül se lenne más választása, mint hogy a Fidesz kedve szerint kormányozza Budapestet. Ki másra támaszkodhatna a közgyűlésben? Kezdettől fogva arra volt ítélve, amire kitalálták: felépíteni Budapesten azt a pártot, amely 2026-ban Orbánék koalíciós partnere lesz, amennyiben a Fidesznek nem sikerül a mandátumok felét megszereznie. Márpedig nem fog sikerülni.

Újabb Lányi-jóslat!

– Jó, akkor mondjuk inkább így: a Fidesz számol ezzel a lehetőséggel.

Januári Magyar Hang-cikkében azt is írta: igaz, hogy Vitézyvel Budapest visszatérne a NER kebelére, de ön ezt olyan nagyon nem is bánná.

– Nem azért írtam, mintha erre vágynék, de úgy gondoltam, hogy a rendszerváltozás elengedhetetlen előfeltétele az ellenzékváltás, ehhez pedig kell a kijózanító pofon: a fővárosban elszenvedett vereség. Magyar Péter megjelenésével akkor még nem számolhattam.

„Rossz sakkjátékos vagyok” (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

Vele legfeljebb ellenzékváltás történt, a dolog alig érinti a rendszert – ez az általános magyarázat kormányoldalon. Egyetért?

– Hogyne érintené a rendszert! Magyar Péter viharos sikerének magyarázata az, hogy a választók egyre nagyobb részének lett elege a NER-ből. Egyelőre nem a fideszesek álltak át, de megjelentek korábban nem szavazó tömegek, mert végre volt kire szavazniuk. Idő kérdése, hogy a kormánypárt híveiben is felébredjen a lelkiismeret: tényleg ezt akarjuk? Tetszik nekünk a megvetett pária szerepe a nyugati szövetségi rendszerekben? Akarunk a kínai gazdaság és az orosz titkosszolgálatok európai támaszpontja lenni? Megelégszünk a mélyen Európa alatti hazai életszínvonallal?

Miért ébredne fel a lelkiismeret? Magyar Péter is úgy lett sikeres, hogy fideszes szövegeket mondott fel háborúról, békéről…

– Magyar Péter mostanáig nagyon vigyázott arra, hogy ne mondjon mást, mint amit a többség hallani akar. Tudta, hogy őt a médiaszenzáció és a közfelháborodás viszi előre, és a választásokig túl rövid az idő ahhoz, hogy a saját programjáról meggyőzze a hallgatóságát. Bármi újat mond, vagy a bal- vagy a jobboldali hívei orrolnak meg érte.

hirdetes

De hiszen mondott határozottakat! A Klubrádióban például, ahol éppen nem azt várták el tőle, kőkeményen nyomta a fideszes Ukrajna-álláspontot.

– Aztán másnap az ellenkezőjét. Ez a hatékony semmitmondás legjobb receptje: ezt is mondani, meg azt is. Olimpiaügyben, igaz, őszintén beszélt, de abban a Fidesz-környezetben, amelyben eddig mozgott, alap, hogy aki nem akarja az ország maradék pénzét olimpiára költeni, az rohadt hazaáruló. Ezt még kinőheti. A békepárti szöveg viszont arról szólt, hogy neki a fideszes közönséget is meg kell nyernie, és nem baj, ha néhány ballib újságíró közben fennakad ezen. Taktikai érzékből: ötös.

A fideszes többség nyelvén fogalmazott meg elképesztően éles kritikát a Fidesszel szemben.

Ez kellett ahhoz, hogy rögtön 30 százalékkal indítson.

Meg amit már említett: médiaeseménnyé tenni minden napját.

– Igen, azt tanítani lehet. Mitől lesz valami médiaszenzáció? Van benne politikai botrány, szex, leváltott miniszter, abuzált gyerek, celebek válópere… mi kell még? Pletyka a püspök és a köztársasági elnök titkos viszonyáról? A színpadot nem Magyar Péter rendezte be, hanem a kegyelmi ügy, ő viszont kivételes éleslátással és bátorsággal ismerte fel az alkalmas pillanatot, amikor a Fideszből váratlanul kibeszélő miniszterférj odaállhat a mikrofonokkal körülvett, bevilágított porond közepére, hogy mindenki rá figyeljen. 1989 óta nem volt ilyen pillanat.

A Nagy Imre-temetésen elmondott Orbán-beszéd volt az a pillanat akkor?

– Mondjuk, ha már annak épp tegnap volt a 35. évfordulója.

Orbán akkori liberalizmusa mégiscsak új gondolat volt, ráadásul negyven év kommunizmus után merész gondolat. Most mi is az?

– Az új gondolatok nem ritkán az eggyel régebbiek. Ahogy Deák Ferenc mondta: a félregombolt mellényt újra kell gombolni. Kigombolni az egészet, azután elölről kezdeni, jól. Másképp nem megy.

„1989 óta nem volt ilyen pillanat” (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

Melyik az első gomb? A 2010-es?

– Dehogy! Az Orbán-rendszer a magyarországi hol volt hol nem volt rendszerváltozás logikus következménye. Odáig kell visszamenni. Ott meg is találjuk azokat a pilléreket, amelyekre sikerrel lehetne építeni ma is. Demokratikus jogállam Sólyom László és Mádl Ferenc elgondolása szerint. Az Antall József és Jeszenszky Géza által elkezdett külpolitikai vonal. Az Ángyán József nevével fémjelzett agrárpolitika. Korszerű válasz az ökológiai válság kihívására, amit akkoriban a Duna-mozgalmak képviseltek. Tessék csak körülnézni a spájzban! Akadnak ott még fel nem bontott befőttek.

Kinézi Magyar Péterből, hogy abból a spájzból válogat?

– Jó kérdés. Nem tudom.

Azt tudom, hogy a NER falán keletkezett egy magyarpéternyi rés.

Ezen a résen keresztül akár az igazság is megjelenhet. Az ő számára persze az igazság pillanata majd akkor jön el, amikor a hívek táborából pártot, a népszerű jelszavakból politikai programot kell alkotnia.

Minek? A Fidesznek sincs programja, mégis erős.

– Ezt a balhiedelmet, hogy a politikában nem az elvek számítanak, hanem a szavazatok, legalább nekünk nem kellene terjesztenünk. Háromféleképpen lehet politikai sikert elérni. Az első, ha nagyon sok pénzt tudsz szavazatokra váltani, majd a szavazatokkal megszerzett hatalmat tetemes nyereséggel újra készpénzre váltod. Ez a Fidesz útja, ebben nem versenyezhetsz velük, mert a Fidesz már régen nem párt. Ők az állam. A másik út a világszerte sikeres populista pártok stratégiája, akik a nép elégedetlenségét lovagolják meg és azt mondják, amit az emberek éppen hallani akarnak. Ez Magyarországon azért nem működik ellenzéki stratégiaként, mert Orbán Viktor a populista demagógia szótárát is kisajátította. Marad a harmadik lehetőség: meggyőző programot alkotni és azt népszerűsíteni. Olyan ez, mint amikor a borkereskedő a halálos ágyán átadja a titkot a fiának: hogy bort szőlőből is lehet csinálni.

Írt már programot Fidesznek, saját pártjának, aztán az LMP-nek. Menne Magyar Péterékhez?

– Nem írtam programot sehol, ahova nem hívtak.

Ha megkérdezné, mit tanácsolna neki?

– Hogy aludja ki magát. Hamarosan elkezdődnek számára is a politikai hétköznapok. Eddig minden új párt akkor érte el nálunk a legjobb eredményt, amikor megalakult. Utána kezdett a népszerűségük hanyatlani.

Idén zöldpártok jelöltjei álltak a főpolgármesteri bokszmeccs szorítójának mindkét sarkában. Ennek azért örült a zöldmozgalmak egyik atyjaként?

– Többször megírtam, hogy a 21. században előbb-utóbb minden párt be fog zöldülni, mert valamit mondani vagy legalább hazudni kell arról a globális ökológiai válságról, amelynek következményei már most is meghatározzák a mindennapjainkat. A Duna-mozgalmak látszólag sikeres fellépése óta sajnos itthon mégsem sikerült senkinek valamirevaló zöld pártot létrehozni. De az nem stimmel, hogy a főpolgárjelöltek mögött parányi zöld pártok állnak: semmilyen párt sem áll mögöttük. Karácsony Gergely jelöltsége roncspártok közti alku eredménye. Vitézy Dávid mögé Ungár Péterék még csak most fognak pártot építeni. Magyar Péterrel is hasonló a helyzet.

Ez komoly változást jelez a politikában: a képviseleti demokrácia végét.

Hogyhogy?

– Itt van egyrészt a már régóta vezérelven működő állampárt, és vannak az új vezérjelöltek – egyelőre párt nélkül. Tehát nem a pártoknak lesz vezetőjük, hanem a vezéreknek lesz pártjuk, végül a pártoknak szavazói, mert hát valakire szavazni szoktunk. Többé nem választói csoportok képviselői ülnek a parlamentben. Nem csoda, hogy így alakult: nincs kit képviselni. Nincsenek közösségek, stabil társadalmi, világnézeti vagy érdekcsoportok.

„A Fidesz már régen nem párt. Ők az állam” (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

1988-ban nem ugyanez volt a helyzet? Ott volt az állampárt, mellette kiemelkedtek új vezetők…

– Ezt kikérem magunknak, a nemzedékem nevében! Akkor a demokratikus ellenzék és a demokrata fórum keretei között olyan civil politikai kezdeményezések és csoportosulások intézményesültek, amelyek léteztek addig is. Persze, volt egy sor habókos önjelölt, meg rengeteg manipuláció, de többnyire valóságos politikai szándékok jelentek meg a nyilvánosság színpadán. Akkor inkább az volt a kérdés, hogy néhány népszerű politikai irányzat miért nem jelenik meg azon a színpadon. Miért nem lett erős szociáldemokrata pártunk? A kisgazdapárt hogyan kerülhetett egy bohóccsapat kezébe? A hatalmát átmentő nomenklatúra, azt hiszem, nagyon vigyázott, nehogy ilyen veszélyes vetélytársakkal kelljen mérkőznie. Meg is lett az eredmény: Kádár János hű népe már ’94-ben visszaszavazta a hatalomba Horn Gyulát. Később ugyanez a paternalizmus jött nemzeti színekben, nyugatellenes jelszavakkal, vezérkultusszal: még jobb! Lesül a képemről a bőr, komolyan!

A nyugatellenes jelszavak miatt?

– Az utolsó csatlós meg a bűnös nép bélyegét 1956-ban valahogy lemostuk magunkról, de azt hogyan fogjuk lemosni, hogy most minden kényszer nélkül, önként és dalolva állunk Európa ellenségeinek oldalára, tömeggyilkos diktátorok mellé? Ennek a mostani háborúnak egyszer vége lesz. Nem atomvillanással, hanem tárgyalással. Nagyjából ott fognak húzódni a határok, ahol most, szóval a semmiért hal meg egymillió ember. És akkor Ukrajna, szoros szövetségben a balti államokkal és a lengyelekkel, a második legerősebb lobbicsoport lesz az EU-ban. Gondjuk lesz rá, hogy megbüntessék az áruló magyarokat. Az orosz–ukrán háború vesztesei tehát mi, magyarok leszünk. Ezt nem fogják fel ezek a NER-huszárok. Vagy nem érdekli őket.

Épp ezen a választáson derült ki, hogy a tökig hajtott kampány ellenére sincsenek többségben, akik megették az „Orbán vagy halál”-történetet.

– Mielőtt nagyon örülni kezdene, adja hozzá a Mihasznák százalékait!

Úgy már megvan az abszolút többség. Persze önmagában az is szomorú, ha csak a Fidesz eredményét nézzük: hogy ezzel a primitív dumával 44 százalékot lehetett szerezni. A háborútól és az orosz terjeszkedéstől bennünket az véd meg, ha a NATO erőt mutat, nem Orbán Viktor Brüsszel- és Soros-ellenes honvédő szájháborúja. Igaz viszont, hogy végre a rossz hírek mellett vannak azért jók is.

A már említett ellenzékváltás?

– Az az egyik. A másik, hogy a vidéki városok népe átállt. Ezt Magyar Péternek köszönhetjük. Ha az igazság egyszer eljut a falvakba is, akkor a Fidesznek tényleg vége lesz. A harmadik, hogy a kutyapárt ennyire simán húzta be a Hegyvidéket. Kellemes meglepetés, még akkor is, ha mára közhely, hogy a Fidesz lecserélte polgári bázisát a kevésbé tájékozott és könnyebben befolyásolható néposztályokra – az utóbbiak ugyanis többen vannak. A kutyapárt népszerűségéből szeretnék arra következtetni, hogy növekszik a civil kezdeményezések politikai szerepe.

Amióta ismerjük, ebben reménykedik…

– Leginkább abban, ami előre nem látható. Pirosbetűs ünnepnapjainkon is csupa olyasmit szoktunk ünnepelni, aminek a bekövetkeztét senki sem látta előre, nem igaz? A remény különben sem meggyőződésből fakad, hanem az élni akarásból. Erről szól A reményhez – 2024 címen az Egyházfórumban most megjelent írásom. De ott nem a hazai politika, hanem a globális ökológiai katasztrófa kilátásairól elmélkedem. A Magyar Hang gondozásában megjelent könyvemből pedig – Menekülés a győztesek táborából – az is kiderül, hogy ez a kettő, az ökológiai és a politikai válság szorosan összefügg.

Az ország vissza tud még menekülni a győztesek táborába? Jöhet a kristálygömb megint!

– Egy hosszú és kiábrándító korszak most lassan véget ér. A következő sem lesz sokkal vidámabb, mert az ország olyan kényszerpályára került, amelyről egyre nehezebb lesz letéríteni, de most elkezdik újraosztani a lapokat – 1989 óta először és belátható időn belül utoljára. Szólok:

ha valaki úgy érzi, hogy tenne valamit, az most tegye.

Éppenséggel lenne mit. És: utólag nehéz lesz kimagyarázni, mi volt az oka, hogy meg sem próbáltuk.


Nyitókép: Válasz Online/Vörös Szabolcs

Ezt az interjút nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt

#európai parlamenti választás 2024#Lányi András#Magyar Péter#Magyarország#Orbán Viktor#Vitézy Dávid