Ez a választás a magyar baloldal végét hozhatja el
Bár a Fidesz azt állítja, hogy a jövő vasárnapi választás tétje az, kitör-e a harmadik világháború, ha kicsit komolyabban belegondolunk, akkor az múlik rajta: marad-e érdemi baloldali erő a magyar belpolitikában. Ebből következhet a második kérdés, hogy lehet-e jobbközép kihívója legközelebb a Fidesznek. Amely tehát (atom)háborúra hivatkozik, valójában azonban Magyar Péter miatt mozgósít ekkorát.
Jövő hétre megtörténhet Magyarországon is, ami 2015-ben Lengyelországban már valósággá vált: ott akkor egy időre teljesen eltűnt a baloldal. Abban az évben ugyanis csak a jobboldal különböző árnyalatait képviselő pártok jutottak be a varsói parlamentbe.
Amennyiben a DK-MSZP-P az EP-választáson 10 százalék alatt végezne – ahogy az a közvélemény-kutatások egy része szerint megeshet –, ez lényegében azt jelezné, hogy nem maradt érdemi támogatottsága a baloldalnak Magyarországon. A rendszerváltás óta tartó fontos fejezet záródna le a magyar politika történetében: teljesen eljelentéktelenedne az MSZMP utódpártjaiból sarjadt magyar baloldal, és ha lesz helyette másik, akkor az már közvetetten sem kapcsolódna a Kádár-korszakhoz.
Az MSZP-t már évek óta az 5 százalékos küszöb alá mérik, a legutóbbi EP-választáson éppen csak sikerült ezt megugrania, és idén nincs esélye, hogy a DK-val közös listájáról képviselőt küldhessen Brüsszelbe. Politikai túlélésének a záloga már most is csak néhány polgármestere (II. kerület, Zugló, Kispest, XIII. kerület, Szombathely), akikre tekintettel részesei lehettek az idei jelöltállítási alkudozásnak.
Az MSZP-ből kivált DK-ról tavaszig úgy tűnt, hogy továbbra is a legerősebb ellenzéki pártnak nevezheti magát, ráadásul a 2022-es összefogás másik hat pártja közül négynek (Jobbik, LMP, MSZP, P) esélye sem volt az 5 százalék elérésére. Abban bízhattak Gyurcsányék, hogy az EP-választás után már csak a náluk gyengébb Momentummal kell majd alkudozniuk a közös induláson. Még csak 20 százalékot sem kellett volna ehhez elérnie a DK-nak, és be lehetett volna biztosítani, hogy következő éveket még annál is jobban az Orbán–Gyurcsány örök háború újabb és újabb ütközeteinek éljük meg, mint amennyire eddig is megélhettük.
Ehhez képest megjelent Magyar Péter, aztán vele a Tisza Párt, és a status quo betonba öntésének lehetősége elmúlni látszik.
Ha a Tisza 30 százalékot kapna, amire a mérések szerint van esély, az a legjobb eredmény volna, amit egyedül induló párt el tudott érni a Fidesz ellenében a 2009-es EP-választás óta, tehát 15 éve. Egy ilyen eredmény megalapozná, hogy a következő parlamenti választásra a Tisza legyen az ellenzék domináns pártja. Ez teljesen új helyzetet teremtene a magyar politikában.
2018-ban egyszer már előfordult, hogy egy választás első két helyezettjének egyike se baloldali párt legyen: akkor a Jobbik 19 százalékkal lett a legerősebb ellenzéki párt, és darabra is százezerrel több szavazatot kapott, mint az MSZP és a DK listái összesen. De ez közel sem volt elég előny ahhoz, hogy a Jobbik az ellenzék domináns erejévé és – a 2011 óta hatályos választási törvényhez mérten – a Fidesz érdemi kihívójává váljon. Ez utóbbit a Tisza sem biztos, hogy ki tudja vívni magának a következő parlamenti választásig, de egy 30 százalék körüli eredmény után már egyedül maradna esélyes erre a szerepre az ellenzéki térfélen. És mivel a Tisza jobboldali párt (az Európai Néppárthoz szeretne csatlakozni), ezért a Fidesz kihívója immár jobbról érkezne.
Ha a DK-féle lista nagyon gyengén szerepelne, az az Orbán–Gyurcsány-párharcról szóló húsz éves fejezetet is lezárhatná a magyar politikában.
A DK elnöke ugyan a 2006-os, számára győzelmet hozó parlamenti választás óta sem szocialistaként, sem pedig DK-s vezetőként nem volt olyan erős, hogy Orbán hatalmát veszélyeztesse, de ettől még mindketten erre a szereposztásra építették a kampányaikat. A Fidesz most is gyurcsányistáz mindenkit az ellenzéki térfélen (a Mi Hazánk kivételével), és ez Gyurcsánynak sem rossz, mert az ellenzéki oldalon erősíti, hogy ő a legfontosabb.
2014 óta az ellenzéki szövetségi szerveződés örök, és eddig megoldhatatlannak bizonyult problémája, hogy a többiek mit kezdjenek Gyurcsány Ferenccel: kiszorítani nem merték, a vele együttműködők pedig elvesztették életerejüket. A választóik elfordultak tőlük, a politikusaikat átállították. A mostani önkormányzati ciklusban három budapesti kerület polgármestere állt át a DK-hoz, és a párt sikeresen eltántorította az indulástól Miskolc független polgármesterét is, hogy csak a legfontosabbakat soroljuk, de alsóbb szinteken bőven voltak még példák politikusok átállítására.
Ez az erősödés a DK részéről azonban mindig is relatív volt. Az ellenzék ereje nem lett nagyobb, sőt a 2023 végi mérések szerint a bizonytalanok, a protestszavazók (Kutyapárt) táborát növelte csak. Eleve egy országos léptékhez képest szerény eredményen, a 2019-es EP-választáson szerzett 16,5 százalékon alapult – a DK jól felépített mítoszának ez volt az egyik pillére. A másik pedig az, hogy 2006-ban Gyurcsány tényleg legyőzte a parlamenti választáson Orbánt.
A baloldal eltűnését a magyar politikából nem csak az okozza, hogy az ellenzéki közönség figyelme a Tisza felé fordult. Válságát jelzi az is, hogy az idén először választáson induló új pártok mindegyike, így a Tiszán kívül a 2RK és a Mindenki Magyarországa is jobboldali. Balról viszont egyetlen új párt sem tűnt fel erre a választásra. A régebbiek közül a Párbeszéd és az MSZP a DK listáján keresett menedéket, és a Tiszától megijedő DK néhány százalékpont reményében befogadta őket (a Tisza megjelenése előtt azt remélték Gyurcsányék, hogy mindketten elvéreznek, és végleg megszabadulnak tőlük).
Ha a Tisza tényleg háromszor erősebb lenne a balodali teljes összefogás listájánál, az kiheverhetetlen csapást mérne a DK dominálta oldalra, és valószínűleg a nulláról kellene építkeznie annak, aki fantáziát lát a szociáldemokrácia eszményében Magyarországon.
Létrejöhet az Új Pólus Budapesten?
A fentiekben azt állítottuk: a mostani választás fő tétje, hogy az MSZMP-ből sarjadt magyar baloldal végletesen elgyengülhet-e. A kérdés egyelőre csak elvi jelentőségű, hiszen a magyarországi parlament összetétele most nem változik, és Budapesten kívül az önkormányzati választáson nem indul a Tisza. Azaz ahol az ellenzék győz, ott a legtöbb helyen továbbra is megmarad a régi baloldal embereinek a befolyása. Még akkor is, ha a mögöttük lévő pártok összeomlanak, és már most is sokszor civil szervezetek jelképeit használják a jelöltjeik.
A Fővárosi Közgyűlésben viszont elvben előfordulhat olyan végeredmény, amelynek nyomán a Fidesz és a DK nélkül is lehet többséget szervezni. Vagyis a Tisza, a Kétfarkú, az LMP-Vitézy szövetség és esetleg a Momentum együtt képes lehet átvenni a város irányítását. Hogy ez összejön-e, az egyáltalán nem biztos, és az is meglehetősen bizonytalan, hogy ez a társaság akar-e, és képes lesz-e koalíciót kötni, akár úgy is, hogy a főpolgármester nem közülük való lesz; hiszen azon a választáson Karácsony Gergely a fő esélyes.
Ha egy ilyen helyzet kialakulna, az érdekes laboratóriuma lenne az Orbán–Gyurcsány páros fémjelezte világ utáni életnek. Különösen érdekes lenne megnézni, hogy egy ilyen helyzetben Karácsony a főváros kormányozhatóságára hivatkozva kiugrana-e a DK–MSZP-szövetségből.
Nem lenne teljesen meglepő, hiszen 2009-ben éppen azzal a céllal vett részt kampányfőnökként egy új párt megszervezésében, hogy az ország túllépjen Orbán és Gyurcsány dominanciáján, ezért is lett a párt neve Lehet Más a Politika. Aztán hasonló célt említett, amikor társaival kilépett az LMP-ből, hogy Bajnai Gordon kampányához csatlakozzon – bár annak a kísérletnek a vége az lett, hogy Bajnai előbb az MSZP-vel, majd Gyurcsánnyal is szövetséget kötött, és nem is lett belőle miniszterelnök-jelölt. Karácsony végül MSZP-DK támogatással zuglói polgármesternek ment el.
Aztán 2017-ben egy ideig úgy tűnt, hogy az Együtt–Párbeszéd-szövetség miniszterelnök-jelöltje lesz, és próbálkoztak egy úgynevezett Új Pólus létrehozásával, keresve az LMP és a Momentum szövetségét is. A cél akkor is az Orbán–Gyurcsány-világ meghaladása lett volna. Ebből sem lett semmi, és Karácsony a végén onnan is kiugrott, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje legyen. Azt a Botka Lászlót váltva e poszton, aki jórészt abba bukott bele, hogy nem akart Gyurcsánnyal szövetséget kötni.
A 2021-es ellenzéki előválasztás idején pedig arra hivatkozva lépett vissza Márki-Zay Péter javára a miniszterelnök-jelöltségtől, hogy kiszorítsák Gyurcsány Ferenc feleségét a versenyből, akivel szerinte lehetetlen lett volna választást nyerni. Aztán idén úgy kötött választási szövetséget a DK-val, hogy az elmúlt öt évben a fű alatt folyamatosan súlyos harcokat vívott velük, „folyt ki a vér a városházi irodák ajtaja alatt”, ahogy egy ott dolgozó fogalmazott.
Úgyhogy e drámai fordulatokkal teli előtörténetből akár az is következhet, hogy ha Karácsony a politikai jövőjét egy új társasággal látja biztosítva, faképnél hagyja a mostani támogatóit. Ennek az izgalmas történetnek a felidézése arra is jó volt, hogy emlékezzünk: a magyar politika forgószínpad, ahol szinte senki sem képviseli ugyanazt, mint néhány évvel ezelőtt. És előfordul, hogy most sem azt mondja, ami valójában motiválja.
Ellentmondásokban gazdag politika
Hiszen a baloldal leváltására esélyes Magyar Péter 2022 márciusában még a Fidesz Békemenetével vonult, de most abban bízik, hogy felépíti a legerősebb ellenzéki pártot. Feltűnése nyomán a Fidesz óriási mozgósítást ígér, nehogy az derüljön ki a választási eredményből, hogy a Tisza nemcsak a baloldalnak, hanem a kormánypártnak is árt.
Orbán ugyan azt állítja, hogy a nemzetközi diplomáciai manővereihez kell óriási győzelmet aratnia június 9-én, de valójában az Európai Tanács ülésein édesmindegy, hogy 49 vagy 40 százalékot ér-e el a Fidesz. Sőt ha a Fidesz elvesztené ezt a választást, akkor is ő maradna Magyarország képviselője a testületben, pont ugyanolyan szavazati aránnyal, mint eddig. A Fidesznek belpolitikai szempontból viszont nem mindegy, hogy mekkora különbséggel nyer a Tiszával szemben. Minél közelebb lesz a szokásos 50 százalékához, annál inkább mondhatja, hogy az új párt berobbanása nem érinti egyáltalán. A Fidesznek belső legitimációs kérdés a mostani választás, amihez egy külső veszély képzetével mozgósít.
Mint láttuk, az LMP-t megalapító Karácsony ezúttal annak a DK-nak a jelöltje, amit az a Gyurcsány Ferenc vezet, akinek megbuktatásáért beszállt a politikába – viszont a mostani LMP túlélése pont attól függ, hogy a nemrégiben még fideszes államtitkárként dolgozó főpolgármester-jelöltje hoz-e a listájának annyi szavazót, hogy bejussanak a Fővárosi Közgyűlésbe.
A messziről nézve meghökkentő fordulatok sorába illik, hogy a Jobbik EP-listavezetője elfogadhatatlannak nevezte a kormány oroszbarát politikáját a köztévés vitában, miközben a párt jelenlegi elnöke tíz éve még akkora oroszbarát volt, hogy választási megfigyelőként legitimálta az ukrán szakadár megyékben rendezett függetlenségi népszavazást. Amit az orosz megszállók szerveztek, és egyetlen nyugati kormány sem ismert el.
A legnagyobbat azonban Orbán Viktor és a Fidesz változtatott korábbi világnézetén, hiszen 2009-ig határozottan atlantista politikát vittek, és nem győzték amiatt támadni a Gyurcsányt, hogy túl jóban van az oroszokkal. Vagy éppen Bajnait azért, mert túl puha a magyarokat elnyomó Robert Ficóval. Ehhez képest szombati békemenetes szónoklatát Orbán azzal kezdte, hogy Ficót dícsérte, majd 35 percig szidta a Nyugatot, mert támogatja Ukrajna önvédelmi harcát az oroszokkal szemben.
Ez az oroszbarát politika a legnehezebben megmagyarázható pálfordulása a rendszerváltás utáni magyar politikatörténetnek.
Meglepőbb, mint az SZDSZ koalíciója volt 1994-ben a kommunista utódpárttal, vagy éppen Karácsony Gergely, Magyar Péter és Gyöngyösi Márton oldalváltásai együttvéve és meghatványozva.
A legbizarrabb választási ígéret
Öt új villamosvonal (Vitézy Dávid)? Öt évvel hosszabb élet egy egészségesebb városban (Karácsony Gergely)? Előre hozott választás kikényszerítése (Dobrev Klára)? Ezeket mind nehéz teljesíteni. Bátor ígéretek ebben a kampányban.
A Fidesz ennél sokkal biztosabbra megy. Azt ígéri, hogy ha győznek, akkor nem lesz atomháború. Ezt lesz a legkevésbé nehéz betartani,
még akkor is, ha az atomfegyverekkel egyáltalán nem rendelkező Magyarországon a most megválasztandó polgármesterek, önkormányzati és EP-képviselők mozgástere ebben az ügyben igencsak korlátozott lesz. Orbán Viktor mégsem beszélt semmi másról ebben a kampányban, mint a békeharcról. (A Fidesz háborús békekampányát a múlt héten részletesen elemeztük már.)
Főleg úgy könnyű békét ígérni Magyarországnak, hogy Orbán Viktor néhány napja a Blikknek elárulta: pontosan tudja, hogy nagyon jó évek következnek: „Én egy tervezőasztal mögött ülök, látom azt, amit az emberek még nem látnak, tudom, mi történik majd és az átlagnál kevesebbet is tévedek, ha szabad ilyen szerénytelenséget mondanom, a terveink jók, most haladunk. Látom az előttünk lévő két-három olyan évet, ami a kivételesen jó évek közé tartozik majd Magyarország történetében.”
Arra az évre márpedig, amelyben az ország egy gombafelhő alatt olvadna szét, aligha mondaná a miniszterelnök, hogy: kivételesen jó.
Nyitókép: Dobrev Klára, a DK, az MSZP és a Párbeszéd európai parlamenti listavezetője (b) és Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke Karácsony Gergely főpolgármester Jövőt adunk Budapestnek! című választási programismertetőjén a Trafó Kortárs Művészetek Házában 2024. május 25-én (fotó: MTI/Lakatos Péter)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt
