Levelek Háfiznak – Válasz Online
 

„A magyar nem szebb, nem okosabb, nem többet pusztított nép bármelyik másik népnél a világon. Csak hát éppenséggel a tiéd.” Jászberényi Sándor író-haditudósító tavaly nyár óta írta leveleit kisfiának a Válasz Online hasábjain. A tárcasorozat most a végéhez ér. Ez itt az utolsó levél.

Bővebben >>>

Rendszeres szerzőnk, az író, haditudósító Jászberényi Sándor Egyiptomból „küldi” leveleit Magyarországra tízéves kisfiának. A huszonhatodik levélben arra tanítja, hogy számlálja meg az áldásait bizonyos időközönként. Most viszont, amikor a járvány a feje tetejére állít mindent, feltétlenül. Néhány évente érdemes megszámlálnia az embernek az áldásait. Leülni egy üres papírlap elé, kézbe venni a ceruzát és leírni, mivel […]

Bővebben >>>

A huszonötödik levél elvileg a szépírástól szeretné távol tartani Háfizt – ám ha mégis azt az utat választaná, azért megtudhatja, mi fán terem. És hogy milyenen nem.

Bővebben >>>

A huszonnegyedik levél írásakor már Kairóban is megjelent a koronavírus, szerzőnk pedig borzadva nézi az itteni háborúkat, amelyeket az utolsó WC-papír gurigáért vívnak művelt európaiak. A tanulság most sem más, mint az előző levélben volt.

Bővebben >>>

Rendszeres szerzőnk, az író, haditudósító Jászberényi Sándor Egyiptomból „küldi” leveleit Magyarországra tízéves kisfiának. A huszonharmadik levél a sivatagban született. Koronavírusról, pánikról, csöndről és emberlétről. Isten azért teremtette a sivatagot, hogy az ember sose felejtse el, hogy társas lény. Legalábbis a beduinok így gondolják. Sok mindent gondoltak már az életről az elröppent évezredek alatt, mióta a […]

Bővebben >>>

A huszonkettedik levélből végre kiderül, miért a varjú lett a tárcasorozat „totemállata” .

Bővebben >>>

A mostani, immár huszonegyedik levélben azt mondja el Háfiznak, hogy minden ellenkező híresztelés dacára ma is van rabszolgaság a Földön.

Bővebben >>>

A mostani, immár huszadik levélben azt mondja el Háfiznak, hogy mi az irodalom és mi az olvasás az ember életében. S hogy senki sem lesz fasiszta attól, ha fasiszta írót olvas. Sem keresztény, ha keresztényt.

Bővebben >>>

Rendszeres szerzőnk, az író, haditudósító Jászberényi Sándor Egyiptomból írja leveleit Magyarországra tízéves kisfiának. A 19. levélben azt mondja el Háfiznak, hogy aki romlandót imád, bele fog bolondulni végül.

Bővebben >>>

Az Egyiptomban élő Jászberényi Sándor író-haditudósító Magyarországon élő kisfiának ír mindarról, amit apaként érdemesnek érez átadni neki. A mostani, immár tizennyolcadik levélben azt mondja meg, milyenné ne váljon soha a tízéves kisfiú. Folytatódik a Válasz Online levéltárca-sorozata.

Bővebben >>>

A mostani, immár tizenhetedik levél egyúttal az idei első is. Arról szól, hogyan lehet kijönni a sötétlő erdőből az emberélet útjának felén.

Bővebben >>>

Jászberényi Sándor író-haditudósító levélfolyamának befejező részéhez értünk – persze csak ami 2019-et illeti. Idén tehát ez az utolsó levél fiának, Háfiznak. A karácsony értelméről. Jövőre folytatjuk!

Bővebben >>>

Jászberényi Sándor író-haditudósító Egyiptomból írja leveleit kisfiának Magyarországra – általában. Olykor Párizsból vagy Nigériából, ezúttal azonban Budapestről. A tizenötödik levél témája: majdnem a szeretet.

Bővebben >>>

Állandó szerzőnk, Jászberényi Sándor író-haditudósító általában egyiptomi otthonából írja leveleit Magyarországon élő kisfiának, az utóbbi levelek azonban Nigériában íródtak – ez itt éppen arról, mi mindenre képes az ember Isten nevében. A Válasz Online „levéltárca-sorozatának” tizennegyedik darabja következik. Levágott kezű nő ült a földút mellett. Műanyagszéken ült, a bal lábán hat év körüli gyereke. Vidám […]

Bővebben >>>

A téma ezúttal sem vidám: a nemzethalál elkerülésének egyetlen módja.

Bővebben >>>

A mostani, immár tizenkettedik levél ezúttal nem Egyiptomban, hanem Nigériában született, ahonnan Jászberényi éppen tudósít. A téma ezúttal: a barátság.

Bővebben >>>

Ezt a levelét, a tizenegyediket, a félelemről és álmatlanságról szólót viszont csak nagyobb korában ajánljuk majd a címzettnek.

Bővebben >>>

Ez már a tizedik levél, ezúttal a munkáról és a szülők gyerekeiken bevasalt álmairól.

Bővebben >>>

Jászberényi Sándor író-haditudósító Egyiptomból ír Magyarországon élő kisfiának mindarról, amit apaként érdemesnek érez átadni. Itt a kilencedik levél. A magyarságról. 

Bővebben >>>

Jászberényi Sándor író-haditudósító Egyiptomból ír Magyarországon élő kisfiának mindarról, amit apaként érdemesnek érez átadni. Itt a nyolcadik levél: a drogokról, a felelősség teljes hiányáról, amely összeköti a kannás bortól öntudatlan hajléktalant a jachton kokainozó polgármesterrel. „Minden ilyen ügy a sötétség előretöréséről szól. Az összes kurvázás, helikopterezés, ész nélküli költekezés, a partik. A felelősség alatti megroppanásról. […]

Bővebben >>>

Jászberényi Sándor író-haditudósító Egyiptomból ír Magyarországon élő kisfiának, mindarról, amit apaként érdemesnek érez átadni. Meg arról is, amit átadni lehetetlen. Itt a hetedik levél hitről, Istenről, kereszténységről és iszlámról, a megbocsátás képtelenségéről.  Isten nem felelt nekem, Háfiz. Egyszer sem válaszolt, soha életemben. A jelenlétét sem éreztem sosem. Nem fogta meg a kezemet, ha bántottam valakit. […]

Bővebben >>>

Jászberényi Sándor író-haditudósító Egyiptomból ír Magyarországon élő kisfiának, mindarról, amit apaként érdemesnek érez átadni. Meg arról is, amit átadni lehetetlen. Itt a hatodik levél arról, hogy elveszítjük a városainkat. 

Bővebben >>>

Jászberényi Sándor író-haditudósító Egyiptomból ír Magyarországon élő kisfiának, mindarról, amit apaként érdemesnek érez átadni. Meg arról is, amit átadni lehetetlen. Itt az ötödik levél.

Bővebben >>>

Jászberényi Sándor író-haditudósító Egyiptomból ír Magyarországon élő kisfiának, mindarról, amit apaként érdemesnek érez átadni. Meg arról is, amit átadni lehetetlen. Itt a negyedik levél. . A szerelemről.  Beszélnünk kell a szerelemről, Háfiz. Már abban a korban vagy, hogy hamarosan meg fog érkezni az életedbe. Én legalábbis annyi idős voltam, amikor elérkezett, mint te most. Valamivel […]

Bővebben >>>

„A test ilyen, fiam. Elkerülhetetlenül alkalmatlanná válik mindenre a végén.” Jászberényi Sándor levélfolyamának harmadik része

Bővebben >>>

Új sorozatnak ad otthont a Válasz Online: író-haditudósító vendégszerzőnk Egyiptomból ír Magyarországon élő kisfiának. A tárca műfajának újjáéledése idején hetente közöljük az irodalom és az újságírás határterületén mozgó leveleket. (2. rész)

Bővebben >>>

Új sorozatnak ad otthont a Válasz Online: író-haditudósító vendégszerzőnk Egyiptomból ír Magyarországon élő kisfiának. A tárca műfajának újjáéledése idején hetente közöljük majd az irodalom és az újságírás határterületén mozgó leveleket.

Bővebben >>>