Horn Gyula – Válasz Online
 

Az egykori miniszterelnök visszavonulásánál csak az volt meglepőbb, hogy nem maga jelentette be, hanem a felesége. A válásukkal együtt. Ebben tudomásunk szerint nemcsak politikai szempontok döntöttek, hanem magánéletiek is. Joggal érezhette az Apró-Dobrev család: ők indították el Gyurcsányt politikai pályán, így le is tudják zárni e karriert. 

Bővebben >>>

Mind úgy teszünk, mintha lenne holnap, holott már világosan látszik az alagút végén a sötétség – véli Cserna-Szabó András. Az éppen ötvenéves író nemrég apokaliptikus hangulatú novelláskötettel jelentkezett: Az utolsó magyarokban nemzetünk tipikus karaktereit felvonultatva beszél a magyar múlt és jelen társadalmáról. Interjú.

Bővebben >>>

Most komolyan: e jobb sorsra érdemes ország számára valóban ne adódna harmadik út ezekhez képest, ezektől minél távolabb? Rendszeres vendégszerzőnket, Lányi Andrást a Horn Gyula nevét viselő sétányról meghozott fővárosi döntés hozta ki a sodrából. Többek között.

Bővebben >>>