Kezdet és vég: Orbán Viktor a „Ruszkik, haza!” jelszavával emelkedett fel, és most ez kíséri a bukását is
A NER utolsó napjainak és bukásának aláfestő zenéje a kifulladásig közösen ordított „Ruszkik, haza!” lett. Ami amellett, hogy szép hagyományőrző tevékenység az 1956-os forradalom hetvenedik évfordulója felé közeledve, igazi Macbeth-i sorstragédia a Fidesznek és személyesen Orbán Viktornak. A leköszönő kormányfő politikai karrierje a „Ruszkik, haza!” jelszavában fogant 37 évvel ezelőtt. Akkor az ő személyes bátorságának szimbóluma volt, 2026-ban tízezrével kiabálják ellene az utcákon.
Vasárnap éjfél körül gyalog mentem végig a Jászai Mari tértől a Margit hídon át Dél-Budáig. Láttam a sokezres ünneplő tömeget, a spontán leálló forgalmat, a táncot, az ölelkező embereket. Nem volt ilyen se 2010-ben, se előtte. Talán a Gyurcsány Ferenc elleni tüntetések ömlöttek így ki az utcára 2006 körül, de ott nem az öröm hajtotta a népet, hanem a tehetetlen düh. Amikor tíz éve Szalai Ádám berúgta az osztrákoknak a győztes gólt a franciaországi Eb-n, és ünneplők órákra megállították a körúti közlekedést, akkor volt ilyen hangulat.
Sokfélét lehet mondani arról, kik voltak, milyenek voltak, miket skandáltak a választási népünnep éjszakáján. Volt „Mocskos Fidesz”, volt „Árad a Tisza”, volt „Ria-Ria…”, de egyetlen rigmus volt, ami tértől, helyzettől és korosztálytól függetlenül aláfestette az egészet:
„Ruszkik, haza!”
Megtörtént eset, Margit híd budai hídfő, vasárnap éjfél után: négy-öt egyetemista korú lány áll az oroszlános Przemyśl-emlékmű talapzatánál, és mint vezérszurkoló beinti a híd felől ömlő, zömmel szintén legfeljebb harmincasokból álló tömegnek a jelszót: – Ruszkik…! – mire azok: – …haza! – így ment oda-vissza percekig.
Ugyanez zúgott két nappal korábban a Hősök terén, a Puzsér-féle koncerten. A miniszterelnöki kampánykörúton Győrben, Szombathelyen és máshol. Magyar Péter kiskunlacházi fórumán, ahol megjelent az Izvesztyija tudósítója. Lényegében mindenhol, ahol tíznél több ellenzéki köztéren együtt tartózkodott.
A NER utolsó napjainak és bukásának betétdala a kifulladásig közösen ordított „Ruszkik, haza!” lett. Ami amellett, hogy szép hagyományőrző tevékenység az 1956-os forradalom hetvenedik évfordulója felé közeledve, igazi Macbeth-i sorstragédia a Fidesznek és személyesen Orbán Viktornak.
Az embernek, akinek 37 éve tartó politikai pályafutása ebben fogant, és most ebben ér véget. Csak most már ellene és miatta szól a jelszó.
1989. június 16-i híres beszédét mindössze 26 évesen mondta el a Hősök terén, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén „az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről” és a magyar fiatalok „európai polgári demokrácia megvalósításáért” vívott küzdelméről. Idősebb közönsége szerint Orbán vakmerő volt és túlzó, mert a követeléssel túl messzire ment. Maga a rétor ezt soha nem fogadta el. „Az a beszéd rendkívül összefogott, bizonyos vonatkozásban cizellált remekmű, elsőrangú politikai szónoklat volt” – értékelte szerényen saját magát már nem sokkal a rendszerváltás után Láng Zsuzsa kérdésére.
Általában kifelejtik a krónikákból, de Orbán Viktor Ruszkik, hazája nem a semmiből jött, a Fidesz egy nappal korábban lepróbálta a „forró fejű” és „radikális” üzeneteket. Mozgalmuk június 15-én tüntetést szervezett a budapesti szovjet nagykövetség elé több száz taggal, és követelte a szovjet csapatok távozását, a kilépést a Varsói Szerződésből és a független, demokratikus Magyarország létrehozását. Nem volt ez kockázat nélküli: a követség épülete körül sok rendőrt vontak össze. Végül nem verték szét a fiatalokat. Az egész Fidesz-identitás alapja lett a szembeszállás az orosz birodalmisággal.
Még egyszer: nem kizárólag a Szovjetunióval, hanem az orosz birodalmiság minden formájával. Orbán Viktor 1989 és 2009 között számtalan jelét adta, hogy pontosan tudja, mit jelent ez. Hogy élje akár cári, kommunista vagy „demokratikus” formáját, Oroszország mindig arra törekedett, hogy erőszakos eszközökkel is biztosítsa határait a védtelen nyugati síkon, ahonnan történelme során rendszeresen támadták lengyelek, franciák, németek. Tudták Orbánék azt is, hogy az orosz politika képtelen elismerni a közelében lévő, nála kisebb nemzetek és államok legitim nemzeti érdekeit. Mind a cárok, mind a főtitkárok, mind az elnökök általában megalázónak tartják az egyezkedést, és erővel szeretik érvényesíteni saját befolyásukat a kisebbekkel szemben. És ezek a kisebbek 1956-ból kiindulva feltétlenül megérdemlik a Nyugat erkölcsi, sőt lehetőség szerint anyagi támogatását is.
Onnan tudjuk, hogy Orbán Viktor tudta és vallotta mindezt, hogy többször világosan elmondta. Néhány példa a teljesség igénye nélkül:
„Oroszország expanziója, újraerősödése valóságos kihívást jelent a Nyugat számára. Olyan fenyegetést, olyan kihívást, amely Közép-Európából kiindulva elérheti az Európai Uniót, sőt elérheti a szövetségesek katonai erejét is. Európában bizony elszaporodtak Putyin pincsijei, és ezt most már mindenki kezdi veszedelmesnek látni.” (Lakitelek, 2007)
„Meggyőződésem, hogy a közép-európai népeknek kötelessége, amikor független országot ér katonai agresszió, egyértelműen és világosan beszélni. Szerintem bennünket, magyarokat 1956 miatt különösképpen terhel ez a kötelesség. Ezért, amikor egy független államot az oroszok katonai agresszióval megtámadnak, akkor nekünk világosan, egyenesen és helyes erkölcsi alapállást megfogalmazva érdemes megszólalni.” (Soli Deo Gloria református konferencia, 2008)
„Orosz kampány indult most Ukrajna tekintetében, ahogy korábban Grúziával szemben, így nem lehet kizárni, hogy Oroszország hasonló eszközöket alkalmaz a Krím-félszigettel és a Donyecki-medencével kapcsolatban, mint Dél-Oszétia és Abházia ügyében.” (Levél az ukrán elnökhöz, 2008. augusztus. Érdemes észrevenni, hogy itt lényegében megjósolta a 2014-es konfliktus kitörését.)
„Nyilván az oroszoknak lesznek válaszlépései, tehát érdemes átgondolni mit teszünk, de figyelembe véve minden orosz válaszlépést, az olaj-, a benzin- és a gázár kérdését is beleértve, nekünk itt és most világos erkölcsi alapállást érdemes elfoglalni.” (Szintén 2008)
×××
Orbán Viktor (kül)politikájának, identitásának nemcsak az első, hanem az első húsz évét a Ruszkik, haza! jelszava köré szervezte. Akár konfliktusokat is vállalva. Emlékezetes pillanat, amikor Igor Szavolszkij akkori orosz nagykövet a diplomácia kereteit messze túllépve kelt ki Orbán ellen, amikor ingerülten kérte számon az ellenzéki pártelnök energiapolitikáját 2007-ben.
Aztán ennek vége lett. Orbán Oroszországgal kapcsolatos véleményében a határpont 2009. november. Bajnai Gordon akkori kormányfő helyett az ellenzékben lévő, de az összeomlott szocialisták romjai felett már rég kormányra készülő Orbánt hívták meg a Vlagyminir Putyin vezette Egységes Oroszország párt szentpétervári kongresszusára. Nem tudjuk, mi történt ott, mi hangzott el a négyszemközti találkozón, de tény, hogy
az oroszokat és személyesen Putyint egyértelmű veszélyként kezelő nyugatos politikusból onnantól kezdve az orosz elnök legmegbízhatóbb EU-s szövetségesévé vált.
2026-ra odáig jutottunk, hogy az egész országgyűlési választási kampányt végigkísérték az oroszpártisággal kapcsolatos botrányok. Napokig tetőpontnak látszottak a Szijjártó-hangfelvételek. Történészek között létezik a „30 év szabály”, egy irányszám, hogy hány év rálátás és érzelmi tisztulás kell ahhoz, hogy történelmet írjunk. Eldönthetetlen tehát, hogy a mai napi eseményekből mi és hogyan kerül majd a történelemkönyvek lapjaira, de különösebb kockázat nélkül kijelenthető, hogy a Lavrov–Szijjártó telefonok (és következményeik) ott lesznek a történetírók tollán. És rajtuk kívül talán pszichológusok dolga lesz elemezni a feltétel nélkül szalutáló hangrezgéseket, amelyeket Szergej Lavrov kiváltott a korábban az orosz Barátságért kitüntetéssel dekorált magyar kollégájából. De nem, a tetőpont ezek után következett csak. Egy leirat Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin tavaly őszi telefonbeszélgetéséről, amelyben a magyar kormányfő önmagát és hazánkat egérkéhez, az oroszt oroszlánhoz hasonlítja, és alázatosan minden segítséget megígér neki. Innen már nem volt, nem lehetett följebb. Azaz: lejjebb.
Az Orbán Viktor oroszpolitikájában végrehajtott 180 fokos fordulat a magyar történelem fénylő csillagát, 1956-ot is képes volt beszennyezni. Az ukránellenes fekete kampány nem volt más, mint a túlerővel szembeni helytállás jogosságának vitatása, sőt becsületének megsemmisítése. Ez ugyan pontosan az ellenkezője annak, amiről a zsigeri történelmi gondolkodásunk és ’48-as, ’56-os hősképeink szólnak, mégis, Fidesz-szavazók tömegét programozták át Vlagyimir Putyin szimpatizánsává. Csupán egy a sok szimbolikus pillanat közül, amikor a kormánypárti Demokrata főszerkesztője szó szerint kimondta a Hír TV 2023. február 12. esti adásában, hogy ő az oroszoknak drukkol a szomszédos háborúban.
Akik vasárnapról hétfőre virradó éjjel Ruszkik, hazát üvöltöttek a választási ünnepélyeken, többségükben legfeljebb annyi idősek, mint Orbán Viktor volt 1989-ben. Egész fiatal felnőtt életük, iskolai szocializációjuk a Nemzeti Együttműködés Rendszerében történt. Nem is nagyon emlékezhetnek arra, hogy volt előtte más. A Kádár-rendszert és a szovjet megszállást pedig tényleg csak a történelemkönyvekből ismerhetik. Számukra a Ruszkik, haza! nyilvánvalóan nem a magyar földet szántó harckocsikat és Viktor Silov altábornagy bakancsát jelenti, hanem a Fidesz mint állampárt szabadsághiányos működését, a szovjet típusú közmédiát, a szelektív, vagyis kizárólag
a Nyugattal vívó kormányzati szuverenitást, a mélyen erkölcstelen ukránozás közepette produkált Moszkva-pártiságot.
Melynek következményeként Vlagyimir Putyin nyíltan és személyesen biztosította Orbán Viktort a támogatásáról a kampány elején, és három orosz kormányközeli szerv dolgozhatott tevőlegesen is a Fidesz hatalmon maradásán.
Számtalan üzenet, figyelmeztetés érkezett nyugat felől arról, hogy nem bíznak Orbán Viktorban és már legitim partnernek sem tekintik őt. Hatalmon maradása minden bizonnyal Magyarország euroatlanti integrációnak végét jelentette volna: ütemes kifelé sodródást az Európai Unióból, egy ideig még tagsággal, aztán később talán anélkül.
Ebben az értelemben tényleg Nyugat és Kelet közötti választás történt április 12-én, és ennek szimbóluma lett a „Ruszkik, haza!”-skandálás a magyar köztereken.
Harminchét év kezdete és vége egyetlen jelszóban.
Nyitókép: Ruszkik, haza! táblát tartó fiatal a Tisza Párt eredményváróján (fotó: Vörös Szabolcs)
Ezt az írást nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
