Lehetséges vagyoni igazságtétel a NER bukása után – mutatjuk, hogyan
Hiba volna, ha a NER bukása után elmaradna a vagyoni rendezés, de az is, ha politikai indulat és bosszú vezérelné. A magánjog, a tulajdon és jogállam elveinek megfelelő vagyoni helyreállítás azonban vendégszerzőink szerint nem csupán szükséges, de lehetséges is. Hogyan? Hát úgy, hogy a látszólag jogszerű, „lepapírozott” tranzakciókra is vonatkozik a jóhiszeműség és tisztesség követelménye, valamint a nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközés tilalma. Lendvai András ügyvéd és Tóth Gábor Attila alkotmányjogász, egyetemi tanár közös írása következik az egyik legégetőbb kérdésről: a vagyonvisszaszerzés jogi lehetőségeiről.
A NER szerkezete és működése hagyományos autokratikus mintázatokat mutat. A rendszer ugyanakkor szimulálja az alkotmányos demokráciát: vannak többpárti választások, a parlamentben a választott többség szavazza meg a törvényeket, léteznek ellenzéki pártok és ellensúly funkciójú intézmények. A rendszer azonban egypárti uralomra lett szabva, a választások szabályozása és gyakorlata tartós egypárti hegemóniát eredményezett. Az Alkotmánybíróság és más kontrollintézmények a nem-demokratikus rendszert szolgálják.
A NER gazdaságilag a kapitalizmus variánsa. A magántulajdon dominál, nem a köztulajdon, a személyes előnyökön alapuló piaci tranzakció a fő koordinációs mechanizmus, nem az adminisztratív tervezés. A jövedelmi egyenlőtlenségek összehasonlíthatatlanul nagyobbak, mint a szocializmusban. Ugyanakkor a hatósági árak és más piackorlátozó eszközök, valamint a puha költségvetési korlátok nem tartoznak a kapitalizmus hagyományos jellegzetességei közé.
A gazdasági, pénzügyi visszaéléseket a „korrupció”, a „haveri kapitalizmus” és az „állam foglyul ejtése” fogalmaival szokás leírni. Magyarországon azonban az állam foglyul ejtése fordított irányban történt. Nem a szervezett alvilág vette át az állam feletti kontrollt, hanem egy politikai erő felszámolt gazdasági és társadalmi autonómiákat, hatalmi monopóliumra tett szert, és maga alá rendelte a nagy vagyonnal és befolyással bíró társadalmi réteget. A kormányfő és a politikai hierarchia csúcsán álló más személyek döntik el, kiből lesz oligarcha, és meddig terjed a hatalma. Az állam klánszerű képződmény.
A „politikai tulajdon” jellemzői
A NER-ben a jog nemcsak a közhatalom kisajátítását szolgálja, hanem a közvagyon és az EU-s források magánkézbe való átjátszását és egy szűk kedvezményezetti kör példátlan vagyonosodását is. Voszka Éva közgazdász elnevezése szerint
a NER-ben egy új típusú, az állami és a magánszféra határán álló tulajdonlás, a „politikai tulajdon” jött létre.
Az állami vagyon mintegy felét érintő tulajdonváltozás során az államosítás privatizációval kapcsolódott össze, meghatározott kör önkényes kedvezményekkel jutott állami forrásokhoz. A tranzakciók lehetnek látszólag jogszerűek vagy nyíltan jogszabályba ütközőek. A vagyonátruházás kikényszeríthető jogtalan eszközökkel, például „eladásra ösztönző” fenyegetéssel, beleértve a személyre szabott jogszabályokat és hatósági vizsgálatokat. A tulajdonoscserék következtében politikafüggő vállalkozások, új magánmonopóliumok és oligopóliumok jöttek létre a gazdaság különböző szegmenseiben.
Az eszköztár a „nemzeti burzsoáziának” nevezett, lojális vagyonosodó réteget kedvezményezi. A kirekesztő erőforrás-elosztás jelentősen hozzájárul a társadalmi egyenlőtlenségek drasztikus növekedéséhez. A juttatások nemcsak a javak új birtokosai és leszármazóik jólétét garantálják, hanem elősegítik a NER fennmaradását és adott esetben a visszaépülését is: a felhalmozott vagyonok szinte korlátlan költekezést tesznek lehetővé a választási kampányban és azon túl.
A „politikai tulajdonlást” létrehozó jogügyletek változatos formát mutatnak: hosszútávú, illetve jelentős értékű állami megbízásokra vonatkozó közbeszerzések és koncessziós szerződések; kizárólagos jogok elnyerése; társaságok, állami ingatlanok, termőföldek megszerzése; ingatlanprojektek eladása vagy bérbeadása állami szereplőknek; tőkebefektetések magántőkealapokon keresztül stb.
A „politikai tulajdonos” önkényes politikai döntés eredményeként ingyenes vagy kedvezményes állami forrásokhoz, tőkejuttatásokhoz jut (támogatott hitelek, kedvezményes kötvényprogramok, magántőkealapok, államilag finanszírozott szerződések stb.). Ezekből a forrásokból mások nem vagy kedvezőtlenebb feltételekkel részesülnek. Így a „politikai tulajdonos” kockázatvállalás nélkül vagy minimális kockázatvállalással szerez vagyonelemeket, növeli a vállalkozás értékét és saját vagyonát.
Rendelkezési jog hiánya
A „politikai tulajdon” nem feleltethető meg a magántulajdon piacgazdasági jellemzőinek. Elmosódnak az állami és magántulajdon közötti határok és elhomályosulnak a rendelkezési jogok. Mivel a „politikai tulajdon” keletkezése és működtetése a politikai hierarchia csúcsán álló személyek döntésétől függ, ezért a tulajdonos nem vagy nem teljes mértékben rendelkezik a tulajdona felett. Vagyis nem a tulajdonos észszerű mérlegelése és a piaci mechanizmusok számítanak, hanem politikai kényszerek.
A vagyon a magánjogilag kitüntetett helyzetekben, például válás vagy halál esetén, a családjogi és öröklési jogi szabályoktól eltérően viselkedik. A vagyon nem a törvényes örököshöz kerül, váláskor az elvált házastárs minimálisan részesül belőle. (Például Andrew G. Vajna kaszinókoncessziói és TV2 médiacsoport tulajdonosi jogainak megszűnése az örökösödési eljárás végén; Mészáros Lőrinc válásakor a közös vagyon megosztása.) Politikai konfliktus esetén a tulajdonos „átadja” a „politikai tulajdont”. (Például Spéder Zoltán és Simicska Lajos kiszorítása „saját” vállalkozásaikból.) Nagyvállalkozók politikai döntésnek engedelmeskedve ingyenesen alapítványra ruházzák át befektetéseiket (például sajtóbefektetések átruházása a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványra) vagy vásárolnak fel kockázatos eszközöket (például a Market Zrt. felvásárolja azt az alapkezelőt, amely az MNB alapítványok büntetőeljárásban vizsgált vagyonának kezelését végezte).
Közérdek hiánya
A „politikai tulajdon” forrása a közvagyon. Alkotmányos elvárás, hogy a közvagyonnak a közérdeket kell szolgálnia. A közérdeken keresztül a közvagyon alanyai végső soron az állampolgárok. A közvagyon „politikai tulajdonná” alakítása szembefordulás a közérdekkel, az állampolgárok közösségével.
A „politikai tulajdonról” nem demokratikus eljárásokban születnek a döntések, hanem a klánszerűen működő állami keretek között. A döntések nem a közt szolgálják, hanem a „politikai tulajdonosok” magánérdekét.
Jóerkölcsbe ütközés
A „politikai tulajdonra” vonatkozó jogügyletek megítélésénél vissza kell térni az alapokhoz. Alkalmazni kell az általános erkölcsi mércét megjelenítő magánjogi alapelveket, a jóhiszeműség és tisztesség elvét és a nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütköző szerződések tilalmát.
A nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközés esetcsoportjai közé tartozik a közpénzek hanyag kezelése, az átalakulóban lévő gazdasági-társadalmi struktúra bizonytalanságainak kihasználása, a közforrások magáncélú felhasználására irányuló jogügyletek. Példaként említhető az 1990-es évekből az úgynevezett Tocsik-ügy. Az ÁPV Rt.-vel kötött megbízási szerződésekről a Legfelsőbb Bíróság kimondta: a szerződő feleknek meg kell győződniük arról, hogy ügyletük nem ellentétes-e a társadalmi közmegegyezéssel. A szerződési szabadság nem korlátlan, az ilyen szerződés végső soron a kockázati elem hiánya miatt nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközőnek minősül. Az „üzleti életben a tisztességesen gondolkodó emberek értékrendje az a mérce, ami szerint a közpénzek hanyag kezelése, a bizonytalan, átalakulóban lévő gazdasági, társadalmi struktúra adta lehetőségek kihasználása, a magasan kvalifikált munkákért járó éves díjazás több százszorosát meghaladó jövedelem megszerzése nyilvánvalóan a társadalom erkölcsi rosszallását vonja maga után”.
Ezt a – mai szemmel elenyésző vagyoni értékű ügyben kidolgozott – bírósági mércét alapul véve feltételezhető, hogy (1) a „politikai tulajdonosok” nem vették figyelembe, hogy ügyletük ellentétes a társadalmi közmegegyezéssel, és (2) a tisztességesen gondolkodó emberek értékrendje szerint a (3) közpénzek hanyag kezelésében vettek részt, (4) és a köztulajdonnal kapcsolatos politikai döntés alapján elindult (5) gazdasági struktúraváltozás lehetőségeit használták ki olyan módon, hogy (6) a politikai hierarchia csúcsán állók által kiválasztott személyekként, kirívóan jelentős vagyont szereztek (7) üzleti kockázat nélkül, (8) az állam kockázatvállalása mellett, az állami vagyon terhére. További szempont, hogy az ilyen ügyletek (9) tömegesen, rendszerszerűen jelentkeztek, (10) károsították a közvagyont és sértették a tisztességes verseny elveit, melyeket még az Alaptörvény is elismer.
A „politikai tulajdon” megszerzésére és hasznosítására vonatkozó szerződések vélelmezhetően sértik a nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközés tilalmát.
Jóhiszeműség és tisztesség sérelme
Míg a jóerkölcsbe ütközés a szerződésekre vonatkozó érvénytelenségi szabály, addig a jóhiszeműség és tisztesség elve valamennyi magánjogi magatartásra kiterjedő követelmény. Az elvből következő korlátozások kijelölik azt a területet, amelyen belül érvényesül a magánjogi védelem.
A „politikai tulajdonnal” kapcsolatos magatartások nem felelnek meg a mellérendeltség és egyenjogúság követelményének. A tulajdon abnormális hierarchiában érvényesül, melyben az állam egyoldalú előnyökhöz juttatja a politikafüggő vállalkozást és tulajdonost. Ez indokolatlan piaci erőfölényt eredményez, és igazságtalanul gyengíti a nem politikai tulajdonosok pozícióját.
A „politikai tulajdon” kialakításakor az állam a közvagyon ingyenes vagy kedvezményes felhasználásával az észszerűség követelményén túl vállal terheket és kockázatot, míg a „politikai tulajdonosok” mentesülnek a kockázat alól. Észszerűen gondolkodó ember ezt az abnormális kockázatallokálást, ha egyáltalán lehetősége van átlátni, nem fogadhatja el.
A „politikai tulajdonlás” nincs tekintettel a másik fél jogos érdekére abban az értelemben, hogy a „politikai tulajdonosok”, politikafüggő vállalkozások figyelmen kívül hagyják, hogy a részükre juttatott közvagyonnak a közérdeket kellene szolgálnia.
A „politikai tulajdonnal” kapcsolatos magatartások ellentétesek az igazságosság és méltányosság általános szempontjaival. A magánjog az igazságosság alapján a jogilag nem kellően megalapozott vagyoneltolódások megelőzését, illetve megszüntetését irányozza elő. Ilyen vagyoneltolódást eredményez egy kivételezett kör vagyonának növelése ingyenes vagy kedvezményes juttatásokkal.
A „politikai tulajdon” és a tulajdonjog
A jogos magántulajdon a saját javak feletti rendelkezést jelenti. A tulajdon erős jogi védelmét részben az igazolja, hogy saját javak nélkül nincs egyéni autonómia, részben az, hogy az értékteremtő munkával, tehetséggel, szorgalommal, kockázatvállalással szerzett javak feletti rendelkezés védelmet érdemel. Másfelől viszont a tulajdon kötelez és társadalmi felelősséggel jár, ami behatárolja a javak használatát, és megköveteli a közterhekhez való fokozott hozzájárulást.
Az Emberi jogok európai egyezménye és az EU Alapjogi Chartája a jogszerűen szerzett javak védelmét ismeri el. Tulajdonosi jogosultságokat csak egyenlő jogalanyok közötti jogszerű tranzakciók teremtenek, és senki sem ruházhat át másra több jogot, mint amivel maga is rendelkezik. A jogelvet leegyszerűsítő kifejezés szerint: „there is no title from a thief”.
A „politikai tulajdon” körébe eső javak jelentős részénél nincs jogszerű tulajdonlás.
Senkinek nincs joga a mások jogainak megsértésével, manipulációval, csalással, erőfölénnyel visszaélve szerzett vagyoni előnyök megtartásához. A látszólag jogszerű, „lepapírozott” tranzakciókra is vonatkozik a jóhiszeműség és tisztesség követelménye, valamint a nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközés tilalma.
A „politikai tulajdont” megalapozó jogszabályok és tranzakciók még az Alaptörvény egyes normáit is sértik. Ezek közé tartozik, hogy Magyarország „biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit” és „fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben”. A nemzeti vagyont „az értékarányosság követelményének figyelembevétele mellett” szabad átruházni. Leginkább a magántőkealapok esetén fontos, hogy szerződés csak olyan szervezettel köthető, amelynek „tulajdonosi szerkezete, felépítése, valamint (…) a tevékenysége átlátható”, továbbá a „közpénzeket és a nemzeti vagyont az átláthatóság és a közélet tisztaságának elve szerint kell kezelni.” (A magántőkealapos rendszer kiépítéséről, annak felelőseiről és haszonélvezőiről pontos képet kaphatnak NER-akták – az Orbán-korszak 50 legpiszkosabb ügylete című kiadványunkból – a szerk.)
A vagyoni igazságtétel és a jogállam
A jogállamiság és az igazságosság nem áll ellentétben. A jogállamiság összetett rendszer, amely végső soron igazságossági kritériumokat juttat érvényre. A vagyoni igazságtétel közérdekű indoka a vagyoni jogsértések arányos megtorlása, a jogszerű állapotok helyreállítása, a rendszerszintű visszaélések megismétlődésének megelőzése és igazságosabb vagyoni viszonyok előmozdítása.
A demokratikus átmenetek visszatérő problémája az igazságosság és a béke egyensúlya. Ahogy az igazságosságra törekvés nem hanyagolható el a megbékélésre hivatkozva, úgy a társadalmi béke sem áldozható fel az igazságosság oltárán. A túlzó megtorló intézkedések nagyobb ellenállást válthatnak ki. A tárgyalásos megegyezések, a feltételekkel biztosított amnesztiák az erőszak, a polgárháború elkerülését szolgálják, és nagyobb hatékonysággal járhatnak. Ezért mérlegelni kell, hogy mi az, ami reálisan, túl nagy társadalmi költség nélkül megvalósítható.
Büntetőjog
A „politikai tulajdonlás” megszüntethető a jogállamiság elveinek tiszteletben tartásával. A büntetőjog szabályai kellő törvényi alapot adnak a vagyoni bűncselekmények elkövetőivel szembeni eljárásokhoz és szankció kiszabásához, beleértve a vagyonelkobzást is. A szervezett bűnözéssel és pénzmosással kapcsolatos bűncselekmények körében létezik vagyonvisszaszerzési eljárás. A vagyoni visszaélések szankcionálásakor nincs helye visszamenőleges hatályú büntetőjogi törvényhozásnak és ítélkezésnek, az elévülési idő meghosszabbításának. A jogállami elvek tiszteletben tartása azzal a következménnyel jár, hogy egyes bűntettek – főként az időmúlás miatt – jogilag büntetlenül maradhatnak. Ez a jogállamiság érvényesülésének ára, amelyet egy demokratikus társadalomnak meg kell fizetnie.
Tisztességes eljárás
A NER utáni vagyoni rendezés a tisztességes eljáráshoz való jog keretei között valósulhat meg. Ezt egyrészt jogelvi megfontolások indokolják: a jogállam egyik fokmérője az eljárási igazságosság. Bár még a legtisztességesebb eljárás sem garantálja, hogy az eredmény biztosan igazságos lesz (a tévedés és más hibák nem zárhatók ki), de igazságos eredmény csak tisztességes eljárásban hozható, ehhez minden eljárás alá vont személynek joga van.
A hazai eljárás tisztességessége kihat a nemzetközi eljárások kimenetelére. A külföldre menekített vagyonok visszaszerzésének feltétele, hogy a bírói ítélet nemzetközi jogsegély keretében legyen végrehajtható külföldön, ami csak akkor lehetséges, ha a belföldi eljárás tisztességes volt.
Információszabadság
Az 1989 utáni rendszerváltás negatív tapasztalataiból tanulni kell. Jogos elvárás, hogy ha elmaradnak a jogállamiságot sértő büntetőperek, akkor a jogrendszer kínáljon alternatívát. Az igazságosság érdekében biztosítani kell az elkövetett bűntettek megismerését, a nyilvános szembesülést, a múltfeldolgozást.
A „politikai tulajdonra” vonatkozó információk megismerése és terjesztése minden polgár alapvető joga.
Emellett a vagyoni igazságtételhez szükséges gazdasági számítások elvégzése is csak az adatok ismeretében lehetséges. A múltfeldolgozás és az eljárások lefolytatása érdekében hatályon kívül kell helyezni a NER idején elfogadott, információszabadságot sértő jogi normákat. Forrásvédelmi és anonimitási garanciákra van szükség ahhoz, hogy a vagyoni visszaélések károsultjai, a tanúk, a közérdekű bejelentők szabadon fordulhassanak a nyilvánosság fórumaihoz és a hatóságokhoz.
A társadalmi béke megőrzése és a vagyonvisszaszerzés nagyobb hatékonysága indokolttá teheti, hogy a visszaélések felelősei, cserébe a nyilvános tényfeltárásért és szembesülésért, mentesüljenek meghatározott joghátrányok alól, vagy tettük enyhébb megítélés alá essen.
A nemzetközi és az EU jog elsőbbsége
A jogállamiságból a nemzetközi és az EU jog elsőbbsége következik. Figyelmet érdemelnek azok az EU-s és tagállami lépések, amelyeket Oroszország nemzetközi jogot sértő ukrajnai agressziója vált ki. A vagyoni szankciók része az orosz „oligarchák” és cégek vagyoni javainak (például luxusingatlanok, szuperjachtok) elkobzása, továbbá Oroszország európai bankszámlákon lévő pénzeinek befagyasztása és felhasználása. A vagyoni szankciók igazolóelvei közé tartozik a szabályalapú nemzetközi jogrend védelme, Oroszország újabb katonai agressziójának megnehezítése, valamint erőforrások biztosítása az ukrajnai lakosság és menekültek támogatására. A NER vezetői és haszonélvezői nem felelősek a katonai agresszióért, de az EU-s szankciók igazolóelvei velük szemben is érvényesek, mert döntöttek az Oroszországgal kapcsolatos számos nemzetközi és uniós jogi kötelezettség megszegéséről, illetve élvezték az abból fakadó előnyöket.
Törvény a NER utáni vagyoni rendezésről
A vagyoni rendezés célja az igazságosság és a tisztességes verseny helyreállítása, a megalapozatlan vagyoneltolódások korrekciója.
A vagyoni rendezést elősegítheti a vagyonvisszaszerzési EU-irányelv hazai alkalmazása. Az eljárás, mely során a „Kövesd a pénzt!” megközelítés érvényesül, tipikusan a büntetőeljáráshoz kötődik, de adott esetben bírósági ítélet hiányában és az elévülési időn túl is lefolytatható, és nem korlátozódik a bűnelkövetőkre, hanem kiterjedhet mindazokra, akik részesedtek a javakból, kivéve a jóhiszemű szerzőket. Az irányelv vonatkozik a modern pénzügyi eszközökre és az ismeretlen forrásból származó vagyonokra is. Az elkobzott vagyon az áldozatok kárának megtérítésén túl társadalmi célokra használható.
A EU-irányelv a szervezett bűnözés elleni harcra és a határon átnyúló jogi együttműködésre vonatkozik. Ezért csak korlátozottan alkalmazható a NER esetében, amelyben a közhatalom vezérli az állami tulajdon és az EU-források magánkézbe való átjátszását. Indokolt olyan átfogó törvényt alkotni, amely meghatározza a jogi kereteket, és összhangot biztosít az egyedi büntető, közigazgatási, és polgári eljárások között. Mivel rendszerszintű visszaélések orvoslásáról van szó, ezért nem terhelhető egyedül a bíróságokra, hogy a jogelvek alkalmazásával orvosolják a jogsértéseket.
Bevett megoldás a „tisztességtelenség” törvényi meghatározása a versenyjogban, a fogyasztóvédelmi jogban és a devizahitelek szabályozásában. Törvény meghatározhatja a „politikai tulajdonnal” kapcsolatos tisztességtelen magatartások és a nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütköző szerződések tipikus jellemzőit.
A törvény a rendelkezésre álló adatok alapján meghatározhatja azt a személyi kört, amelynek tagjai és kapcsolt vállalkozásaik a közvagyon terhére jogsértően juttatott források legnagyobb kedvezményezettjei voltak.
Objektív kritériumok jelölhetik ki például, hogy e tekintetben ki számít kiemelt közszereplőnek, családtagnak, lényeges üzleti kapcsolatban lévő személynek, kinek volt érdemi befolyása és ki volt haszonszerző.
A törvény vélelmezheti, hogy a kritériumoknak megfelelő ügyletek a jóhiszeműség és tisztesség elvébe, illetve nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütköznek. A törvényi vélelem megdöntése érdekében az érintettek bíróságon pert indíthatnak az állammal szemben. A törvény – az EU-irányelvvel összhangban – megfordítja a bizonyítási terhet. A vélelem megdől, ha az érintett személy feltárja a kérdéses vagyonelemek forrásait és a jogügyleteket, és bizonyítja, hogy a vagyongyarapodás nem vagy nem teljes egészében jogsértő magatartás eredménye.
A piac korrigálja azoknak a vagyonoknak, cégeknek az értékét, amelyek mögött nem piaci teljesítmény, hanem csak politikai kapcsolatok vannak. Ugyanakkor az eljárás alatt is biztosítani kell az érintett vállalkozások megfelelő működtetését, és minimalizálni kell a vagyonrendezés társadalmi költségeit. Ahhoz is garanciák szükségesek, hogy a „politikai tulajdonosok” minél kevésbé tudják kimenteni a vagyonelemeiket, például a befektetések külföldi eszközökbe való áthelyezésével. Ezért az EU-irányelvhez hasonlóan vagyonfelügyelő (ideiglenes menedzsment) kirendelése szükséges, aki felméri az érintett vagyont, megakadályozza a további vagyonkimentést, és gondoskodik a vagyon további működtetéséről. A közérdek és a jóhiszemű befektetők védelme is azt igényli, hogy fennmaradjon a szakszerű működés, és kellő bizalom legyen abban, hogy nem politikai komisszárok, hanem hozzáértők látják el a menedzsment feladatait.
A jóhiszeműség és tisztesség elvét sértő magatartások jogkövetkezményei vagyoni jellegűek: a megalapozatlan vagyoneltolódások megszüntetése és érvényesítése az állam javára, a nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütköző szerződések esetén az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazása konkrét vagyonelemekre.
Nincs teljes vagyonelkobzás. Előírható ugyanakkor a „politikai tulajdonosok” nyereségének visszatérítése.
A politikai tulajdonból keletkezett vagyon értéke és hozama közgazdasági modellekkel kimutatható. Mindez nem a tulajdonhoz való jog elvonása, hanem a nem jogos tulajdonlás jogkövetkezménye.
A visszavett vagyont az EU-irányelvnek megfelelően a károsultak kompenzálása és közcélokra lehet használni. Az állam átmenetileg részesedést (tulajdonrészt) szerezhet egyes társaságokban a „politikai tulajdon” arányában. A részesedés testesíti meg a társadalom tagjainak a „politikai tulajdonnal” megsértett vagyoni érdekét. Az állami részesedésekkel kapcsolatos további lépéseket gazdaságpolitikai stratégia határozhatja meg.
Az eljárási határidők nem lehetnek betarthatatlanul rövidek (nincs statáriális eljárás), miközben el kell kerülni, hogy az eljárások sok évig elhúzódjanak és így céltalanná váljanak.
A „politikai tulajdon” átalakításának előfeltétele: a NER felszámolása
„A politikai tulajdon” olyan szisztematikus visszaélés, amely szorosan összefügg az állam autokratikus karakterével. Ezért a törvényhozási és bírói megoldások előtt rendszerszintű akadályok tornyosulnak. Amíg hatályban vannak az Alaptörvény nemdemokratikus rendelkezései, és érvényesülésüket szinte elmozdíthatatlan intézmények – mindenekelőtt a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság, a Legfőbb Ügyészség és a Költségvetési Tanács – biztosítják, addig valószínűleg illúzió átfogó vagyoni rendezésről beszélni.
Az Alaptörvény szerint egyszerű kormányzati többség nem módosíthatja a közteherviselés és a nyugdíjrendszer alapvető szabályait, az úgynevezett családvédelmi törvényeket, a termőföld és az erdők tulajdonjogára és hasznosítására, a családi gazdaságokra és mezőgazdasági üzemekre vonatkozó szabályokat. Szintén kétharmados tárgykörbe tartozik a nemzeti vagyon, az állam kizárólagos gazdasági tevékenysége, az alapítványi egyetemek, az egyházak és a helyi önkormányzatok szabályozása. Következésképp
a vagyoni rendezés sikere politikai előfeltételektől és mélyreható alkotmányjogi változtatásoktól függ.
A politikai, gazdasági változások gyorsak és kiszámíthatatlanok. Írásunkban nem prognózisra törekedtünk, hanem a vagyoni rendezés jogi alapjainak áttekintésére és egy korrekciós megoldás felvázolására. Idővel kiderülhet, hogy fennállnak-e a vagyoni igazságtétel jogon túli feltételei. Lehet, hogy tényleg az idő a legjobb bíró?
(Az írás a Jogtudományi Közlöny 2026. márciusi számában A vagyoni igazságtétel alkotmányjogi és magánjogi alapjai címmel megjelent tanulmány rövidített és szerkesztett változata. A felhasznált források és a nemzetközi összehasonlítások a tanulmányban találhatók, amely szabadon elérhető a szakcikk adatbázisban.)
Nyitókép: Mészáros Lőrinc, a Mészáros-csoport tulajdonosa és felesége, dr. Várkonyi Andrea, az Alapítvány az Innovatív Oktatásért kuratóriumi elnöke a Mészáros-csoport támogatásával 2020-ban létrejött High-Tech Suli program keretében szervezett szakmai konferencián Budapesten 2023. szeptember 28-án (fotó: MTI/Balogh Zoltán)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
