„A vészkorszak óta nem öltek meg egy nap alatt ennyi zsidót” – Novák Attila az izraeli pokolról – Válasz Online
 

„A vészkorszak óta nem öltek meg egy nap alatt ennyi zsidót” – Novák Attila az izraeli pokolról

Novák Attila
| 2023.10.11. | Világmagyarázat

„Bizony nem szunnyad, nem alszik Izráel őrizője”
(Zsoltárok könyve, 121:4)

A helyzet tartós megoldhatatlanságának és reménytelenségének okát a racionalitáskövető nyugati gondolkodásban felnövekedettek aligha képesek felfogni. Pedig itt teljesen más szabályok működnek: az eszkatológia elől nincs menekvés – magyarázza az Izrael elleni támadássorozat hátterét a Válasz Online felkérésére Novák Attila történész. Magyarország volt Tel-Aviv-i oktatási és kulturális szakdiplomatája, az NKE és a Goldziher Intézet tudományos főmunkatársa csak néhány órával azelőtt tért vissza Magyarországra, hogy szombaton Izraelben elszabadult a pokol.

hirdetes

Még mindig az események hatása alatt állok, hiszen múlt pénteken késő este érkeztem vissza Izraelből. Óriási az ellentét a tapasztalt, teljesen békés világ és a pár órával később elszabadult pokol között. A békéből vagy a békét imitáló csendből zűrzavar és háború lett. Az Izrael területére betörő, foglyokat ejtő, gyilkoló Hamász-tagok mintha egy rossz horrorfilm vásznáról léptek volna le. Péntek este még elképzelhetetlennek tűnt, másnapra ez lett a valóság: elégetett emberek, lefejezett csecsemők, halomra gyilkolt fesztiválozó fiatalok, megannyi irracionálisnak tűnő és értelmetlen gyilkosság. Sokkban lévő társadalom.

Nagyon könnyű beleesni abba a bűnbakkeresési spirálba, amely Netanjahutól és kormányától az ellenzéki tüntetésekig terjed és amely hol az egyik, hol a másik félre terheli a felelősséget a történtek miatt. Ezzel azonban jottányit sem jutunk közelebb annak megértéséhez, mi és hogyan történt múlt szombaton a gázai határnál. Bár az biztosnak mondható, hogy a társadalmi-politikai-jogi konszenzust egyoldalú lépésekkel megtörni igyekvő Netanjahu-kormány működése nem tett jót az ország biztonsági helyzetének (mint ahogyan az erre reakcióként adott ellenzéki szolgálatmegtagadások sem erősítették azt), ám ezzel (vagy inkább ezekkel) önmagában mégsem lehet megmagyarázni a történteket.

Úgy látszik, hogy hiába az ország óriási gazdasági-technológia fölénye a régióban, valamint hiába a megállapodások több arab országgal (a Donald Trump által elősegített Ábrahám-egyezmények például), Izrael helyzete máig sem mondható stabilnak a régióban.

Vannak olyan szomszédai, amelyek mind a mai napig el akarják pusztítani, a szó legszorosabb értelmében. Ilyen az iráni „hálózat” részeként működő libanoni Hezbollah mellett a Gázai övezetet 2007 óta uraló Hamász terrorszervezet, amellyel ezek után nem lehet (és nem is szabad) tárgyalnia a zsidó államnak.

A helyzet tartós megoldhatatlanságának és reménytelenségének okát a racionalitáskövető nyugati gondolkodásban felnövekedettek persze aligha képesek felfogni. Pedig itt teljesen más szabályok működnek: ez a típusú gondolkodásmód nem elégíti ki azokat (így a Hamászt), akik a világ újrarajzolásában és egy eljövendő végső megoldásban gondolkodnak. Kerül, amibe kerül. Az eszkatológia elől nincs menekvés.

A Gázai övezet – a maga több mint kétmilliós lakosságával – két oldalról, Egyiptom és Izrael felől is zárt. Az itt élők forrongó üstben élnek, amelyet a Hamász fűt folyamatosan. A gyerekkortól indoktrinált fiatal lakosság karrier-lehetőségei a Hamász terrortáboraiba vezetnek, az elszigeteltség reménytelenségben pácolódik. A 2005-ös egyoldalú izraeli kivonulás nem az önépítés felé vezette a gázai társadalmat, hanem a további radikalizálódás útjára. A támadásokra válaszul Izrael még inkább elzárta az övezetet, ebből a spirálból pedig ma már nem lehet kiszállni. A palesztinokkal szimpatizáló arab világ ma nem tesz különbséget izraeli (zsidó) csecsemő és aggastyán között, mindent legitim eszköznek tart a „megszállás” elleni harcban. A kétéves izraeli gyerek is „telepes”, a 80 éves nagymama is „megszálló”, katonák gyermeke jövendő katona. Ezzel természetesen a zsidó–keresztény civilizáció alapelveit tagadják meg, sok esetben a posztmodern baloldal felszabadítási „teológiája” által támogatva.

Két világ él egymás mellett. Az izraeli Reim kibuc melletti területen lévő, a magyar Ozorához hasonló NOVA fesztivál liberális fiataljait (a legutóbbi jelentések szerint 260-at) legéppuskázó Hamász-katonák a vér és a gyűlölet világát képviselik a szabadság ellenében. Ez egy nagyon egyszerű, mondhatni primitív, de annál igazabb szembeállítás.

Az események azt mutatják, hogy a gázai vezetés is sokat „fejlődött”: ebben a támadásban a saját – egyre fejlettebb – koordinációs képességeik, technikai tudásuk is szerepet játszott, a hátteret pedig a fejlett iráni kapcsolat biztosította.

Nem lettek – Izraelhez hasonlóan – új „startup-nemzet”, ám a rajtatütési technológiákban és a gyilkolás különféle módszereit tekintve sokat tanultak. A nagy álom Jeruzsálem felszabadítása (a mostani „hadműveletet” al-Aksza akciónak nevezik, utalva az iszlám harmadik szent helyére, a jeruzsálemi Templomhegyen lévő egyik mecsetre), de a Hamász céljai között lehetett az izraeli–szaúdi közeledés megtorpedózása is. Ezt minden bizonnyal elérte a terrorszervezet.

Akármennyit feljődött is a fenti szempontokból a Hamász az elmúlt években, továbbra is kérdés, hogyan követhetett el ilyen óriási katonai-hírszerzési hibát az izraeli vezetés. A nagyszabású, összehangolt támadást nemhogy elhárítani: előre jelezni sem tudták. Az eredmény az elmúlt évek legsúlyosabb, legtraumatikusabb eseménye, amely után az államba és a hadseregbe vetett bizalom is megtört. Izrael területén több órán keresztül szabadon gyilkolták az embereket iszlamista fegyveresek, amíg a segítség megérkezett. A vészkorszak óta nem öltek meg egy nap alatt ennyi zsidót. Történt pedig ez abban az államban, amely éppen az ilyen események megakadályozására jött létre és amelyben minden ilyen esemény a zsidóság korábbi sorscsapásaihoz kapcsolódik. Ez óriási lökést ad az állam hadseregének, felhatalmazást innentől akár túlzottan brutális akciókra is. A Hamász sem biztos, hogy sejtette, milyen erőket szabadít ki a palackból. A mészárlást követően az izraeli társadalom erős és határozott katonai fellépést vár el. Ennek előkészületei meg is történtek: nemcsak háborút hirdettek Gáza ellen, de bejelentették, hogy vizet, élelmiszert, áramot és üzemanyagot sem engednek be a területre. Netanjahu már gázai invázióról is beszél, a hadsereg erre készül. Izraelnek most arról kell döntenie, hogy – hagyományos felfogása szerint – a túszok miatt óvatosabb lesz, vagy a túszokat elfelejtve (az ő nyilvános kivégzésüket már megígérte a Hamász katonai szárnya, a Kasszam brigádok) hadseregével behatol az övezetbe és megdönti a Hamász uralmát.

Még ha a döntés utóbbi lesz, ez akkor sem könnyű feladat: a másoké mellett a saját életüket is semmibe vevő hamászosok (a fegyveres szárny legalább 30-40 ezer tagot számlál) házról házra fognak harcolni, izraeli győzelem tehát csak óriási emberáldozat mellett lehetséges. A most kivégzett kisgyerekek, megégetett felnőttek és elrabolt öregek árnyékában ezt az áldozatot most ugyanakkor lehet, hogy hajlandó lesz elfogadni az izraeli társadalom.

A másik – ezzel összefüggő – probléma a libanoni Hezbollah magatartása. Ha ők is támadják a zsidó államot (már elkezdték), Izrael harapófogóba kerülhet. Ezen kívül az Izrael lakosságának körülbelül ötödét kitevő arabság magatartása is fontos ebben a bonyolult képletben. Izrael katonailag regionális középhatalom, de egy többfrontos háború demoralizáló hatásai és következményei, annak kifárasztásos jellege miatt, kiszámíthatatlanok.

Ami ma elkerülhetetlennek látszik: az izraeli Gáza-politika a hullahegyek árnyékában ettől fogva nagyon kemény lesz.

Meir Ben Sabat, az izraeli nemzetbiztonsági tanács volt vezetője (2017-2021), egykori nemzetbiztonsági tanácsadó szerint a sebészi pontosságú légitámadások ideje, a civil lakosság megkímélésének ideje lejárt. A brutalitás jön el, hasonlóan a Közel-Kelet egyéb államainak viselkedéséhez. Ez természetesen egyfajta integrációt jelent a régió világába. Izrael mindenesetre erre a fordulatra nemcsak saját helyzete, de a demográfiai-politikai változások miatt is készen áll.

Ám a katonai lépéseken, a terroron és a bombázáson kívül vannak fontosabb ügyek is. Valakinek vállalnia kellene a felelősséget ezért a kudarcért. A meggyilkolt és elrabolt izraeliek síró rokonainak szemébe kellene néznie. Emberek szemébe, akiknek a hozzátartozóit egy a legjobb esetben is csak menedzselhető, de nem megoldható konfliktus oltárán áldozták fel. Nem csak Izraelben. Gázában is. A Hamász felelőssége a történtekért nem lehet vita tárgya, de a felelősséget valakinek az izraeli kudarcért is vállalnia kell. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök például hiába állítja, hogy ő az izraeli perifériáért van, azért a területért, mely a Gázai övezetet körülveszi – valójában ennek lezártsága, elszigeteltsége a kormányzása alatt sem változott. A gázai kibucok lakói hasonló dolgokat tapasztalhattak meg most, mint a függetlenségi (vagy az első arab–izraeli) háború idején. Holott most elvileg egy regionális szuperhatalom alá tartoznak.


Nyitókép: a Hamász támadásában elesett Roi Levi izraeli ezredest temetik a jeruzsálemi Herzl-hegyi katonai temetőben 2023. október 9-én (fotó: MTI/AP/Maya Alleruzzo)

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

#háború#Hamász#Izrael#Palesztina#terrorizmus