Cseh elnökválasztás: így ette meg a baloldalt Orbán szövetségese

Választási földrajz
| 2023.01.13. | Világmagyarázat

Nem Andrej Babiš a cseh elnökválasztás legesélyesebb jelöltje, mégis róla szól a voksolás, ahol Miloš Zeman utódját kiválasztják. Orbán Viktor egyik fő közép-európai szövetségese vérbeli populista, aki mára felfalta korábbi szövetségeseit, a hagyományos baloldali pártokat, és elérte, hogy minden politikai erő hozzá képest határozza meg magát. De a hasonlóságok csak felszíniek: a nyugatias orientációjú cseh társadalomban nincs igény Brüsszel elleni szabadságharcra vagy nagy keleti nyitásra. A Választási földrajz részéről ezúttal Bódi Mátyás készített mélyelemzést a Válasz Online felkérésére.

hirdetes

Létezik ma egy meghatározó politikai erő Csehországban, amely az európai liberális pártokat tömörítő szövetség (ALDE) tagja. Olyan szereplőkkel ülnek egy frakcióban, mint a magyar Momentum, vagy éppen az Orbán-kormányokat visszatérően és vehemensen bíráló belga EP képviselő, Guy Verhofstadt. Másfél évvel ezelőttig kormányozták az országot, koalícióban a szocdemekkel, de számíthattak a kommunista párt külső támogatására is. Ugyanezen politikai erő delegálta azt a Věra Jurovát az Európai Bizottságba, aki szerint „Orbán Viktor beteg demokráciát épít Magyarországon”, és akinek a lemondását több hazai kormánytag is követelte. Ezek talán logikus, egymásból következő fejlemények is lehetnének a cseh politikában. Az már kevésbé, hogy az említett pártnak (ANO 2011) az elnöke és alapítója, Andrej Babiš Orbán Viktor egyik meghatározó regionális szövetségese, akit nyíltan támogatott már a 2021 őszi kampánya idején is.

Péntekkel kezdődően tartják Csehország modernkori történelmének harmadik közvetlen elnökválasztását. A leköszönő államfő, Miloš Zeman és a jelenlegi jobbközép kormány viszonya közel sem felhőtlen, ami részben annak is köszönhető, hogy a direkt, tehát az állampolgárok általi elnökválasztás 2012-es szentesítésekor a magyarnál valamivel szélesebb jogkörökkel ruházták fel az államfői hivatalt. Ezt akkoriban – a még parlamenti erőnek számító kommunistákon kívül – minden jelentősebb politikai erő egyhangúlag támogatta, valódi tétet adva ezzel a későbbi elnökválasztásoknak. Sok más nyugati parlamentáris demokráciához hasonlóan a tisztség Prágában is csak két 5 éves ciklus erejéig tölthető be egymás után, így a duplázó Zemant követően mindenképpen új elnöke lesz az országnak.

A jelöltek többsége a politikán kívüli világból érkezik, azonban a poszt egyik esélyes várományosa a magyar kormány korábbi meghatározó szövetségese, Andrej Babiš. Ő 2021 októberéig kormányfőként vezette Csehországot, 2017-es megválasztását sok szakértő a populista választási hullám egyik közép-európai tünetének tartotta. Ma már Babiš maga mögött tudhatja a tradicionális baloldali választói tömb jelentős részét. Csehország sokáig stabil és kiszámítható pártpolitikai hadszintérnek számított térségünk más országaihoz képest. Ez nem csak a pártok és az azokat irányító politikusok személyében volt tettenérhető, de a cseh választók viselkedésében is. Különösen igaz ez, ha az ország társadalmát a klasszikus társadalmi törésvonalak, az azokat kialakító konfliktusok, vagy a választási eredmények földrajzi mintázatai mentén szemléljük.

A cseh választások az ország függetlenné válását követően már-már az 1950-60-as évek nyugat-európai mintázatait követték,

ahol a szerényebb anyagi helyzetű és kevésbé iskolázott választói rétegek balra szavaztak, míg a magasabb jövedelmű és iskolázottabb rétegek jobbra. Más szavakkal: Csehország az osztályalapú voksolás kései állatorvosi lova volt, ahol a tőke-munka ellentét határozta meg a politikai folyamatokat.

Babiš miniszterelnökként Orbán egyik fő közép-európai szövetségese volt, és politikusként Csehországban jelentős részben ugyanazokat a választói rétegeket célozta meg, mint itthon a Fidesz (fotó: Michal Cizek / AFP)

Miközben mára európai léptékben is kijelenthető, hogy a hagyományos baloldal kevés helyen tudta magát annyira sikeresen felszámolni, mint a visegrádi négyek államaiban, Csehországban egészen 2017-ig tartotta magát a helyi szociáldemokrata párt, sőt, még a kommunisták is megmaradtak parlamenti erőnek. Ennek hátterében az a nem éppen elhanyagolható fejlemény állt, hogy a baloldali tömegpárt (ČSSD) nem az egykori csehszlovák állampárt jogutódjaként lépett a politikai porondra, így nem is ódzkodott a klasszikus baloldali újraelosztó politikáktól, valamiféle szocialista restauráció látszatától. Ellentétben magyarországi vagy lengyel elvtársaikkal, akik viszonylag gyorsan ültek fel a Tony Blair-féle neoliberális vonatra. A cseh baloldal így hagyományosan erős maradt az ország földrajzi perifériáin, Észak-Sziléziában és a Szudétavidék németek által elhagyott településein, a nagyobb ipari központokban, de általánosságban jobbak voltak az eredményeik az ország keleti, morva vidékein is. Szavazóik nem gettósodtak választásföldrajzi értelemben a nagyvárosi terekben oly’ mértékben, mint azt a magyar baloldali progresszió esetében megfigyelhetjük.

Mivel Csehországban arányos (területi listás) választási rendszer van érvényben a parlamenti voksolásokra, ez amúgy sem lett volna különösebben húsbavágó probléma, nem úgy, mint Magyarország esetében. Mindezek ellenére a cseh szocdemek és kommunisták számára a 2021-es választás valóságos tragédiát jelentett, hiszen mindkét hagyományos baloldali párt kiesett a törvényhozásból, nem érték el a bejutáshoz szükséges 5%-os küszöböt. Andrej Babiš mozgalma (ANO 2011) addigra szinte az összes szavazójukat elcsábította az ország társadalmának szegényebb rétegeiből. Paradox módon viszont így kisebbségbe is került, és át kellett adnia a kormányrudat a jobbközép ellenzéknek, akik ma is kormányozzák az országot.

Babiš számára az elnökválasztás egyfajta brandvisszaépítési kísérlet, miközben a végső győzelemre kevés az esélye.


A korábbi miniszterelnök mögött álló párt – ahogyan neve is mutatja – alig 10 éves formáció. Ideológiai szempontból szinte képtelenség elhelyezni a klasszikus jobb-bal tengely mentén, hiszen sokkal inkább pozícionálta magát a korrupt prágai elitekkel szemben, az egyszerű cseh emberek pártjaként, függetlenül attól, hogy a párt alapítója az ország egyik legvagyonosabb vállalkozója. A mozgalomnak hirtelen volt szüksége húzónevekre, mert az anyagi mozgástér mellett építhető karakterek is kellettek a 2013-as választások előtt. Egyebek mellett így jött képbe az a Věra Jourová is, aki ezt megelőzően számos fontos hivatalt ellátva keveredett korrupciós botrányba (egy hónapot előzetes letartóztatásban is ült), majd miután tisztázta magát és a bíróság felmentette, sikeresen építette fel européer arculatát mint független, uniós ügyekben jártas szakértő. A párttá alakulást követő első évben az ANO rögtön be is került a kormányba (19%-ot szereztek a 2013-as választáson), ahol a szociáldemokraták koalíciós partnereként öt minisztériumot kaptak. Babiš ekkor miniszterelnök-helyettes lett, valamint bónuszként megkapta a pénzügyi tárcát is, Věra Jourová a regionális fejlesztésekért felelős minisztérium élére került, ahonnan 2014-ben rögtön Brüsszelbe, a Juncker-adminisztrációba delegálta a kormánya mint uniós biztost.

2017-re Babiš Csehország legerősebb pártjává tette az ANO-t, amely immár 30%-ot szerzett listán. Több megkérdezett cseh szakértő egybehangzóan emeli ki az ismert cseh marketingguru, Marek Prchal kulcsszerepét a sikeres kampányban. Mindeközben páriává is váltak a Babišt ért pénzmosási vádak miatt, így kisebbségi kormányt voltak kénytelenek alakítani, amely már 2018 elején elveszített egy bizalmatlansági szavazást az alsóházban, mivel az összes létező parlamenti párt az ANO ellen voksolt. Ezt követően Zeman elnök mégis újra bizalmat adott Babišnak, akinek sikerült is kormányzó többséget toboroznia maga mellé új választás megtartása nélkül. A szocdemeket győzte meg a koalícióról, sőt, külső támogatóként még a kommunista pártot (KSČM) is csatasorba állította. Arról, hogy ez mennyire számított Babiš végső, halálos ölelésének, már a két említett baloldali párt tudna mesélni részletesebben, hiszen a 2021 októberében megtartott legutóbbi választásokon a szocdemek (4,6%) és a KSČM (3,6%) támogatottsága is összeomlott, miközben az ANO is veszített néhány százalékot, így kormányváltás következett. Ez új fejezetet nyitott az ország politikatörténetben, hiszen két olyan párttól búcsúztak el a csehek, amelyek a rendszerváltás óta folyamatosan parlamenti erőnek számítottak.

Babiš megköszöni Marek Prchal kampánystratéga munkáját a 2017-es választás eredményváró rendezvényén (fotó: www.idnes.cz)

A 2010-es években számos egyéb új párt jött létre és jutott be a törvényhozásba, de ezen pártok választói támogatottsága meglehetősen heterogén módon jelentkezett. A Babiš vezette ANO sajátossága, hogy

kifejezetten az alsóbb rétegeket célozva politizált, és választásról választásra egyre sikeresebb lett a munkanélküliek, az alacsonyabb végzettségűek és az idősebbek körében,

miközben egyre kevesebb szavazatot kapott azokból a szavazókörökből, ahol az átlagosnál magasabb a felsőfokú végzettségűek vagy éppen az önfoglalkoztatottak aránya. Ezek a választásszociológiai összefüggések egyébiránt teljesen megfelelnek a Fidesz 2014 és 2022 között tapasztalt mozgásának. Több okból is. Mindkét politikai erőre igaz a megállapítás, hogy szavazótáborát bizonyos társadalmi mutatók segítségével egyre könnyebben lehet beazonosítani, ahogy haladunk a választási évek során előre. Ez persze klasszikus társadalmi polarizációs jelenség is egyben, mely arra utal, hogy egyre kisebb az átjárás az egyes választói blokkok között. Másfelől: mindkét párt azokon a vidékeken tudott építkezni, új szavazókat meghódítani, ahol az alacsony társadalmi státusz az átlagosnál jóval magasabb mértékben mutatható ki. Mára tehát Csehországban az ANO dominálja azokat a cseh vidékeket, amelyek korábban a történelmi baloldali pártok fellegvárai voltak (pl. a Szudétavidéket és Sziléziát).

A hasonlóságok ellenére akad azért néhány jelentős különbség is a cseh és a magyar politikai innováció között.

Csehországban a nacionalizmus nagyon sajátos formában mutatható ki. Ha egyáltalán lehet használni ezt a fogalmat. A magyar szemlélő számára ez teljesen értelmezhetetlenné teszi a cseh pártrendszer dinamikáját.

Jan Patočka személyében volt ugyan a cseheknek is jelentős konzervatív gondolkodójuk a hetvenes évek végéig, azonban ezt a szellemi hagyományt kevéssé vitték tovább a rendszerváltás pártjai. A magyarországihoz hasonló nemzeti radikális irányzat gyakorlatilag egyáltalán nem alakult ki. (Az 1990-es években létezett egy marginális parlamenti párt, a Miroslav Sládek vezette Republikánusok, akik kifejezetten cigányellenes retorikát folytattak, azonban a rendszerváltás okozta sokkhatás enyhülésével az ezredfordulóra teljesen eljelentéktelenedtek.) A más közép- és kelet-európai országok populista pártjaira jellemző nemzeti (nativista) retorikát Babiš sem tette magáévá. Érthető módon, hiszen Pozsonyban, szlovák apától és kárpátaljai (kőrösmezői) német anyától született. Érdekes, hogy a tokiói születésű Tomio Okamura vezetésével alakult egy mára 10%-os támogatottságú újjobboldali párt (SPD), akik Babišhoz hasonlóan szintén bírálják a bevándorlást és meglehetősen iszlámellenesek, azonban kommunikációjuk nem említhető egy lapon Mi Hazánkéval a vagy a már emlegetett Sládek párttal. Ahogyan az ANO, úgy az SPD is tudott profitálni a baloldali pártok széteséséből, illetve meríteni azok alacsonyabb státuszú szavazóiból, azonban ők kifejezetten Keleten, Morvaországban erősek, nem függetlenül a ténytől, hogy a párt vezetése innen származik.

Léteznek azért a cseh társadalomban is érzékeny nemzeti témák, mint például a németkérdés, amit sikeresen használt fel Zeman az első közvetlen elnökválasztás kampányában 2013-ban Karel Schwarzenberg ellen. A cseh társadalom nem is kifejezetten vallásos (a 2021-es népszámláláson a válaszadók csaknem 60% vallotta magát vallástalannak, nálunk ez a szám 2011-ben 18% volt), ezért Babišt, vagy más elnökjelöltet jó eséllyel nem fogunk a templomból kifele jövet látni. A csehek viszonyulása mindenfajta transzcendenshez meglehetősen távolságtartó, és az országot mélyrehatóan ismerő társadalomtudósok inkább ennek tulajdonítják például az iszlámellenes retorika relatív sikerességét.

Az „ők” és a „mi” dichotómiáját Babiš nem helyezi ki az országhatáron kívülre, ami meglehetősen fura is lenne az Európai Bizottság alelnökével egy pártban ülve.

Kétségtelen tény, hogy migráció kérdésében kérlelhetetlen álláspontot képvisel, aminek most decemberben, a magyar-szerb határnál tett látogatása alkalmával is hangot adott.

Andrej Babiš elnökjelölt találkozója Novák Katalin magyar és Aleksandar Vučić szerb államfővel 2022. december 15-én (fotó: Kisbenedek Attila / AFP)

Retorikájának központi eleme a kisemberek védelme, hogy egy vagyok közületek, nem az elitből érkezem, amit rendszeres Facebook-videóiban a védjegyévé vált kötött pulcsiját viselve ismételget követőinek. Az elmúlt évek politikatudományi diskurzusaiban számos szerző (pl. a svájci Hanspeter Kriesi) hívja fel a figyelmet arra, hogy a nyugati demokráciák választói egyre kevésbé rendeződnek el a hagyományos törésvonalak (pl. a vallásosság) mentén, ellenben virtuálisan létrejött két új csoport. Az egyik tagjai profitálni tudtak az elmúlt évtizedek változásaiból, munkájuknak köszönhetően bekapcsolódtak a nemzetközi vérkeringésbe, utazhatnak, nyugati módon fogyasztanak, nyelveket beszélnek. A másik csoport tagjait viszont hátrányos érintették a globalizációs és modernizációs folyamatok. Az ANO és hozzá hasonló pártok (SPD, vagy hazánkban a Fidesz) utóbbi csoport érdekeinek képviseletét hirdetik, ennek megfelelően alakítják kommunikációs stratégiájukat, és a választások éjszakáján ennek eredménye vetül ki a választási térképekre.

Orbán és Babiš közös vonása, hogy politikusként ismerik országuk politikai hagyományait, társadalmuk rétegződését, illetve abban is hasonlítanak, hogy melyik választói csoportból tudnak egyre mélyebbre hatolva új támogatókat meríteni.

A magyarnál a cseh társadalom orientációja azonban megkérdőjelezhetetlenül nyugatiasabb, Csehország a nagy szláv tenger legnyugatibb öble. Habár a cseh nemzet számára is szolgáltatott a 20. század nagy nyugati árulástörténetet (az 1938-as müncheni egyezményt), mára ennek hatása csupán a legidősebb generációk tagjaiban rezonál. „Prágában, szerencsére, nem túlságosan vonzó a kompország romantikus víziója”, fogalmazott a napokban Szaló Csaba, a brnói Masaryk Egyetem tanára, utalva arra, hogy a cseh néplélek sokkal kevésbé fogékony egy idealizált Kelet-kép ápolására. Babiš rendszeresen szondázza az ország közvéleményét, és igyekszik mindig az aktuális trendekre rezonálni. Ez óhatatlanul ellentmondásokba, inkonzisztens politikai üzenetek megfogalmazásába hajszolja, azonban profin szervezi a médiamegjelenéseit, anyagi lehetőségei megengedik a legprofibb marketingesek foglalkoztatását, miközben – Orbánhoz hasonlóan – nem szívesen áll ki nyílt vitákra. Az elnökjelölti vitára most sem ment el, mondván, őt már mindenki jól ismeri, mutatkozzanak be az újak!

A hétvégi elnökválasztás egyik szenzációja lenne, ha Babiš nem jutna be a második fordulóba, de az is, ha végül megnyerné az elnöki tisztséget. A kormányzó jobbközép szövetség (SPOLU) nem állított ki egységesen „frontrunner” jelöltet, hanem számolva az elmúlt hónapok gazdasági vesszőfutásának lehetséges hatásaival, civil jelöltek mögé sorakozott fel.

A kutatások által legnépszerűbbnek tartott jelölt Petr Pavel, aki fényes katonai karriert, francia és cseh kitüntetéseket és a NATO legfelső katonai tanácsában betöltött vezető tisztséget tudhat a háta mögött, politikai előélete azonban szinte nincs.

Kérdés, hogy a jelenlegi háborús pszichózis milyen hatással lesz az esélyeire Švejk országában, mindenesetre a plakátokon és a közösségi média felületein szinte soha nem mutatkozik katonai díszegyenruhában. A nagyon karakteres megjelenésű Pavel maga mögött tudhatja a kormányerők támogatását, és az sem kizárt, hogy a második fordulóban az újjobboldali SPD hívei szívesen szavaznának egy katonára, habár a legtöbb mérés alapján számukra Babiš jelenti a második preferenciát. A cseheknek mellesleg volt már katona elnökük, az 1968 tavaszától 1975-ig hatalmon lévő, magyarul is kiválóan beszélő Ludvík Svoboda tábornok.

Babiš legesélyesebb jobbközép ellenfelei az elnökválasztási vitán: Danuše Nerudová egyetemi tanár és Petr Pavel volt vezérkari főnök (fotó: Michal Cizek / AFP)

Szintén a SPOLU támogatásával indul Danuše Nerudová, aki nőként, mindössze 43 évesen már a brnói Mendel Egyetem rektori székéig jutott a tudományos karrierjében, és akiben többen egyfajta cseh Zuzana Čaputová-t véltek felfedezni. Az induló jelöltek közül még ő juthat be a második fordulóba, habár az Ipsos és a Median legutolsó felmérései is egy Babiš–Pavel végső összecsapást jósolnak. Igaz, Nerudová hátránya hibahatáron belüli. Az elnöki pozícióért induló független jelöltek nagy száma nem példa nélküli, a korábbi választásokon is feltűntek ismert médiaszemélyiségek, avantgárd művészek, vállalkozók, különböző, pártoktól független aktivisták. Ami ezt számunkra igazán tanulságossá teszi, az maga a tény, hogy a belépési küszöb egyáltalán nem alacsony, hiszen legalább 50 ezer aláírást kell összegyűjteni az ajánlóíveken (vagy 20 alsóházi képviselő közvetlen ajánlását).

Emlékeztetőül: a hasonló lakosságszámú Magyarországon az EP választás listaállításához legalább 20 ezer aláírást kell összeszednie a pártoknak, ami sokaknak komoly nehézséget okozott már 2019-ben is. Ugyanakkor a cseh társadalom minden nemzetközi adatfelvétel (pl. European Social Survey – ESS) tanúsága szerint sokkal aktívabb politikai értelemben, ami nem feltétlenül a választásokon való részvételben tapintható ki. A csehek jóval nagyobb arányban vállalnak fel nyíltan politikai állásfoglalást, támogatják a jelöltek aláírásgyűjtő kampányait, hordanak kitűzőket az utcán stb. Ahogyan arra Jakub Lysek, az Olmützi Palacký Egyetem kutatója is felhívja a figyelmet: ez a fajta aktivizmus jócskán elmarad például a skandináv országokban tapasztalható mértéktől, de jelentősen magasabb a magyarországinál. Amíg a magyar társadalom tehát alapvetően az intézményesült pártokra bízza sorsát és politikai érdekképviseletét (néhány örömteli helyi civil kezdeményezéstől eltekintve), addig Csehországban a civil társadalom is jócskán kiveszi a részét a politikacsinálásból, amire a közvetlen államfőválasztás kiváló alkalmat teremt. Más kérdés, hogy Csehországban a civil szférában léteznek a politika számára jól felhasználható, felépíthető karakterek. Olyan személyi tartalékok, akik körül kibontakozik egyfajta nemzeti konszenzus. Legalábbis annak a kritikus tömegnek az összefogására alkalmasak, akikkel már meg lehet nyerni egy választást.


Köszönöm Farkas György segítségét (ELTE Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék), valamint Jakub Lyseknek (Univerzita Palackého v Olomouci), hogy rendelkezésemre bocsátotta átfogó választásföldrajzi munkáit! A Válasz Online és a Választási földrajz együttműködésében született korábbi írások itt olvashatók.


Nyitókép: Michal Cizek / AFP

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon! Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

#Andrej Babiš#Csehország#választás