A humán vagy a reál tudósok kaptak több Kossuth-díjat a pártállam idején? Hogyan cserélődtek az Akadémia tagjai az átkosban? Boldogulhattak-e pótolhatatlan természettudományos szaktudás birtokában a Horthy-korszak kitüntetettjei az ötvenes években? Miközben ezekre a kérdésekre keresi a választ, Bódy Zsombor Technokraták a pártállamban című kötete meglepő képet tár elénk a szovjet típusú rendszerek vezetőinek tudományba és szaktudásba vetett megrendíthetetlen, olykor még a párthűséget is felülíró hitéről. Recenzió.

Sikeres szakember, népszerű tanár volt, aki rengeteget dolgozott a természettudományos pedagógushiány felszámolásáért. Szakmány Csaba, a Trefort vezetőtanára, akit a kémiaoktatás fejlesztéséért és tehetséggondozó tevékenységéért a Richter a Magyar Kémiaoktatásért Díjjal tüntetett ki, és akit tavaly májusban mi is megszólaltattunk podcastunkban, év végén felmondott. Nem feladta, nem kiégett, nem vált közömbössé mindaz iránt, amiért addig küzdött. Egyszerűen nem tudta eltartani többé a családját.

Ha nincs elég természettudományos tanár, nem biztos, hogy legközelebb lesz az országban olyan tudáscentrum, ami egy járvány idején képes a szükséges gyógyszerek gyártására – hangzik el a figyelmeztetés hármas interjúnkban.

„Tényleg drámai a helyzet, akad olyan város, ahol kiürült a természettudományos tanárképzés” – mondja a Válasz Online-nak Weiszburg Tamás, az ELTE TTK tanára, a Z-szakok létrehozásának egyik motorja. Ugyanakkor szerinte most kegyelmi pillanatban vannak, mert „pártállástól, pozíciótól, hangulattól függetlenül” mindenki elfogadja, hogy lépni kellett, és igazi esély kínálkozik, hogy több és jobb tanárt képezzenek. Csak az alacsony bér a baj? Hogy jutottunk el a szövegértési bajokkal küzdő egyetemistákig? Milyen megoldást ajánl a Z-szak? Interjú.