Holnap lesz az értelmi fogyatékosság világnapja. Ennek alkalmából két anyát mutatunk most be, akik nem törődtek bele a magyar szociális ellátórendszer hiányosságaiba és felvették a harcot azért, hogy sérült gyerekük emberhez méltó életet élhessen felnőtt korában. Akkor is, ha ők már nem lesznek.
Bővebben >>>Előfordult az ő praxisában is, hogy egy gyámgyereke felnőtt általi szexuális kizsákmányolás áldozatává vált – árulja el a lapunknak megszólaló gyermekvédelmi gyám. Megtörve a csendet, amelyre a nyilatkozati tilalom kötelezi az állami szférában tevékenykedő szakembereket. Magyarországon 2014 óta dolgoznak gyermekvédelmi gyámok, közel hatszázötvenen. Egyikük beszél most, de kérésére nevét, arcát nem mutatjuk. Meg nem adható ölelések, az ellehetetlenülő otthoni gondoskodás miatt a gyermekvédelembe kerülő fogyatékkal élők, a krízisellátásban tapasztalható várólisták… Interjú.
Bővebben >>>Olyan mértékben emelkedik az autizmussal élők száma, hogy az oktatásukra kijelölhető intézmények nem bírják tovább a terhelést. Minden bizonnyal ez áll amögött, hogy több tankerület úgy döntött, a normál tanrendű általános iskoláiba irányítja ezeket a gyerekeket. Azt azonban nem tudni, az extra feladat ellátásához biztosítják-e a szükséges feltételeket is. Elsősorban rengeteg gyógypedagógust. A tanárok, akik úgy tudják, országos szintű átszervezés készül, attól tartanak, magukra maradnak a plusz feladattal.
Bővebben >>>Az utóbbi időben sokat beszélünk a hazai oktatás körüli gondokról, elhibázott alaptantervről, túlterhelt diákokról és a generációról, amely a kialakult krízishelyzetben félő, hogy tanárok híján nem kapja meg az őt megillető tudást a magyar iskolákban. Arról azonban, hogy mindemellett mi mindennel küzd még ez a korosztály, kevés szó esik. A hazai gyermekpszichiátria fellegvára, a Vadaskert épp idén ünnepli harmincadik születésnapját. Története már önmagában is izgalmas korkép a rendszerváltás utáni Magyarországról.
Bővebben >>>