Válasz Online – Oldal 34
 

„Az igazságnak nyelvet adni – erős, hatalmas nyelvet. A hazaszerető értelmiség feladata ez lehetne a következő évtizedre. Különben továbbra is csak a megértetlen értékek, vágyak és ábrándok kultúráját tudjuk felmutatni a nemzetnek” – véli Béndek Ábris. A Párizsi Politikai Tanulmányok Intézetének hallgatója Lányi András lapunkban megjelent, a lehetséges ellenzéki programról született írására reagál. Vélemény.

Bővebben >>>

Itthon ismert színész és színigazgató volt, a Vidnyánszky Attila-féle Magyar Teátrumi Társaság alelnöke sok éven át, még korábban az orbánista nagyvállalkozó Széles Gábor veje – ezt a hónapot viszont már Brüsszelben kezdte „boldog pályaelhagyóként”. Nagyinterjú putyinistává koszolt választókról, minden hagyományt kiradírozó Vidnyánszkyról, a Nemzetiben hányó bérközönségről, lopásról és buta ellenzékiekről.

Bővebben >>>

Bahmut helyzete egyre reménytelenebbnek tűnik, de az idevezényelt ukrán csapatok morálja magas, az oroszok pedig képtelenek bezárni az ostromgyűrűt. Közben Avdijivkánál majdnem olyan intenzív harcok zajlanak, mint Bahmut körül, az oroszok heves támadásai azonban eddig kevés eredményt hoztak. Ukrajna tavaly a világ harmadik legnagyobb fegyverimportőre lett. Oroszország háborúja Ukrajna ellen – helyzetkép a 382. napon. A varsói Keleti Tanulmányok Központjának (OSW) napi összefoglalója.

Bővebben >>>

„Nekem is vannak gyerekeim, és ha meg lennék győződve arról, hogy a mesterséges intelligencia a következő 50-100 évben elpusztítja az emberiséget, akkor nem foglalkoznék ezzel éjjel-nappal. Akkor azzal foglalkoznék, hogy lehet ezt megakadályozni” – mondja Szegedy Krisztián matematikus, a Google MI-kutatója.

Bővebben >>>

Elkezdtek megérkezni Ukrajnába a modernebb nyugati nehézfegyverek, miközben az oroszok országszerte magas harcértékű hiperszonikus rakétákkal hajtottak végre támadásokat. A két esemény között lehet összefüggés. Bahmuttól délre és északnyugatra az oroszok előrenyomulnak. Légvédelmi eszközökön kívül MiG–29-esek is érkezhetnek Ukrajnába.

Bővebben >>>

„A NER hosszú évtizedében élve az ellenzékiségről vitázni – akármilyen előjellel – olyan, mint egy halott felett állva az egészséges bélműködés rejtelmeiről eszmét cserélni. Már csak Gyurcsány Ferenc időtlenül romantikus ölelése maradt nekünk” – írja Ficsor Benedek. A Magyar Hang szerkesztőjének válasza a lapunkban megjelent vitaindítóra.

Bővebben >>>

Sorra nyerik a székelyföldiek a pereket az úzvölgyi temetőfoglalás ügyében, és a külső szemlélő akár azt a következtetést is levonhatná: győzött az igazság, hamarosan helyreáll a rend. Aki azonban a 2019 tavasza előtti, magyar jellegű katonatemető gyors visszaállítására számít, alighanem csalódni fog.

Bővebben >>>

A szélesebb közönség most először láthat egykor szigorúan titkos pincebörtönöket és más „erőszaktereket” egy új Youtube-sorozatnak köszönhetően. A Bartók Béla úti Hadik laktanya többé-kevésbé eredeti állapotban fennmaradt celláiról, a Belgrád rakpart ÁVH-pincéjéről vagy a Kecskemét szecessziós belvárosa alatt húzódó labirintusról sokáig csak mendemondák voltak.

Bővebben >>>

Bahmut keleti része már orosz ellenőrzés alatt áll, a két hadsereget a Bahmutka folyó választja el egymástól. A hivatalos belarusz rezsim a külföldre menekült ellenzékieket fenyegeti a macsuliscsi repülőtéren történt támadás miatt. Újabb magyarázatok jelentek meg nyugati újságokban az Északi Áramlat elleni támadásról. Oroszország háborúja Ukrajna ellen – helyzetkép a 377. napon. A varsói Keleti Tanulmányok Központjának (OSW) napi összefoglalója.

Bővebben >>>

A liberális progresszióra adott retrográd reakció nem visszaállítja a normalitást, hanem elmélyíti a válságot. Ennek ellenére is van remény. A Válasz Online szerint így lehet elviselni az életet…

Bővebben >>>

Összesítettük a hazai és a szomszédos országok legújabb népszámlálási adatait. Határon belül 340 ezer ember tűnt el az elmúlt tíz évben, és a határon túli utánpótlás is jórészt elfogyott. Elemzés.

Bővebben >>>

Az oroszok majdnem teljesen körbezárták Bahmutot, amit az ukránok még mindig nem adtak fel. Ennek főként presztizsokai lehetnek. A fő kérdés az, hogy mikor és miben tud egymással megállapodni az ukrán politikai és katonai vezetés. Közben az oroszok új, másfél tonnás irányított siklóbombát vetettek be. Oroszország háborúja Ukrajna ellen – helyzetkép a 376. napon. A varsói Keleti Tanulmányok Központjának (OSW) napi összefoglalója.

Bővebben >>>

Elég-e egy magyar történelmi film sikeréhez, hogy sokat kardoznak benne, és hogy azt üzeni, a magyarok mindig mindenkinél agyafúrtabbak és bátrabbak voltak? A 2,36 milliárd forintból készült Hadik alkotói szerint bőven, más mondanivalójuk meg úgysem volt Hadik András tábornokról, a barokk kor egyik legjelentősebb magyar hadvezéréről. Ismét olyan film született, ami az országhatáron kívül értelmezhetetlen, és itthon is csak azoknak szól, aki a múltra legfeljebb giccses tabló formájában kíváncsiak.

Bővebben >>>

Ha Bahmutot nem sikerül a következő napokban felmenteni, a város elveszett. Az Egyesült Államok számára „nincs a három legfontosabb prioritásban”, hogy vadászgépeket adjon Ukrajnának. Mást viszont ismét adott, s közben felpörgött a bolgár lőszergyártás is.

Bővebben >>>

Két huszonéves magyar fiatalember rendkívüli innovációval hívta fel magára a figyelmet alig egy hónappal ezelőtt: a világ első dezodor utántöltő automatájával. A Respray lehetővé teszi, hogy negyedére csökkentsük a dezodorhasználatból eredő szén-dioxid-lábnyomot. Ez egyáltalán nem mindegy, mivel csak Európában évente közel kétmilliárd dezodorpalackot dobunk ki.

Bővebben >>>