Többé semmit a gyermekvédelemről a benne dolgozók feje felett!
A kegyelmi ügy miatt a leszakadó társadalmi osztályok felé forduló milliókban felébredő együttérzés, amely elvezetett a rendszerváltásig, morális szintlépés, amelyhez a jövőben tartanunk kell magunkat. A gyermekvédelem Orbán-rendszer által máig halogatott megújításához azonnali infúzió szükséges. Emberfeletti munka vár az új kormányra, ha meg akarja állítani azt a társadalmi spirált, amelynek következtében ma, annak ellenére, hogy egyre kevesebb gyerek születik, egyre többen kerülnek állami gondozásba. Mindehhez elsőként meg kell követni és vissza kell hívni azokat a szakembereket, akik maguk is bántalmazottjai voltak az orbáni gyermekvédelemnek. Tényalapú vélemény az új kormány teendőiről.
A múlt vasárnapi választási eredmény hatalmas megkönnyebbülést hozott a kivéreztetett gyermekvédelem dolgozói körében. A kegyelmi ügy indította el hazánkat azon az úton, amelynek végén sikerült felszámolni a megdönthetetlennek hitt Orbán-rendszert és a társadalom felháborodása volt hozzá a felhajtóerő, amelyet az ártatlan gyerekekkel visszaélő pedofil bűnelkövetőt segítő K. Endre számára adott felmentés váltott ki. Most, amikor ismét úgy tekint ránk a nemzetközi közvélemény, mint ’56-ban – magáért kiállni képes, sorsáért felelősséggel fellépő nemzetként –, tudatosítanunk kell azt is: abban a pillanatban magyar emberek millióiban ébredt fel a felelősségtudat a magukat megvédeni képtelen, állami gondozásban felnövő gyerekek iránt. És ezzel együtt azelőtt soha nem tapasztalható empátiával fordultak az emberek a rossz anyagi körülmények között, vagy egyenesen nyomorban élő honfitársaink felé. A kegyelmi botrány okozta felháborodást a felülről a jelek szerint mindvégig védett Juhász Péter Pál bűntetteivel való szembesülés csak tovább fokozta. Ez volt a kezdőlökés, amelynek hatására a magyar társadalom sok évtizedes álomból ébredve aktivizálódott, kiment az utcára, majd szigetekbe szervezte önmagát és hatalomba segített egy új politikai erőt, amelytől azt várja, hogy véget vessen az államra bízott gyerekek kiszolgáltatottságának.
Arra, hogy a gyermekvédelmi rendszert egy-egy kirívó eset által kiváltott közfelháborodás miatt újítja meg az aktuális hatalom, világszerte sok példa van. Finnországban egy súlyos, halállal végződő gyermekbántalmazás nyilvánosságra kerülése vezetett ahhoz a társadalmi felzúduláshoz, amelynek folyományaként a kormány teljesen átalakította az állami gondozás szisztémáját. New Yorkban egy hatéves kislány brutális bántalmazása és halála hívta fel a figyelmet a rendszer hiányosságaira, amelyeket aztán a kislányról elnevezett törvénnyel orvosoltak 1996-ban. Az Egyesült Királyságban is egy kislány hatalmas médiavisszhangot kiváltó halála verte ki annyira a biztosítékot az embereknél, hogy egyként kiálljanak az átfogó reformért a kétezres évek elején. Sorolhatnánk még a hasonló eseteket, amelyekben egy közös van: egy rettenetes eset ébresztette rá a társadalom széles rétegeit arra, hogy aki „senkié”, az mindenkié, értük mindannyian, egyformán felelősséggel tartozunk. Az Orbán-kormány nem ismerte fel a feladatát. Szőnyeg alá söpörte a problémát, látszatintézkedéseket hozott és megpróbálta a szociális munkásokra és a gyerekekre terhelni a visszaélések felelősségét. A dolgozókat értelmetlen és megalázó átvilágításnak vetette alá, a Szőlő utcai igazgató tetteit álhírbotrányként próbálta beállítani, a veréssel fegyelmezett javítósokat börtönbe küldte. Most, amikor sokan keresik a Fidesz–KDNP koalícióban a történelmi vereség okait, szembe kell nézniük azzal, mennyit nyomott a latba az az érzéketlenség és cinizmus, amivel a gyermekvédelem kérdéséhez álltak.
A rendszerváltás, amelyet a kollektív társadalmi lelkiismeret ébredésének köszönhetünk, most lehetőséget teremt az átfogó, gyökerekig ható változásra. Azonnal lépni kell. Az alulfizetett, megalázó átvilágításoknak kitett, állami gúzsba kötött gyermekvédelmi szakemberek széles köre a pszichológusoktól a gyógypedagógusokon, a nevelőkön át a gyermekfelügyelőkig ugyanis soha nem látott léptékben hagyta el a gyermekvédelmet az Orbán-rendszer kegyelmi botrány után hozott döntéseinek következtében. Csak 2024-ben a dolgozók egyharmada lépett ki a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által fenntartott gyermekotthonokból, úgy, hogy már azelőtt is súlyos létszámhiánnyal küzdött az ágazat. A KSH adatai szerint 2023-ban a szakellátásban engedélyezett 12 034 álláshely közül 945 volt betöltetlen, ma ez az arány még ennél is rosszabb, 1200-1400 férőhely áll üresen, miközben közel 3000 gyerek vár arra, hogy helyet kapjon a rendszerben. A Belügyminisztérium közlése szerint a nevelőszülők száma 113 fővel csökkent a kifogástalan életvitel vizsgálatának megtagadása miatt, ma körülbelül kétezren hiányoznak ahhoz, hogy a törvényben megszabott feltételt teljesíteni tudja az állam. A súlyos szakemberhiány nemcsak a gyerekek ellátását tette bizonytalanná, de tovább növelte kiszolgáltatottságukat is.
Ahhoz, hogy a pályaelhagyó gyermekvédelmi szakembereket képes legyen visszavonzani az állam az ellátórendszerbe, az első és legfontosabb feladat a megbecsültségük felépítése, az elmúlt években sérült renoméjuk helyreállítása, a szociális munka elismertségének deklarálása lesz. A gyermekvédelem körüli botrányok jócskán megtépázták a benne dolgozók társadalmi megítélését, pedig akik a rendszerben maradtak, annak ellenére tartottak ki, hogy legtöbbjüknek rendre nagyon nehezek a hónap utolsó napjai. Van, hogy ennivalóra sincs pénzük, nem tudnak feltöltődésre pénzt fordítani és 12-24 órában dolgoznak saját maguk és a családjaik rovására.
Mondjuk ki: azok a gyermekvédelmi szakemberek, akik nettó 240 ezer forintos fizetésekért máig vállalták mindezt, éppúgy hősök, mint az esküjükhöz hűen a nyilvánosság elé lépő századosaink.
Nemcsak a bérük felzárkóztatása, munkakörülményeik javítása, egyáltalán, a munkafeltételeik megteremtése elsődleges tehát, hanem önbecsülésük visszaadása is. A szociális szférában az ember a munkaeszköz és ha ő nincs jól, nem fog tudni jó munkát végezni. Elengedhetetlen, hogy a megújuló gyermekvédelemben az anyagi mellé szakmai megbecsülés is társuljon, hogy képzésekkel és szupervízióval, ha szükséges, a pszichológia eszközeivel mentálisan is támogassa a munkáltatójuk azokat, akik a családjaikból kiemelt gyerekek nevelésén dolgoznak.
Ezzel együtt a megfelelő szakmaiság érdekében szükség lesz a gyermekvédelem hozzá nem értőktől való megtisztítására is. Hosszú távon meg kell válni azoktól, akik a szakmabeliek jó részének távozása után részben átvették a helyüket. A képzetlen, vagy rosszul képzett, motiválatlan munkatársaktól ugyanis nem várható el az a traumatudatos hozzáállás, amely garantálná, hogy a családjaikból kiemelt gyerekek megfelelő ellátást kapjanak, hogy sorsukat aztán ne termeljék újra, hogy a gyermekvédelemből kilépve ne a hajléktalanság, hanem a munka világába való integráció legyen az útjuk.
Ahhoz, hogy egy romlatlan, szakmaiságon alapuló rendszer épülhessen a mai helyén, meg kell szabadulni azoktól a Fidesz iránt lojális felsővezetőktől is, akik a gyerekek és a kollégáik érdekei elé helyezték a politikai szempontokat az elmúlt rendszerben. Évtizedekkel ezelőtt még neves, karakteres intézményvezetők dolgoztak a gyerekekért, de az Orbán-rendszernek simulékonyabb vezetőkre volt szüksége. Míg korábban parázs vitákon a megyei közgyűlésen döntötték el, melyik jelölt méltó egy-egy posztra, egy idő után már a kormánybiztos egy személyben határozott erről. A legnehezebb feladat talán azok kiszűrése lesz – mert vannak ilyenek is –, akik vezetőként ezekben az években is próbálták tartani a hátukat a hivatásukhoz hű kollégáikért és igyekeztek számukra teret biztosítani az egyre szűkülő lehetőségek közt a szakma szabályai szerinti munkára. A megfelelő működéshez alulról építkező gyermekvédelmi rendszerre van szükség.
Franciaországban a parlament által elfogadott 92 ajánlásból álló intézkedési tervvel álltak neki a gyermekvédelmi rendszer átláthatóvá tételének. Hasonló politikai akarat nélkül hazánkban sincs esély a megújulásra. A folyamatért, ha minden jól megy, Bódis Kriszta fog felelni, akinek saját, mélyen átélt személyes tapasztalatai és szociális vénája kell legyen a garancia arra, hogy az új kormány jól fog a rendszerhez nyúlni. A Tisza Párt szakpolitikusának, aki a Van Helyed Alapítvány vezetőjeként a magyarországi roma felzárkóztatás és integráció legismertebb képviselője és aktivistája, nem lesz könnyű dolga. A gyermekvédelemben nem lehet gyors, néhány hónap alatt látható, jelentős változást elérni.
Most mindenki, aki belülről ismeri ezt a rendszert, azért imádkozik, hogy ennek a munkának a benne dolgozók meghallgatásával és aktív részvételével álljon neki az új kormány. A kossuthi mondatnak, amelyet Magyar Péter a zászlajára tűzött – „semmit a népről a nép feje felett” – a szociális szférában minden más területnél inkább helye van. A szociális munkás feladata ugyanis kétirányú. Egyfelől az elesettek felé kell irányuljon, másfelől jelzéseket kell adjon a rendszer működtetője felé, hogy az államigazgatás megfelelő lépésekkel tudja segíteni a felzárkóztató munkát.
Hogy értsük, milyen tétje van ennek 2026 Magyarországán, idézünk néhány adatot. Annak ellenére, hogy egyre kevesebb gyerek születik (1949 óta nem volt olyan alacsony a születések száma hazánkban, mint 2024-2025-ben), egyre többen kerülnek állami gondozásba: 23-24 ezerre becsülik a számukat. Ennek oka az, amit – a KSH meghamisított szegénységi adataival szemben – sorra igazolnak a felmérések:
az utóbbi évtizedben hazánkban soha nem látott mértékben nőtt a szegénység.
Az Európai Bizottság mérése szerint mára a lakosság harmada, hárommillió magyar él mélyszegénységben. Az ELTE legfrissebb kutatása azt állítja, a magyar társadalom alsó rétege 2021 és 2025 között példátlan mértékben, 31 százalékról 43 százalékra nőtt. A gyengén polgárosodott 36 százalék és a nem polgárosodott 34 százalék együttesen a népesség több mint kétharmadát teszi ki.
Jó hír, hogy – remek gyermekvédelmi szakemberek részvételével – több civil szervezet is nekifogott már a rendszerhibák összegyűjtésének és szakmai javaslatok megfogalmazásának az elmúlt időszakban. A Civil Bázis nyolc gyermekvédelmi fórumon biztosított teret a szakmai eszmecserére, a Magyar Helsinki Bizottság pedig éppen a választás előtti napokban publikálta a – szintén a szakma kiváló tagjait tömörítő – Falakon Túl Munkacsoport által összeállított javaslatcsomagot, amely a zárt intézeti gyermekbántalmazások megelőzését célozza és amelyet az új parlament minden pártja megkapott.
A gyerekvédelemben tüzet kell oltani. Mindenek előtt meg kell akadályozni, hogy a gyerekek bántalmazásnak legyenek kitéve: a Gyermekvédelmi Szakszolgálat 2021-es jelentése szerint minden ötödik állami gondozottat ért bántalmazás. Ennek azonban nem az a módja, ami a Fidesz-éra utolsó két évében történt, hogy a dolgozókra hullt vissza, ha feljelentést tettek és hogy az intézményvezetők – saját maguk védelmében – szinte teljesen kivették a fegyelmezés eszközeit a munkatársak kezéből. Az Orbán-rendszer utolsó időszakában gyakran hallott panasz volt a szakemberek részéről, hogy az igazgatók nem álltak ki a munkatársaikért és ahelyett, hogy a gyerekek fejlesztését helyezték volna a középpontba, önvédelemre rendezkedtek be. Ennek következtében sok helyen ma már arra is nehéz rávenni a gyerekeket, hogy elmenjenek iskolába. Egy évtizedek óta, több állásban a gyermekvédelemben dolgozó nevelő szerint
„a rendszerben ma még sokkal több a bántalmazott felnőtt, mint a bántalmazott gyerek”.
A traumák kezelésére alkalmatlan, bénult rendszerben „tüneti kezelésként” egyre nagyobb arányban fordulnak a kábítószerek felé a szakellátásban élők. A kortárskapcsolatok sodró ereje miatt pedig aggasztóan csökken az érintettek életkora. A gyerekotthonok tele vannak drogfüggőkkel, ahhoz pedig, hogy szakszerűen kezelni lehessen a problémát, nem fizikai erőszakkal fegyelmezők, hanem „keményen szerető”, hiteles példaképek kellenek. Olyanok, akik traumatudatos hozzáállással, de következetes pedagógiai módszerekkel képesek ezeket a gyerekeket megóvni egymástól és önmaguktól. Akik képesek pótolni a hiányaikat, a Fidesz–KDNP-kormány által 16 évre leengedett iskolakötelezettség ellenére tanulásra ösztönözni őket és felkészítik őket a társadalomba való beilleszkedésre. A kifogástalan életvitel vizsgálat és a rendőrség folyamatos, fenyegető jelenléte nem hozzáadott, épp ellenkezően, teljesen kivette a nevelési eszközöket a szakemberek kezéből.
Kuslits Gábornak, a Fővárosi TEGYESZ egykori igazgatójának az utóbbi, hajléktalanellátásban töltött éveiben személyes tapasztalata volt, hogy ottani kliensei közül sokakat gyerekkorukból ismer. Ma Magyarországon általános jelenség, hogy a gyerekotthonokból kikerülő fiatalok útja egyenesen a hajléktalanságba vezet. Alulképzetten, otthon nélkül, függőségekkel küzdve pedig gyakran csak a bűnözés marad számukra.
Az új kormánynak helyre kell állítania az egykor nemzetközi viszonylatban kiemelkedőnek számító magyar javítóintézeti rendszert, a társadalom számára is egyértelművé kell tennie azt az alapvetést, mely szerint
a fiatalkorú bűnelkövető maga is áldozat,
akit az államnak a szociális munka eszközeivel, traumatudatos, szakszerű megközelítéssel kell visszavezetnie a társadalomba.
Annak érdekében pedig, hogy ne körforgásszerűen ismétlődjön az állami gondozásba kerülő gyerekek sorsa, mindezzel párhuzamosan hatalmas erőkkel fel kell hoznia az alapellátást, amellyel a bajba jutott családokat tudja segíteni abban, hogy a gyerekeket kiemelés nélkül, családon belül, anyagi és erkölcsi biztonságban képesek legyenek felnevelni.
A gyermekvédelem gyors infúzióra szorul. Felül kell vizsgálni a rendszerben élő gyerekek beutalásának indokoltságát és azt is elemezni kell, hogy az elmúlt időszakban milyen lépések történtek (vagy nem történtek) a hazagondozásuk érdekében. Mérlegelni kell, jót vagy rosszat hozott-e a központosítás és hogy nem kell-e visszaadni bizonyos hatásköröket és felelősséget az önkormányzatoknak. Azonnali hatállyal fel kell számolni az intézményes közönyt, amellyel a civil szervezetek és a sajtó munkatársai találják magukat szembe, valahányszor információt kérnek valamely gyermekvédelmi csúcsszervtől. Emellett persze támogatni kéne a szakemberképzést is, hogy minél több fiatal és lelkes szakember szálljon ringbe egy jobban működő, élhető körülmények közt funkcionáló, európai szintű gyermekvédelmi rendszerben.
A szociális szférában az elmúlt években az ellenőrző, sőt, sok esetben a feltáró szerep is a független sajtóra hárult. A múlt egyik legfontosabb tanulsága, hogy a gyermekvédelemben elkövetett bűnök nem történhettek volna meg, ha a rendszer nem lett volna légmentesen elzárva a társadalomtól. Az új kormány feladata, hogy a gyermekvédelmet transzparenssé tegye és ennek első lépéseként felszabadítsa a benne dolgozókat a nyilatkozati tilalom alól, ahogy ezt egyébként minden más állami szervnél is meg kell lépnie.
Végezetül egy személyes megjegyzés. Bár a mélyszegénység és a hazánk leszakadó településein folyó szociális munka megismerése és bemutatása jóformán egész, húsz éves újságírói pályámat végigkíséri, a gyermekvédelemben zajló folyamatokkal Juhász Péter Pál letartóztatása óta, tehát egy éve foglalkozom intenzíven. Azok a szakemberek, akik ezidő alatt a nyilatkozati tilalom és a sokszoros megfélemlítés ellenére megosztották általam a Válasz Online olvasóival azokat a problémákat, amelyek miatt a rendszer a kiváló gyermekvédelmi törvényünk ellenére diszfunkcionálisan működik, netán nyíltan vállalták a véleményüket, egytől egyik jelesre vizsgáztak emberségből. Hűek tudtak maradni egy olyan hivatás parancsához, amely mind közül a leghumánusabb. Őket megismerve vált világossá számomra: lehet, hogy sokan vagyunk, akiknek fontosak a szociális kérdések, de ők azok, akik mindünknél mélyebben átérzik, hogy felelősek vagyunk a nálunk elesettebbekért.
Minél több fájdalmas emberi sorsot ismertem meg az elmúlt évben, minél pontosabban tárult fel előttem a rendszer, amely sokszor még tovább gyarapítja a súlyos traumákat átélt gyerekek nehézségeit, annál világosabban láttam azt is, hogy azok a gyermekvédelmi szakemberek, akik kitartanak és a hivatásuknak élve mindennek ellenére segíteni próbálnak a rájuk bízott gyerekeken és közvetíteni próbálják a hatalom felé azok igényeit, maguk is bántalmazottá válnak. Az új hatalomnak abban biztosan újat kell hoznia, hogy a szociális munkás fogalmát megtisztítja a hozzá tapadó negatív konnotációktól, határozottan elválasztja a Juhász Péter Páloktól és ezeket a túlfejlett felelősségtudattal rendelkező, a munkájukat megszállottan végző, szociálisan érzékeny szakembereket a társadalom kiemelt és megbecsült tagjaivá emeli.
Ez a minimum ezek után az évek után.
Nyitókép: résztvevők a gyermekvédelmi rendszer állapota miatt szervezett influenszertüntetésen a budapesti Hősök terén 2024. február 16-án (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
