Bármi lesz a Karmelitával, a lényeg, hogy nyitott legyen – akad azért néhány jó ötletünk is
A Karmelita a miniszterelnök irodájaként nem tudott közös szimbólummá válni, mivel a NER működése ezt eleve lehetetlenné tette. Ideje, hogy eltűnjenek a kordonok és a rácsok, és az épület környezete újra szabadon megközelíthető legyen. Legjobb azonban egy olyan funkció lenne, ami az udvart és a teraszt is megnyitja az emberek előtt. Mutatjuk, milyen intézményeket javaslunk a leköszönő miniszterelnök rezidenciájának épületébe.
A Tisza-kormány alatt a miniszterelnök irodája nem a Karmelita Palotában lesz, hanem a Parlamenthez közeli egyik minisztériumi épületben, jelentette be a győztes párt miniszterelnök-jelöltje tegnap. Magyar Péter egyik legelső konkrét döntése ezzel egy szimbolikus kérdésben született meg, és nyilvánvalóan a szimbolikus politizálás felől érdemes elsősorban nézni. Másodsorban viszont a Karmelita egy közel háromszáz éves műemlék épület a Budai Várban, az sem mindegy tehát, mi lesz a további sorsa.
De nézzük először a szimbolikus részt! A Karmelita ezek szerint nem lesz a magyar Downing Street 10. Nem lesz az az épület, ahol jobb-rosszabb miniszterelnökök adják egymásnak a kilincset, érkező és búcsúzó kormányfők tartanak előtte az utcán sajtótájékoztatókat. Nem lesz az állandó változások közepette is stabil demokrácia jelképe.
Ez valahol szomorú abból a szempontból, hogy Magyarországnak nagyon is szüksége lenne ilyen jelképekre. A magyar történelem ahhoz túl fordulatos volt, hogy ez a jelképes helyszín magától kialakuljon, mint a briteknél. A NER pedig alkalmatlan volt rá, hogy megteremtse: létre tudta hozni a Karmelitában ezt a mindeddig hiányzó minisztereknökségi épületet, de a kormányzás minőségével lehetetlenné tette, hogy kialakuljon a minimálisan szükséges közmegegyezés a közös szimbólumhoz.
A Karmelita az ország nagyobbik fele szemében a hatalmi gőg, a fennhéjázás, az elzárkózás, az autokráciába hajló hatalomgyakorlás jelképe lett,
és ez az érzés annyira erős, hogy Magyar Péter nem költözhetett be Orbán irodájába.
Más lenne a helyzet, ha a Karmelita évtizedek óta a miniszterelnök székhelye lenne. Akkor lehetne és kellene is azt mondani: lépjünk túl Orbánon. A magyar kormányfők azonban 1867-től 1945-ig a Sándor-palotában dolgoztak és laktak, az volt a magyar Downing Street 10., ameddig el nem pusztult a világháborúban. A szocializmus súlytalan kormányfőinek az Országházban volt az irodája, és ez nem változott a rendszerváltás után sem, noha a hatalmi ágak elkülönülését jelképesen is fel szokták mutatni minden demokratikus országban azzal, hogy a végrehajtó hatalom feje nem a törvényhozás épületébe jár be dolgozni. 2002-ben az első Orbán-kormány még a Miniszterelnökség számára újította fel a Sándor-palotát, de birtokba venni már nem tudta, a visszatérő szocialisták pedig a köztársasági elnököt helyezték el ott. Ennek is már több mint húsz éve, ami elég volt ahhoz, hogy ez az állapot hagyományossá és elfogadottá váljon.
A Karmelita egy 2019-ben befejeződött, átfogó felújítás és átalakítás után lett a Miniszterelnökség székháza. Egyetlen miniszterelnök használta tehát, Orbán Viktor, és az elmúlt néhány évben az épület a NER egyik alapvető épített szimbólumává vált.
Mi legyen hát vele?
Ez nem is annyira egyszerű kérdés, de érdemes a problémát racionálisan szemlélni. A Karmelitát egy adott funkcióra újították fel, egy kormányzati szerv irodáinak, és erre alkalmas leginkább. A felújítás 16 milliárd forintba került annak idején, vagyis a takarékosság és a józan ész egyaránt azt követeli: olyasmit ne találjunk ki, aminek megvalósításához a házat ismét át kellene alakítani egy csomó pénzből. Van bőven rossz sorsú műemlék, amire inkább érdemes költeni.
A Karmelita ma három nagyobb egységből áll: (1) az egykori templomtérből, amit a legtöbben Várszínházként ismernek; (2) az egykori kolostori épületből, amit a rend 1784-es feloszlatása után világi célokra alakítottak át, és egész története során különféle hivatalok voltak benne; (3) a Zoboki Gábor tervei szerint 2019-ben átadott kortárs bővítményből.
Az első épületrésszel nem kell kezdeni semmit, ennek ugyanis már 2019-ben jó funkciót találtak: hangversenyteremmé alakították. A 2001 és 2014 között itt működő Nemzeti Táncszínház a Millennárison kapott egy kiváló kortárs épületet, az egykori templomtér színháznak sosem volt igazán alkalmas, koncerteknek viszont kiváló. 2021 óta rendszeresen tartanak is benne klasszikus zenei eseményeket.
Ami a másik két épületrészt illeti, a legegyszerűbb lenne továbbra is államigazgatási célra használni. Három javaslatunk is van, milyen hivatal költözzön ide, de természetesen sok egyéb megoldás is felvethető:
- a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal,
- az újra felállított Kulturális Örökségvédelmi Hivatal,
- a Sándor-palota bővítéseként a Köztársasági Elnök Hivatalának egyes irodái.
Az épület elég nagy, ezért nem muszáj ezek között választani, az első kettő például valószínűleg megosztozhatna rajta. Mindkettőnek meglenne a maga jelképes jelentősége. A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal beköltöztetése például azt jelentené, hogy a NER döntéshozói és kedvezményezettjei ugyanoda járnának be tanúvallomást tenni, ahol a problémás döntések megszülettek. Nagyon világos cezúrát jelentene az elbukott rendszerrel, ha a Karmelita mostantól a jóvátétel folyamatát szolgálná.
A műemlékvédelem önálló hivatalát az Orbán-kormány szüntette meg 2016-ban. Tíz éve Magyarország talán az egyetlen olyan civilizált állam, ahol nincs a műemlékvédelemért felelős állami szerv, és az intézmény egykori Táncsics utcai székházát 2021-ben el is adták egy NER-közeli ingatlanalapnak, mintha csak szimbolikusan is sóval akarták volna behinteni a helyét. A Tisza Párt választási programjában egyértelműen szerepel az a vállalás, hogy „önálló, országos hatáskörű műemlékvédelmi szervet hozunk létre, és több forrást biztosítunk kiállításokra, gyarapításra és digitalizálásra”. Miért ne működetne ez az újonnan felállított hivatal, aminek úgyis kell egy székhely, a Karmelita egyik szárnyában?
Annál, hogy milyen hivatal költözik be az épületbe (vagy akár egyéb funkció, de mint jeleztük, másfajta hasznosításokhoz fölösleges átépítésre lenne szükség), lényegesebb, hogy a Karmelita végre szabadon megközelíthető legyen.
A kordonoknak menniük kell – szimbolikusan és a város szempontjából is ez lenne a legfontosabb.
A Karmelita körüli közterületeket az elmúlt években fokozatosan kisajátította az államhatalom. Talán kevesen emlékeznek rá, de a 2014-ben megkezdett átépítés előtt az épület egész környezete nyitott, szabadon megközelíthető volt. Ahol ma a Zoboki-féle kortárs bővítmény áll, egy csendes kis park volt a bástya tetején, de ki lehetett sétálni a Duna felőli oldalra is, ahol most a miniszterelnök számára épített terasz található. Nyitva állt az épület tágas belső udvara, ahol vendéglátóhely működött, ez volt a Karmelita udvar.
Az átépítés során a parkot felszámolták, és természetesen az udvar, valamint a dunai terasz is zárt területté vált. Ez még érthető is lett volna, az már sokkal kevésbé, hogy szinte azonnal kiderült: a Karmelita előtt futó Színház utcát sem használhatják többé az emberek. Először a szomszédos építkezésre hivatkozva zárták el kordonokkal 2021 novemberében az utca mindkét végét, majd állandó beléptetőrendszer is épült. Ez soha nem volt magyarázható jogos védelmi igénnyel, egy kis közép-európai ország miniszterelnöki hivatala körül nincs szükség olyan biztonsági gyűrűre, ami kizárja a gyalogosforgalmat. A kordonok valójában azt tették lehetővé, hogy a kormányülésre érkező minisztereket és bizalmi embereket a sajtó ne tudja kérdezni, amikor érkeznek vagy távoznak, illetve biztosította, hogy tüntetést se lehessen tartani az épület előtt. A kordonok lebontására a Momentum 2023 tavaszán többször kísérletet tett, az egyik akció során a rácsokat védő rendőrök a földre vitték Hadházy Ákos független képviselőt.
Ezek a kordonok az elzárkózás és a gőg jelképei, és mielőbb el kell tűnniük a NER bukása után. Akkor is el kellene, ha az épület a Miniszterelnökség székháza maradna. Azonban úgy, hogy Magyar Péter nem költözik be a Karmelitába, radikálisabb nyitást javaslunk: azoknak a kerítéseknek az eltávolítását, amelyek ma az épület körüli területet elzárják, és ezzel a dunai terasz, valamint a belső udvar megnyitását. Bármilyen állami intézmény is költözik be, egy szabad és demokratikus országban semmi ok arra, hogy egy átlagos hivatal magas rácsok mögött működjön.
Egy átjárható, az emberek számára megnyitott Karmelita valódi jelképes szakítást jelentene a NER-rel.
Még egy mozzanatra felhívnánk a figyelmet. A Karmelita legutóbbi átalakítása során eltüntették a Budai Vár egyik legértékesebb késő barokk falképegyüttesét. Az egykori kolostori refektórium terét 2019-ig gyönyörű copf freskók díszítették, amelyek valószínűleg 1786 nyarán készültek, amikor a feloszlatott kolostorból kaszinó (vagyis társasági események helyszíne) lett. Pont ez tette a festést különlegessé, mert barokk egyházi freskóegyüttes viszonylag sok maradt fenn az ország területén, ilyen városi típusú, világi célú dekorációból viszont jóval kevesebb készült. A legérdekesebbek a boltvállakra festett monokróm portrémedaillonok voltak, minden bizonnyal jeles ókori személyiségek, uralkodók és tudósok (Sába királynője, Dávid vagy Salamon király és talán Arisztotelész vagy más ókori filozófus) arcképével.
Ezt a remek freskóegyüttest kíméletlenül eltüntették a most távozó kormányfő utasítására, mivel ebben a teremben tartották a kormányüléseket, és Orbán azt akarta, hogy a fehérre meszelt falak a kormány puritán imázsát erősítsék. A freskók azonban nem pusztultak el: teljes restaurálást kaptak, aztán egy üvegszálas vászonréteget tettek rájuk, majd erre került rá a fehér festés. Most, hogy a Karmelita épülete többé nem szolgálja a NER reprezentációs céljait, az értékes falképegyüttes is újra feltárható és bemutatható.
Nyitókép: karmelitakoncertek.hu
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
