Orbánék megveszik Gyurcsány volt cégét – újra „pártszerű” vállalat lesz a Perfekt

·2022.10.26

A Mathias Corvinus Collegium nevű elitgondozót fenntartó alapítvány megveszi a tömegképzésre szakosodott Perfekt Zrt.-t. Ez a tény első közelítésben annyit jelent, hogy a NER újabb stratégiai iparág, a felnőttoktatás bekebelezését készíti elő – miután állami eszközökkel már letarolta maga előtt a piacot. A történet igazi pikantériája, hogy a Perfekt egykor Gyurcsány Ferenc kulcsvállalata volt, sőt a Fidesz a cég mostani eladóját is az exkormányfő embereként azonosította. További „mellékzöngeként” Kóka János-szálat is találtunk a sztoriban: az üzletet egy olyan figura hajtotta fel az Orbán Balázs-féle MCC-nek, aki a volt SZDSZ-miniszter családi holdudvarával épült össze – hogy aztán állandó segítője legyen a Tiborcz–Garancsi–Habony–Rogán-érdekköröknek.

Október 5-én különös összefonodás-bejelentést iktattak a Gazdasági Versenyhivatalnál. A dokumentáció szerint a Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zrt.-t mindenestül felvásárolta egy Comino Invest nevű kft., amely tüstént tőkeemelésről is döntött – s a pénz biztosítására a Mathias Corvinus Collegium Alapítványt jelölte ki. (A MCC nevű tehetséggondozó fenntartója valójában egy „KEKVA”, azaz közfeladatot ellátó vagyonkezelő alapítvány, a Mol- és Richter-részesedésekkel megtámasztott Fidesz-mélyállam egyik tartóoszlopa. Amely próbál piaci pozíciókat is szerezni – például a Libri-Bookline-csoportban és másutt.) A lényeg, hogy a most zajló folyamat végére a Perfekt Zrt. tulajdonosi szerkezete átalakul: a tömeges felnőttoktatással foglalkozó vállalat háromnegyede lesz az MCC-é, 25 százalék pedig marad a Comino Investnél.

Eddig a szikár tények, melyek ugyan a HVG céghíradójában is megjelentek, mégsem vetettek semekkora hullámokat. Pedig a néhány mondatos versenyhivatali bejelentés valójában egy újabb stratégiai iparág „annektálását” jelenti. Hogy kik a szereplők? Egyrészt a Perfekt nem szimpla gazdasági társaság, hanem a legjobban meggyökeresedett magyar cégek egyike. Jogelődjét bő 70 éve, az „ántivilágban” hozták létre a Pénzügyminisztérium képzési igényeire; elsősorban számviteli ismereteket oktattak itt a tanácsrendszer és az állami vállalatok szakemberei számára. Később a Horn-időszakban – Medgyessy Péter pénzügyminisztersége alatt – Gyurcsány Ferencnek és az akkori SZDSZ gazdasági énjeinek privatizálták. A szociálliberális háttérvilág emblematikus Perfektje egyébként fennállásának legnagyobb pályázatát az első Orbán-kormány idején nyerte el az államtól (okmányirodai munkatársak képzésére), majd a mai DK-elnök 2002-ben eladta vállalatát a tőle és az örökös Fidesz-belügyminiszter Pintér Sándortól egyenlő közelségre lévő Erdős Ákosnak. Tőle aztán a Sanoma-csoport vásárolta meg a neves céget (egy nagyobb csomag részeként), a finnek kivonulása után pedig – 2014-re – az ősperfektes Jókai Istvánhoz és régi menedzsertársához került „vissza” a társaság.

Ahhoz a Jókaihoz, akit a Fidesz korábban következetesen Gyurcsány Ferenc emberének bélyegzett, ennek ellenére most mégis bizniszt kínált neki: az MCC tőle vette meg a Perfekt Zrt. – a már említett Comino Invest közbeiktatásával. Utóbbi kft.-cske a napokban új vezérigazgatót is hozott a Perfekthez Jókai István helyett – konkrétan egy vadászfegyver-kereskedés ügyvezetőjét (lásd alább).

Lapunk természetesen az érdekelteket is megkérdezte a tranzakció részleteiről. A kormányfő politikai igazgatója, Orbán Balázs által elnökölt MCC-től például azt tudakoltuk: mi szüksége van egy „elitképző” intézménynek egy tömegoktató vállalkozásra, mennyi pénzt fektetnek a Perfekt feltőkésítésébe, illetve miért kellett bevonni a vásárlási folyamatba az ismeretlen Comino Investet? A részletgazdag kérdésekre igen általános választ kaptunk, de nagy szó, hogy legalább kaptunk. Ezt itt: „A hazai felnőttképzés fejlesztése kiemelten fontos a Mathias Corvinus Collegium számára, előmozdítva ezzel azt, hogy a tehetséggondozás minél szélesebb körben legyen elérhető. E cél elérését támogatja a Perfekt Zrt.-t érintően létrejött stratégiai döntés. A Perfekt Zrt. több évtizedes gyakorlattal rendelkezik a felnőttképzés, főleg a pénzügyi-, gazdasági- és társadalombiztosítási képzések, ipari képzések, valamint a szakkönyvkiadás területén. Az MCC és a társaság közös célja, hogy minél több résztvevő számára, minél szélesebb körű és magas színvonalú szakmai oktatást biztosítsanak a felnőttképzés területén.” A vételárról nem nyilatkoztak, alighanem üzleti titok.

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Mathias Corvinus Collegium (MCC) évnyitóján az újbudai Flamenco Hotelben 2021. szeptember 9-én (fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Nyilvánvalóan a Perfekt-vásárlásba beékelt Comino Invest Kft. ügyvezetőjét, Hall Krisztiánt is „megszórtuk” néhány kérdéssel a hivatalos elérhetőségein, ám ő semmilyen formában nem reagált. Pedig nem akármilyen figuráról van szó: ahogy a cikkünk végén lévő gyűjtésből kiolvasható, Hall mára a NER üzletfelhajtójaként rendszeresítette magát – Orbán Balázsékon kívül aktívan segít Tiborcz Istvánnak, illetve dolgozott Garancsi Istvánnak, a Habony Árpád–Tombor András-féle csapatnak, Rogán Antal grúz-izraeli barátainak és ő a főhőse az állami MFB Csoport egyik reklámanyagának. Ennél is érdekesebb, hogy a PR-megjelenésekben „újgenerációs befektetőként” emlegetett Hall Krisztián 2008 óta egy tranzakciós tanácsadással foglalkozó stáb, a Saxum-csoport tagja – s ez a kör korábban azzal tette magát ismertté, hogy a Kóka János gazdasági miniszter és SZDSZ-elnök családja körüli bizniszeket olajozza. (Még Heti Válasz-korunkban írtunk meg, hogy a Saxum-klub – különösen a társaság főalakja, Kóbor Miklós – miként vett részt a Kókát és rokonságát érintő ügyekben, például az úgynevezett Dataplex-botrányban.)

A kérdések kérdése mindezek után a következő: miért kell ennyire az MCC-nek az egyébként nem túl jó bőrben lévő Perfekt Zrt., hogy nagy tempóban, profi szakemberrel felvértezve igyekszik maga alá rántani? A vállalati mérlegek szerint a részvénytársaság a Gyurcsány-időszakban még 162 főt foglalkoztatott, a Sanoma-érában volt év, amikor 3,3 milliárd forintos árbevételre tett szert, 2017-re azonban a forgalom nem érte el az egymilliárdot, az adózott eredmény pedig potom 200 ezer forintra rúgott. Ráadásul a piaci környezet is egyre kevésbé piaci: a kormányzat lényegében beszántotta az úgynevezett okj-s oktatási formákat, tavalytól ilyen típusú tanfolyamokat már nem lehet indítani – és vizsgákat is csak 2022. december 31-ig szervezhet a Perfekt. A jövőben a felnőttképzők csak tanúsítványt állíthatnak ki, a szakképesítést igazoló bizonyítványokat akkreditált vizsgaközpontokban lehet majd megszerezni. A 2020–22-es időszak tehát a kapuzárás, az utolsó roham „pillanata” a régebbi magánszereplőknél – amely újra magasabb árbevételt és eredményt jelent, de már csak másodpercekig.

Az MCC képében megjelenő Nemzeti Együttműködés Rendszere tehát egy végstádiumú Perfektet ment most meg – miután a kormányzat „letisztította” előtte a piacot. S természetesen minden iparági szereplő azt várja, hogy a jogszabályalkotók innentől kezdve a volt Gyurcsány-céghez terelik majd a felnőttképzési szolgáltatásokra vágyó/kényszerített embertömegeket.

×××

A NER üzletfelhajtója – avagy milyen bizniszeket segített Hall Krisztián? 

1. A Mathias Corvinus Collegium Alapítvány Perfekt-felvásárlása. Ahogy cikkünkben írtuk, első lépésben Hall Krisztián cége, a Comino Invest Vagyonkezelő Kft. vásárolta fel Gyurcsány Ferenc és az egykori SZDSZ-holdudvar korábbi Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zrt.-jét. Hall október közepével kinevezte vezérigazgatónak a vadászfegyver-kereskedő Blaser Group magyarországi irányítóját, Szentesi Pétert, illetve kijelölte a Perfektben való tőkeemelésre az MCC Alapítványt. Ennek következtében a kormánypárti elitképző iskolát fenntartó alapítványnak 75 százalékos többsége lesz a Perfekt Zrt.-ben, a vállalat negyede pedig marad a Comino Investnél.

2. Tiborcz-szerepvállalás a Kopaszi Gát-projektben. Nem sokkal a tavaszi parlamenti választások után jött a hír, hogy a miniszterelnök vejének tulajdonába került Diófa Alapkezelő Zrt. – pontosabban a cég által menedzselt Főnix Magántőkealap – közvetett egyedüli negatív irányítást szerzett a Kopaszi-projektben a DAM Invest Kft.-n keresztül. Vagyis Tiborcz István „betársult” Garancsi István és Hernádi Zsolt mellé a budai Duna-part legnagyobb ingatlanberuházásába, ahol önálló döntéshozatalra ugyan nem képes, de a döntések blokkolására igen. A Főnix-tulajdonú DAM Invest vezetője pedig nem más, mint Hall Krisztián.

3. Garancsi-részesedés a Kopaszi Gát-projektben. Hall Krisztián nem Tiborcz révén került közel a Kopaszi-fejlesztéshez; 2017-től idén márciusig ő vezérigazgatta a miniszterelnök barátjaként jegyzett Garancsi István Sinus Investment Zrt.-jét – amely a kezdetektől meghatározó tulajdonos az újbudai óriásprojektben.

4. Kicsinyke szelet a MET-bizniszből. Garancsi Istvánon kívül még többen szerepeltek a híres-hírhedt MET energiakereskedőt egykor birtokló offshore céghálóban. Az Átlátszó mások mellett a fent említett Kóbor Miklóst és Hall Krisztiánt is azonosította a kiterjedt – és változó összetételű – tulajdonosi körben.

5. A Brands.hu megszerzése. Az online divat outletet működtető Brands.hu Kft. eleinte Garancsi István tőkealapjához tartozott – és a társaságot 2015-ben a mai TV2-elnök, Vaszily Miklós ügyvezette. Ma már ez a cég is a Comino Invest, azaz Hall Krisztián tulajdona.

6. Társulás az állami Magyar Fejlesztési Bank magántőkealapjával. Az MFB Csoport alapkezelője idén májusban PR-cikket közölt a Portfolión Hall Krisztián „tranzakciós szakemberről” és „újgenerációs befektetőről”, aki az állami forrás mellé társulva felvásárolta az ipari késeket gyártó Vág-Tech Kft.-t, valamint a gravírozásra, vizuális kommunikációs termékekre szakosodott Gravoform Kft.-t. Utóbbit Winkler Gyula, Bajnai Gordon egykori miniszterelnöki tanácsadója alapította, majd megfordult Kóbor Miklós kezei között is – hogy a végén aztán Hall Krisztiánnál landoljon.

7. Cégeladás a Strabag-lobbista Aczél Zoltánnak. Hall Krisztián családja tulajdonolta 2014-ig azt a Contrain Kft.-t, amely tavaly óta Strabag Vízépítő Kft. néven a nagy osztrák építővállalat egyik magyar leágazása. Ugyanez a cég közben neves Strabag-lobbista Aczél Zoltáné is volt, aki – mint megírtuk – régen az MSZP–SZDSZ-kettőssel, újabban a NER-rel találja meg nagyon a „hangot”.

8. Erőműszerzés a Habony–Tombor-csapattal. Ahogy arról korábban már cikkeztünk, az elmúlt években Habony Árpád miniszterelnöki főtanácsadó és az őt hitelező Tombor András köreihez került Budapest legjelentősebb energiaelőállítója, a főváros távhőigényének közel 60 százalékát biztosító Budapesti Erőmű Zrt. Pontosabban: a társaságot az a CHP Energia Zrt. vásárolta fel az állami Eximbank kölcsöne segítségével, amelybe egy máltai cégen keresztül szállt be a Habony­–Tombor-érdekcsoport (a Veolia nevű francia óriásvállalat mellé). Lássunk csodát, a CHP-ben 2018 és 2020 között Hall Krisztián is igazgatósági tag volt.

9. Közösködés Rogán Antal grúz-izraeli barátaival. Öt éve robbant a hír, hogy a miniszterelnöki kabinetfőnök letelepedésikötvény-bizniszben érintett – ma már a sajtópiacon is mozgó – barátai szeretnének belépni a gyorskölcsönök szegmensébe a MikroCredit Zrt.-vel. A jegybank azóta visszavonta a Provident kihívójaként emlegetett részvénytársaság tevékenységi engedélyeit, tény viszont, hogy Hall Krisztián 2020-ig a MikroCreditben is szerepet vállalt; konkrétan a vállalkozás felügyelőbizottsági tagjaként. 

A cikkben szereplő cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta.


Ez a cikk nem készülhetett volna el olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

Kategória: sztori