Lépés az új tervgazdaság felé – ez áll a KATA kivégzése mögött

·2022.07.13

„A 2010-es évek eleje óta lassú, de egyenes irányú és mára igen markáns elmozdulást látunk a klasszikus európai konzervatív mintákat – joguralom, öngondoskodás, szabad piac – követő szemlélettől egyfajta »új jobboldali« gazdaságpolitika felé, amely a hatalmi központosítás, a paternalizmus és egyfajta új tervgazdaság jegyeit erősíti. A KATA beáldozása ebbe a trendbe illeszkedik” – írja a Válasz Online felkérésére Mike Károly konzervatív közgazdász. Rendszeres vendégszerzőnk szerint a gazdasági válságok sokszor megingatják az elveket, de egy kormányzat karakánsága és ereje éppen abban mutatkozhat meg, ha képes ellenállni az ilyen kísértéseknek. Az adónem mögöttes eszménye az öngondoskodás erősítése, a munkavállalás és a jövedelemszerzés ösztönzése volt, ez kapott most végzetes sebet.

Miért éppen most, és miért éppen a KATA-t „öli meg” a kormányzat? Az időzítésre könnyen választ adhatunk. A fegyelmezetlen gazdálkodás okozta, válság súlyosbította költségvetési lyukakat be kell tömnie. Az eddig KATÁ-t fizetők nagy része pedig több adót fog fizetni, legalábbis rövid távon. De miért éppen így próbálja növelni a kormány az adóbevételeit? Miért nem a KATA vagy más, általános adónemek emelésével? Egyrészt kommunikációs célból: a kormány mindenáron fenn akarja tartani a látszatot, hogy nem emel adót. A KATA azonban eddigi formájában a 2010-es évek elején, az első kétharmados ciklusban kialakított adórendszer egyik sarkköve volt. Mostani feláldozása jól tükrözi azt a szemléletváltozást, amely azóta a Fidesz-kormányzat gazdaságpolitikájában végbement.

Milyen célt szolgált a KATA? Azoknak a jövedelmét vonta be sikeresen a közteherviselésbe, akik a gazdasági társaságokra és az alkalmazottakra kidolgozott általános adófajtákkal nehezen kezelhetők. Az önfoglalkoztatókra, a kisebb vállalkozásokra minden modern gazdaságban jellemző, hogy a nagy adórendszerek peremén egyensúlyoznak, barkácsmegoldásokkal, sokszor a szürke-fekete zónában operálnak. Bizonyos bátorság kell a kormányzat részéről annak beismeréséhez, hogy nem tudja őket olyan szoros kontroll alá vonni, mint a könyvvitelen keresztül jobban ellenőrizhető cégeket. A legjobb megoldás jellemzően valamilyen egyszerű és a szokásos adóformáknál alacsonyabb teherrel járó adótípus. Miért kell a tehernek alacsonynak lennie? Azért, mert minél könnyebb kibújni az adófizetés alól, a magasabb adóteher annál jobban ösztönöz az adóelkerülésre. Reálisan szemlélve a viszonylag alacsony adókulcs nagyobb adóbevételt eredményezhet, legalábbis hosszabb távon, ha az emberek bíznak abban, hogy az adópolitika nem változik, és tevékenységüket hajlandók hozzáigazítani.

A KATA innovációjával 2012-ben a Fidesz ezt a logikát követte. Az új adónem „népszerűsége” is ezt tükrözte: a sufni- és szürke-fekete megoldásokat követők bejöttek az adórendszerbe. A „visszaélések” sem most hirtelen jelentek meg – kezdettől számoltak azzal, hogy a tényleges alkalmazottak egy része papíron önfoglalkoztatóvá válik. De a búzát az ocsútól egy adórendszer sem képes teljesen szétválasztani, és némi finomhangolással a rejtett alkalmazást kordában lehetett tartani.

A KATA bevezetése része volt egy általánosabb trendnek, az egykulcsos jövedelemadóval és a jövedelmek helyett inkább – a magas ÁFÁ-n keresztül – a fogyasztást terhelő adóztatással. A korábbiaknál egyszerűbb, ösztönzőbb és nagyobb bevételt hozó adórendszer jött létre. A mögöttes eszmény az öngondoskodás erősítése volt: a munkavállalás és a jövedelemszerzés ösztönzése. Emlékszünk még a „munkaalapú társadalom” szlogenjére? Az új, rugalmasabb munkajoggal és a megkurtított munkanélküli segélyezéssel együtt a kormány el is érte a foglalkoztatás nagymértékű bővülését. Szociális ellenérveket fel lehetett hozni e politikával szemben, és vitának ma is van helye. Ám végülis igazolódott az a meggyőződés, hogy középtávon a kedvező ösztönzési hatások érvényesülnek.

Ha egy állam elkötelezi magát az általános, egyszerű (lásd még: a söralátéten elférő adóbevallás egykori ígérete) és stabil adónemek és -kulcsok mellett, az egyúttal a kormányzat önkorlátozását is jelenti. Azt, hogy nem osztogat előnyöket, hátrányokat rövid távú hatalmi céljai érdekében. A joguralomhoz hasonlóan stabil játékszabályokat teremt. A polgárok pedig úgy tudják ezeket „belakni”, hogy megvalósíthatják személyes, családi és kisebb-nagyobb közösségi céljaikat, hasznosíthatják tudásukat, talentumaikat.

A mostani tiltakozás jelentős részben abból fakad, hogy sokan gondosan, a szabályokban bízva kialakított egzisztenciákat kényszerülnek feladni, újraszabni. S kérdésként vetik fel, hogy miért bízzanak meg az új szabályokban, ha a régiekben csalatkozniuk kellett.

A KATA tehát minden praktikus szempont mellett része volt egy konzervatív, piacpárti, az öngondoskodást előtérbe helyező gazdaságpolitikai vonulatnak. Ugyanakkor a Fidesz-kormányzatban egy ezzel ellentétes vonulat is jelen volt: a kiváltságok osztogatásán alapuló politikai kézivezérlés, a fokozódó gazdasági-társadalmi mérnökösködés. Ide tartoznak a 2010 utánra áthúzódó pénzügyi-költségvetési válságra válaszul kivetett ágazati különadók, a multinacionális cégekkel tökélyre fejlesztett különalkuk, a politikai marketing patikamérlegén kimért adókedvezmények és támogatások, a növekvő klientelizmus, egyes szektorok kormányzati hátterű „elfoglalása”, újabban a drasztikus árszabályozások.

A 2010-es évek eleje óta lassú, de egyenes irányú és mára igen markáns elmozdulást látunk a klasszikus európai konzervatív mintákat – joguralom, öngondoskodás, szabad piac – követő szemlélettől egyfajta „új jobboldali” gazdaságpolitika felé, amely a hatalmi központosítás, a paternalizmus és egyfajta új tervgazdaság jegyeit erősíti. A KATA beáldozása ebbe a trendbe illeszkedik.

A gazdasági válságok sokszor megingatják az elveket, cafatokra tépik a gazdaságpolitika amúgy is viseltes vitorláit. Növelik a nyomást a kormányzaton, hogy a rövid távú kármentést a hosszabb távú kiszámíthatóság, a stabilitás elé helyezzék. Másfelől egy kormányzat karakánsága és ereje éppen abban mutatkozhat meg, ha képes ellenállni az ilyen kísértéseknek. Az elvek, a meggyőződések végül is éppen annyit érnek, amennyit „rossz idő” esetén megtartunk belőlük.

Meglátjuk majd, hogyan jön ki ez a kormányzat a viharból. Mindenesetre a sodródás az „új jobboldal” vizei felé a gazdaságpolitikában is megállíthatatlannak tűnik.


Nyitókép: a kisadózó vállalkozók tételes adója (KATA) tervezett módosítása ellen tiltakozók a budapesti Margit hídon 2022. július 12-én (fotó: AFP/Kisbenedek Attila)

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

Kategória: vélemény