„Olyanok voltunk, mint a békák” – az M1 exhíradósa propagandáról és háborúról

·2022.03.23

Hét éve az ő arcával indult a kormánypárti hírcsatornává fazonírozott M1. Most, március elején „Ruszkik, haza!”-feliratra cserélte a profilképét, a határra ment, s azóta folyamatosan menekülteket fogad a házába. A Válasz Online felkereste Borsa Miklóst, hogy megkérdezzük, mi lelte. Az egykori tévés mesélt határmenti csalókról, szobából kihallatszó sírásról, na meg a propagandáról, amelynek szerinte döntő szerepe van abban, hogyan viselkednek az emberek ilyen helyzetben. Azt sem titkolja, ő mire nem büszke köztévés időszakából, de pálcát nem tör mások felett. „Olyanok voltunk, mint a békák. Ha forró vízbe dobtak volna, lehet, hogy rögtön kiugrunk. Csakhogy lassan főztek meg minket.” Interjú.

A köztévé egykori arca hosszú évek hallgatása után, március elején „Ruszkik, haza!”-feliratra cseréli a profilképét, a határra megy, majd menekülteket fogad be. Mi történt önnel?

– Semmi különös. Nem világosodtam meg, nem jelent meg Jézus. Egyszerűen eljön az ember életében a pillanat, amikor azt mondja, ebből most már elég. Kitört a háború a szomszédban. Ilyenkor nem lehet ülni csöndben, hogy hátha majd ez is megoldódik.

Befogadni menekülteket a házába… Ez akkor sem magától értetődő.

– Gyerekkoromban két évet Erdélyben éltem. Kruppos voltam, azért. Azt mondták, jót tenne a hegyi levegő. Geges környékéről származik a családom apai ága, de már apu is itt született Budapesten, nagymamámmal viszont akkor felkerekedtek és elmentek Gegesbe. A paphoz, Fülöp Gábor Déneshez. Ő nagyon fontos szereplője volt a helyi közéletnek. Annyit mondott, hogy „Hozzák a gyereket!”. A hetvenes években, amikor cseppet sem dúskáltak a javakban. Mégis: befogadtak. Kérdés nélkül. Talán ezért is vagyok most úgy vele, hogy rajtam a sor.

Mégiscsak jézusi, egyházi az indíttatás?

– Nem. Attól, hogy egy lelkész családjában lettem fogadott gyerek, hogy Dénest „apjának”, Ilát „anyjának” szólítottam, akárcsak a négy gyerekük, még nem lettem vallásos. Attól lenne bárki igaz ember, hogy folyton-folyvást keresztényként hivatkozik magára? Hogy egy nagy klasszikus idézzek: ne azt nézzék, amit mondok, hanem azt, amit csinálok. Mások nálam egyébként sokkal többet tesznek, többet segítenek. Én ennyit tudok, ennyit akarok.

Melyik volt a pillanat, amikor eldöntötte, hogy ennyit azért mindenképpen fog?

– Nem tudom. Azt viszont igen, hogy nagyon felhúzott, amikor itthon tömegesen terjeszteni kezdték: az oroszok nem is támadták meg az ukránokat, ők lövik a saját kórházaikat…

Többek között volt kollégái terjesztik az orosz propagandát. A magyar köztévében.

– Nem csak az M1 narratívájáról beszélek. De ha már itt tartunk, mondok inkább valami meglepőt. Pozitívat. A TV2-t nézték ezekben a hetekben?

Fájdalom, nem.

– Kár. Az ugyanis meglepett. Az elejétől kezdve háborúként számoltak be a háborúról, nem különleges katonai műveletként. Megmutatják a bombázásokat, nincs mismásolás, mint a kormánymédia más szegmenseiben.

Ők is eljutottak oda, ahova ön? Hogy ezt azért már nem?

– Másról lehet szó. Van az irányított híradás és van az, amikor csak kitalálja a szerkesztő, hogy szerinte mit várnak el tőle.

„Attól lenne bárki igaz ember, hogy folyton-folyvást keresztényként hivatkozik magára?” (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

Öncenzúra.

– Az. Mint múlt héten Ókovács Szilveszter esetében. Abszolút önmagára értette, hogy 12 év után általában távozni kell az Operaház éléről. Nem a miniszterelnökre értette tehát, mégis, egy napig elérhetetlen volt a felvétel a közmédia felületén – egy szerkesztő úgy gondolta, hogy ezt jobb nem mutogatni. Abból nem lehet baja. Élőben lement, úristen, abból is mi lesz! – gondolhatta a kolléga. Aztán csak visszakerült a felvétel – ilyen elvárás a konkrét esetben tehát valószínűleg nem volt. Van ott még néhány barátom, szóval tudom, hogy a háborúval kapcsolatban is vannak irányelvek, hogy mit lehet, mit nem lehet… De hogy ez azért van, mert az MTVA-t szorosabban fogják föntről, mint a TV2-t és a Tényeket, vagy egyszerűen ilyenek a szerkesztők az állami médiában, azt nehéz lenne kideríteni.

Orbán Viktor is egyenlőségjelet tett közéjük és az oroszok közé március 15-én: egyik üllő, másik kalapács, mi, szegény magyarok csak közéjük ne keveredjünk…

– Brüsszelben pedig mindent megszavaz azért, plusz hetek múltán elkezdték tesztelgetni a tisztességes álláspontot: Németh Zsoltnál is megjelent hirtelen, hogy „Ruszkik, haza!”.

2015-ben, a hírcsatorna indulásakor még az M1 egyik arca volt. Tett olyat ön is, amire nem büszke?

– Olyan volt, hogy jöttek a beolvasandó hírrel, én meg mondtam: hát hiszen ezt már megcáfolták.

Erre?

– „Jól van az úgy, hagyjad.” Hiába mondtam, hogy ez egyszerűen nem igaz. Ilyenkor az ember két dolgot tehet. Vagy felmond azonnal és hazamegy, vagy felolvassa. Utóbbit néhányszor én is megtettem. Volt olyan is, hogy fegyelmit kaptunk, amikor át akartunk valamit írni. A működés, az irányítás módja az azóta kiszivárgott hangfelvételekből már mindenki számára nyilvánvaló. A kormányról szóló hírek mind pozitívak, az ellenzékről szólók mindig negatívak. Egyetlen napon kilencszer játsszák le Orbán Viktor teljes beszédét, az ellenzék meg négy év alatt kap öt percet. Ezt tehát mindenki láthatja. Viszont

ez az egész nem így indult. Olyanok voltunk, mint a békák. Ha forró vízbe dobtak volna, lehet, hogy rögtön kiugrunk. Csakhogy lassan főztek meg minket. Már csak ezért sem fogok ítélkezni egykori kollégáim fölött, akik még most is ott vannak. Mert amíg ott voltam, ugyanazt csináltam én is, tehát nem lenne meg hozzá az erkölcsi alap.

Dehogynem. Felmondott, eljött. Az azért megteremti.

– Történt azért ott valami, amitől a döntés egyszerűbb lett.

Az akkori hírek szerint valaki felismerte az utcán és „Most hazudj!”-felkiáltással megverte. Az tényleg megtörtént, vagy csak apropót keresett a felmondáshoz hét évvel ezelőtt?

– Látleletem van róla, fotók is készültek, voltam kórházban, itthon is lábadoztam. Megtörtént. Velem akkor egyébként rendkívül korrekt volt az MTVA. Azt mondtam, hogy semmilyen hírműsorban nem akarok részt venni, képernyőn sem, szerkesztőként sem. Mégsem mondták, hogy akkor vegyem a kalapom. Az viszont igaz, hogy mindenképpen felmondtam volna már abban az évben. Az utolsó időkben ugyanis már fizikai tüneteim voltak. Állandó gyomorgörcsök, alvásképtelenség, aztán torokfájás – a szervezet rájön, mi az, amitől tényleg nem tudsz bemenni dolgozni. És legyártja. Sok kollégám van bent, aki infarktust kapott, elvitte a mentő adásból… Van defibrillátor a tévében. Használják. Szerencsére kaptam egy felkérést a Műegyetemtől, közkapcsolati- és marketingigazgatónak hívtak. Mentem.

Borsa Miklós, a Duna Televízió Híradó műsorvezetője a Kunigunda utcai MTV-székházban, 2011 április 3-án (fotó: MTI/Kollányi Péter)

Tünetek?

– Azonnal megszűntek.

Azért annyira mégsem volt jó lépés a Műegyetem. A próbaidő utolsó napján megváltak öntől.

– Az főként azért nem rólam szólt.

Hát?

– A rektor és a kancellár közötti viszonyról. Utóbbinak akkor volt az a botránya… A kollégium tévéjének főzőműsorában jelezte, hogy ha a kolis lányok teherbe akarnának esni, műsor után megoldható… A teljes egyetemi vezetés elhatárolódott. Én fogalmaztam a közleményt.

A kancellárt viszont a miniszterelnök nevezi ki.

– Így van. Egyetlen pozíció volt, amelynek a megszüntetéséhez nem kellett senkit megkérdeznie. Az enyém. Így tudott visszavágni az egyetemi vezetésnek. Az a történet ennyi volt. Egyébként jól jártam vele – így kerültem a vizes vébé szóvivői pozíciójába, amit meg imádtam.

Arról annyi maradt meg az utókornak, hogy ön magyarázza, kész van a vébé épülete, miközben a vágóképen látszik, hogy nincs. Ott is ferdíteni kellett a valóságon?

– Amikor a kivitelező készre jelenti az épületet, akkor az jogilag készen van. Akkor is, ha a megrendelő kér még javításokat, pluszmunkákat. Ezt elmondtam négyszer, így is volt. Összevágva lehet ebből lejárató anyagot csinálni persze. Ez a hozzáállás nem is csak a kormánymédiát jellemzi egyébként. Érdekes volt megtapasztalni ezt. Az a riporter később bocsánatot kért. „Ugye azért nem tartasz rossz embernek?”

Nem tartja?

– Nem fogok mások felett pálcát törni. Hogy ki miért csinálja, sosem lehet tudni, ráadásul a környezet is erősíti ezt a fajta médiaműködést. Az objektivitásra legalább törekvő hírszolgáltatásra egyre kisebb az igény a néző-hallgató-olvasó részéről. A legtöbben egyszerűen megerősítést szeretnének: válogatott információkat, amelyek már meglévő véleményüket támasztják alá. Aki szerint nincs is háború, az meg sem nézi azt a híradót, amely mutatja, hogy van. És nagyon nehéz változtatni a véleményen, még akkor is, ha nyilvánvalóan hamis tényeken alapul. Olyan ez, mint amikor veszel egy új autót. Hiába derül ki róla egy hónapon belül, hogy nem az igazi, dicsérni fogod évekig – ha elismernéd, hogy rossz, elismernéd azt is, hogy rossz döntést hoztál, hogy hibáztál. Az meg nem szokás.

Ha ilyen a közeg, akkor nem is kell ide közszolgálati média?

– Dehogynem. Fordított ugyanis az összefüggés. Azért ilyen a közeg, mert a politika szétszakította és megszüntette a nagy elérésű, nem egyik vagy másik oldal féligazságainak terjesztésében érdekelt médiumok nagy részét. Ott a KESMA meg a köztévé, amely ugyebár valójában nem köz-, hanem állami televízió. Az MTVA megalapításakor ki is mondták, hogy nem feladata a kormány bírálata.

Miért, az?

– A bírálata nem lehet feladat, de az állandó dicséret és a kínos ügyek elhallgatása sem. Márpedig ez megy. A Rogán-féle helikopterezésről az első hír, amelyet a néző láthatott, az volt, hogy Rogán Antal cáfolja. Na de mit? Korábban egy szó sem volt róla.

„Nem fogok mások felett pálcát törni” (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

Ez ment a régi időkben is, sosem volt független a köztévé – hangzik a népszerű válasz erre.

– Volt befolyás, hogyne. A Duna TV-t az MDF hívta életre, emlékszem, volt, hogy bejött egy magas rangú MDF-es, aki nem volt meghívva aznapra, de közölte, hogy akkor ő most beül adásba. Beült. A briteknél mondjuk simán lekeverik a minisztert is, ha nem válaszol érdemben a kérdésre – nálunk nem. De ha volt is valamekkora politikai nyomás, az összehasonlíthatatlan a mai helyzettel.

Az első hely, ahol elhangzottak az őszödi beszéd részletei, a közszolgálati Kossuth Rádió volt. Aztán leadtuk mi a Dunán és lement az M1 híradóban is. Ha ma Orbán Viktorról lenne efféle felvétel, el tudjuk képzelni, hogy lejönne bármelyik közszolgálatinak mondott adón?

Nem.

– Ez tehát a válasz. Teljesen megváltozott a helyzet.

A magyar emberek segítőkészségét nyilván ön is tapasztalta a menekültekkel kapcsolatban.

– Hogyne. Az én aktivitásom azzal indult, hogy március elején elmentem a határra, Tiszabecsre. Az első két nap még jöttek át a menekültek gyalog, semmi szervezés nem volt, elbandukoltak az első faluig, csakhogy ott napi két buszjárat van, az első vasútállomás meg 40 kilométerre, Kisvárdán. Azok az emberek, akik ezekben a kis falvakban élnek, azonnal segítettek. Rettentő sokat.

Néhány éve még a migránsoktól rettegtek a falvakban. Ezt hogy rakjuk össze?

– Egyszerűen. Ennyit számít, mit mond a tévé. Akkor azt mondta, ezek a migránsok meg akarják erőszakolni a lányokat, el akarják törölni a kultúránkat, most pedig menekülteknek nevezi a menekülteket még az állami tévé is. Voltak ezzel azért problémák kezdetben – rengeteg Ukrajnában tanuló afrikai, indiai is érkezett, a kommentek pedig egyből beindultak, hogy lám, átmentek oda és onnan jönnek át, mert a remekül védett déli határunkon nem tudnak. Az okos kommentelők persze épp csak a térképre felejtettek el ránézni: ahhoz, hogy valaki Ukrajnába jusson Délről, át kell menni Románián, amely ugye EU-s ország – akkor már ugyan miért menne Ukrajnába onnan bárki, hogy aztán visszajöjjön az EU-ba Magyarországon? Mindenesetre ezekre a kommentekre most nem erősített rá az állami közmédia, sem plakátkampányok, így a hatás mérsékelt volt. Azért a szálláskereső oldalakon látni olyat, hogy csak kárpátaljai magyart fogad be valaki, ukránt, azt nem, romát meg végképp nem.

Hogyan dől el, ön kit enged be?

– Van egy Facebook-csoport, tudják a számomat, ha kell szállás, felhívnak. Ha van hely, mondom, aztán már jöhetnek is. Nem bonyolult.

Mennyi időre maradhatnak menekültek a házában?

– Van, aki egy éjszakát marad, van olyan is, aki négyet. Aki itt akar letelepedni, annak nem tudok segíteni, de mindenki haza akar menni alapvetően, addig pedig tovább, értelemszerűen olyan országba, ahol van ismerős, vagy ahol a pillanatnyi segélyek magasabbak.

„Van defibrillátor a tévében. Használják” (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

Hogy beszél a menekültekkel?

– Megdöbbentem én is, de az általános iskolai és gimis orosztanításnak mégiscsak volt értelme. Visszajött még a ragozás is. Szóval: oroszul. Ha valami mégsem menne, a szomszéd asszony orosz, ő átjön segíteni. Volt úgy, hogy átjött hatkor és fél 11-ig beszélgetett itt. Ő akkor jött Magyarországra, amikor Paks 1 épült, mérnökként azokban a munkálatokban vett részt.

Paks 2-ről hozzáértőként mi a véleménye?

– „Nyem jó. Nyem akarom.” Ez. De elkalandoztunk. A lényeg, hogy amikor itt volt és beszélgetett Elenával, az egyik ukrán menekült nővel, az utóbbinak hatalmas segítség volt. Végre kibeszélhette magából, ami történt. Ezért is igyekeznek olyan helyekre, ahol van kivel beszélniük. De nemcsak ezért fontos, hogy lakásokon adjunk szállást nekik egy-egy éjszakára. Gondoljunk bele, ezek az emberek gyakran jobb körülmények között éltek még néhány napja, mint amilyenek között mi itthon élünk. Van, aki új építésű házba tette a pénzét, amelybe múlt héten beleszállt egy rakéta. Mindene oda.

Ezek az emberek azóta menekültek már autóval, éjszaka lekapcsolt lámpával az ismeretlenben, voltak tömegszálláson, pályaudvaron, zsúfolt vonaton… Mindig körülvéve másokkal. Tartják is magukat végig. Aztán amikor Budapesten magukra csukhatják egy szoba ajtaját, akkor tudnak végre – sírni. Kicsit áthallatszik azért.  

Mostanra az állam is beszállt a menekültek ellátásába, a miniszterelnök személyesen ment a határra…

– Akarva-akaratlanul hátráltatni az ottani munkát. Láttam a határon, milyen, amikor ott a politikus. Mindenki vele foglalkozik. Marika néni a kendőjét igazgatja, mindenki parolázni akar… A menekültekre meg addig nincs idő. Segíteni csöndben kell. Tudja jól: ezt az interjút is kishíján visszamondtam – a víz kiver azoktól, akik fotóssal „lemennek”, posztolgatnak magukról, önnön nagyszerűségükben fürdőznek ilyen helyzetben.

Az ukrán nyelvtörvénytől, a kisebbségi magyarokhoz való hozzáállásától nem verte ki a víz az elmúlt években?

– De. Az gond. Erdélyben is az volt anno – engem is pofoztak föl Szászrégenben, miközben sorban álltunk kenyérért. Egy román nő csapott oda azzal a felkiáltással, hogy beszéljek románul. Nem is tudok románul. Ami az ukránokat illeti: meg kell próbálni tenni ezek ellen a tendenciák ellen. Meggyőződésem, hogy a legtöbbet azzal tehetjük, ha szeretettel fogadjuk a menekülőket most. Amikor ennek vége lesz, erre ők is emlékezni fognak. Az emlék pedig alapja lehet, hogy az ilyen tapasztalattal bírók hatására a politikusok esetleg felülvizsgálják az elhibázott törvényeket. Volt egyébként olyan menekült, aki a határ túloldaláról írta be a csoportba: hallja, hogy a magyarok Putyin-pártiak, ukránellenesek, van-e olyan szervezet, amely átviszi Magyarországon anélkül, hogy meg kellene állnia. Nagyon jó volt látni, hogy már itt lévő ukránok írták neki vissza: semmi gond nincs, a magyarok nagyon kedvesek, jöjjön nyugodtan, nincs mitől tartania. A dezinformáció egyébként, mint általában, most is jó sok eurót fial a bűnözőknek.

„Amikor ennek vége lesz, erre ők is emlékezni fognak” (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

Hogyan?

– Vannak csalók, akik 500 euróért ajánlanak fuvart a határról, az első faluban aztán kirakják a szerencsétlen menekülteket és fordulnak is vissza az újabb 500 eurós, félórás kamufuvarért. Nem lepne meg, ha ezeknek a bandáknak az Ukrajnában maradt tagjai terjesztenék ott a rémhíreket a magyarokról is. Annál többet hajlandó fizetni a szerencsétlen menekült a reménybeli fuvarért…

Ön fogad el pénzt a szállásadásért?

– Dehogy.

Az utolsó nyomon követhető munkája pedig a vizes vébés volt öt éve.

– Addig tartott a közszereplőségem, azért.

És azóta? Amfetamin-labor van a pincében? Vagy mit csinál?

– Meg kokacserjék, persze. Azért ilyen vidám mindenki a környéken… Nem. Tanítok, kisebb filmes szerepeket vállalok, kerékpárversenyeket szervezek, néha rendezvényeken házigazdáskodom. Ami a pénzt illeti… Hát igen: a házat már rég befejeztem volna, ha maradok a köztévénél, így meg nem tudtam még – de sokkal jobb és nyugodtabb az életem. Kitaláltam egyébként a jövőmet, el is kezdtem már megvalósítani.

Van köze a médiához?

– Nincs, még akkor sem, ha éppen egy kis hangstúdiót építek a tetőtérben. Fél év múlva rajtra kész leszek.

De milyen versenyen?

– Azt inkább még nem mondom el.


Nyitókép: Válasz Online/Vörös Szabolcs

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

Kategória: Interjú