Nem módosítgatunk feles többséggel kétharmados szabályokat, és pont

·2021.12.14

Belegondolt bárki az ilyen terveket szövögetők közül, hogy minek ágyaz meg? Mi van, ha a Fidesz kétharmadot ugyan nem szerez újra, de azért nyer jövőre? Elég reális forgatókönyv. Ha aztán Orbán Viktor csupán feles többség birtokában elkezd kétharmados törvényeket meg alkotmányt módosítani, mégis mit fognak mondani az ellenzékiek? Hogy ilyet nem szabad tenni? Hát hiszen éppen ők érveltek azzal, hogy nagyon is szabad! Vélemény.

E sorok helyén valójában egy vitát kellene találnia a kedves olvasónak. Érvelő, informatív vitát a kampány egyik legfontosabb témájában, amely olykor bár elméleti jogászkodásnak hathat, cseppet sem az. Arról a kilátásba helyezett lépésről van szó, amely ellenzéki győzelem esetén akár polgárháborúba is sodorhatja az országot – így aztán sokkal erősebb hatással lehet a magyar nép mindennapjaira, mint a rezsicsökkentés módozatai (hogy a migránsszámlálás ruganyos gumicsontjáról már ne is beszéljünk).

A téma természetesen nem más, mint hogy szabad-e feles parlamenti többséggel kétharmados törvényeket, alkotmányba írt rendelkezéseket hatályon kívül helyezni, felfüggeszteni, megkerülni. Meg, hogy egyáltalán lehet-e. Sőt: hogy kell-e.

A válasz első blikkre egyszerűbb az egyszeregynél: míg a szorzási műveletek estefelé aligha mennének már mondjuk a Bödőcs Tibor által országos hírűvé tett búcsúszentlászlói kocsma törzsközönségének, s a felesről sem feltétlenül a többség jut az eszükbe, azt a legendás Sanyi talán még hat ilyen után is gond nélkül rávágná, hogy a kétharmad az több mint a fél. Tehát ha valaminek a megváltoztatásához egy ház kétharmadának szavazata kell, akkor a ház fele azt a valamit nem módosíthatja. Ennek belátásához kettő darab épen maradt agysejtnél többre elvileg tényleg nincs szükség.

És mégis. Mégis az a helyzet, hogy tanult, jogvégzett emberek, sok-sok milliárdnyi ép agysejt tulajdonosai állítják az ellenkezőjét – köztük Fleck Zoltán, akinek a szava talán leginkább számít ma az ellenzéki térfélen, hiszen Márki-Zay Péter közjogi munkacsoportjának vezetőjét tisztelhetjük a személyében. Más jogvégzett emberek haja viszont égnek áll a feles többséggel kétharmados törvényeket hatályon kívül helyezés forradalmi gondolatától: ilyen például Karsai Dániel alkotmányjogász.

A Válasz Online-nál tehát arra jutottunk, hogy a legjobb, ha a felek szemtől-szemben vitatják meg a kérdést hasábjainkon: hogy aztán az olvasó eldönthesse, kinek az érvei hatottak rá jobban. Mégse mi mondjuk meg efféle véleménycikkben, hogy mit „kell” gondolni a kérdésről. Nem vagyunk alkotmányjogászok – hátha van olyan klauzula, amelybe kapaszkodva kivitelezhető a terv, csak éppen mi, Sanyik, nem vagyunk vele tisztában.

Sajnos – legnagyobb megdöbbenésünkre – Fleck nem vállalta a vitát, s mást sem delegáltak rá Márki-Zay Péter csapatából. Merthogy kommunikációs stratégia alkotása zajlik éppen, ezért januárig a vita nem aktuális. Meg hogy lesz egy másik Karsai és Róna Péter között a témában, utóbbi pedig 95 százalékban azt képviseli, amit Fleck, tehát nem lenne értelme duplázni az eseményt. A vita múlt csütörtökön a Transparency International szervezésében le is zajlott valóban – jó stabil alapot adva a véleményformáláshoz. Nem is áruljuk itt tovább a zsákbamacskát: miközben Róna Pétert mindenképpen tisztelet illeti meg, amiért vállalta a vitahelyzetet – azokkal ellentétben, akiknek ez igenis kötelességük lenne –, teljesen egyértelmű számunkra, hogy a feles fantazmagóriákat nagyon gyorsan, még idén a gyári hibás ötletek hulladékgyűjtőjébe kell helyeznie az ellenzéknek.

A jogrend felfüggesztésére vonatkozó ellenzéki tervek ugyanis veszélyesek és nyílt erőszak alkalmazása nélkül megvalósíthatatlanok. Részben ráadásul szükségtelenek is.

Persze a legerősebb érv mellettük még mindig a szükség. Ha az ellenzék feles többséggel nyerne jövőre, valóban nagyon nehéz helyzetben találná magát. Előfordulhatna, hogy az ország a Fidesz által kreált jogrendben kormányozhatatlan lenne számára. Igen, a sokat emlegetett, Orbán Viktor által kreált, hozzá hű tagokból álló Költségvetési Tanács például valóban megvétózhatja a büdzsét, tehát alakulhat úgy, hogy a parlamenti többség legalapvetőbb jogosítványával, a költségvetés elfogadásával sem élhet. Van még úgy egy tucat kétharmados rendelkezés, amely nullázhatná egy új kormány mozgásterét – s az szinte csupán névleg lenne kormány.

A probléma tehát valós, s hogy megoldást keresnek rá, érthető. A gond az, hogy már az ehhez használt kiindulópont is hibás. Róna szerint például az Alaptörvény nem is alkotmány, hiszen egypárti, a nép nem szavazott róla. Fleck is hasonló szellemben ír róla. Így: „A Fidesz becsapta a választóit az alkotmányozást illetően, nem közölte előre, hogy ilyen szándékai vannak. Kifejezetten egypárti alkotmányozásba fogott, meg sem kísérelte a kisebbségi vélemények, pozíciók részvételének biztosítását, nyoma nem volt a vitának.”

Nos, nem, a Fidesz nem csapta be a választóit 2010-ben. Abban a kampányban Orbán Viktor egyértelműen fogalmazott – nem volt szereptévesztésben, tehát politikusként nyilatkozott, nem jogászkodva, de ezt mondta: „kis többség kis változás, nagy többség nagy változás”. Nagy többsége lett. Mégpedig az akkor hatályos választási törvény szerint lett az. Ha ellenzéki politikusok ma a 2014-es választás után született kétharmados rendelkezések legitimitását megkérdőjelezik, annak még legalább elvi alapja lehet. Hiszen akkor már a Fideszre szabott, új választási törvény volt hatályos, azzal jött össze a kétharmad, aztán az újabb kétharmados törvények, alkotmánymódosítások.

A 2010-es kétharmados győzelem legitimitását viszont semmilyen ép észérvvel nem lehet megkérdőjelezni. Márpedig az alaptörvény abban a ciklusban született meg.

Hogy a későbbi ereszhuszár laptopján született meg, hogy ellenzéki hangokat nem hallgattak meg hozzá, igaz. Hogy tehát a törvény szellemével szembe menve fogadták el, jól érvelhető. A kétharmad ugyanis valóban nem valami mágikus törtszám – azért volt a rendszerben eredetileg, hogy egy párt, egy politikai közösség önmagában ne tudjon alkotmányt módosítani.

Ha azonban nem a pártok felől közelítünk, másképp is láthatjuk, ami történt. Minthogy a polgárok a saját képviseletükre egyéni képviselőket választanak, s ők többen voltak a listán bejutottaknál a régi rendszerben is, olvashatjuk így is: nem történt más, mint hogy a nép képviselői elfogadtak egy új alkotmányt. Mert megvolt hozzá a szükséges többségük. Ezért hajmeresztő, amikor azzal érvelnek ellenzékiek, hogy az alaptörvény nem volt jóváhagyatva a néppel. Hogyne lett volna! Azt a kétharmadot 2010-ben a nép választotta az akkor hatályos törvények szerint. A valódi többség választotta ráadásul: 52 százalék szavazott akkor a Fideszre. Ha Orbán-mamelukok fogadták is el, ők bizony a nép megválasztott képviselői voltak egytől egyig. A parlament ugyanis a népképviselet szerve – fura, hogy ezt magyarázni kell olyanoknak, akik éppen oda akarnak bejutni. Egy biztos: a törvény betűjének tökéletesen megfelelt az alkotmányozós procedúra akkor. Ahogy túlnyomó részt a Fidesz szavazóinak is. Ha nem így lenne, tömegesen pártoltak volna el Orbán Viktortól. Nem tették – mindmáig ő a legnagyobb párt vezetője, a választáson részt venni hajlandó polgárok nagyjából fele rá esküszik ma is.

A Márki-Zay-csapat szerint mindenesetre a Fidesznek kétharmad birtokában sem volt joga alkotmányozni – nekik viszont sima feles többséggel is lenne. Wie bitte? Jó, rendben, legyünk pontosak: nem alkotmányozni, azt valami hosszú, népszavazásos procedúraként képzelik – hogy arra mégis mi szükség van, meg hogy a résztvevők kétharmadának igenje kellene-e majd, azt hagyjuk is. Egyszerűen nem fontos. Alkotmányt módosítani, kétharmadot igénylő alkotmányos rendelkezéseket zárójelbe tenni, felfüggeszteni – azt viszont tényleg szeretnének feles többséggel is, s erre jogosultnak is érzik magukat a jelek szerint. „A kormányozhatóság érdekében” – hangzik az érv.

De vajon belegondolt-e bárki az ilyen terveket szövögetők közül, hogy minek ágyaz meg ezzel? Mi van például akkor, ha a Fidesz kétharmadot ugyan nem szerez újra, de azért nyer jövőre. Elég reális forgatókönyv.

Ha aztán Orbán Viktor csupán feles többség birtokában elkezd kétharmados törvényeket, meg alkotmányt módosítani, mégis mit fognak mondani az ellenzékiek? Hogy ilyet nem szabad tenni? Hát hiszen éppen ők érveltek azzal, hogy nagyon is szabad!

Már csak ezért sem okos dolog ilyesmivel házalni. Meg ilyen árut venni választóként. A NER kiépülése ugyanis éppen arra taníthatott meg egy népet, hogy totális bizalmat semmilyen politikusnak nem szabad adni. Gázként viselkedik ez a fajta tényleg – ilyen a természete. Kitölti a rendelkezésére álló teret. Nem lehet arra alapozni, hogy nagyon rossz volt az előző garnitúra, hát most legyen nagy változás, kapjon csak teljhatalmat az ellenlábas. Mint kiderült, még arra sem lehet alapozni, hogy hát az illető a demokráciáért harcolt egy diktatúra ellenében, biztos nem akar Ceaușescu-szerű autokrata vezetővé válni, hazahordani a közvagyont meg stadiont építeni a falujába. A bizalom fontos dolog, de száz százalékig egyetlen politikusban sem bízhatunk. Ez a tanulság. Egyik esetében sem bólinthatunk rá, hogy a jogrend fölé helyezze magát – hívják bár Gyurcsány Ferencnek, Orbán Viktornak vagy Márki-Zay Péternek.

Itt szokott jönni az érv, hogy hiszen még a Fidesz alaptörvénye alapján is tilos az egyeduralom építgetése. Ezért lenne törvényes, ha hatályon kívül helyeznék az erre irányuló, ezt kiépítő fideszes rendelkezéseket. Szép gondolat, csak sajnos egyszerre nem lehet azzal érvelni, hogy az alaptörvény nem is alkotmány, hogy az valójában semmis, érvénytelen, majd ugyanazzal a lendülettel hivatkozni is rá – amikor éppen szükség van egy passzusára az érveink alátámasztásához. De van ennél nagyobb gond is. Nézzük csak azt a passzust! „Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására.” Így szól. Aztán így folytatódik: „Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni.” Törvényes úton tehát.

Törvényes úton márpedig nem lehet feles többséggel kétharmados szabályt módosítani, megszüntetni mondjuk az alaptörvénybe írt – és egyébként valóban mélyen antidemokratikus – Költségvetési Tanácsot. Vagy a Médiatanácsot. Figyelem, itt már nem arról van szó, hogy szabad-e, erkölcsileg vállalható-e. Hanem arról, lehet-e. És: nem. Kivitelezhetetlen. Mert mi is történik, ha elfogadnak egy törvényt, hogy ez meg az a kétharmados rendelkezés semmis? Ahogy arra Karsai Dániel is rámutatott: az ilyen törvények érvényességének feltétele, hogy aláírja őket a köztársasági elnök. Akinek nem csak lehetősége – kötelessége is az alkotmánybíróság kontrollját kérni, ha a jogszabály elfogadása procedurálisan nem felelt meg az Alaptörvénynek. Ehhez még csak fideszes pártkatonának sem kell lennie az államfőnek – de az lesz, ráadásul. Efelől nyugodtak lehetünk. Tehát: a feles többséggel elfogadott, kétharmados hatálytalanítást kimondó törvényt nem írja alá a köztársasági elnök. Az alkotmánybírák megsemmisítik. A szöveg nem jelenik meg a Magyar Közlönyben. Nem lesz belőle jogszabály.

Azaz ha egy percre akár el is játszunk a gondolattal, hogy egy, már a kampányban pontosan meghatározott akcióra (feles többségükkel ezt és ezt a kétharmados jogszabályt hatálytalanítják pontosan ennyi és ennyi napra) akár áldását is adja a nép többsége, akkor is kivitelezhetetlen a terv. Anélkül legalábbis, hogy rendőröket vezényeljenek a köztársasági elnökhöz, az Alkotmánybíróság, a Költségvetési- és a Médiatanács tagjaihoz. Azért mégpedig, hogy a fakabátok a tekintetes urak halántékához tartsák a szolgálati fegyvert. Ez viszont aligha az a világ, ország lenne, amelyben bárki élni szeretne.

Mi biztosan nem ilyenben szeretnénk.

Jó, de akkor mi a megoldás? – kérdezhetik joggal sokan, látva a Fidesz által elaknásított terepet, a kormányzásképtelenség rémét.

Nos, a megoldás az ellenzék számára nem bonyolult. Kétharmados felhatalmazást kell kérni a néptől. Elmondani, hogy ebben a helyzetben az ígéreteket akkor tudja majd betartani az új kormány, ha megkapja ezt a támogatást.

Ha nem kapja meg, csak a feleset, akkor is meg fogja próbálni, de akkor nagyon nehéz lesz. Igen, lehet, hogy minden beépített kinevezett keresztbe fekszik majd a népakaratnak. Hogy ők játszanak majd összeomlásra, polgárháborúra. Nem kizárt. De nem is biztos. Előbb tehát meg kell nézni, kormányozható-e az ország úgy vagy sem. Ha nem – a nyilvánosságot akkor is lehet tájékoztatni, miért nem. Politizálni kell majd. Nagyon jól, nagyon ügyesen. Úgy, hogy a sikerre alig van esély. Nagyon nehéz lesz.

De nem lehet megspórolni.

Ahogy a közjogi garanciákat sem, ha az ellenzék valóban különbnek akarja mutatni magát ezen a téren a Fidesznél. Ha ez a helyzet, akkor nem arról kell most diskurálni, hogyan próbálnának trükközni a kétharmados törvényekkel csupán feles többség birtokában. Éppen, hogy azt kellene elmondaniuk, leírniuk, szerződésként a rájuk szavazók elé tenniük, hogy pontosan mire használnák és mire nem használnák a kétharmadot, ha megkapnák azt a fokú bizalmat. Azt kellene vázolniuk, hogy szupergyőzelem esetén hogyan korlátoznák: a saját hatalmukat.

A kommunikációs stratégia alakítgatásának hátralévő két hetében ennek kidolgozását javasoljuk tehát Márki-Zay Péter csapatának – kivitelezhetetlen és veszélyes ötletek álérvekkel való aládúcolása helyett.


Nyitókép: Válasz Online/Vörös Szabolcs

Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

Kategória: vélemény