Illegális migrációt szervez Európa közepén, a magyar külügy mégsem mondja, hogy „Stop Lukasenka”

·2021.11.17

Akár 75 millió dolláros üzlet is lehetett eddig Aljakszandr Lukasenkának az államilag szervezett és menedzselt embercsempészet Rácz András, a Német Külpolitikai Társaság (DGAP) munkatársa szerint. Az Oroszország-szakértő a Válasz Online-nak azt mondja: tényszerűen igazolható, hogy Belarusz áll a migránsbeszállítás mögött, Oroszország viszont nem kezdeményező, legfeljebb külső támogató. Hogyan zajlik az utóbbi idők legcinikusabb nemzetközi provokációja? Miért hallgat a magyar külügy a belarusz szerepről, amikor Lukasenka olyat tesz, amilyet Soros György álmában sem merne? Nagyinterjú.

November 16., kedd: a megerősített határ felől vízágyúkkal oszlatják a fekete ruhába öltözött, kövekkel és más tárgyakkal dobálózó migránsokat a kietlen tájon. A dühödt tömeg megindul, támad, visszavonul. Hol járunk: a spanyol exklávé, Melilla szárazföldi határán? Valahol a szír–török kontakzónában? Netán a Nyugat-Balkánon? Nem, ez itt a Kuźnica, Budapesttől 880 km-re északra, a lengyel–belarusz–litván hármas határtól nem messze. A legmagasabb nappali hőmérséklet most már nem több 4 foknál, a közeli hatalmas erdőkben jávorszarvasok, farkasok és bölények élnek háborítatlanul.

Hogyan került migrációs válsággóc a Kelet-európai-síkvidékre? Nem ez az első abszurd kérdés az utóbbi időben, ami Belaruszt, Európa utolsó diktátorának, Aljakszandr Lukasenka „birodalmát” érinti. Nyáron még az borzolta a kedélyeket, hogy útját megszakítva egyik percről a másikra földre vitték a Ryanair Athénból Vilniusba tartó FR4978-as járatát, és Minszkben lerángatták róla Raman Prataszevics 26 éves aktivista-újságírót és barátnőjét. Még előtte, 2020 őszén üzbegisztáni kegyetlenséggel verték le a belarusz ellenzék tüntetéseit, melyek azután robbantak ki, hogy az évtizedek óta hatalmon levő Lukasenka minden képzeletet felülmúló fölénnyel nyerte a választásokat.

Mi történik itt? Miért pont most robban a helyzet a lengyel–belarusz–litván térségben? Rácz András történész, Oroszország-szakértő segít tisztábban látni a bonyolult kérdésekben.

×××

– Összefoglalható egy mondatban, mi történik a lengyel–belarusz határon?

– Államilag szervezett és menedzselt embercsempészet.

– És a fő embercsempész maga a belarusz elnök?

– Lényegében igen. A szélesebb közvélemény csodálkozik, pedig a dolog nem most kezdődött. Aljakszandr Lukasenka már 2002-2003-ban azzal fenyegette az őt újra és újra kritizáló Európai Uniót, hogy migránsok és kábítószercsempészek hordáit szabadítja a nyugati határra. Ezt azóta többször megismételte, de tettekre most először váltotta. Tavasszal kezdődött: pici csoportokkal kísérleteztek a lengyel és a litván határon, szondázták, mennyire hatékony a védelem. Lassanként fokozták a nyomást. Júniusban már tömegek álltak a határnál.

– Ez éppen a Ryanair-gép botránya után volt.

– Pontosan. Akkor már láthatták, hogy a dolog működik, meg lehet csinálni nagyban.

– Az egész iszonyú szürreális. Lukasenka tényleg azért utaztat közel-keleti migránsokat 3000 kilométerre északra, hogy utána velük sokkolja az Uniót?

– Nem is csak migránsokról van itt szó, a mostani válság alatt az a fenyegetés is elhangzott, hogy nukleáris hulladékot depóznak a határhoz.

– Még szürreálisabb. Ez bosszú?

– A legfontosabb motiváció a politikai bosszú az EU-val szemben. Részben a szankciókért, de hasonlóan fontos az el nem ismerés is. Ne feledjük: az Unió nem ismeri el a tavaly augusztusi, még belarusz léptékkel is durván elcsalt elnökválasztás eredményét. Több európai állam Szvjatlana Cihanouszkaját tartja Belarusz legitim elnökének.

– Lukasenka 1994 óta megszakítás nélkül hatalmon van. Tényleg ennyire érdekli az uniós el nem ismerés?

– Lukasenka magát egynek fogja fel a belarusz államisággal, és részben a személyes érzelmeiből lesz állami politika. Ez nem a Szingapúr-féle felvilágosult diktatúra, önreflektív vezérrel – ez Kelet-Európa. De van itt a szankciókon és a sértettségen túl még egy fontos motiváció: a pénz.

Rácz András: „Lukasenka személyes érzelmeiből lesz állami politika” (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

– Mert a migránsok fizetnek a beutaztatásért?

– Nem is keveset. Nyáron 12-15 ezer dollár volt a tarifa. Fejenként. Mára ez lejjebb ment, 1-2-3 ezerből is kijön egy fő. A lengyel hírszerzés információi szerint nagyjából 15 ezer migráns van Belaruszban, úgy, hogy már 10 ezret ráküldtek a határra az elmúlt időszakban. Számoljunk 25 ezerrel: ha fejenként csak 3000 dollárt fizettek, visszafogott számolgatások alapján is 75 millió dollárnál tartunk. És nem csak ezért éri meg. Gondoljon bele: miért tudják ezt az egészet egyáltalán megcsinálni? Mert van egy csomó repülőgépük, ami felesleges. A Ryanair-botrány után a Belavia belarusz légitársaság gépeit kitiltották az EU-ból. És, ugye,

semmi sem olyan drága, mint egy repülőgép, ami a földön áll. Ezért a szabad kapacitást erre használják: behozzák a fizetni képes közel-keletieket. Irakkal kezdték, és eleinte a dolog annyira megérte, hogy még az iraki állami légitársaság is bekapcsolódott.

Sőt, egy helyi magántársaság, a Fly Baghdad is. Az uniós diplomácia intézte el, hogy az iraki kormány felfogta, ezzel le kéne állni.

– Az uniós diplomácia azt nem tudná elintézni, hogy Belarusz álljon le?

– Lukasenka azt akarja elérni, hogy az Uniónak kérni kelljen tőle. Mert annak ára lesz.

– Pénzt kérnek azért, hogy leálljon a mesterséges invázió?

– A rezsim saját magát elég régóta próbálja úgy beállítani, mint Európa védőbástyája, ami minden keletről jövő veszélynek – drogkereskedelem, illegális migráció – gátat szab. Egy héttel ezelőtt érdekes módon nem Lukasenka, hanem Szergej Lavrov orosz külügyminiszter mondta azt, hogy tulajdonképpen az Unió fizethetne is Belarusznak. Na, az lenne csak a nagy pénz! Sok százmillió euró. De az is lehet, hogy milliárdos nagyságrend.

– Konkrétan elhangzott ilyen követelés?

– Nem, egyelőre csak céloztak rá. Lavrov mondatával szondázzák az európai közvéleményt, van-e esély ilyen megoldásra.

– Az EU nyilván nem fizet.

– Nem tartom valószínűnek. Szokás ezt a helyzetet a ’15-ös nagy migrációs hullámhoz, a belaruszt a török pozícióhoz hasonlítani, de valójában több a különbség. Akkor másfél-kétmillió ember torlódott fel Törökországban, most összesen, nagyon fölébecsülve harmincezer. ’15-ben a görög schengeni rendszer a legelején összeomlott, most a lengyelek és a litvánok is védekeznek. 2015-ben a migránsok saját lábukon érkeztek, most viszont a belarusz hatóságok szervezetten szállítják őket Iraktól egészen a lengyel határig. A legtöbb faktor tehát különbözik. Érdekes módon kicsit olyan, mintha Minszkben ezt nem értenék, mintha arra számítanának, hogy az Unió beadja a derekát.

„A lengyelek és a litvánok is védekeznek.” Lengyel katona a kelet-lengyelországi Kuźnica térségében 2021. november 8-án (fotó: MTI/EPA/Lengyel 16. gépesített hadosztály)

– A lengyelek és konkrétan Mateusz Morawiecki miniszterelnök napok óta arra célozgat, hogy Vlagyimir Putyin mozgatja Lukasenkát, az oroszok állnak az egész mögött. Mi igaz ebből?

– Tény: az oroszok egyszer már megcsinálták ezt kicsiben. Az olvasók emlékezhetnek, hogy 2015-16 telén a norvég és a finn határon bukkantak fel migránsok, akik gyalog vagy biciklivel próbáltak bejutni az EU-ba. Ez a murmanszki körzet, Oroszország talán legmilitarizáltabb övezete. Pontosan lehetett tudni, hogy az orosz hatóságok szervezték az egészet. A finn sztori 2016. február 28-án egyik napról a másikra véget ért, miután Finnország és Oroszország megkötött egy megállapodást, és Putyin látványos gesztussal felszólította a saját biztonsági szolgálatait, hogy figyeljenek jobban a határra. Hopp, vége is lett az egésznek. A mostani helyzetben mégsem hiszem, hogy az ötletgazda Oroszország lenne. Épp az imént mondtam: Lukasenka már 20 éve fenyegetőzik. Ettől még

az oroszoknak valószínűleg tetszik a helyzet – lásd még Lavrov nyilatkozatát. Kéjjel szórnak sót a nyílt sebbe.

– Inkább az a kérdés, hogy van-e még olyan, hogy önálló Lukasenka. Szeptemberben Oroszország és Belarusz 28 pontos megállapodást kötött, novemberben gazdasági unióra léptek – Moszkva épp lenyeli „a kistestvért”, nem?

– Ez félreértés, Belarusz továbbra is önálló. Putyin és Lukasenka között ráadásul híresen rossz a viszony. Szorosabb kontrollról beszélhetünk, a „lenyelés” egyelőre kizárt.

– Miért?

– Négy okot említek: 1) Moszkvának az az érdeke, hogy legyen egy kezelhető pufferállam közte és az EU, és főleg a NATO között. Belarusz annektálása esetén Oroszországnak hirtelen keletkezne több mint 1200 kilométernyi új, közvetlen határa a NATO-val. Ezt az orosz döntéshozók nem akarják; sokkal jobb egy ütközőállam Oroszország és a NATO között. 2) Viszonylag friss felmérések szólnak arról, hogy a belarusz lakosság legfeljebb egyharmada támogatná az egyesülést az oroszokkal. 3) Az ötlet az oroszok között sem túl népszerű; ez nem a Krím, ahol az annexió érzelmi kérdés volt, Belarusszal kapcsolatban ilyen motiváció nincs. 4) Oroszország recesszióban van, nem bírná el az egyesülés gazdasági terheit. A szeptember végi megállapodás, amit említ, elég hosszú határidőkkel dolgozik, és elég kevés benne a konkrétum. Erős túlzás az egyesülés előszobájának mondani.

– Lehet koordináció Lukasenka és Putyin között a mesterséges migránsválságban?

– Koordináció igen, több nem. Lukasenka önálló ebben a sztoriban. Nem az történik, hogy a Kreml rángatja, mint egy marionettbábot.

– Percek óta beszélgetünk a közelmúlt történetének legcinikusabb zsarolási kísérletéről, mely itt történik, Európa földrajzi közepén. Hogyan radikalizálódott idáig Belarusz? Mi a határ a provokációban?

– Igaz, hogy a rezsim folyamatosan durvult az elmúlt évben. Ennek egyik oka, hogy a tavalyi választás óta Lukasenka nyugati kapcsolatai megszűntek: a nagykövetek egy részét hazahívták, lényegében senki sem áll szóba vele, viszont egyre több szankciót jelentenek be ellene. Teljesen el van szigetelve, és nincs is mit veszítenie. Vagyis nem nagyon van oka, hogy jóban legyen a Nyugattal. Miközben technikailag a demokratikus belarusz ellenzék összes vezetője nyugaton van.

– Mert mindenki elhagyta az országot?

– Vagy börtönben van. Harmadik opció nincs. Ergo amikor a Lukasenka azt mondja, hogy a Nyugat beavatkozik a belarusz belügyekbe azzal, hogy támogatja az ellenzéket, tényszerűen igazat mond. De a rezsim durvulása trendszerű, és benne van az is, hogy belarusz különleges műveleteket hajtanak végre Ukrajnában. Más szavakkal: odamenekült belaruszokat ölnek. Kezd az emigráció komolyan félni. Van kiszivárgott információ arról, hogy Nyugat-Európában is készülnek ilyesmire. A durvulás ilyen értelemben folytatódni fog.

– Hacsak a szankciók nem bírják jobb belátásra Lukasenkát.

– Szokták fogatlan oroszlánnak csúfolni az EU-t, de azért ha harap, az eléggé tud fájni. A Ryanair-incidens utáni szankciók például nagyon fájnak a belorusz rezsimnek.

– Miért, mit tartalmaztak pontosan?

– A szokásos beutazási korlátozásokon túl importtilalmat olajszármazékokra és műtrágyára is. Ne feledjük: Belarusz a világ egyik legnagyobb műtrágyagyártója. És még visszafogott a szankció, mert azt mondja, hogy a már meglévő szerződéseket ki lehet futtatni, de újakat nem lehet kötni. Mármost a műtrágyaszektorban 3-4 éves szerződések vannak. A hatás nem azonnal, de előbb-utóbb beüt. Ott van a repülés témája, amiről már beszéltünk: hogy kitiltották a belarusz légitársaságot az EU-s légteréből. Ez gyakorlatilag a Belavia csődjét jelentené, ha a belarusz állam nem látná el a céget migráns-beszállítási megbízásokkal. Mindezen felül a belarusz állami pénzügyi szektort érintő szankciókat is elfogadtak.

„A durvulás folytatódni fog” (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

– Egyelőre úgy tűnik, a szankciócsomag inkább olaj a tűzre. Ismétlem a kérdést: hol a határ, meddig eszkalálódhat a helyzet?

– Nagyon fontos körülmény, hogy az irányított migrációt elszenvedő országok nemcsak EU-, de NATO-tagok is. Lettország, Litvánia, Lengyelország: ha itt bármiféle eszkalációra kerülne a sor, akkor ez NATO-országokat érint. A Washingtoni Szerződés negyedik cikkelye alapján bármelyik magát fenyegetve érzett ország kérhet NATO-konzultációt. Igaz, egyelőre sem Vilnius, sem Varsó, sem Riga nem kért ilyet.

– És ha kér, mi történik?

– Ha élesedik a negyedik cikkely, azzal bevonják a NATO-t. És amiben Lukasenkának kevés önállósága van, az pont a biztonság- és védelempolitika. Arra számítok, hogy

amint „NATO-sodik” az ügy, Moszkva el fog kezdeni nyomást gyakorolni Lukasenkára, hogy vegyen vissza.

– Mi lenne a fordulópont?

– A lengyelek és a litvánok is tartanak attól, hogy a belaruszok fegyveres provokációkat követhetnek el a határzónában. Például belerángatják a lengyel határőrséget valamiféle összeütközésbe. Képzeljük el: tűzharc Belarusz, Oroszország szoros katonai szövetségese és a NATO-tag Lengyelország között. Ebből nagyon komoly probléma lehetne. De arra azért lehet számítani, hogy ha Minszkben nem is, Moszkvában és Washingtonban értelmes emberek ülnek.

– Összefoglalva: az oroszok most még tüzelik a konfliktust, de ez csak addig tart, ameddig túl forró nem lesz a pite, onnantól majd hűtik?

– Igen. A katonai eszkaláció senkinek sem lehet az érdeke.

– És mi a helyzet a gázzal? Lukasenka a minap azzal fenyegetőzött, hogy leállítják a szállítást, hiszen ők „fűtik Európát”.

– Lukasenka nem egy Szergej Lavrov. Utóbbi profi diplomata, ezer éve ezt csinálja, patikamérlegen van kimérve minden nyilvános nyilatkozata. Lukasenka viszont időnként össze-vissza beszél, mert senki sincs, aki azt mondaná neki, hogy elnök úr, ezt már ne. Ami a gázellátást illeti: Európát nem a belaruszok fűtik, hanem az oroszok. Abban a vezetékben, amiről az elnök beszélt, a Gazprom gáza megy. Sőt, viccesebbet mondok: a vezeték is orosz tulajdon! Vagyis Lukasenka elzárni sem tudja.

– Az oroszok viszont igen. Megteszik?

– Nem hinném, bár tudni nyilván nem tudom biztosan. Oroszország most azt akarja elérni, hogy az Északi Áramlat-2 vezeték megkapja a használatbavételi engedélyt, ezért inkább jól viselkedik. Ráadásul minden vezetékelzárás csak felgyorsítaná a folyamatot, hogy Európa próbál leválni az orosz gázról. Emlékezzünk: a 2009-es orosz–ukrán gázkonfliktus után az EU villámgyorsan elkezdte pörgetni a diverzifikációt, elkezdtünk Európán belüli, úgynevezett interkonnektor vezetékeket építeni, hogy ne csak kelet-nyugat irányú vezetékek legyenek, és tudjunk egymásnak segíteni, ha baj van. 2009 tehát óriási sokk volt, most hasonló nem érdeke Moszkvának.

– Nézzük meg a magyar pozíciót a belorusz–lengyel konfliktusban! Azt hihetnénk, hogy a helyzet egyértelmű: adott egy mesterséges migránsinvázió, amit ősrégi szövetségesünk szenved el – mégsem halljuk, hogy a külügy gyomrozná Belaruszt.

– Ez a kétkulacsos magyar külpolitika újabb ellentmondása. Megint az a kérdés, ami a ’14-ben kezdődött ukrajnai konfliktus óta annyiszor előjött. Minek akarunk megfelelni: a szövetségi kötelességeinknek vagy a keleti nyitás célrendszerének? A mai helyzetet megfejeli, hogy ez nemcsak orosz–nyugati konfliktus, hanem nyakig benne van Magyarország kulcsfontosságú történelmi és politikai szövetségese, Lengyelország is.

A magyar külpolitika hónapok óta adós volt azzal, hogy kiálljon Lengyelország mellett. A minap hangzottak el az első szolidaritási nyilatkozatok, és azok sem voltak annyira erősek.

Technikai segítségnyújtás persze zajlik, jártak itt például lengyel, litván szakértők is, hogy megnézzék a déli határkerítést, de azért ez nem a nagypolitika szintje. A magyar kormánykommunikáció megmarad a migránsozás szintjén, de arról már nem szól a fáma, hogy azok a migránsok vajon hogyan kerültek Belaruszba. A kormányzati kommunikáció azzal is vádolja az EU-t, hogy nem segít a helyzet kezelésében, ami tényszerűen nem igaz. Az unió a Polgári Védelmi Mechanizmus keretében segíti Litvániát, és FRONTEX-határőrök már nyár óta támogatják a litván határ védelmét. Az EU ugyanezt felajánlotta Varsónak is, csak a lengyel vezetés egyelőre még nem élt a lehetőséggel.

– Miért annyira kényes ez a belarusz-ügy a magyar külügynek, hogy sokáig nem állt ki a szövetségesei mellett?

– Magyarország legalább tíz éve próbál betörni az orosz élelmiszerpiacra, elsősorban prémium hústermékekkel. Nem tűnt megoldhatatlan feladatnak, de aztán jött 2014, az ukrajnai válság. Azóta hallgatjuk, hogy az uniós szankciók milyen sokat ártanak a magyar mezőgazdaságnak – holott a magyar mezőgazdaságnak nem az uniós szankciók ártanak, hanem az orosz ellenszankciók, amik megtiltják az EU-s mezőgazdasági termékek behozatalát az orosz piacra. És amióta ezek érvényben vannak, a magyar gazdasági-külgazdasági elit mindenféle kerülőutakat próbál találni. És az egyik ilyen Belaruszon át vezet.

„Ez a kétkulacsos magyar külpolitika újabb ellentmondása.” Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök és Orbán Viktor miniszterelnök találkozója Minszkben 2020. június 5-én (fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

– Így hackelnék meg az orosz ellenszankciókat?

– Van olyan szándék, hogy magyar pénzből húsfeldolgozó üzem épüljön Belaruszban. A magyar baromfi vagy malac kamionban kimegy, ott átalakul párizsivá, és onnantól az Eurázsiai Gazdasági Unió keretében belorusz termékként vámmentesen megy az orosz piacra.

– Nem rossz ötlet.

– Persze. Másoknak is eszébe jutott már ez. Így lett például Belarusz nettó tengerirák-exportőr ország, ami – ha nem tudjuk a kontextust – a világ vicce, mert az országnak, ugye, nincs tengerpartja. Önmagában nem ördögtől való ötlet ez, és komoly külgazdasági eredmény volna, ha sikerülne – de kérdés, hogy a 2020 utáni belarusz politikai helyzetben ez mennyire folytatandó. Csakhogy a magyar külpolitika annyira külgazdaság-fókuszú, hogy mindent, még a klasszikus szövetségesi szempontokat is annak rendeli alá.

– És ez meddig tartható? Jelenleg a dolog úgy áll, hogy Lukasenka nagyobb migránsimportőr, mint maga Soros György – ha következetes lenne, a magyar kormánynak kellene a leghangosabban szirénázni, hogy „STOP LUKASENKA!” Bónusz: a szervezett illegális betelepítéssel legnagyobb történelmi szövetségesünket és barátunkat, Lengyelországot támadják.

– Éppen ez az:

a kommunikációs fogásokkal szemben a lengyel–magyar viszony régóta tele van feszültségekkel. Varsót nemcsak a magyar–orosz együttműködés zavarja, de zokon vette azt is, hogy Magyarország érdemben nem állt ki mellette, egészen a mostani nyilatkozatokig.

Ne legyenek illúzióink: a lengyeleknek csak egy vagyunk a partnerek közül. Most éppen az EU-val szemben érdekazonosság van, de ez nem jelenti azt, hogy tűzön-vízen át egymás mellett kitartó szövetségesek lennénk.

– Tényleg? Friss hír, hogy miközben az Európai Parlament elítélte a lengyel abortusztörvényt, a Fidesz nem támogatta az indítványt.

– Persze, gesztusokat teszünk, de ettől a lengyelek ténylegesen nem lesznek beljebb, és főleg nem a belarusz határon kialakult válsággal. A magyar külpolitika ebben a helyzetben manőverezni próbál és abban bízik, hogy majd elmúlik a vihar. A baj az, hogy a vihar magától nem fog elmúlni. Főleg úgy, hogy keletről folyamatosan gerjesztik.


Nyitókép: AFP/BelTA/Leonid Shcheglov

Ezt az interjút nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Részletek >>>

Kategória: Interjú