A KDNP Orbán Viktor ellen? Bizarr politikai képletet szült a Fidesz–Néppárt-szakítás
Most először lesz a KDNP a magyar nép egyetlen, egyedülálló képviselete az Európai Néppártban – emlékezteti a Válasz Online olvasóit a faramuci helyzetre a lapunknak küldött írásában Georg Paul Hefty. Németországi vendégszerzőnk, a Frankfurter Allgemeine Zeitung egykori szerkesztője szerint a politikában nincs kint is vagyok, bent is vagyok állapot, a Semjén-párt taktikázásának következményei lesznek. Vagy gesztusokat tesz az EPP-nek (és így szembemegy Orbán Viktorral), vagy változatlan formában kitart a Fidesz-szövetség mellett (és ezzel konfrontálódik az EPP-vel). Harmadik út nincs. Vélemény.
A politikában van fontosabb, mint a barát – a szövetséges! A szövetséges talán nem igazi barát, de mindenki számára láthatóan elkötelezett. A nagyszámú szövetséges elvileg elrettentően hat mindazokra, akik barátságtalanul, sőt ellenségesen állnak egyes országokhoz, pártokhoz vagy személyekhez. A barátságok kölcsönösség alapján működnek, a szövetségek pedig az egyszeri belépés vagy felvétel alapján nyújtanak védelmet, vagy legalábbis támogatást. Erről mondott le véglegesen Orbán Viktor az Európai Néppárt esetében, amikor először a Fidesz európai parlamenti képviselőit vonta ki az addig közös strasbourgi frakcióból, aztán egész pártját a Néppárt teljes szervezetéből. Mindkét döntés magától értetődik azok számára, akik az önbecsülést a hosszútávú politikai érdek fölé helyezik, de a két döntés kockára tette nemcsak a Fidesz és ezzel a magyar kormánypárt, hanem a jelenlegi magyar kormány európai elfogadottságát és hatóerejét. Ez eddig közismert.
Nem kap azonban elég figyelmet az apróság, hogy egyedül a Fidesz vált ki az Európai Néppárt alakulataiból, a vele párt- és frakciószövetségben összeforrott magyar Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) pedig bent maradt mind a Néppártban, egy szál képviselőjével pedig a néppárti frakcióban is. Annak ellenére, hogy Magyarországon a KDNP a miniszterelnök-helyettes Semjén Zsolt vezetésével politikailag magáévá tette és a törvényhozásban megszavazta mindazt, ami a nyugati ellenszenvet kihívta: az alaptörvényt, a sajtórendszabályozást, az egyetemek átszervezését és minden mást is. Ennek ellenére az a számtalan nyugat-európai kereszténydemokrata, aki Orbán politikáját „a mi értékeink elleni véteknek” tartja, nem követelte, hogy a fideszesekkel együtt menjenek Semjénék is. Ezt nem lehet pusztán azzal magyarázni, hogy a legtöbb nyugati „kolléga” a KDNP elnökének nevét valószínűleg nem is ismeri. Inkább arra érdemes gondolni, hogy a tűrésnek van rejtett oka, hogy mögötte kiforrott szándék áll. De mi?
Talán afelől kell megközelíteni a kérdést, hogy Orbánnak mi oka lehetett, hogy a KDNP-t otthagyja a Néppártban. A miniszterelnök előnyt láthat abban, hogy Hölvényi György képviselő személyében „füle” van a néppárti frakcióban. „Szája” viszont bizonnyal nincs, mert ha az egyetlen magyar képviselő a magyar vezetés érdekeit képviselné (vagy pláne védené) strasbourgi frakciós társaival szemben, gyorsan felszólíthatnák, hogy menjen ő is. (Ilyen „fülnek” az RMDSZ képviselői sem volnának alkalmasak, mert konfliktusba kerülhetnek román bizalmas körökkel.)
Semmilyen előnye nincs tehát Orbánnak abból, hogy a KDNP a Néppárt ülésein részt vesz. Aki ott megszegi a játékszabályokat, gyorsan elszigetelődik. Zárt ülésekről a politikai ellenfelet értesíteni – ez a közmegbecsülés végét hozza magával. Orbán és a Fidesz pedig kilépésük óta az Európai Néppárt politikai ellenfeleivé váltak – aktívan és passzívan is.
Aki nem a végsőkig harcol a tagsága megőrzéséért, az talán megmenti büszkeségét, de súlyából és erejéből végérvényesen veszít.
Itt kapcsolódunk az előbbi kérdéshez: hogy a Néppártnak mi a szándéka a KDNP-vel az Orbán elleni harcban. A klasszikus válasz: a magyar kormányfő csapatát megosztani és ilyen módon fölötte úrrá lenni. Tévedés volna feltételezni, hogy az Európai Néppárt vezérkarának Donald Tusk vezénylése mellett talán az volna az érdeke, hogy Magyarországon inkább Orbán uralkodjon, mint például egy liberális, zöld, szociáldemokrata vagy szocialista miniszterelnök. E négyféle politikai felfogással a néppártiak vagy akár a kereszténydemokraták Európa sok táján gyakran és szívesen működnek együtt, az Orbánnal való jókedvű együttműködés viszont már rég nem opció egyetlen CDU-s vagy más jelentős keresztény politikus számára sem.
Nincs olyan EU-szinten szalonképes politikai erő az Atlanti-óceán, a Balti- és a Fekete-tenger között, amely határozottan Orbánnak kívánná a győzelmet a következő magyar választásokon.
Ebben a néppártiak baloldali és liberális vetélytársaikkal is egyetértenek, akár egyéni meggyőződésből, akár – Hölvényi szavaival – „az Európai Néppárt képviselőcsoportjának igazodási kényszerből adódó balra tolodása” miatt.
Ennek következtében elkerülhetetlen az a kérdés, hogy a KDNP mit akar a Néppártban. Csábító kilátás, hogy Semjénék európai szinten felértékelődnek. A kereszténydemokrata párt bár régóta a Néppárt tagja, de vagy az MDF vagy a Fidesz vagy mindkettő árnyékában. Most először lesz a KDNP a magyar nép egyetlen, egyedülálló képviselete az Európai Néppártban. Az Orbán-ellenes média gondoskodni fog arról, hogy „az új magyarok” a kamerák lencséi elé kerüljenek a találkozók és tárgyalások alkalmával. Nacsa Lőrinc biztosan örül a megnőtt szereplehetőségnek az európai keresztény ifjúsági szervezetek körében, Juhász Hajnalka is hamar felismerte, hogy milyen jövő nyílik számára a Néppárt nőszervezeti elnökasszonyai között, ha kapásból megalapítja a KDNP női tagozatát. (Nem néhány vidéki orvosnő beszervezése volt az évtizedes mulasztás sietős pótlásának oka, hanem a Fidesz akkor már várható távozása.) A KDNP majd’ minden alelnöke egyedüli magyar szereplőként léphet fel olyan helyeken, ahol német, olasz, francia vagy holland politikusok találkoznak.
Csakhogy minden alkalommal ott lebeg majd a fogas kérdés: hogyan harcolunk, hogyan harcoltok Orbánék ellen? Hiszen pártok csak szövetségeseket és ellenfeleket ismernek. Harmadik út nincs.
Tehát Semjénék minden egyes fellépése meg fogja hazudtolni Orbán Viktor állítását, hogy az Európai Unióban határozottabb kereszténydemokrata pártszövetségre vagy lelkületre van szükség – hiszen a Fidesz legszorosabb szövetségese, a hit dolgában közismerten határozott KDNP jól érzi magát ebben a Néppártban. Ennek szembeállítása és mérlegelése fél évre elég muníciót ad a belföldi és a külföldi sajtó számára.
Aztán már indul is a magyar választási kampány, melynek fő tétele, hogy a Néppárt egyes tagozatai a KDNP-ben szövetségesüket, a Fideszben és főleg Orbánban viszont ellenfelüket látják. Ha az európai gyakorlat szerint egy holland, francia, német vagy svéd politikus Magyarországra utazik, hogy a pártszolidaritás jegyében támogassa a KDNP-t, vajon hogyan fog beszélni Orbánról: barátságosan vagy kritikusan?
Semjén vajon hogyan fog egyensúlyozni? Egyszerre kéri majd, hogy ne kritizáljátok a miniszterelnökömet és az európai pártszövetségemet? Erre még a CSU-politikusok is azt mondanák, nem csak a hollandok: jé, azt hittük, hogy meggyőződésből maradtál a Néppártban, amelyből Orbán távozott, még mielőtt mi távolítottuk volna el! Akkor eljön a pillanat, amikor a KDNP-nek hosszútávon kell dönteni: mit akar és kivel, és lesz-e neki még valamilyen európai pártszövetségese, ha hátat fordít a Néppártnak – vagy az neki. Vagy majd inkább ahhoz a formációhoz csatlakozik, ahol Orbán Viktor keresgélése végeztével majd „partra száll” a Fidesz?
Kérdés persze az is, hogy a magyar társadalomban egyáltalán van-e helye a KDNP-nek.
Pláne olyan pártnak, mely láthatóan nem tudja eldönteni, hogy – Hölvényi György írását idézve – „a kereszténydemokrácia a mai Európában” tevékenykedjen-e vagy az országos, legfeljebb nemzeti szinthez ragaszkodjon. Magyarország lakossága az 1990-es évek óta mind kevésbé kötelezi el magát politikailag a keresztény elvek mellett. A polgári jobbközép nem annyira kereszténynek, inkább konzervatívnak érzi magát. A Fidesz sikere a legegyértelműbb bizonyítéka annak, hogy a világi alapállás többet hoz, mint a buzgó hitvallás. Ez nagy különbség például Németországgal összevetve. Ott viszont a CDU és a CSU jelentőségének gyökere, hogy egy éppen lezárt brutális diktatúra tanulságait vonták le, és a társadalom egészének adtak programot. A KDNP ezzel szemben egy lazuló diktatúrára akart elv-, sőt hithű választ adni, miközben a nép annak örült, hogy mindenfajta kötelék alul felszabadult. Ez okozta a párt sikertelenségét, amíg önálló volt.
Ahogy a Fidesz önérdekből felkarolta a KDNP-t, a Néppárt szintén csupán önérdekből fogja ezentúl istápolni. Az európai pártszervezet igénye, hogy lehetőleg minden EU-tagállamban legyen működő képviselete. Ezt a képviseletet igyekszik erősíteni és bővíteni – elsősorban azzal a céllal, hogy az illető ország kormánydöntéseiben legyen része. Elméletileg ezzel összeegyeztethető egy kormányszövetségben való részvétel, de az elv az, hogy sohasem olyan párttal, amelynek irányvonalát a Néppárt összeegyeztethetetlennek tartja saját felfogásával. A Fidesz kitoloncolása viszont pont ilyen összeférhetetlenségről tanúskodik – ennek következtében a KDNP mint néppárti tag sem férhet össze a Fidesszel.
Feltételezhető tehát, hogy Tusk és a Néppárt irányadói komolyan gondolják a KDNP feladatát az Orbán-irányzattal szemben. A magyar miniszterelnöknek és Fidesz-elnöknek viszont a lehető legnagyobb vereség volna, ha legszűkebb harcostársai elpártolnának Jean-Claude Junckerhez és Markus Söderhez. Ezért döntés elé kell állítania a KDNP-t: kivel szövetkeztek ti valójában? Ha Semjénék az önállóság és az európai támogatottság mellett döntenek, akkor jelentőségük a korábbiakhoz képest hihetetlenül megnőhet. Ha viszont kiállnak Orbán Viktor és a Fidesz mellett, sőt közösen a következő országos választás is megnyerik, akkor pedig teljes mértékben elveszítik európai szövetségeseiket és kilátásaikat.
Nyitókép: Orbán Viktor és Semjén Zsolt a Kossuth-nótát éneklik a Fidesz–KDNP választási eredményváró rendezvényén a Bálna Budapest rendezvényközpontban az országgyűlési képviselő-választás napján, 2018. április 8-án. Fotó: MTI/Máthé Zoltán
