Európai és hazai trendek közeledése a zsalutechnológia piacán (x)

A kivitelezések indulásakor a szerkezetépítéshez szükséges zsaluigény a magas és mélyépítés számos területén előre jelzi a következő hónapok várható piaci mozgásait. Így releváns információ lehet a piac számára, hogy az egyre népszerűbb zsalutechnológiai innovációkat kínáló MEVA, a tavalyi év visszafogottabb forgalma után már január végén élénkebb megrendelői aktivitással szembesült a piacon.

Ez a tendencia a cég vezetője szerint néhány vidéken induló, jellemzően nem klasszikus magasépítési projektnek köszönhető, de az építőipar egyes szegmenseiben egyelőre inkább a kivárás jellemző. Ez a fejlődési irányvonal most azonban nemcsak a piac mennyiségi, de minőségi változását, európai értelemben vett korszerűsödését is előre vetíti. Botta D. Mihály, a MEVA Zsalurendszerek Zrt. ügyvezető igazgatójának elmondása szerint: „Az elmúlt év hatásai még velünk vannak, a magasépítés zuhanásszerű visszaesését azonban már tompítják az év első hónapjának eredményei.”

Az építőipar azon kevés iparágak közé tartozik, ahol a szinte leállás nélküli működés és az óvatos tervezés kettőssége határozta meg az elmúlt egy év pandémia befolyásolta üzleti helyzetét. Piaci szakemberek és elemzők egybehangzó véleménye szerint egy akkora mértékű megtorpanás elkerülhetetlen volt, amelynek ellensúlyozására hozott állami döntések egyes területeken pozitív hatást váltottak ki, máshol pedig kivárásra sarkallják a szereplőket. „Míg a nem lakhatási célú beruházások felfutását az év második felére várjuk, a piacból nem kis szeletet jelentő lakásépítésekre azok előkészítési szakaszban egy zsaluval foglalkozó cégnek kevesebb a rálátásunk. Csak remélhetjük, hogy a háttérben megindultak az előkészületek, és ez hamarosan a zsaluigényekben is jelentkezik.”

Botta D. Mihály, a MEVA Zsalurendszerek Zrt. ügyvezető igazgatója

Ezen aktuális piaci trendeket követve állította össze a MEVA tavaszi termékajánló katalógusát is, amelyben sorra veszi a vállalat innovatív megoldásait.

A pandémia hatása az árakra

A szektor vállalatainak optimizmusát jellemzi, hogy sem a tavalyi évben nem történt, sem a közeljövőben nincsenek tervben létszámleépítések, állítja a szerkezetépítésben érdekelt MEVA ügyvezetője. Szintén pozitív hatás, hogy ezen gazdasági változásoknak köszönhetően a beruházók évek óta nem látott, jelentősen kedvezőbb ajánlatokkal találkozhattak az elmúlt hónapokban. Ugyanakkor a képet árnyalja, hogy a nyomott árakon most behúzott üzletek generál nyertesei alvállalkozóiknál alig változó rezsióradíjakkal szembesülnek.

A remélhetőleg rövid időn belül normalizálódó működésre visszaváltó piac véleményem szerint egyre élesebben fog szembesülni a munkaerőhiánnyal, ami további költség- és árnövekedéshez vezethet. Kézenfekvő következménye ennek, hogy a kevesebb munkaerőt igénylő, hatékonyságnövelő építési technológiák térhódítása egyre erősödni és folyamatosan gyorsulni fog. Ebben a MEVA évtizedek óta élen jár. Az Európában már napi rutinként használt műszaki megoldások kezdenek nálunk is érdekessé válni” – világít rá a piaci folyamatok összefüggéseire a szakember.

„Ezeknél a megoldásoknál gyakran elvárás akár a nagy teljesítőképesség, máshol pl. az ún. mega beruházásokon a rugalmas használhatóság. Legyen szó a generálként vállalt kisebb és nagyobb építkezésekről, vagy éppen a szektorra jellemző rövid határidős kivitelezésekről, a MEVA zsalukínálatában mindenre van válasz” – elemezi a lehetőségeket a cégvezető.

A nyugati technológia térhódítása végre érezhető

Jól érzékelhető trend, hogy már a magyar építkezéseken is egyre gyakrabban jelennek meg az európai értelemben korszerű zsalumegoldások. Ilyen technológia például a tőlünk nyugatabbra szinte tömegterméknek számító MevaDec födém zsaluzat, amely a hazai piacról évtizedekkel ezelőtt „kikopott” finomszerkezet volt, most azonban megjelent és kifejezetten jól teljesített Budapest egyik jelentős lakóparki beruházásán, a Living fejlesztésében épülő Kassák Passage Lakópark kivitelezésében. A projekt generálkivitelezőjére, az Épszerk Pannonia Invest Kft., innovatív szemléletéhez illeszkedve választotta ki eszközparkjába a MEVA egyik leghatékonyabb födémzsalumodelljét.

Évek óta tendencia az építőiparban is, hogy a munkaerőhiányt technológiai fejlesztésekkel igyekeznek kiváltani, így a zsalutechnológia területén is egyre inkább előtérbe kerülnek a hightech, a speciális, vagy éppen az univerzális megoldások. „A MEVA a mai napig egyedüli vállalatként kínálja a magyar piacon az innovatív műanyag zsaluhéjat, amely egy számtalanszor újra felhasználható, kisebb ökológiai lábnyommal rendelkező, fakímélő (famentes) megoldás, amely Európában lassan nagykorúvá válik. A víziónk az, hogy egy zöld vagy alacsony energiafelhasználású kivitelezésnél is szempont legyen, mivel zsaluznak – érezhető már ez az irány itthon is.”

További információ: www.meva.net

Kategória: támogatott tartalom