„Szar, szemét szekusok” – kitálal a Fidesz volt titokminisztere – Válasz Online
 

„Szar, szemét szekusok” – kitálal a Fidesz volt titokminisztere

Ablonczy Bálint
| 2020.09.30. | Interjú

Váratlanul erős beszédet mondott egy augusztus 20-i ünnepségen Demeter Ervin, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormányhivatal vezetője. Az első Orbán-kormány titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli minisztere arról beszélt: „ellenérdekelt titkosszolgálat” meg akarja fosztani pozíciójától, hogy a helyébe saját emberét ültesse. Nem sokkal beszéde után Demetert valóban leváltották. Az érintett a teljes magyar sajtó érdeklődését elhárította, de a Válasz Online-nal kivételt tett, így feltehettük neki kérdéseinket. A szekusozás az új huszonhárommillió román? Miért higgyük el, hogy nem egy sértett ember vagdalkozik? Miért állítja, hogy a román titkosszolgálat harminc éve használ Magyarországra telepedett erdélyieket? Exkluzív nagyinterjú.

hirdetés

Jól látjuk, hogy az interjú helyszínét is szakpolitikusi múltja határozza meg?

– Amennyiben?

Itt ülünk egy galériában a Falk Miksa utcában, átellenben pedig ott az egyik titkosszolgálat, az Alkotmányvédelmi Hivatal székháza.

– Egyrészt a Hivatal már elköltözött innen, másrészt itt nem a titkot kell keresni. Harminckét évvel ezelőtt családi erőből létrehoztuk az Erdély Művészetéért Alapítványt, amely a szülőföldjükön maradó művészeknek biztosít kiállítási lehetőséget a már jó ideje a galériákról nevezetes belvárosi utcában.

Már tíz éve elkerült a nemzetbiztonsági területről, a kormányhivatal éléről történt idén augusztusi leváltása előtt néhány nappal mégis arról beszélt: álmában egy „ellenérdekelt titkosszolgálat” törekedett önt megfosztani beosztásától, hogy a helyére „saját emberüket ültessék.” „Szar, szemét szekusok” – utalt a román kommunista diktatúra titkosszolgálatának gúnynevével az állítólag ön ellen fondorkodó szervezetre. Nem sokkal később felmentették beosztásából, utódja pedig Alakszai Zoltán lett, aki a Fidesz jelöltjeként vereséget szenvedett a tavaly őszi miskolci polgármester-választáson. Erről szólt az „álom”?

– Akár erről is szólhatott. Augusztus huszadikai beszédet mondtam augusztus 18-án a kormányhivatal dolgozóinak a Miskolci Nemzeti Színházban. A műsor részeként idéztem meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormányhivatal elmúlt tíz évét, az államalapítás jelentőségét és a két rész között igyekeztem felhívni a figyelmet arra, hogy az elmúlt egy évtizedben közösen elért eredményeinket veszély is fenyegetheti.

Alakszai Zoltán előbb kabinetfőnökként, majd jegyzőként dolgozott az erdélyi származású Kriza Ákos volt miskolci fideszes polgármester mellett. De hogy jönnek ide a szekusok? Ez nem a huszonhárommillió románozás jobboldali változata?  

– Már hogy lenne! Az előbb említettem az alapítványunkat: több mint harminc éve sokat tettünk és igyekszünk ma is tenni az erdélyi magyarokért, az erdélyi magyar kultúráért. Az erdélyi magyar nem román és nem törvényszerű, hogy a „szeku” érdekeit szolgálja és az ő kottájukból játsszon.  

Súlyos vádat táncolunk körbe. Hol a bizonyíték?

– Nyilvános beszédet mondtam, és már korábban is leszögeztem: az ott elhangzottakból sem elvenni, sem azokhoz hozzátenni nem akarok. Különösen azért nem, mert

vélekedésemnek valóságmagvát nem újságíróknak, hanem a témával alkotmányos kötelességből, hivatalból foglalkozó szervezeteknek kell feltárniuk. Abban a dimenzióban kell eldönteni, hogy a felvetésem mennyire megalapozott.

Azért fejtegessük még az ügyet újságírói eszközökkel is! Alakszai Zoltán különben miskolci születésű édesanyja, Alakszainé Oláh Annamária 2004 és 2010 között a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) Kárpát-medencei Régiójának alelnökeként tevékenykedett, a megyeszékhely közéletének befolyásos szereplője. Már 1998 és 2002 között alpolgármesterként dolgozott, Kriza Ákos polgármestersége idején pedig pénzügyi szakemberként a városi holding felügyelőbizottságának elnöke volt 2019-ig. A Fideszben többen úgy vélik: az MVSZ-féle, nagy nemzeti meghasonlást okozó 2004-es kettős állampolgárságról szóló népszavazást a román titkosszolgálat manipulálta. Ez így pontos?

– Valóban érdemes visszalépnünk a Magyarok Világszövetsége által kezdeményezett 2004-es referendumig. A Fidesz az első perctől úgy látta, hogy ez kártékony dolog, csak rosszul sülhet el – ám képtelenek voltunk ellenállni ennek a sunyi demagógiának, ennek a nyomásnak. Ekkor választotta a Fidesz azt a megoldást, hogy ha már nem tud szembemenni a kezdeményezéssel, az élére áll, de a traumatikus eredmény igazolta eredeti fenntartásainkat. A 2004-es népszavazás súlyos lelki károkat okozott, amit a 2010 utáni kormány az egyszerűsített honosítást lehetővé tevő törvénnyel orvosolt, de erre korábban nem volt lehetőség. Gyurcsány Ferenc kormányzása idején pontosan lehetett tudni, hogy a szocialista–szabaddemokrata többség nem fog ilyen törvényt megszavazni, ezért ennek erőltetése eleve káros és provokatív lépés volt. Azt is tudjuk, hogy az MVSZ elnöke, az erdélyi származású Patrubány Miklós kifejezetten ellenségesen viselkedett a Fidesszel szemben, s ebben osztoztak azok is, akik akkor mellette harcostársként dolgoztak. Amikor a Magyarok Világszövetsége a népszavazást szervezte, az említett hölgy, Alakszainé Oláh Annamária a szervezet a gazdasági vezetője volt, és az utolsó töltényig támogatta a Fidesz elleni küzdelemben Patrubány Miklóst.

„A Fidesz az első perctől úgy látta, hogy a referendum kártékony dolog.” Fotó: Vörös Szabolcs

Utóbbi magatartásnak a bukaresti parancson kívül van más logikus magyarázata: miután 2000-ben az Orbán-kormány jelöltjével, Boross Péter egykori miniszterelnökkel szemben választották az MVSZ elnökévé, elzárultak az állami pénzcsapok. Azaz Patrubány Miklósnak volt oka arra, hogy megorroljon a Fideszre.

– Az első Orbán-kormány valóban megvonta a Magyarok Világszövetsége költségvetési támogatását, de még az említett választás előtt, mert azt látta, hogy ez egy rosszul működő szervezet, és kidobott pénz költségvetési forrásból támogatni. A Fidesznek ez a kritikája be is igazolódott, hiszen Patrubány elnöksége idején az addig tekintélyes, Csoóri Sándor által vezetett szervezet mélyrepülésbe kezdett.

Tegyük fel, az MVSZ nem gittegylet, hanem a nemzet megosztásáért felelős, a román titkosszolgálat által manipulált szervezet. Ha ez így van, miképpen létezhet még mindig, tíz év fideszes kormányzás után?

– Nem tudom, hogy ez a szervezet létezik-e még. (Az MVSZ székházában nemrég vírusszkeptikus konferenciát tartottak Patrubány Miklós fővédnökségével, az esemény egyik szervezője a járványtagadó Gődény György gyógyszerész volt – A szerk.) De ne legyünk naivak: a világon mindenütt minden kormány szeretne minél többet tudni riválisairól és szomszédairól, mindenki igyekszik megismerni a másik ország szándékait, befolyásolni döntéshozatalát, sőt vannak, akik még a zavarkeltés mindenféle eszközeit is alkalmazzák. Ezt mindenki tudja, ám senki nem mondja ki. Általában minden ország gyűjt információt a másikról, de ezzel párhuzamosan igyekszik megvédeni magát a többiek hasonló törekvésétől.

Elbeszéléséből továbbra is hiányoznak fontos láncszemek: még ha el is fogadnánk, hogy a 2004-es népszavazás kezdeményezése mögött román szervek is álltak, miként függ ez össze egy 2020-as államigazgatási személycserével?

– A fonalat az erre hivatott szerveknek kell felfejteni. Úgy látom, sok olyan mellékszál van, ami a két esemény között összefüggéseket mutat, de ezeket az információk nem itt kell nekünk elemezni, értékelni.  

Az elmúlt évtizedben a kormányzattól folyamatosan az ország szuverenitásának megvédését halljuk, ön meg most azt mondja: a magyar állam annyira pancser, hogy a második legnagyobb megye vezető államigazgatási pozíciójának betöltésekor joggal vetődhet fel a románügynök-vád.

– Neveket én nem mondtam, egy jelenségre igyekeztem a figyelmet ráirányítani.

Kik tehát azok, akiket a „szar, szemét szekusok” a kormányhivatalra szabadítanak?  

– Ez már most is látszik, de az idő előrehaladásával még egyértelműbbé válik, kinek és mekkora háttérből jövő befolyása lesz – és már van is – a megyei kormányhivatal működésére. Ezt persze az erre illetékeseknek kell felfedni.

Ön előtt a miskolci baloldal vádolta Kriza Ákost azzal, hogy Erdélyből származó emberekkel vette körül magát, s ők töltötték be a város stratégiai pozícióit.

– Ezek nem vádak voltak, hanem a valóság.  

És mi a baja ezzel a valósággal?

– Nincsen semmi baj mindaddig, amíg ezek az emberek nem románul beszélnek egymás között, hogy azt a többiek ne értsék.

Volt konfliktusa az említett személyi körrel?

– Nem. Kriza Ákossal polgármesteri működése alatt normális munkakapcsolatunk volt, minden rendelkezésemre álló törvényes eszközzel maximálisan segítettem a város működését és munkáját.

Kriza Ákos 2014-es választási plakátja. Fotó: AFP/Kisbenedek Attila

Pályája során volt a nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős államtitkár, miniszter, kormányhivatali kinevezéséig a parlament szakbizottságában dolgozott. Lényegében arra kér minket, hogy előéletének tudatában higgyünk önnek, s ne azt gondoljuk, hogy egy leváltása miatt sértett ember vádaskodik alaptalanul. 

– Attól, hogy megbántottak, mert méltatlanul jártak el velem, még lehet igazam. Az eddigi tevékenységem, remélem, megadja a hitelességet ahhoz, hogy elhiggyék: nem véletlenül szólaltam meg. A beszéd után voltak kollégáim, akik megdöbbentek, mert még soha nem hallottak ilyen szavakat tőlem. Nyilván megvolt az okom, amiért ilyen drasztikus eszközzel próbáltam felhívni a figyelmet egy jelenségre. Gyanús személyi összefonódások, kapcsolatok, összefüggések, az államigazgatásban való befolyásolás megszerzése és még számos, általam tapasztalt jelenség miatt mondtam el nyilvánosan ezt az erős mondatot. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján

teljesen biztos vagyok abban, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye nem érintetlen a román hírszerzés tevékenységétől.

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára néhány éve kiadta az állambiztonság 1989-es összefoglaló jelentéseit. A kötetből kiderül, hogy akkoriban több megyében, így Borsodban is külön egységeket kellett felállítani az Erdélyből menekülők szűrésére, s a magyar szervek számos „küldött embert” azonosítottak. Azt állítja, hogy ez a jelenség a rendszerváltás után is létezett-létezik?

– Miért ne létezhetne? Az 1988-89-es hullám a román hírszerzés számára kiváló lehetőséget adott a telepítésre, ostoba lenne az a titkosszolgálat, amely nem él a lehetőséggel, s nem használ ilyen – akár zsarolással beszervezett – embereket. Szinte biztosak lehetünk abban, hogy annak idején nem sikerült mindenkit kiszűrni. Az első Orbán-kormány idején a szolgálat működésbe hozása vitte el az energiákat, nem fordítottunk erre a kérdésre elegendő figyelmet. Ebben én is hibás vagyok. Már akkor is léteztek figyelmeztető jelek – olyan emberek dolgoztak fontos pozíciókban, akiket alappal lehetett gyanúsítani az ellenérdekelt titkosszolgálattal való együttműködéssel. Kényes kérdés ez, hiszen nehéz azt mondani egy sokszor nehéz sorsú áttelepültre, hogy tartsuk távol magunkat tőle. Egy idegen titkosszolgálatnak végzett munka mindig igen nehezen bizonyítható, ezek az emberek ugyanis nem „szekus” igazolvánnyal a zsebükben járnak-kelnek. Gyakran előfordul az is, hogy maga az érintett sem tud – naiv módon – a külföldi titkosszolgálat manipulációjáról. Nincs tisztában azzal, hogy az általa elfecsegett információk hol landolnak, vagy a neki segítő jóbarátok pontosan milyen érdeket is szolgálnak. Ezek valós veszélyek, nem foglalkoztunk és nem foglalkozunk ezzel a kérdéssel elég mélyen.

A megyei kormánymegbízottakat átvilágítják a C típusú nemzetbiztonsági ellenőrzéssel?

– Igen. Azt azonban nem tudom, hogy utódom átesett-e ilyen vizsgálaton.

Józan paraszti ésszel gondolkodva elvárható lenne egy korábbi titkosszolgálati minisztertől, hogy amennyiben valóban gyanús folyamatokat lát a megyéjében, akkor felemeli a telefont és beszél az illetékesekkel. Például a belügyminiszter által felügyelt Alkotmányvédelmi Hivatal szakembereivel.

– Talán későn, de tettem megfelelő jelzéseket.

Kinek és mikor?

– Olyan vezetőnek, akinek ezzel lehet dolga és tud cselekedni.

Vajon azért nem figyeltek önre, mert 2011-ben a parlamentben megakadályozta, hogy Pintér Sándor belügyminiszter felügyelte alatt létrejöjjön a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ (NIBEK) és titkosszolgálati jogköröket kapjon?

– Nyilván nem. A tényszerűség kedvéért tisztázzuk: ezt nem én akadályoztam meg, hanem a Fidesz országgyűlési frakciója mellett működő nemzetbiztonsági kabinet tartotta rossz elképzelésnek a javaslatot, a NIBEK ilyen formában való létrehozását. Valóban én voltam ennek az akaratnak a gyakorlati végrehajtója, én készítettem el és adtam be a módosítókat. Ezek a javaslatok a Belügyminisztériummal egyetértésben történtek, azaz az előterjesztő szándékán módosítottunk a nemzetbiztonsági kabinet tagjaival közösen.

Többszáz ember előtt mondott egy beszédet félreérthetetlen kiszólással. Miért fordult a nyilvánossághoz?

– Megtettem, amit lehet. Az már az arra hivatott szervek felelőssége, hogy legyintenek-e, mondván egy sértett ember vádaskodásáról van szó, vagy pedig megteszik a szükséges lépéseket.

Kijelentésére milyen reakciókat kapott?

– Volt, aki magára vette az általam mondottakat és felháborodva jelentette ki: nem maradhat következmények nélkül, hogy én ilyeneket mondok. Beszédes. Akadt, aki értetlenkedett, más meg örült, hogy „végre kimondtam”.

„Talán későn, de tettem megfelelő jelzéseket.” Fotó: Vörös Szabolcs

Milyen állapotban van a magyar állam immunrendszere? Szavai alapján az a benyomásunk, hogy Brüsszel helyett inkább Borsodban kellene szuverenitásküzdelmet folytatni.   

– Ezt csak az tudja megállapítani, aki közelről látja a nemzeti védelmi rendszert. Ebből tíz éve kikerültem, mert csak 2010 decemberéig voltam tagja a nemzetbiztonsági bizottságnak. Akkor az Alkotmányvédelmi Hivatal elődje, a Nemzetbiztonsági Hivatal nagyon rossz állapotban volt, mert vezetői elkövették az ősbűnt: a pártpolitika szolgálatába állították a szolgálatokat az MSZP–SZDSZ-kormány idején. Ez megbocsáthatatlan bűne a titkosszolgálatokat felügyelő Szilvásy Györgynek és az akkori miniszterelnöknek, Gyurcsány Ferencnek. Ebből következően a második Orbán-kormány létrejöttekor még azért is küzdeni kellett, hogy ez a szétroncsolt hivatal ne szűnjön meg. Ekkor elkezdődött az újjáépítés, de el is kerültek ebből a korábban rosszul működő rendszerből egyes feladatok. Például a Terrorelhárítási Központhoz, majd később a rendvédelmi szervek és a közigazgatás védelmével foglalkozó Nemzeti Védelmi Szolgálathoz. Azért azt persze tudjuk, hogy mely országok milyen erőkkel dolgoztak Magyarország ellen.

A sokat emlegetett keleti szomszéd ebben a rangsorban hol állt?

– Vitathatatlanul a dobogón. Romániában például máig nemzetbiztonsági kockázatként kezelik a székely autonómiatörekvéseket, amelyek támogatása – egy-két szélsőséges hangot leszámítva – ma már a magyar politikában lényegében konszenzust élvez. Ezt a két homlokegyenest ellentétes álláspontot nem lehet közös nevezőre hozni. Természetes tehát, ha az ilyen eltérő érdekekkel és felfogásokkal rendelkező országok aktívan igyekeznek megismerni és befolyásolni egymást – akkor is, ha egy szövetségi rendszerhez tartoznak. De én már korábban, miniszterként is azt tapasztaltam, hogy a két ország között nincs egyensúly:

Románia jóval nagyobb erővel használta támadó eszközeit, mint ahogy mi használtuk a védelmi rendszerünket.  

Mi az oka ennek a különbségnek?

– Elsősorban a történelem. Magyarországon tényleg internacionalista volt a diktatúra. A nyolcvanas évek legvégéig a magyar hivatalos szervezetek nem törődtek a határon túl élő magyarokkal, miközben a románok a Kádár-rendszer alatt végig intenzíven dolgoztak ránk – ők már akkor is nacionalisták voltak. Csak remélem, hogy lassan kiegyensúlyozódik ez a helyzet, és a mi védelmi rendszerünk el tudja végezni feladatait.  

Vajon nem az a probléma lényege, hogy Magyarországon hiányzik a politikából a titkosszolgálati kultúra? Még mindig cipeljük magunkkal az állambiztonsági batyut, a kudarcok, botrányok és amatőrségek gyakran nyilvánosságra kerülnek, a sikerek meg szinte soha. Ezért a politika csak annyit foglalkozik a területtel, amennyit muszáj, s a rámenősebb külföldi titkosszolgálatok vígan lubickolhatnak nálunk.  

– Jogos az észrevétel. Szakpolitikusként gyakran tapasztaltam a területtel kapcsolatos bizalmatlanságot – kívülről nehéz belelátni, amit pedig nem ismer az ember, azzal szemben gyanakvó. A botrányok tovább erősítették az előítéleteket – 2010 előtt a terület majdnem végzetes sebeket kapott. A korábbi Nemzetbiztonsági Hivatal 2002 és 2006 között még úgy-ahogy ellátta feladatát, de a Moszkvában végzett Laborc Sándor vezetése és Szilvásy György minisztersége alatt 2006-tól mélyrepülésbe kezdett, és az imént említett ősbűnbe esett. Ilyen előzmények után érthető, ha 2010 után megszűnt a titkosszolgálatok egységes irányítása, s inkább több miniszter között osztották szét az elhárítás és a hírszerzés felügyeletét. Remélem, hogy az akkori áldatlan állapotokat mára sikerült felszámolni, s ezzel talán ismét elérkezik az idő a rendszer működési kereteinek újragondolására. Meggyőződésem szerint ugyanis a széttagoltság nem segíti az állam titkos védelmi és információszerző képességének működését – márpedig enélkül a hatékony nemzeti önrendelkezés elképzelhetetlen.


Nyitókép: Vörös Szabolcs

Ez az interjú olvasóink támogatása nélkül nem készülhetett volna el. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

#Magyarország#Miskolc#nemzetbiztonság#Románia#Securitate