A Fidesz-médiavezér sógorát is megtaláltuk a nagy lélegeztetőgép-bizniszben – Válasz Online
 

A Fidesz-médiavezér sógorát is megtaláltuk a nagy lélegeztetőgép-bizniszben

Bódis András
Bódis András
| 2020.09.23. | sztori

Szabó László a Nemzeti Együttműködés Rendszerének egyik csúcsmenedzsere. Volt már miniszterhelyettes Szijjártó Péter alatt, washingtoni misszióvezető, szűk fél éve pedig a kormánypárti sajtóérdekeltségeket kiadó Mediaworks elnök-vezérigazgatója. Mindeközben a családja is egyre fontosabb pozíciókat fogott: a neje nagykövet lett, a sógora meg a külügyi tárca lélegeztetőgép-beszállítói hálózatának központi figurája. „Nekik jól jött a vírus” című sorozatunk 2. része.

hirdetes

A Válasz Online szeptember elején rukkolt elő azzal az információval, hogy a külügyi tárca nagy, legalább ezer lélegeztetőgépet szállító partnerei között egyetlen tisztán magyar tulajdonú érdekeltség akad: a kínai eszközöket „aranyáron” biztosító, 17 milliárd állami forintra érdemesült Fourcardinal Tanácsadó Kft. Írásunkban bizonyítottuk, hogy e társaság alapítói bizalmas viszonyt ápolnak Orbán Viktor nemzetközi főtanácsadójával, Rahói Zsuzsannával. A kapcsolat olyan szoros, hogy egy ideig épp az ő nővére volt a cég ügyvezetője.

Ebben a cikkben most tovább megyünk. Igazoljuk, hogy a Fourcardinalban Szabó László volt miniszterhelyettes egyik családtagja – pontosabban: a sógora – is szerepet kapott, ráadásul éppen a nagy lélegeztetőügylet idején. Ez egyben azt is jelenti, hogy a kft. mögötti tulajdonosi-menedzseri közösség minden eddig azonosított tagja köthető a legfelsőbb kormánykörökhöz.

Ám mielőtt rátérünk a pontos részletekre, leszögezzük: arra nyilvánvalóan van mentség, hogy Magyarország brutálisan túlrendelte magát lélegeztetőgépekből. A méltányos ítéletalkotáshoz ide is kopírozzuk Máté-Horváth Nóra aneszteziológus, intenzív terápiás szakorvos minapi Facebook-bejegyzésének részletét: „Nehéz lett volna a bergamói, spanyol, francia és amerikai katasztrófa láttán azt mondani, nincs szükség azonnali eszközbeszerzésre. Egy olyan országban, ahol egészségügyi minisztérium sincs (és amikor még volt, akkor sem volt jól működő), a járványügy csökevényes, az egészségügyi tanácsadók pedig a háttérben porosodtak hosszú évtizedeken keresztül, lehetetlen egy világégés közepén egy egészségügyi nagybeszerzést rövid idő alatt tökéletesen levezényelni. Talán nagyobb hiba lett volna nem beszerezni a gépeket, mint túllőni a célon.”

Tény viszont, hogy az idehaza máig felhalmozott több mint húszezer eszköz használatára nincs elég kiképzett szakember. Az is faktum, hogy a Fourcardinal Kft.-től nem a legelső ideges pillanatokban vásárolt a külügyi tárca ezer darab kínai lélegeztetőgépet, hanem egy hónappal azután, hogy Orbán Viktor márciusban „fürkészeket és portyázókat” küldött a világ minden égtája felé. A 444 gyűjtése szerint az április 20-i Fourcardinal-akció előtt a kormányzat már legalább 22 megállapodást kötött rengeteg lélegeztetőgép beszerzésére; ez szintén arra utal, hogy ebben az esetben nem feltétlenül a sürgős szükség bontott törvényt, hanem talán a villogó dollárjelek igézete. Pláne, hogy a Direkt36 által elemzett nemzetközi kereskedelmi adatok szerint az egész Európai Unióban Magyarország kötötte a legrosszabb lélegeztetős üzleteket. (Áprilisban Olaszországnál több mint tízszer, Németországnál ötvenszer magasabb összeget fizettünk a Kínából érkező gépek kilogrammjáért.) Szijjártó Péter tárcája a Fourcardinalnak átlagban 17 millió forintot fizetett egy eszközért, miközben a szerződésben megnevezett gyártó oldalán ma ezer és ötezer dollár közötti áron kínálják az efféle termékeket. Vagyis: tized-ötvened áron.

Bónuszként hozzátesszük: a Fourcardinal cégstruktúráját a külüggyel kötött szerződés napján, április 20-án szabták át úgy, hogy az extraprofit a homályba terelődjön, vagyis a „magyar életek megmentésénél” alighanem voltak fontosabb szempontok a lélegeztetőbizniszben.

Az alábbiakban pontokba szedve, kisokos-jelleggel rögzítjük, mit tudunk eddig a Fourcardinal-üzletről. A felsorolásban külön jelöljük az új, Szabó László volt miniszterhelyettes családjáig érő tényeket, illetve azokat az adatokat, amelyeket a szeptember eleji cikkünkben már „feldobtunk”. A cégvezetőknél, tulajdonosoknál, közreműködőknél egyébként e-mailben érdeklődtünk valós indítékaikról, de egyikük sem válaszolt. Ennek ellenére a hozzájuk intézett kérdéseinket is felvillantjuk a most következő összegzésben.

Szabó László nagykövetként beszél az 1956-os forradalomra emlékező fogadáson 2019. október 21-én. Forrás: washingtoni magyar nagykövetség

1. A kormányzat és a Fourcardinal Kft. kapcsolatának kezdete. Ahogy szűk három hete megírtuk, 2016-tól ez a társaság működtette a külügyi tárca alá rendelt Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) egyiptomi partnerirodáját, mindemellett az Orbán-kabinet a „védelmi export növeléséhez” is igénybe vette a cég szaktudását. Vagyis bejáratott állami partnerről beszélhetünk.

2. A Fourcardinal struktúrája idén április 20. előtt. Azt az adatot is nyilvánosságra hoztuk már korábban, hogy a 2014-ben alapított vállalkozás első ügyvezetője Szegi Ildikó volt, aki civilben a miniszterelnök nemzetközi főtanácsadójaként ismert Rahói Zsuzsanna alapítványának kurátora. Szegi egy évvel később átadta a cég irányítását a „felsőbb kapcsolat” testvérének, Tóthné Rahói Juditnak. Így az egyiptomi kereskedőház működtetési jogát már utóbbi nyerte el közbeszerzésen a Fourcardinalnak. Eddig nem írtuk le, de most jelezzük: négy éve bizonyos Van Zyl-Pandur Ágnes a társaság ügyvezetője. Ugyanő korábban az MNKH gazdaságdiplomáciai és protokolldivízióját vezette, majd a Magyar Turisztikai Ügynökségnél szolgált – vagyis az állami oldalról ült át a Fourcardinal főhelyére. Mindeközben a cég 90 százalékos tulajdonosának személye nem változott: máig Szegi Ildikó lánya (Nagy Beatrix) nevén van a többségi rész, a maradék 10 százalékot birtokló magánszemély viszont időközben kivonult a vállalkozásból.

3. Április 20., avagy a nagy átalakulás napja. Miként már egyértelművé tettük, a Külgazdasági és Külügyminisztérium ezen a napon kötött 17 milliárd forintos (48,1 millió eurós) szerződést a Fourcardinal által beszerzett ezer darab kínai lélegeztetőgép megvásárlásáról. A cégnek az eszközöket nem hazáig, csak a pekingi vámraktárig kellett szállítania, tehát a Budapestre röptetés költsége sem „nyomta agyon” az üzletet. És itt jön a csavar: még ugyanekkor megszerezte a Fourcardinal 10 százalékos darabját a szintén aznap alapított SRF Silk Road Fund Holding Zrt. Az új társasági szerződésben gyorsan ki is kötötték a felek, hogy bizonyos kereskedelmi ügyletek után – értsd például: lélegeztetőgép-buli – 7/8-ad részben az SRF-é lesz a profit. Tehát Rahói Zsuzsanna miniszterelnöki főtanácsadó körei visszafogottabban részesülnek a saját vállalkozásuk hasznából, mint a 10 százalékos részesedéssel „bekacsintó” selyemútlobbisták.  

4. Kik állnak valójában az SRF mögött? A Fourcardinalban tulajdonos új vállalatot két ügyvéd alapította; egyikük Vámosi-Nagy Zsolt, másikuk Veréb Balázs, aki úgy egyébként IV. rendű vádlott egy nagy vesztegetési bűnügyben. Egyelőre nem tudhatjuk, valóban Verébék-e az SRF végső haszonhúzói, vagy csak jogászi-technikai segítségnyújtás gyanánt adták a nevüket a történethez, erre irányuló kérdésünkre ugyanis nem válaszoltak. Ahogy arra sem: miért kellett ilyen különös módon „bebújniuk” a Fourcardinal Kft. mögé, miért nem saját jogon nyerték el a lélegeztetős óriásbizniszt. Előző cikkünkben említettük, hogy a titokzatos SRF vezérigazgatója – Verébék megbízásából – egy gyógyszerkereskedő, Szeverényi Márk lett. Szeptember elején ennek az információnak még nem tulajdonítottunk különösebb jelentőséget – ma már annál inkább. Az illető testvére, Szeverényi Ivonn Ildikó ugyanis nemrég rendkívüli és meghatalmazott nagyköveti stallumot kapott Szijjártó Péter kezdeményezésére. Feladata – a tárca sajtóosztályának tájékoztatása szerint – „az innovatív termékeket és szolgáltatásokat exportálni kívánó magyar vállalkozások külföldi piacra jutásának segítése”, s ezt a munkát döntően Budapestről végzi. Még érdekesebb azonban, hogy a diplomata férje nem más, mint Szabó László volt külügyminiszter-helyettes és amerikai nagykövet, jelenleg a kormánypárti sajtótermékek garmadát kiadó Mediaworks elnök-vezérigazgatója. Lehetséges, hogy véletlen az egybeesés, de Szabó épp idén áprilisban, a lélegeztető-beszerzések kellős közepén hagyta hátra a washingtoni missziót, azaz szállt ki hirtelen a külügy kötelékéből, mondván: „elfogadott egy felkérést a gazdasági szférából”.

Szabó László a Fourcardinal-szerződés április 20-i aláírásakor már a Mediaworks hajóját kormányozta, a felesége pedig még nem volt nagykövet. Szabó sógora, Szeverényi Márk viszont épp ekkor kormányozta be az SRF-et a 17 milliárdos külügyi pénzt beszippantó Fourcardinal ernyője alá.

Természetesen megkérdeztük Szeverényi Ivonn Ildikót, volt-e tudomásuk arról, hogy a testvére által vezetett cég közvetve részese lett a Szijjártó-minisztérium sokmilliárdos lélegeztetőgép-beszerzésének, de nem válaszolt. Szeverényi Márknál is próbáltunk tájékozódni az SRF-csillag felemelkedésének hátteréről, ám a neki küldött kérdéseink is költőivé minősültek. Úgyhogy maradunk a vonatkozó dokumentumokban szereplő tényeknél. Például annál, hogy Szabó László sógora mellett egyetlen azonosítható figura akad az SRF-ben: a cégvezetői titulussal ellátott Kőszegi Gábor, aki szintén a már sokat emlegetett MNKH-tól, a külügy korábbi kereskedőházától szerelt le (ott Afrikáért és tartós élelmiszeripari termékekért felelős projektigazgató volt).

Summa summarum: a Fourcardinal–SRF-cégközösséget vizsgálva mindig Rahói Zsuzsanna miniszterelnöki főtanácsadó vagy Szabó László volt külügyminiszter-helyettes köreibe, családtagjaiba, volt alárendeltjeibe botlunk.

Szeverényi Ivonn Magyarország képviseletében egy Nanushka-ruhában a Csillogás és Diplomácia elnevezésű rendezvényen 2019. április 9-én. Forrás: Facebook/Washingtoni magyar nagykövetség

5. Szeverényi Márk és az egészségpiac. A fenti összefüggésrendszert persze elgyengítené, ha Szabó László sógora megkerülhetetlen egészségpiaci mogul volna, akiből minden szakmabeli kinézné, hogy önállóan összehoz egy 17 milliárdos lélegeztetőgép-üzletet. Ám erről nincs szó: a Szeverényi Márk által menedzselt Q Pharma és EU Pharma nevű kft.-kben sok-sok év alatt landolt ennyi pénz. Előbbi vállalkozásban például tavaly 1,2 milliárdos forgalom mellett 73,5 milliós nyereség keletkezett, utóbbiban viszont a 730 milliós bevételre majd’ 183 milliós veszteség jutott. A Q Pharma alapvetően magzatvédő termékekkel (Dr. Czeizel multivitaminok), nőgyógyászati, fogamzásgátló és menopauzakezelő készítményekkel, az EU Pharma inkább gyógyszerkereskedelemmel foglalkozik, s közben – miként a linkelt honlapokon is látszik – sorra kapják projektjeikhez az uniós és egyéb közpénzeket. Legutóbb épp párban nyert a két cég a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól 333 millió forintnyi támogatást, hogy „hüvelyi önmintavevő eszközt” és „multimarker-technológiát” fejlesszen ki méhnyakrák szűrés céljára. A Szeverényi-társaságok nagytarcsai inkubátorháza szintén EU-s dotációval épült, és egy ideig úgy tűnt, hogy a Q Pharma tápszergyárat, mikrobiológiai labort és csomagolóüzemet is létesít Bicskén uniós pénz segítségével. Ám miként arra Hadházy Ákos parlamenti képviselő 2016-ban felhívta a figyelmet, a tervekből végül nem lett semmi, csak 59 darab földbe ásott lyuk, a kifizetett százmilliók azonban nem kerültek vissza a közkasszába. A Q Pharma akkori vezetése a Bicskei Újságnak úgy nyilatkozott, azért maradt el a beruházás, mert a telek a helyi menekülttábor közelében van, és a migrációs nyomás „egészen más viszonyokat” teremtett a városban. Ekkoriban Szeverényi Márk még nem volt a Q Pharma csúcsvezetője, de a cégről elnevezett vitorláscsapat az ő neve alatt futott, illetve a társasággal szimbiózisban működő EU Pharma Kft.-t részben már akkor is ő tulajdonolta. Hadházy Ákos a Szabó László–Szeverényi Márk-sógorságra négy éve még nem mutatott rá – de a mostani lélegeztetőgép-ügyletek nyilván a korábbi történetek megítélésre is visszahathatnak.     


Nyitókép: Szijjártó Péter és Szabó László Washingtonban. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ez a cikk olvasóink támogatása nélkül nem készülhetett volna el. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

#lélegeztetőgépek#Szabó László#Szijjártó Péter