„Itthon retteg a politikai elit” – az elsőként távozott indexes kokainról, maffiáról és a jövőről

·2020.08.17

Elsőként távozott az Indextől, amelynek talán legismertebb arca volt, de eddig nem szólalt meg. Dezső András most a Válasz Online-nak elárulja, miért mondott fel, miért nem tart a távozókkal azok tervezett új projektjébe és azt is, felhagy-e az újságírással. Jelenleg ugyanis nem újságot – könyvet ír. Az elsőt lapunk is méltatta tavaly; abban az alvilággal foglalkozott, az újban, amelyen Lupa-szigeti otthonában épp gőzerővel dolgozik, a kokain hazai útját tárja fel. A szigeten, ahová csak motorcsónakkal lehet átjutni, megfejtettük a magyar mentalitást, ahogy a sajtóviszonyokat is, valamint azt, hogy a hazai titkosszolgálat megpróbálhatott-e beszervezni magyar újságírót a közelmúltban. Interjú.

Most akkor majrézhatnak politikusok, meg mondjuk menő stratégák és tanácsadók?

Hogyhogy?

Úgy, hogy épp dolgozik a Magyar kóla című könyvön, amely a kokain itthoni térhódításáról szól.

Akár az előzőben, ebben a könyvben is olyan történeteket írok csak meg, amelyeket bizonyítani tudok, amelyeket dokumentumokkal és vallomásokkal, forrásokkal alá tudok támasztani. Pletykaszintre nem megyek. Megtörtént sztorik lesznek benne feldolgozva.

Tehát?

Még kutatok és írom. Októberben fog megjelenni, véglegeset tehát nem tudok mondani a tartalomról. Ami biztos: politikusok is lesznek benne, hiszen a kokain őket is elérte.

Mennyire?

Amennyire bármely fizetőképes részét a társadalomnak. Volt helyi politikusokat érintő nyomozás kokainozás miatt itthon is, de végül azt felfüggesztették. Az alvilág és a politika kapcsolata persze létező jelenség, elég csak a Borkai-ügyre utalnom. Volt olyan találkozó az egyik szállodában, ahol az alvilág egyik ismert alakja és a későbbi gyanúsított találkozott egy emberrel, akit a megzsaroltak azért küldtek, hogy valahogy állítsák le ezt a történetet.

Borkai állítja, hogy sosem drogozott. Volt kokain abban a sztoriban?

Ez a történet nagyon vékony csík lesz a könyvben, mert amit ki tudtam deríteni erről, azt már korábban megírtam. A húszas-harmincas évektől indulok, az akkori vibráló pesti éjszakai és alvilági élettől, amikor a kokain először hódított. Hangsúlyosan jelen lesz a vidéki Magyarország is, ahol például a közelmúltban egy elképesztő tragédiához, halálesethez is vezetett a kokain, de olyan kérdésekre is keresem a választ történetileg és a mában egyaránt, hogy a magyar „drogbárók” mennyire nagypályások mondjuk nemzetközi viszonylatban.

És?

Volt svájci tiszteletbeli konzul, aki Fekete János környezetében is felbukkant, aztán a kilencvenes években nagy kokainszállítmánnyal kapcsolták le. Meg olyan bűnöző, aki lakóparkokban lett érdekelt a kokainbiznisznek köszönhetően, tehát akadt, aki megcsinálta a szerencséjét ezzel, de akárcsak a bűnözők általában, eléggé mackónadrágos társaság ez a mi magyar drogmaffiánk.

Fotó: Domaniczky Tivadar

A drogos, liberális (ex)indexes miért nem inkább a saját háza táján seper? Néhány éve majdnem kötelező drogtesztet írt elő a politika újságírók számára. Nagy lett volna a találati arány?

A média és a reklámszakma krémje ugyanúgy érintett, ahogy a vállalkozók vagy a politikusok. Akinek pénze és stresszes élete van, jó eséllyel. Sokan meglepődnének, mennyi döntés születik a fejünk fölött kokain hatására. Az emberfeletti munkabírású politikusok talányára is érdemes errefelé keresgélni a választ. Az Indexben én mindenesetre nem találkoztam ilyesmivel 2013-tól, amikor oda szerződtem. És: én sem élek vele.

Pedig stresszes volt az élete, nem?

Az a szerencsém, hogy alapvetően szorongó vagyok, tehát olyan sokat már a körülmények sem tudnak rontani az alaphelyzeten.

A vicces Index-videók exhibicionistának látszó főszereplője mint szorongó lény?

A kezem például állandóan remeg. Volt is ebből galiba öt éve a határszélen, a migránsválság idején. Jöttek a rendőrök, én egyedül a kocsiban, remegő kézzel: biztosak voltak benne, hogy embercsempész vagyok. Szanaszéjjel igazoltattak, betelefonáltak a szerkesztőségbe is. A külföldi kollégára, aki két menekült arabbal volt, rá se hederítettek.

A stresszre csak azért utaltunk, mert a 444 írt meg egy szintén 2015-ös történetet, amelyben a magyar titkosszolgálat odalép egy újságíróhoz, kompromittáló adatokat mondanak neki a magánéletéből, így akarják beszervezni. Állítólag ez az újságíró ön volt.

Sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom.

Persze, még ha ön az, többet akkor sem mondhatna: a történetben szereplő újságíró aláírta, hogy nem beszél az elhangzottakról.

Ráadásul az az újságíró államtitkot is sértene. Ami engem illet, soha nem engedtem semmilyen zsarolásnak, kényszerítésnek.

Akkor így: hitelesnek tartja, hogy a demokratikus Magyarországon, 2015-ben ilyesmi történhetett?

Azt száz százalékosan hitelesnek tartom. Persze nem tudom, hogy ilyen akciókról mennyire tud a felső politikai vezetés. Elképzelhető, hogy túlbuzgó, a kormánynak megfelelni akaró alsóbb szintek műve egy-egy ilyen akció.

Mintha az Index végének története is tartalmazna efféle elemeket. Mégis hogyan jut a tulajdonosi jogokat gyakorló Bodolai László az általa kirúgott főszerkesztő, Dull Szabolcs híváslistájához hetekkel azelőtt, hogy lekérték volna azt a szolgáltatótól?

Ha nem a volt munkahelyemről lenne szó, valószínűleg én is igyekeznék választ kapni erre és több más kérdésre is, de ugye a fodrász sem vágja a saját haját. Én speciel ezért is mondtam fel. Mert miközben nem akartam kutakodni, nem kaptam egyenes, megnyugtató választ egy sor kérdésre.

Például melyekre?

Remekül pörgött az Index a karanténidőszakban, nagyon jó számaink voltak. Persze a járvány gazdasági hatása elérte a lapot, voltak megszorítások is, amelyekről az akkori ügyvezető azt mondta, elégségesek – akár a második hullámra is. Ezek után mégis mi szükség volt átszervezési, kiszervezési ötletekkel előállni? A barométer-átállítás után a tulajdonosi jogokat gyakorló alapítványvezető azt mondta, Dull Szabolcsra retorzióként annyit szab ki, hogy kiteszi az igazgatótanácsból. Azaz, hogy a főszerkesztői székből nem teszi ki. Akkor egy hónappal később mégis miért rúgta ki ugyanerre az ügyre hivatkozva?

Fotó: Domaniczky Tivadar

Elsőként állt fel. Azt hittük, a jól értesült Dezső rálát a mélyre, ezért lép mindenki előtt.

Semmi ilyesmi nem volt benne. Amibe beleásom magam, abban talán jól értesült vagyok, de a munkaadóimról nem szoktam adatokat gyűjteni. Azért mondtam fel, amiért a többiek is másnap. Amikor két éve kialakultak ezek a turbulenciák az Index körül, s kiderült a tulajdonosi szerkezet, azt mondtuk, hogy a független tartalomszolgáltatást két dolog garantálhatja. Egyrészt, hogy kívülről nem szólnak bele a tartalomba, másrészt az, hogy a szerkesztőség személyi összetételébe sem. Utóbbit Dull Szabolcs menesztésével egyértelműen felrúgták.

Biztos? Ha kívülről valakik kirúgatnak újságírót, az egyértelmű határsértés, de főszerkesztőt azért máshol is szoktak cserélni tulajok.

Meg indokolni is szoktak, normálisan. Itt meg egyszer ezt mondák, aztán azt, ez pedig olyan bizalmi válságot okozott, amelyben nem lehet dolgozni. Én végképp nem tudok így. A munkámhoz tartom a kapcsolatot informátorokkal is, akik akkor hajlandók szóba állni velem, ha tudhatják, hogy nem egy másik csoport embere vagyok, nem valaki megbízásából érkeztem, hanem tényleg az érdeklődés hajt és korrektül járok majd el. Ezt a bizalmi helyzetet nem mindig egyszerű felépíteni. Az elmúlt években is volt már, hogy el kellett magyaráznom ilyen helyzetekben, hogy az Index tényleg független, megbízhatnak bennem, bennünk. Ezek után viszont, amikor ország-világ előtt nyilvánvaló lesz, hogy micsoda bizalomhiányos állapot van a szerkesztőség és a tulajdonos között, amikor mindenki látja, hogy megy a politikai kavarás az Index körül, mégis mivel győztem volna meg a forrásaimat, hogy nyugodtan beszélhetnek velem? Sosem adnám ki egyetlen forrásomat sem, de ebben a helyzetben, ilyen háttérrel ezt már jóval nehezebben tudtam volna hihetővé tenni.

Az mennyire hihető, hogy a DK állt az Index-akció mögött?

Baromság.

Hogy szoci és DK-s politikusokkal beszélt, Dull Szabolcs sem cáfolta.

Beindult a propagandasajtó részéről ez az állításcunami, amelyre azonban nem hoztak semmilyen bizonyítékot. Politikai újságíróként pedig az ember sokat beszélget. Urambocsá’ politikusokkal is. Nem tudom, Szabi kit és mikor hívott, vagy őt ki hívta, nem is tartozik rám. Ahogy az sem, miről és mennyit beszéltek, ha beszéltek. Ami miatt mégis nagyon szkeptikus vagyok az ilyen elméletekkel szemben, azon túl, hogy ezeket a propagandasajtóban nyomatják és én mindig is megbíztam a lapvezetésben, inkább az, hogy sok ügyet követtem már végig a magyar közéletben. Látom, hogy sokszor nagyon egyszerű egy-egy ügy magyarázata, miközben mindenki belelát mindenfélét úgy, hogy bizonyítékot nem, maximum valamilyen vélt indítékot talál. Hogy a Borkai-ügynél maradjunk: ott is előkerült, hogy a horvát titkosszolgálat keze benne lehet… Holott annyi történt, hogy ez a mi mackónadrágos elitünk elment bulizni egyet az Adriára, csajokkal, teszkós borral, lukas zokniban.

Csapatni és veretni.

Pontosan. Amikor aztán az alvilágba bekerül az erről készült felvétel, onnantól az egész kontrollálhatatlanná válik. Az Index esete is ilyen: emberi hibák, alkalmatlanságok, bizalmatlanság vezetett a végkifejletig, nem valami balos összeesküvés. Egyébként miért is lenne jó Gyurcsánynak az az állapot, amikor nincs már Index? Túl bonyolultak és ésszerűtlenek ezek az összeesküvés-elméletek, miközben a valóság elég egyszerű. Amikor előző, első könyvemet írtam, akkor is erről győződtem meg. Azért lett a címe Maffiózók mackónadrágban. Nálunk nem a kommunista rendszer mentette át magát, ahogy sokan gondolják, hanem a szemlélet. Ez a „kimozogjuk valahogy”. Mint a Megáll az időben, amikor azt mondják, hogy jó, akkor itt fogunk élni. Nem szabadon, de valahogy. Ahogy tudunk. Megoldjuk. Leginkább okosba’. Az Indexnél szerintem nem bedarálási törekvés volt, hanem volt az egyik oldal, amely úgy gondolta, hogy majd okosba’ megoldja, suttyomban beépül, aztán ’22-ben ennek lesz jelentősége kritikus pillanatokban. Akiknek meg üzleti érdek miatt lett volna fontos a lap egyben tartása, azok közül lehettek, akik úgy gondolták: ezt azért még kimozogják valahogy. Mindkét fél elfelejtett azonban valami fontosat.

Mit?

Azt, hogy okosba’, buherába’, kimozogva nem lehet jó újságot készíteni.

Mondjuk ez elég egyértelmű.

Nem mindenkinek. Van egy kör a szakmában, amely számára egészen természetes, hogy eddig megyek, meg a sorok között, meg hogy ezek a keretek… Ők vitték a prímet a kilencvenes években is. Az a modell nagyjából meg is felelt mindenkinek. Azt hitték, újságírás az, ha odateszünk egy mikrofont, az egyik is elmondja a véleményét, a másik is, és kész, ennyi. Az Index már az új szemlélet lapja volt, csakhogy a politikai elitben még mindig azok vannak a csúcson, akik a buheravilágban szocializálódtak. Ők nem értik, miért kell itt balhézni, miért nem lehetett maradni, hát lett volna fizetés, meg semmi durva dolog nem készült, csak kicsit „okosabban” kellett volna. Csak annyi, srácok, hogy „minden oldal meg legyen hallgatva”. Egyrészt meg volt hallgatva eddig is, másrészt az újságírás tényleg nem ennyi. Újságírás az, ha utána is megyünk, hogy amit az egyik és a másik mond, igaz-e. Mert például lehet, hogy mindkét oldalnak érdeke hazudni. Lehet, hogy mindkettőnek érdeke, hogy ilyen okosba’-ország maradjunk.

Fotó: Domaniczky Tivadar

Eléggé nyerésre állnak, ha így van. Sajtóügyben is.

Csak részben. Az mondjuk tény, hogy a politikai újságírás halott. Az a válfaja legalábbis, amely a kilencvenes években még nagyon ment. Ott volt mondjuk a Tocsik-ügy, vagy a Kaya Ibrahim-történet. Mennyi ideig napirenden voltak azok! Azokról beszélt a fél ország. Ma annak, hogy Mészáros Lőrinc újabb milliárddal lett gazdagabb, mire felébredt, nincs hírértéke. Amit viszont továbbra is szívesen olvasnak az emberek, azok a jól megírt történetek. Az első könyvem eladásai is ezt mutatták.

Jól csengett a mackókassza?

Jól. Azt hittem, ha ötezer elmegy a könyvből, az már nagyon jó, aztán elfogyott belőle 33 ezer. A visszajelzések alapján pedig azt látom, hogy nem valami elit dolog ilyen adatolt, valóságot feltárni igyekvő könyvet olvasni – végzettségtől, munkakörtől függetlenül szeretik az olvasók.

Biztosan halott a klasszikus politikai újságírás? A Borkai-ügy vagy a Kaleta-sztori is elég nagyot ment – hogy két ön által feltúrtat említsünk a közelmúltból.

A Borkai-ügy a kefélős videó miatt ment nagyot. Az alapügyet, amelyre aztán az Ördög ügyvédje-blog épített, 2012-ben írtam meg a HVG-ben. Abból önmagában nem lett országos botrány, akkor nem érdekelt szinte senkit. Kellett hozzá ez a felvétel, amihez annyit tudtam aztán hozzátenni, hogy megírtam: a Fidesz vezetése már egy éve tudott a videóról, s bizonyíthatóan igyekeztek is elvágni annak útját szervezett bűnözői köröknél.

Nem sikerült. Ezek szerint a szervezett bűnözés erősebb a Fidesznél?

Nem ez a magyarázat. Képzeljünk el egy bekokainozott alvilági figurát, akinél ott van a felvétel, aztán elkövet egy hibát – elkezdi ide-oda adogatni a videót. Utána hogy tudná már leállítani? A legtöbb hazai alvilági történet Guy Ritchie-t idézi, nem a Keresztapát. Ahogy a politikai szint is. Nézzük magát a Borkai-bulit! Elvileg intelligens emberek, profi politikusok, vezetők, menő ügyvédek hagyják, hogy lányok videót készítsenek róluk, mert annyira szét vannak csapva. Már önmagában az, hogy idegen emberek előtt ennyire szétcsapják magukat, mutatja a színvonalat. Vagy ott van az érdi társaság, amelynek tagjai azért ahhoz értettek, hogy milliókat összeszedjenek különféle okosságokkal, de utána ugyanezek az emberek egy bekamerázott benzinkúton agyonszúrják egymást. Van ebben logika? Nincs. Az emberben sokszor nincs, csak gyakran kihagyjuk az emberi komponenst a történetekből. A mítoszok így erősödnek meg.

Mítosz akkor az is, hogy a Fidesz „maffiakormányt” működtet?

Igen. A Fidesz sem lehet mindenható egy ilyen országban. S hogy nem az, mutatja a viselkedése is. Aki tényleg annyira erős, az nem görcsöl rá ennyire, hogy mindent kontrolláljon, hogy például az Indexbe is feltétlenül betegye a lábát. A valódi maffia sosem fosná össze magát egy Indextől. Legyintene. A hazai politikai elit meg retteg. Mindenki meg van róla győződve például arról, hogy lehallgatják. Csak azt kellene eldönteni, hogy ha mindenkit lehallgatnak, hol vannak azok, akik ezt mind feldolgozzák? Nyilvánvaló nonszensz, de létező mítosz ez is. Túlzottan felértékeli tehát a politikai elitet ez a maffiaállam-megközelítés. Amilyen módszerek megjelennek, ahogy például cégeket szereznek meg, az nem az olasz maffiára hasonlít, hanem erre a tipikusan magyar, pitiáner, provinciális szervezett bűnözésre, amely – ellentétben például az albánnal – képtelen nemzetközi hálózatokat működtetni, komolyanvehető szereplője lenni a világméretű buliknak. A magyar politika is ilyen: lehúzogatja az EU-pénzeket, de képtelen arra, hogy valós szereplőkkel valódi, nagy üzleteket kössön.

Azért az a hálózat, amelyet a Fidesz mára kiépített, a társadalom és a gazdaság minden szeletében jelentős, gyakran döntő befolyással bír.

Persze, és sajtófronton épp azok mentek mellé nagyon, akik a közmédia propagandába állítására és a megyei lapok átvételére legyintettek. Merthogy ugyan, mégis ki néz köztévét. Annak bizony volt hatása, a maga szempontjából azt nagyon ügyesen csinálta a kormánypárt. Azaz dehogy a kormánypárt. Nagyon egyszemélyes ez a történet.

A maffia nem az? Nem úgy van, hogy ott a keresztapa, aztán mindenki neki tartozik engedelmességgel és kész?

De, csakhogy a keresztapa nem személy, hanem tisztség. Ha véletlenül aknára lép, a szervezet delegálja az utódot, aztán hozzá lojálisak attól fogva, s az üzlet megy tovább. Ehhez képest a magyar politika egyetlen személyhez kötött. Ha vele bármi történik, egymásnak esnek a szereplők és szétporlad minden, amit a főnök épített. Itt nincs családi kötelék, mint az olasz maffiánál, itt mindenki a maga hasznát keresi, s mivel az most Orbán Viktor környékén érhető el, ott vannak épp. A legtöbben viszont egy kanál vízben megfojtanák egymást. A tisztelet, mások részéről a félelem személyesen Orbánnak szól, nem a miniszterelnöki tisztségnek. Amikor a kommunisták átmentették a hálózatukat az új rendszerbe, nagyon sokáig működött az is, de aztán összeomlott, mára szinte nyoma sincs. Az is pontosan erre volt visszavezethető, erre a mackónadrágos létünkre, de ott lassú volt a folyamat, nem volt egy személyre szabva a párt. Vagy: amióta van vádalku, nyomozati alku, itthon minden bűnöző azonnal nyomja föl a másikat, mindenki az egyéni érdekét keresgéli. Nincs valódi közösség.

Fotó: Domaniczky Tivadar

Az újságírók között van?

Van. Ebben a mai helyzetben ezért látok lehetőséget is. Ilyenkor elválik a szar a májtól. Kiderül, ki az, aki komolyan gondolja a szakmát és ki az, aki nem. Lemorzsolódnak azok, akikben nincs akkora lendület és szenvedély. Aki marad, megedződik. Amire fontos figyelni: nehogy az ember sértetté, bozótharcossá váljon. A dühöt ki kell zárni az újságírásból. Azt a szívességet senkinek sem fogom megtenni, bármit tesznek is a sajtóval még, hogy mártírnak érezzem magam, drámázzak, beleőrüljek. Az újságírás fontos hivatás, de hivatás, nem pedig küldetés. Az ember élete nem szólhat kizárólag arról. Túl komolyan azt sem szabad venni, ahogy az embernek önmagát sem. Én legalábbis magamat sem fogom. Ha már nem lehet majd csinálni, akkor otthagyom az egészet és elmegyek mondjuk hajósnak a Dunára. Persze ahhoz még kellene olyan képzettség.

Ezek szerint most még nem hagyja ott az újságírást.

Nem. Előbb befejezem a kokainos könyvet, aztán kezdek egy lapnál.

Hol?

Ősszel kiderül.

Azaz nem tart a távozó indexesekkel, nem vesz részt az új, szellemi utódlap alapításában?

Nem, de ennek prózai oka van.

Micsoda?

Tudtam, hogy októberben ki kell jönnöm a könyvvel, s hogy a nyaram és még a szeptember egy része is erről fog szólni, emellett most nem lennék használható semmilyen újra, semmi olyanra, ami képlékeny és amibe esetleg nem száz, hanem kétszáz százalékos energiát kell beletenni. A felmondásunkkal egyidőben kaptam egy ajánlatot. Van családom, vannak gyerekeim, a folyamatos, immár évek óta tartó bizonytalanság után biztosabb, kiszámítható munkahelyet akartam. Ezért fogadtam el.  

Nem illett volna az Index egyik legismertebb arcának várnia még kicsit, hátha beindul a másik?

Lehet, hogy olykor jobban foszforeszkáltak mondjuk az én videóim vagy cikkeim, de az Index olyan volt, mint egy jó zenekar. Oké, hogy a szólistára figyelsz, de a szólista nem működik, ha nincs mögötte gyémánt keménységű dob és basszus. Az Indexnél ez megvolt és nem én voltam az egyedüli szólista. Nincs egyébként információm arról, mi indul majd és mikor. Erről nem tudok semmit. Abban viszont biztos vagyok, hogy nagyon jó csapat távozott az Indextől, és ha csinálnak valami újat, az jó lesz. Szóval nincs semmiféle üzenetértéke annak, hogy nem ott folytatom.

Vicces videók lesznek ott is, ahova megy?

Egy ideje azokat már nem csináltam, de ha jön egy jó videóötletem, úgyis elkészítem. Az exhibicionizmust most mindenesetre kiölte belőlem a könyvírás egy időre, persze nem biztos, hogy végleg. Még szórakoztatóipari irányon is gondolkodtam, könyvötletem is volt abban a műfajban. Az utolsó magyar fing. Ez lett volna a címe. Aztán beláttam, hogy nagyon messzire azért nem jó elmerészkedni, ha azt akarom, hogy a komoly munkáimat továbbra is komolyan vegyék, úgyhogy azt sajnos nem írtam meg.

Fotó: Domaniczky Tivadar

A komolyan vett újságírás olyan helyzetben sem küldetéses dolog, amikor közszolgálat gyakorlatilag nem létezik és magánforrásokból kell betölteni az űrt?

Ebben van logika, hogy emiatt lehetne az újságírás küldetés ma, de ennek a helyzetnek is inkább a jó oldalát látom. Van már egy sor kisebb-nagyobb, független szerkesztőség, amely minőségi munkát végez. Velük szemben ott van a propagandasajtó, amely szakmailag szégyenteljes. Sokkal jobb ez a helyzet, mintha a kormány egy sor álfüggetlen, szakmailag még úgy-ahogy értelmezhető szerkesztőséget hozott volna létre. Az olvasó azt hinné, hogy újságot olvas akkor is, ha kormányterméket vesz a kezébe. Aki megnyitja az Origót, annak nem nagyon lehet ilyen illúziója. Minél debilebbek, minél inkább nyomják fullba a kretént, annál jobban világít az értelem a független, minőségi szerkesztőségekből. Az értelmes olvasó pedig megérzi ezt, sőt, fizetni is hajlandó azért, hogy legyen mit olvasnia. Egyértelművé vált, hogy minőségi újságírás akkor lesz, ha az olvasó előfizet vagy támogatja.

Ideje lenne megköszönnie a Miniszterelnök Úrnak!

Akár! Most komolyan, gondoljunk bele, mekkora menedzsernek kellett volna lenni ahhoz, hogy egy ilyen modellváltást az ember levezényeljen! Hogy ezt megértesse az ingyenes minőségi tartalomhoz szokott magyar olvasóval! Még külföldön is probléma ez, ahol a Google és a Facebook szintén lekaszálta az online hirdetési piacot. Ott is fogas kérdés, miként lehet fizetőssé tenni, ami eddig ingyen volt. Nálunk meg jött a kormány, beszántott egy sor lapot, erőteljesen hozzájárult az Index szellemi értelemben vett megszűnéséhez, megmutatta, milyen a másik lehetőség, az agyatlan propaganda – és rögtön mindenkinek átment az üzenet. A fiatal olvasók már ahhoz szoknak hozzá, hogy nem csak a cipőért, hanem a minőségi hírszolgáltatásért is fizetni kell. Most persze még kellemetlen a helyzet, válságos is akár, de hosszú távon a független, minőségi sajtó még jól is kijöhet ebből az egészből.


Nyitókép: Dezső András a Lupa-szigetnél, motorcsónakon (Fotó: Domaniczky Tivadar)

Ez az interjú olvasóink támogatása nélkül nem készülhetett volna el. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Kategória: Interjú