Építkezés a Balaton partján: vonzó lehetőségek Siófokon – Válasz Online
 

Építkezés a Balaton partján: vonzó lehetőségek Siófokon

Támogatott Tartalom
| 2020.05.27. | támogatott tartalom

A hazánkat sújtó járvány ellenére az építkezések a legtöbb helyen, ha lassabb ütemben is, de folytatódtak – igaz ez a Balaton déli partjára is, amely a magánépítkezők és ingatlanfejlesztők kedvelt területe.

A tóparti építkezések az atmoszféra és a kikapcsolódási lehetőségek miatt mindig is nagyon népszerűek voltak, és az érdeklődést az elmúlt közel két hónapban sem esett vissza jelentősen. Az emberek a vírushelyzet miatt ugyan óvatosabbak, így jellemző, hogy a kisebb átépítéseket elhalasztják, ezzel is elkerülve a több emberrel való érintkezést – ez azonban nem igaz a nagyobb beruházásokra! A családi házak, társasházak generálkivitelezésében jártas siófoki cég, a BGB Építő Kft. ügyvezetője, Böőr László szerint Siófok olyannyira felkapott, hogy a vízpart közeli területen a kisebb cégeknek már esélyük sincs telket venni az elrugaszkodott árak miatt. Mint elmondta, a kisebb, elérhető árú telkeket már korábban beépítették. Véleménye szerint ugyanakkor a vírus miatt nem állt le az élet, minden projekt folytatódik néhány óvintézkedés megtételével. Ők például figyelnek arra, hogy egyszerre ne legyenek túl sokan az építési területen, valamint az előírt védőfelszereléseken túl minden dolgozó kap megfelelő maszkot és kézfertőtlenítőt.

Nem változott a megrendelések száma

A generálkivitelezőként építő cégnél nem álltak le a munkálatok, a BGB Építő Kft-nél a szokásos folyamat működik: a 28 fő állandó munkatárssal és körülbelül 100 fős alvállalkozói körrel dolgozó cég saját munkatársai végezik a szerkezetépítést, a tapasztalt alvállalkozói gárda pedig befejezi a munkálatokat, persze teszi ezt a cég szigorú szakmai felügyelete mellett. Éppen csak elkészült a siófoki Ady liget 12 épülete – amely a BGB Építőhöz tartozó BGB Investment Kft saját beruházása –, két hónapon belül már újabb projektet adnak át, az Ezüstparton található 2×4 lakásos társasházat, a Villa Novolát. Az Ady liget 115-120 m2-es lakásai 55-65 millió forint között keltek el, míg a Villa Novola esetén a beruházó úgy döntött, hogy megtartja az ingatlant apartmanháznak. Emellett a családi házas piac is virágzik a környéken: a cég a kisebb és nagyobb társasházak mellett szívesen vállal egy-egy családi házat is, jelenleg egy 140 négyzetméteres épületen dolgoznak.

Érdemes megjegyezni, hogy Siófokon az újabb építkezések, amelyek közvetlenül a part és a strand mellett vannak, döntően hotelek, apartmanházak. Beruházói szemmel a Déli part nem csupán a tóparti atmoszféra miatt vonzó, hisz míg itt a kisgyerekes családok bokáig érő vízzel találkoznak, az Északi parton hirtelen mélyülő víz fogadja a nyaralni vágyókat.

Ennek fényében nézzük át az átlagárakat! Siófok üdülőövezetében nettó 650 ezertől 1,2 millió forintig terjednek a négyzetméterárak, függően az épület felszereltségétől, penthouse jellegétől, ugyanakkor az árak ennél magasabbak is lehetnek. Itt elmondható, hogy a házak nagyjából 90%-a csak nyáron kihasznált. Ezzel szemben a lakóövezet négyzetméterárai 350-400 ezer forinttól kezdődnek igénytől és műszaki tartalomtól függően.

A tópart mindig jó döntés marad

A Balatonról könnyen juthatnak eszünkbe a tágas luxusingatlanok, pedig az üdülőövezet kínálatában is a nagy eltérések jellemzőek. Siófokon mindig az adott projektnél elvárt műszaki paraméterekkel építik a házakat, így a luxus mellett ugyanúgy megtalálhatók a nyaralónak megfelelő, kényelmes, a mai kor energetikai követelményeit szem előtt tartó, télen is lakható házak, társasházi lakások. A választék tehát széles, és bár az elmúlt években megdrágultak az ingatlanok, továbbra is jó befektetésnek számít egy Balaton-parti ház. Érdekes tendenciaként jegyzi meg Böőr László, hogy egyre gyakrabban jelentkeznek vevőként tartósan külföldön munkát vállaló magyar családok. A vásárlók közt vannak ugyan külföldiek, de döntő többségük magyar: választásukat nem elsősorban az ingatlanok mérete, hanem ár-érték aránya határozza meg.

A szakember hozzátette, hogy a műszaki tartalmat a megrendelő pénztárcájához kell igazítani, mégis igyekeznek úgy építeni, hogy a későbbiekben kiegészíthető legyen az épület vagy lakás felszereltsége, a gazdaságosabb megoldásokkal történő bővítésnek ne legyenek akadályai.

Azt azért meg kell hagyni, itt is vannak érdekességek. Böőr László az egyik legizgalmasabb projektként számolt be az úgynevezett VIP lakóparkról, amelyben a 4×10 lakásos társasházakat találunk. Az Ekler Építész Kft. tervezésében épült íves ház alapja a helyszín jellegzetessége, egy hajó volt: akárhol elmetsszük vízszintesen az épületet, hajó formát kapunk.

Reményteli jövő

A hazánkat is sújtó járvány ellenére a Balaton déli partján gyakorlatilag bárhol munkát vállaló cég vezetője a cég fejlődésében nem vár megtorpanást. Míg 2018-ban 460 millió, addig 2019-ben 650 millió forintos árbevétel után, 2020-ra – a hátuk mögött tíz év tapasztalattal és az elmúlt három évben épített 11 533 m2-rel – a helyzet ellenére is bizakodik és növekedéssel számol.

További információt a BGB Építő Kft. oldalán talál.

A nyitóképen látható épületeket tervezte: Ekler Építész Kft.