Az abortuszvita tabui: az írnél liberálisabb a magyar szabályozás

·2019.10.28

Magyar tinédzserlányok Facebook-profiljainak ezrei sötétedtek el, amikor hatályba lépett az új északír abortuszszabályozás, pedig kevés olyan közéleti esemény van, amely átüti ennek a korosztálynak az ingerküszöbét. A történet egyáltalán nem fekete-fehér: északír nők a szigorú tiltás ellenére eddig is ezrével végeztettek abortuszt, méghozzá társadalombiztosítási támogatással. A változásokat az északír legfelsőbb bíróságon kiharcoló legismertebb aktivistára pedig erős megszorításokkal sem illik az érzéketlen magzatgyilkos leírás: ő maga is szörnyű dolognak tartja a terhesség-megszakítást. Mi történik az íreknél? Milyen tanulsága van ennek Magyarországon? Több, mint gondolnánk. 

A téma érzékenységére és érzelmi meghatározottsága miatt szeretnénk leszögezni elemzésünk fő szempontjait:

  • A magzati életet védendőnek tartjuk, de cikkünkben ennek nem jogi, hanem gyakorlati szempontjait tartjuk szem előtt. Kevés témánál válik ugyanis ennyire szét a jog és a valóság.
  • A magzatok védelmét álláspontunk szerint főként az szolgálja, ha szüleik értéknek tartják őket. Amennyiben ez teljesül, liberális szabályok mellett is csökkenhet az abortuszok száma. Ha nem valósul meg, a legdrákóibb tiltás mellett is tömegesen zajlanak a küretek, csak éppen illegálisan.
  • Az északír történet alkalmat ad arra, hogy a magyar abortuszhelyzetről is társadalmi vita folyjon, ezért a közösségi médiában tapasztalható jelenséget akkor is hasznosnak tartjuk, ha az ír helyzetben most beállt változás – ahogy ezt mindjárt részletesen kifejtjük – nem indokol gyászreakciót, profilkép-elsötétítést.

×××

Az északír Sarah Ewart története úgy kezdődött, ahogy a love storyk kezdődni szoktak: megismerkedés, szerelem, családtervezés, terhesség, boldogság – és ennek megpecsételésére az esküvő. Vágytak a babára, tudták, hogy kislányuk lesz, nevet is adtak neki: Ellának szólították a magzatukat. Miatta tűzték ki az esküvő időpontját, mert szerették volna, ha a gyerekük hagyományos családban jön világra. 

Minden rendben is ment a terhesség 20. hetéig, amikor egy rutinvizsgálaton az orvos azt mondta, a magzat olyan fejlődési rendellenességben szenved, amelynek következtében szinte biztosra vehető, hogy nem éli túl – vagy legfeljebb csak órákkal – a köldökzsinór elvágását. Nem részleteznénk az elváltozás természetét, csak annyit közlünk, az anenkefália nehezen hívható betegségnek, annyit jelent, hogy a magzatnak nincs agya, ezért képtelen az önálló életre.

Rémálom – így jellemezte a fiatal nő azt, ami következett. Az orvos az északír törvényeknek megfelelően közölte, hogy a magzat állapota nem veszélyes az anya életére, ezért a terhességet nem lehet megszakítani, ki kell hordania, és meg kell szülnie.

A viktóriánus kor óta életben lévő – most megváltozó – északír törvény szerint ugyanis csak akkor lehetett elvetetni a magzatot, ha a terhesség az anya életét veszélyeztette. A magzat állapota viszont csak saját magára volt veszélyes, arra is a megszületése után.

Sarah Ewart ekkor már az ötödik hónapban járt, látszott rajta a viselősség. Ahány ismerősével találkozott, mind gratulált, és azt kérdezte, mikorra várják a babát, nem tudva, hogy esetükben a születés napja nem az élet, hanem a halál napja lesz. A nő úgy érezte, képtelen hónapokon keresztül elviselni ezt. Hazudjon? Vagy azt ismételgesse, hogy önálló életre képtelen gyereket vár, aki még aznap meghal, amikor megszüli?

Sarah Ewart az északír Legfelsőbb Bíróság előtt Belfastban, 2019. január 30-án. Fotó: AFP/Paul Faith

A férjével úgy döntöttek, nem fogják ezt megvárni, megszakíttatják a terhességet. Az orvosa nem adhatott tanácsot, mert a törvények szerint Sarah Ewart bűncselekményre készült, és ha ebben támogatja ő is, tizennégy évi börtönnel lett volna sújtható. „You would have to go accross the water” – ez a mondat normál esetben annyit jelent, hogy Angliába kellene utaznia, de az ultrahangvizsgálati rendelőkben évente több ezerszer elhangzó kijelentés – amely szó szerint azt jelenti: kelj át a vízen – titkos jelszóvá vált. A nő megértette a jelentését, a legnagyobb titokban Londonba utazott, ahol – az ottani szabályok szerint legálisan – elvetette a magzatot. 

Nem lett az abortusz híve, szörnyű tapasztalatnak nevezte a terhességmegszakítást, tragédiaként élte meg, kegyetlenségnek tartotta, hogy a magzatának az északír törvény miatt nem lehetett sírja, nem búcsúztathatták el, ráadásul mindezt egyedül kellett elviselnie, a családja sem lehetett mellette. 

Emiatt állt bele a jogi küzdelembe, és ment el egészen az északír legfelsőbb bíróságig azt képviselve, hogy az abortusz teljes tiltása sérti az emberi jogokat, ellentétes az uniós joggal, mert szükségtelen fájdalomnak és szenvedésnek teszi ki az északír nőket. Az oka pedig az, hogy még mindig a viktoriánus Angliában 1861-ben született törvényt alkalmazzák, miközben az Egyesült Királyság többi részein a hetvenes évek óta– és a 2018-as népszavazás óta már az Ír Köztársaságban is – liberálisabb szabályozás van életben.

A törvény változása azonban nem az új barbárság korát hozza el, mint azt sokan a Facebook-profil elsötétítők közül is állítják. Ugyan az abortusz a magzat betegsége esetén a terhesség a 24. hetéig is elvégezhető Angliában (ahogy nálunk, Magyarországon is), de ehhez a 22. hétig két nőgyógyász egybehangzó szakvéleménye szükséges, azt követően pedig a nőgyógyászok királyi kollégiumának igazolása kell.

Nem tudható, hogy nálunk hány ilyen beavatkozás volt, Angliában tavaly 1900 esetben végeztek 22. hét után terhesség-megszakítást, az esetek felében azért, mert a magzat már nem élt.

‘Darkest day’ felirat a profilképeken

Sarah Ewart tehát győzött, a jogi verdikt október harmadikán született, a Westminsterben viszont már júliusban meghozták a törvényt, amely most lépett hatályba. Az északír abortuszvita olyan intenzív, hogy az egész világ közvéleményét megmozgatja. A mozgalom a zászlajára nem az abortusz liberalizálását írták, mert ennek a vallásos írek között kisebb lett volna a támogatottsága, hanem a terhesség-megszakítás kriminalizálásának megállítását.

Nem az írek döntése volt

Persze a liberális abortuszpolitikát követelő feminista mozgalmak a világon mindenütt Sarah Ewarthoz hasonló, érzelmileg megindító és még az abortuszellenzők jó része által is támogatható személyek és követelések mögé állnak be. Sarah Ewart jogi képviseletét az Amnesty International biztosította, egy idő után pedig már nem lehetett megállapítani, hol kezdődik az azonos neműek házasságkötéséért demonstráló és hol végződik az abortusz dekriminalizásáért tüntető tömeg. Ewart médiasztár lett, mert az ő történetével lehetett megszemélyesíteni – és megnyerni – az északír abortuszellenes jogi és politikai küzdelmet. 

Végül tehát a hatéves jogi tortúrát vállaló északír nő is hozzájárult ahhoz, hogy az Ír Köztársaság után – ahol kétharmados többségű népszavazás törölte el a korábbi szigorú szabályokat – immár Észak-Írországban is liberalizálják a terhességmegszakítást. A részletes szabályok még nem ismertek (márciusig az új rendelkezések gyakorlati megvalósulásának részletein dolgoznak, áprilisban léphet hatályba a törvény), így ma pusztán annyi tudható, hogy Sarah Ewart rövidesen Észak-Írországban is elvetethetné a magzatát, és az új szabályozás kiterjed a nemi erőszakban fogantakra is. Okulva azonban a dublini példából, Belfast előre kijelölte az abortuszklinikákat és tüntetésmentes övezeteket jelölt ki. Az Ír Köztársaságban ugyanis nem egy kórház környéke valóságos csatatérré változott, tüntetők és ellentüntetők állomásoznak a környéken, hogy hangjuk elérjen a kórtermekig vagy éppen az abortusz végzését elvből megtagadó orvosokig.  

A helyzet politikailag is bonyolult, mert a westminsteri parlament lényegében rákényszerítette Észak-Írországra az abortusztörvényt (és ezzel együtt az azonos neműek házasságát), ez nem az írek döntése volt. Az északírek nem tudták ezt megakadályozni, mert belpolitikai okokból 2017 óta nem ülésezik a Stormonti gyűlés, vagyis az északír tartományi parlament.

A britek jogharmonizációra hivatkoztak: brexit ide vagy oda, éppen az uniós jog miatt kell Skóciához, Angliához és Waleshez hasonlóan most már Észak-Írországban is liberalizálni a törvényt. Az ír politikai helyzet bonyolultságát jelzi, hogy a protestáns/unionista Democratic Unionist Party (DUP), amely jelenleg a brit kormánypárt, a toryk koalíciós partnere, mindig is ellenezte a melegházasságot és az abortuszreformot.

Liberalizáció-párti aktivisták az északír parlament előtt 2019. október 21-én. Fotó: AFP/Paul Faith

Velük szemben az eredetileg katolikus, leginkább szélsőbaloldali-liberálisként leírható Sinn Féin párt viszont a támogatók közé tartozott. Ahogy a közvélemény nagyobb része is, de a felfokozott ír közhangulatot nem pusztán az abortuszhoz való viszony határozza meg, hanem az is, hogy a törvényt London rájuk erőltette, így mindez nemzeti színezetet is kapott. Cikkünkben mégis inkább a szabályozás születésszámra gyakorolt hatásával foglalkozunk. 

Ha itt megállna a liberalizáció, az északír törvény még mindig a legszigorúbbak egyike lenne Európában. Ám a tapasztalat az, hogy ahol újragondolják a művi terhesség-megszakítás szabályait, ott  nem állnak meg ezeknél a lépéseknél, legalizálják a már addig is meglévő gyakorlatot.  

Angliában – és ez lesz a meghatározó az Ír-szigeten is – a terhesség-megszakítások jelentős részét nem műtéti úton, hanem tablettával végzik. A nők jelentős része az első kimaradt menstruáció után a gyógyszert a saját otthonában veheti be, főként nagyvárosi, jól szervezett egészségügyi háttér megléte esetén. 

A tablettákat az ír nők eddig illegálisan az interneten rendelték, és annak ellenére alkalmazták tömegesen, hogy az orvosi háttér nélkül veszélyes a nő egészségére, és persze a törvényeik szerint az abortusztabletta alkalmazása is életellenes bűncselekménynek minősült. Nem lennénk meglepve, ha a liberalizáció kiterjedne az abortusztablettákra is, vagyis lényegében az abortusz egészére.

Az Ír-szigeten két államalakulat található, az 1921 óta független, mintegy ötmillió lakosú Ír Köztársaság (Írország), amelynek Dublin a fővárosa, és az 1,9 millió lakosú Észak-Írország, amely az Egyesült Királyság része, és Belfast a fővárosa. Noha a mostani szabályok csak Észak-Írországot érintik, abortuszszempontból nagyon hasonló a helyzet az Ír Köztársasággal kapcsolatban is, mert gyakorlatilag ott is csak idén januártól lépett hatályba a liberalizált törvény. A 2018-as népszavazás a katolikus országban kétharmados többséggel törölte el az eddigi – északírhez hasonló – szabályozást. A régi törvény 1861 óta volt hatályban. Viktória királynő korában az abortusz teljes tiltásának, bűncselekménnyé nyilvánításának az volt az egyik oka, hogy a terhesség művi megszakítása rendkívüli veszélyes volt a nő életére.

A mi szempontunkból is érdekes ránézni az íreknél történtekre.

Az egyik legliberálisabb abortuszszabályozás a magyar

A magyar törvény az anya „válsághelyzetére” (mely definíció szerint lehet testi vagy lelki megrendülés is) való hivatkozással is megengedi a terhesség megszakítását. S mivel a jogszabály nem definiálja, mi a válsághelyzet, így lényegében egyetlen időben előterjesztett abortuszkérelmet sem lehet visszautasítani. Mindez azonban nem azt jelenti, hogy ír nőknél nem végeznek abortuszt, pusztán azt, hogy Magyarországon a liberális szabályok miatt a törvény betűje és a valóság közel áll egymáshoz, az északíreknél viszont rendkívül távol.

Az ír nők élet elleni bűntényt követtek el, ha a saját életüket nem veszélyeztető magzatot vetettek el. Az ír és északír hatóságoknak tehát évente több ezer nő ellen kellett volna bűnvádi eljárást indítaniuk, bizonyítékaik voltak ugyanis a bűnesetekről. Ehhez nem kellett titkosszolgálati módszerekhez folyamodniuk, elég volt felütniük az angol statisztikai évkönyveket. Az angol állami egészségügy ugyanis az 1970-es évektől nyilvántartja az Ír-szigetről abortuszra Angliába érkezőket, és ezt évente országonkénti bontásban nyilvánosságra is hozza. Ennek ellenére például az Ír Köztársaság gyilkossági statisztikáiban nem találtuk nyomát a magzatok ellen elkövetett több ezer bűnesetnek, a kimutatásuk szerint évente nagyjából 50 gyilkosság történt náluk az abortuszliberalizációig – zömmel felnőttek ellen.  

Az északír történet ennél is cifrább, mivel London 2017 júniusa óta ingyenessé tette az észak-írországi tartózkodási helyű nők számára az abortuszt.

Vagyis az ír törvények szerint gyilkosságot elkövető nők valójában angol társadalombiztosítási (NHS) támogatással követték el tettüket, szakíttatták meg terhességüket.

Fura helyzet, hogy a bűncselekményről és az ezt – legálisan – megvalósító egészségügyi beavatkozás térítésmentes elvégzéséről is jogszabály rendelkezett. Csak az egyik törvény északír, a másik angol volt. 

2018-ban Angliában (és Walesben) 4700 terhességmegszakítást végeztek nem odavalósi nőkön, 61 százalékuk érkezett az Ír Köztársaságból és 22 százalékuk Észak-Írországból, tehát összesen 83 százalék. 2018-ban 1053 északír nő volt érintett és 2860 írországi. Az ír törvények és a valóság messze nem találkozott egymással, és akkor még nem említettük az abortuszhajókat és az interneten rendelt abortusztablettákkal végzett terhesség-megszakításokat. Nem tudjuk, milyen hatással lesz az új szabály az abortuszok számának alakulására, de azt igen, hogy a tények nem ismeretére vall azt gondolni, hogy eddig az északíreknél nem végeztek abortuszt. Végeztek, mégpedig több ezret évente.  

Mivel az ír adatokat csak részben ismerhetjük, jobb híján az angol számokkal vetjük össze a hazaiakat, mert ez sem tanulság nélküli. Összehasonlításra alkalmas adatokat 2015-ból közöl az Eurostat, eszerint az angoloknál ezer nőre vetítve 10,4, nálunk 10,8 abortuszt végeztek. A két szám nagyon közel áll egymáshoz, de csak első ránézésre. Abortusz szempontjából ugyanis Európa két élesen elválasztható részre tagozódik: a nyugatias országokhoz tartoznak a németek (4,5 abortusz ezer nőre vetítve), a csehek (6,8,), a spanyolok (6,9), az olaszok (5), a szlovákok (6,9) – az angolok hozzájuk képest csaknem kétszeres értékkel rendelkeznek. A britek adatai inkább hasonlítanak hozzánk, a románokhoz (12,4), a bolgárokhoz (12,7) és az észtekhez (11) – pedig nagyon eltérő történelmi háttérrel indultak. 

Frissebb magyar és angol adattal is rendelkezünk, ám ezek egymással nem egybevethetők, a belső trendeket viszont jelzik. A magyar Központi Statisztikai Hivatal Demográfiai Évkönyve szerint a 2018-ban mért adat volt a valaha feljegyezett legalacsonyabb hazai (valós) érték. A briteknél viszont egy 2008 óta csökkenő trend tört meg, egy év alatt négy százalékkal nőtt az abortuszok száma. Mindez azért meglepő, mert Európát a magzatokkal kapcsolatban változó attitűd jellemzi, amely folyamatos csökkenésben nyilvánul meg. A magyar számok ehhez illeszkednek, a kilencvenes évek közepén feljegyezett 79 ezres évenkénti abortuszszám 2018-ra 27 ezer alá csökkent.

Forrás: KSH

Az ír adatokról annyit tudunk, hogy dublini sajtójelentések szerint a liberalizáció első hónapjaiban havi 800-900 terhességmegszakítást történt, ez sokkolta az ottani közvéleményt, de arányaiban alacsonyabb a magyar és az angol értéknél, ugyanakkor magasabb a korábban Angliában elvégzettekről szóló hivatalos adatnál. 

Mindez arra is rámutat, hogy törvényi tiltással nem lehet hatékonyan fellépni az abortusz ellen. Ha egy északír nő nem akarta megtartani magzatát, még Londonig sem kellett repülnie, mivel hajókon berendezett magánklinikákon a tengeren elvégezték a küretet eddig is. Ha Magyarországon gondolkodnának a tiltásban – de ennek szerencsére nincs jele – a fővárosból két és fél óra alatt Bécsbe lehet érni egy légkondicionált vonaton. A császárvárosban annyi magyar orvos dolgozik, hogy az utazni kénytelen nőnek még nyelvi problémái sem lennének (legfeljebb anyagiak). Az interneten pedig tucatszám hirdetik (illegálisan) az abortusztablettát. 

Nem a szigorú törvény a megoldás

Ha nem változik meg az emberek gondolkodása, értékrendje, a magzati életről való felfogása, akkor tehát a törvényi tiltás mit sem ér.  Mindez nem jelenti persze, hogy a szigetországiaknak vagy nekünk ne lenne tennivalónk az abortuszok ügyében. Angliában például az abortuszok számának növekedése nem egyenlően érintette a különböző női korosztályokat, a 18 év alattiaknál továbbra is csökken a művi vetélések száma, a 35 éven felüli nőknél viszont emelkedik. Ne kis eltéréseket képzeljünk el: a tinilányoknál felére esett, a tapasztalt nőknél viszont közel 40 százalékkal nőtt az abortuszok száma Angliában és Walesben, ez a női korosztály tehát olyan nehézségekkel küzd, amit nem tud egyedül megoldani, segítségre szorul. 

Magyarországon 1992-ben hozta meg a parlament a magzati élet védelméről szóló törvényt, amely lényegében helyben hagyta a korábbi liberális szabályozást. A kérelmezőnek meg kell jelennie egy bizottság előtt, a jogalkotó szándéka szerint azért, hogy gondolkodási időt kapjanak a párok és – ha válsághelyzetre hivatkozva kérik a terhesség megszakítását –, akkor segítséget nyújthassanak nekik. 

Éles társadalmi vita bontakozott ki, tüntetéseket tartottak, a magzatvédők nehezen emésztették meg, hogy a törvény beterjesztője egy kereszténydemokrata miniszter volt, ám a szakemberek még az új szabályok elfogadása előtt arra lettek figyelmesek, hogy csökkenni kezdett az abortuszok száma. A kérdés ugyanis a közélet és a társadalmi élet középpontjába került, az emberek rákényszerültek arra, hogy kialakítsák a saját álláspontjukat, mert még a baráti társaságok is erről vitatkoztak. Nemcsak a médiában, hanem saját családjukon belül is megrázó történeteket ismertek meg – például saját meg nem született testvéreikről, szüleik emiatt később érzett lelkiismeretfurdalásról. (A korábbi generációkban minden második nő megélt egy abortuszt élete folyamán.) A vitákkal teli években 20-30 százalékkal esett vissza a terhesség-megszakítások száma, és a folyamat kisebb átmeneti visszaeséssel a mai napig tart.  

Volt a magyar történelemnek ellenpéldája is: a kommunista diktatúra idején csaknem teljes tiltást vezettek be. Az eredmény? Kétezer alá csökkent a legális abortuszok száma. Csakhogy százezer felettire az illegálisan elvett magzatoké. 

Szerencsésebbnek látszik tehát, ha a társadalom nem korlátokat állít, hanem segítő környezettel támogatja a válsághelyzetbe kerülő párokat, hogy pusztán anyagi vagy más krízishelyzet miatt ne kelljen elvetetniük a magzatot. 

Ha ebből a szempontból ránézünk a magyar valóságra, akkor akár el is feketíthetjük a profilképünket. 1990 óta az emberek gondolkodása jelentősen változott ugyan, de vannak olyan társadalmi rétegek, csoportok, amelyeké nem, körükben alig csökkent vagy még nőtt is az abortuszok száma. A KSH terhességmegszakításokról szóló tanulmánya megmutatja, melyek azok a társadalmi csoportok, akikre egy új segítő mozgalmat alapozni lehetne. 

  •  A nyolc osztályt sem végzett nők körében 11-szer, az általános iskolát befejezettek között 7-szer gyakoribb volt az abortusz, mint a felsőfokú végzettségűek körében.
  • Az összes művi vetélés egyharmadát olyan nők kérik, akiknél a korábbi szülészeti esemény is egy abortusz volt, vagyis vélhetően fogamzásgátlás helyett használják a művi vetélést. 
  • Amíg korábban leggyakrabban kétgyermekes anyák szakíttatták meg a terhességüket, 2016-ban első helyre a gyermektelen nők kerültek. 
  • A sokgyermekes nők az abortuszt használják a végső családnagyság kialakítására, az ötödik és többedik gyermeknél nemhogy csökkent volna, még nőtt is az érték.  
  • A visszaesés elsősorban az érett nők körére jellemző, a terhességmegszakítások kétharmadát 25 év alattiaknál végzik. 
  • Budapesten történt korábban a legtöbb abortusz, de ma már a főváros a sereghajtó, itt a legnagyobb a visszaesés. Hevesben és Szabolcsban is csökkenés figyelhető meg, de jóval kisebb mértékű, így ma ott végzik a legtöbb beavatkozást.

Ha az abortuszok számát jelentősen csökkenteni szeretnénk, akkor főként az alacsony iskolázottságúakra, a kelet-magyarországiakra, a gyermektelenekre és a nagycsaládosokra koncentrálva kellene segítő programokat kidolgozni, felhasználva az abortuszbizottságok adta lehetőséget. Minél több embert késztet az északír abortuszliberalizáció értelmes gondolatokra, annál nagyobb az esélye annak, hogy az éppen idén érintett 28 ezer család vagy egyedülálló nő valamelyikéhez is eljut ez a kérdés, és megfontoltabb döntést hoz, mint az északírekkel szolidáris mozgalom nélkül tenné.

 

Köszönjük Ambrus Máténak az északír belpolitikai helyzet megértéséhez nyújtott segítségét!

 

Nyitókép: abortuszt ellenző tüntető az északír parlament előtt 2019. október 21-én. Fotó: AFP/Paul Faith

Ez a cikk olvasóink támogatása nélkül nem készülhetett volna el. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Kategória: Nagytotál