Nyílt levél a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége vezetőjének

·2019.10.11

Tisztelt Makláry Ákos!

Ön néhány nappal ezelőtt a Népszava című napilap kérdésére így véleményezte a Borkai Zsolt és Wittinghoff Tamás polgármesterek cselekedetei nyomán kirobbant botrányokat:

„A választási kampány során nyilvánosságra hozott, a jelöltek magánéletét érintő, beazonosíthatatlan forrásból származó információk nem a választás tétjéről szólnak. Káros és romboló ezeket terjeszteni, a közvéleményt ilyen módon sokkolni. A közelgő választásra megjelentetett nyilatkozatunkban megfogalmazottak szerint kiemelkedően fontosnak tekintjük a jelöltek politikai tevékenysége esetében a keresztény erkölcsiség, a közbeszéd tisztasága, az élet- és környezetvédelem iránti felelős elköteleződést.”

Fenti sorait felháborítónak és keresztény emberhez méltatlannak tartjuk.

A botrányok sokkhatásáért a sajtót felelőssé tenni olyan, mint betörés után az üvöltő riasztót hibáztatni: veszedelmes tévedés. A trágárkodó őszödi beszéd talán eléggé sokkolta a közvéleményt 13 évvel ezelőtt – mégsem állt ki épeszű ember oktatni a sajtót, hogy közlése „káros és romboló”. Sokkolnak a kispesti kokainbotrány képsorai is, melyek a kormánypárti sajtóban jöttek fel, és aztán körbefutottak a kritikus médián is. Talán hiba volt? Ha a kérdés az, hogy lehet-e kifogásolnivalót találni az újságírók mostani munkájában, akkor a válasz az, hogy nyilván lehet. Címlapokon tudósítani például, hogy éppen melyik pornószájton jelentek meg a Borkai-videók, tagadhatatlanul etikátlan.

De a lényeg nem ez.

A lényeg mindenekelőtt az, hogy nem hazudhatjuk sem magunknak, sem a közösségeinknek, hogy a sajtóban tárgyalt botrányok magánéleti ügyek, és így nem tartoznak az újságolvasó választópolgárokra sem. Nem hazudhatjuk, mert az a közhatalmat gyakorló személy, aki alkalmat ad ilyen felvételek készítésére, nemcsak morálisan semmiül meg, de zsarolhatóvá is teszi magát. És aki zsarolható, az alkalmatlan közhatalom gyakorlására.

Ugyanennyire lényeges pont – ám Ön keresztény emberként elmulasztotta szóvá tenni –, hogy az egyik érintett városvezető, a nevében a kereszténységet viselő párt jelöltje megsértett a tízparancsolatból legalább kettőt, elkövetett a főbűnökből minimum egyet. Konkrétan fogalmazva: a magát a kampányban családapaként hirdető, a keresztény Magyarországgal kampányoló Borkai Zsolt titokban prostituáltakkal csalta meg a feleségét, majd amikor lebukása után alkalmat kapott önmaga megszaggatására, makogva annyit bírt felolvasni az elé tett papírból: „szeretnék elnézést kérni”.

Végül nem lehet(ne) szó nélkül elmenni amellett sem, hogy a magyar nyilvánosságban példátlan home pornó-botrány kontextusa minden elemében a legalávalóbb maffiatörténetekre emlékeztet: együtt mulat politikus és neki lekötelezett, sőt a családját részben anyagi függésben tartó üzletember a luxusjachton, ahol az alkohol és a prostituáltak mennyiségének csak a képzelet szab határt. Vulgariter: ha az állami kaszinókoncesszión hízó helyi oligarcha együtt kurvázik a polgármesterrel, az nem az a fajta magánügy, ahol az értékalapon gondolkodó választópolgárnak szemérmesen félre kellene néznie.

Tisztelt Elnök Úr!

Ön a fenti közleményében nem találta említésre méltónak, hogy a „keresztény szabadság” pártjai nem vonták meg azon nyomban a bizalmukat egy minden moralitásában megsemmisült, épkézláb bocsánatkérésre is alkalmatlan embertől. Önnek kizárólag a sajtó felé volt kritikája. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy a kampány-frontvonalhoz picivel közelebb mozgó Tarlós István csütörtökre eljutott annak kimondásáig, hogy Borkai méltatlanná vált a tisztségére.)

Elnök úr talán hallott róla, hogy a cserkészek vezetőképzőjében 15-16 éveseknek azt tanítják: „a vezetés elsősorban példa”. (Ha már itt tartunk, ugyanitt a másik fő szabály: „a vezetők esznek utoljára”.) Ha ezt fél lábbal még a gyermeklétben álló fiúk és lányok fel tudják fogni, akkor a közhatalmat gyakorló felnőtt embereknek is fel kell tudni fogni.

A „keresztény értelmiség” szimbolikus szószólójáról nem is beszélve.

Tisztelettel,

Borbás Barna

Válasz Online

Kategória: Induló