Szúnyogcsődör őrjárata: százak kerültek kórházba, új eszköz kell a vérszívók ellen

·2019.07.31

A nyár eleji extrém szúnyoghelyzet az erdő- és vízközelben, sőt egyszerű kertes házban élő polgárok százezreit piszkálta fel: valamit kezdeni kell a hazai vérszívóirtással. A Magyar Tudományos Akadémia és a „Szúnyogcsődör”, egy dunaföldvári egykori pincér is a nyugati gyérítési módszer bevezetéséért küzd. A katasztrófavédelem egyelőre ellenáll, de az éghajlatváltozás kikényszeríti a módszerváltást: tavaly több mint kétszáz, szúnyog által terjesztett, nyugat-nílusi láz okozta kórházi esetet jelentettek Magyarországról. Nem kis részben azért, mert kémiai úton csak kifejlett, már csípős rovarokat lehet gyéríteni, azok pedig még a petéiknek is átadják a fertőzést. A megoldás a vérszívók kifejlődését gátló biológiai módszer tömeges alkalmazása lenne. Rendkívüli idők, amikor egy vendéglátós is lehet a tudomány úttörője, és egy tízéves gyerek is felfedező. A Szúnyogcsődör harcba indul, és mi is vele.

Ha valamikor, ezen a nyáron könnyű átélni, mit érzett Kőszegi Dániel, amikor megértette, hogy apósa halászcsárdájának forgalma nemcsak attól függ, eltalálták-e a paprika és a hagyma arányát a halászlében, hanem attól is, mennyi a szúnyog. A vendégeknek eszük ágában sincs az alkonyati Dunában gyönyörködni, ha közben folyton csapkodniuk kell a csípős rovarokat. Megoldást keresett, beszerzett egy használt szúnyogirtógépet, és a melegködképző generátorral háborúba kezdett a vérszívók ellen. A barátai mulattak rajta, hogy a gyerekkorából rajta maradt Szúnyogcsődör csúfnévvel éppen ő kezd irtásba. Ahogy belevetette magát a szakirodalomba, megértette a becenevében rejlő nyelvi humort:

a nagyon vékony, izgága, idegesítő fiúkat nevezik szúnyogcsődörnek, pedig a valódi szúnyogcsődörök, vagyis a rovarok hímjei békés nektárpusztítók. A szúnyogkancák kóstolgatják esténként a halvacsorára vágyókat.

Kőszegi rövidesen szembe találta magát a nagy szúnyogdilemmával: egyik alkalommal sikerült a rovarok likvidálása (vagy ahogy ő mondja, gyérítése), másik alkalommal mindent ugyanúgy csinált – pontosan adagolta a mérget és a porítására használt gázolajat, a gépet is jól állította be – mégis ugyanannyi rovar lepte el a vendégeket, vagy még több.

Kőszegi ekkor már nem volt tipikus szúnyogcsődör alkat: előbb kézilabdázással, majd a paksi ökölvívócsapat tagjaként bokszolással épített magára izmokat, de azt mondja, van azért némi hasonlóság közte és a szúnyogok között. Például a szívósság, a kitartás, hogy ő aztán nem szereti feladni. Akárcsak az érzéstelenítő és véralvadásgátló használatát évmilliók alatt tökéletesítő, gyakran észrevétlenül csípő rovarok. Elvégezte az egészségügyi gázmesteri képzést, válaszokat azonban nem kapott a kérdéseire, hiába lett immár okleveles szúnyoggyérítő.

A permetfelhő egyszer likvidálta a támadó sereget, másszor meg nem.

Persze a kémiai szert csak a lakott területeken alkalmazzák, de vannak jól repülő szúnyogfajok, amelynek tagjai naponként egy kilométert is megtesznek, a gyötrőszúnyog pedig a felszálló légáramlatokon akár 10-15 kilométerre is elsiklik. Ha a vegyszertől el is pusztult hát a helyi szúnyoghadsereg, jött az utánpótlás. A tananyagban volt egy mondat, amely a biológiai szúnyogirtásról szólt, Kőszegi ráguglizott, és ez fordulatot hozott az életébe.

Ráguglizott, mi ez

Kiderült, hogy

az a fajta idegmérges védekezés, ami Magyarországon olyan elterjedt, Nyugaton, de még a fejlődő világban is egyre ritkább.

Főként akkor alkalmazzák, ha nem sikerül tökéletesen a biológiai irtás. Egyébként viszont nem mérget használnak, hanem egy talajlakó baktérium által termelt fehérjét. A módszer felfedezése a magyar származású Joel Margalith nevéhez köthető. A haláltábort túlélő délvidéki fiú a második világháború után Izraelben telepedett le, ahol a szúnyogok léte vagy nem léte nem kényelmi, turisztikai szempontok alapján fontos – mint nálunk volt a malária legyőzése után néhány évtizedig –, hanem igazi veszedelem. Mert a csípős rovarok ott gyógyíthatatlan, akár 50-70 százalékos halálozási aránnyal járó fertőzések terjesztői. Az izraeliek azzal találták szembe magukat, amivel a kémiai irtást szorgalmazók azóta is: a mérgek a méheket és más beporzó rovarokat, sőt vízbe kerülve a halakat, békákat is elpusztíthatják, másrészt egyre több kell belőlük, mert a szúnyog nagy túlélő. A dózis emelésekor rendre kiderül, hogy az ártalmatlannak hirdetett szerek bizony rákot okoznak, és sorban tiltják be őket. Margalith ezért társaival a biológiai védekezés módját, vagyis a szúnyogok természetes ellenségeit kereste. Persze kézenfekvő lenne, hogy a rovarevő madarakat említsük, de Kőszegi Dániel szemléletes példát hoz, miért nem lehetséges ez: nincs olyan madár, amelyik egy árvizes, esős tavasz – mint az idei – esetén nem három, hanem százhúsz tojást rakna, és egy héten, tíz napon belül mindet ki is keltené, mert éppen jó a kapás szúnyogból.

Az ötlet ezért az volt, hogy ne a kifejlett rovarok, hanem a lárvák természetes ellenségeit kutassák. Így fedezték fel egy pocsolyában elpusztult lárvák szervezetében az azóta is használt talajlakó baktériumot.

Kőszegi Dániel mutatja is, hogyan kell ezt elképzelni. Amíg a lepkegyűjtők szimbóluma a lepkeháló, addig a modern szúnyogászoké egy merítőedény, és nem is valami hightech fajta. Szúnyogcsődöré például egy piros bádogbögre, amire házilagosan egy háromméteres nyelet szereltek (nyitóképünkön). Nagyot kell meríteni vele valamely pangó vízből, és az ember nem hisz a szemének,

kukacszerűségek nyüzsögnek – de százszámra! – a sárgás színű vízben. S ahogy a hernyókból a lepkék, úgy lesznek a vízben fickáncozó lárvákból szúnyogok.

Kivéve, ha az izraeli felfedezésből származó készítményből – sajnos nálunk a gazdaboltokban nem kapható – egy darabot belepottyant a vízbe, mert az megbetegíti a szúnyogokat, és néhány órán, de legkésőbb egy napon belül kinyúvasztja csaknem az összeset. Szúnyogcsődör erre a Németországban tökéletesített és széles körben alkalmazott eljárásra bukkant rá. Persze nem egyedül, mert a Dunaföldvár és környéke testvértelepüléseiről érkező küldöttségek is azt magyarázták a polgármestereknek, hogy a XXI. században nem normális, hogy megeszik őket a szúnyogok.

Bevetés előtt

Bár sem szent megszállottnak, sem köldöknézőnek, sem fanatikus zöldnek nem lehet nevezni, Kőszegi Dániel a biológiai irtás mozgalmára lett, mert rájött, hogy ez így nem maradhat, ez a jövő, és üzleti lehetőség is van benne. Ő aztán nem az a fajta természetvédő, aki hallani sem akar kémiai szerekről, hiszen ma már gázmesterségből él, és a vállalkozása minden kártevőt azzal irt, amit a leghatásosabbnak tart. A találkozásunkra napelemmel tölthető elektromos autóval érkezik, de semmi baja azzal, hogy a telephelyén nagy üzemanyag-fogyasztású terepjárók vagy kétéltűek várakoznak bevetésre. Célhoz az eszközt – ezt vallja.

Kőszegi azután lett  gyakori médiaszereplő, hogy

tavaly a Magyar Tudományos Akadémia nyílt levéllel kereste meg a szúnyoggyérítésben érintett állami szervezeteket, hogy a kémiai helyett nálunk is át kellene végre állni a biológiai irtásra.

A Szúnyogcsődör ugyanis előbb az éttermük környékén próbálta ki a biológiai módszert, amit kis arányban a katasztrófavédelem is alkalmaz, majd bevetette magát az ártéri erdőkbe.

Innentől pedig visszatérhetett gyerekkori álmához, a kommandóssághoz. A szúnyogirtáshoz először pilótaként deríti fel a terepet, majd az ártéri dzsungelbe vastag katonai terepruhában, esetenként mellig érő gumicsizmában vagy kétéltű járműre szerelt „szúnyogágyúval” hatol be, esetleg moszkítóhálós sapkában, macsétával a kézben vág utat a sásba, nádba, bozótba, és közben állja a több ezer apró vérszívó rohamát.

A biológiai módszernek ez a hátulütője: míg a kémiainál egyszerűen repülőről, helikopterről vagy a földről kipermetezik a szert a már kifejlett rovarok élőhelyére, addig a biológiainál a lárvákat a legeldugottabb helyeken kell megtalálni.

S bár a katasztrófavédelem egyetért a Magyar Tudományos Akadémia véleményével, amely szerint növelni kell a szúnyoggyérítésben alkalmazott biológiai módszer részarányát, ezt leginkább átlagos csapadékviszonyok mellett tartják jó hatásfokú kezelésnek. „Esős időszakokat követően, vagy árvízi helyzetek után nagy számban, sok esetben elaprózott, nehezen vagy egyáltalán nem kezelhető lárvatenyészőhelyek jönnek létre. Az idei hazai helyzet pontosan ilyen. A rendkívül csapadékos május miatt árhullám vonult le a folyóinkon, milliószámra keletkeztek pocsolyák olyan területeken, amelyek nemhogy járművel, gyalog sem közelíthetőek meg” –  közölték lapunkkal. Vagyis a biológiai főmódszerként szerintük éppen invázióveszély esetén nem alkalmazható. Pedig Nyugat-Európában éppen akkor vetik be.

Felderítés

A szúnyogok tényleg komoly ellenfelek. Kőszegi szerint nem véletlen, hogy már a dinoszauruszokat is csipkedték, és még mindig itt vannak. De persze ő sem nem biológus, sem nem ökológus, ezért átadjuk a szót az MTA vácrátóti Ökológiai és Botanikai Intézet dipterologusának (szúnyogkutatójának) Soltész Zoltánnak. Ő is megerősíti, hogy a mintegy 50 hazánkban őshonos csípőszúnyogfaj biológiailag elképesztően sokszínű, ám alapvetően növényi nedveket fogyasztanak, elsősorban nektárt, a nősténynek többnyire csak a tojásrakáshoz van szüksége az emberi vérre. (Mi eddig azt hittük, a szúnyog petét rak. Tévedtünk.) A kutató azzal képeszt el, hogy

nemcsak vízbe, hanem talajra tojó szúnyogfajok is léteznek, és történetünk szempontjából is ez utóbbiak a fontosak.

A szárazra tojó fajok a kivárásra játszanak, tojásaik csak akkor fognak kikelni, ha tartósan víz borítja őket, és a megfelelő hőmérsékleti feltételek is biztosítottak. Vagyis a tavaszi nagy esők és árhullám után az is lehet, hogy tavalyi tojások keltek ki, és az idei invázió utódjai meg talán csak jövőre vagy azután.

A biológiai hadviselőnek tudnia kell, hol vannak az ellenség utánpótlásvonalai, azok a mélyen fekvő pontok, ahol egy nagy eső vagy árhullám után egy-két hétre megáll a víz. Kopolyatérkép – ilyeneket készítenek a biológiai módszer hívei, pedig korábban talán azt sem tudták, mi az a kopolya, eszik-e vagy isszák. Kőszegi Dániel komoly ember, nem neveti el magát akkor sem, amikor azt mondja, hogy mindkettő. A juhászok, halászok által vájt gödrök egyszerre szolgáltak az ártéri legeltetés során itatóként, és az ár visszavonulása után halcsapdaként, csak ki kellett szedni belőlük a bennük ragadt halakat. A kopolyák ideális szúnyogkeltetők. A Szúnyogcsődör a dunai önkormányzatok anyagi támogatásával, rengeteg segítővel mintegy 80 kilométer hosszan elkészítette a a folyó hullámterének GPS-es térképét, amin az elöntött lapályos rétek, vizes árkok, pocséták, tehát az átmenetileg megmaradó állóvizek helye szerepel. Ám, hogy végül melyikből lesz szúnyogbölcső, az a vízállás magasságától függ, vagyis attól, hogy az ártér mekkora részét önti el a Duna, hol kell meghúzni a védekezés vonalát.

Innentől villámháború kezdődik, mert a víz visszavonulása után a szúnyog csak néhány napig marad lárva- és bábállapotban. A kirepült imágó, a vérszívó rovar ellen már nem lehet biológiai módszerrel védekezni.

A világon mindenütt alkalmaznak emiatt kémiai módszert is.

A szúnyogfronton pedig helyzet van. Garamszegi László Zsolt, az ökológiai kutatóintézet vezetője szerint az enyhe telek miatt a tojásokból és akár a kifejlett rovarokból is több egyed telel át, fokozatosan korábbra tolódik az az időszak, amikor a hőmérsékleti feltételek már kedvezőek a rovarok fejlődéséhez. (Magyarán már tavasszal is vannak szúnyogok.) Emiatt bizonyos fajokból több generáció kel ki egy szezon alatt.

A malária felszámolása óta, közel hatvan évig a szúnyogok csak idegesítettek minket, de nem ártottak. A helyzet a szúnyogok kivételes globalizációs alkalmazkodóképességével változott meg. Azzal, hogy meglátták az autóiparban rejlő kivételes lehetőségeket. A fekete-fehér csíkjairól, fehér gyűrűs lábáról az őshonos magyar szúnyogfajoktól nagyító alatt viszonylag könnyen megkülönböztethető ázsiai tigrisszúnyog belerakja a tojásait az autógumikba, amiket konténerekben szállítanak Európába, és a kedvező pillanatban felreppen a kifejlett utód.

Vérrel teli ázsiai tigrisszúnyog. Fotó: CDC/BSIP

A tigrisszúnyog elég közönséges faj Ázsiában, mármint abban az értelemben, hogy sok van belőle. Egyébként viszont a világ legveszélyesebb állatfaja:

amíg a cápafajok évente tíz ember életét oltják ki a földön, addig a tigrisszúnyogok hétszázezer haláláért felelősek.

Persze nem közvetlenül a csípésbe halnak bele, hanem a rovar nyálával bevitt kórokozók által terjesztett betegségekbe. Ez a szúnyog ugyanis nemcsak embereket, hanem háziállatokat és madarakat is kóstolgat, és közvetíti a bennük levő kórokozókat. A jelenség kisebb sokkot akkor okozott, amikor Olaszországban 2007-ben chikungunya-láz tört ki, Franciaországban és Horvátországban pedig 2010-ben dengue-láz, olyan betegségek, amelyek gyerekkorunkban csak dzsungelközegben fordultak elő.

Immár európai szúnyogfigyelő hálózat is van, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) üzemelteti, és az MTA szerint Magyarországnak is több figyelmet kellene erre fordítania, mert túl kevés a szúnyogokat vizsgáló szakember. Tavaly nem volt szúnyogos év, Magyarországon mégis 225 nyugat-nílusi lázzal megfertőzött személyt jelentettek. A Nébih az elmúlt másfél évben 462 ló mintáját vizsgálta meg, és 97 esetében, nagyjából minden ötödiknél igazolódott be a nyugat-nílusi láz okozta megbetegedés. A patásoknál védőoltást javasolnak, mert az esetek 20 százalékában az állat elhullásával ér véget a fertőzés. A vizsgált vadmadaraknál (a szúnyogok innen viszik át a fertőzést a lovakra és az emberre) 42-ből 14 volt vírushordozó.

Az akadémia ezért is jelezte tavaly, hogy

nemzeti összefogásra lenne szükség, még lárvaként kellene irtani a rovarokat, tömegessé tenni a „szúnyogászok” képzését, gyakrabban vizsgálni a szúnyogok által hordozott kórokozókat is. Több tudósra és több olyan elhivatott gyakorlati szakemberre lenne szükség, mint a Szúnyogcsődör.

Maroknyi tudós képtelen feltérképezni a természet gyors változásait. A tigrisszúnyog 1979-ben szállt partra Albániában, és már Németországig is eljutott. Az éghajlatváltozás miatt manapság megint bárkiből, egy gyermekből is lehet felfedező, csak egy mobiltelefon kell hozzá vagy egy üres gyógyszeres fiola, amivel lefotózza a furcsának talált szúnyogokat, vagy beleteszi az elhullott példányt és elküldi az Ökölógiai és Botanikai Intézet munkatársainak. A Szúnyogcsődörnél is ott vannak a csapdák, üvegbúrák alatt egy befőttesüvegből kelteti ki az imágókat, hogy utána a kutatók megvizsgálhassák őket.

Búra alatt kelnek ki az imágók

Közben arról faggat, én személy szerint hány szúnyogkeltetőt tartok fenn, és mit gondolok, évente hány százzal vagy ezerrel növelem a szúnyogpopulációt. Bár korábban úgy gondoltam, hogy nem az őrült mozgalmár típusába tartozik, hanem nagyon is racionális fickó, aki immár a Magyar Szúnyogirtók Országos Szövetségének elnökeként küzd egy Nyugaton sikeres módszer meghonosításáért. Most azért gyanakodva kezdem méregetni.

– Esővízgyűjtő hordó? Kerti tó? Kint felejtett kaspó? Talicska a hátsó kertben? Nem használt locsolókanna? Tartalék felmosóvödör az erkélyen? – sorolja a lehetőségeket.

Az ázsiai szúnyogfajták imádják az ilyen helyeket, bennem pedig tudatosodik, hogy a használaton kívüli, de kidobni sajnált sárga locsolókannámban valószínűleg évek óta nevelgetek egy saját szúnyogpopulációt. A Szúnyogcsődör másokat is rá akar döbbenteni erre, ezért szórólapokat osztogat, a közösségi oldalán, és rendezvényeken hívja fel a figyelmet a „háztáji szúnyogtartásra”.

Matricákat ragaszt a vízgyűjtő hordókra, hogy fedjék le őket az emberek egy gumipókkal odaerősített szúnyoghálóval, mert így nem kelnek ki ezerszámra onnan a szúnyogok. Hollandiában – ahova az ázsiai szerencsebambuszokkal érkeztek új fajok – jöttek rá, hogy a temetői vázák is ideális szúnyogkeltetők. A tisztiorvosi szolgálat nálunk is azt javasolja, ezt megakadályozandó apró kavicsokat tegyünk a vízbe és mindig öntsük ki a maradékot. Persze nem kell szúnyoghisztériában kitörnünk, mivel a fertőzéshez sok hatásnak kell egy időben érvényesülni. Idén például rengeteg szúnyog volt, de az ECDC egyetlen nyugat-nílusi vírussal fertőzött magyarról sem tud.

Nem hagy nyugodni a szám. Tavaly alig volt szúnyog, és 245 esetet regisztráltak, idén majdnem megettek bennünket, és egyet sem? Felhívom hát Kemenesi Gábort, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóintézetének biológusát. A szúnyogspecialista azt mondja, semmi gyanús nincs ebben, ez a normális. A nyugat-nílusi láz szezonális betegség, és még csak a nyár közepén tartunk. A kutatók Európában vadmadarakból kimutatták a vírust, és a szúnyogok már lovakra is átvitték.

Az emberekben szeptemberre, októberre alakul ki a betegség nagyobb számban, tavaly is így volt, a 245 ember ősszel került kórházba.

Nyár végére ugyanis a szúnyogok erősítést kapnak, mert a vírust nemcsak a kifejlett rovar hordozza, de a petéinek is átadja. Egy imágó mondjuk száz petének. Vírustöbbszörözés. Nem véletlen, hogy a racionális Nyugat a drágább, macerás biológiai módszert választja. Nincs szúnyog, nincs fertőzés.

Az ECDC fertőzési térképe

Miközben telefonálok, a Szúnyogcsődör útnak indítja az embereit, jelezve, hogy rengeteg dolga van, és elég határozottan körülírja azt is, hogy biztosan nem kísérhetem el az ártérbe, mert azt még harcedzett önkéntesei sem mindig bírják. Megrémülnék, ha mellőlem repülne fel a fácán, és vajon fel tudnék-e ugrani egy fára, ha véletlenül ránk támadna egy vaddisznó? Persze mellőlem repült már fel fácán, ő pedig még sosem mászott fára vadkan elől menekülve. De értem, fárasztja, hogy a nagy médiafigyelem ellenére a szúnyogfronton alig történik valami. Pedig a biológiai irtás olyan elterjedt a világban, hogy az Egészségügyi Világszervezet évek óta figyeli, nem szennyezi-e az erre a célra használt anyag az ivóvízforrásokat. (Szerencsére ennek nincs jele.) A madarászok pedig immár nem az idegméreg miatt ritkuló madárpopuláció miatt aggódnak, hanem azért, mert a biológiai módszer sikeressége miatt túl kevés a szúnyog, egy tanulmány szerint a madarak átlagos költési száma háromról kettőre esett vissza. Megszólaltak az árvaszúnyogvédők is, mivel a biológiai módszer ugyan nem árt a méheknek, legyeknek, de – bár ezt pontos dozírozás mellett a Szúnyogcsődör vitatja – a békés árvaszúnyogok lárváit ugyanúgy öli, mint a csípősekét.

Nincs jó hírünk az árvaszúnyogok számára: az egyre terjedő invazív szúnyogok miatt a biológiai irtás fontosabb, mint valaha. Viszont semmivel sem lett egyszerűbb. Kőszegi Dániel már felállt a kétéltű járművel a terepjáró utánfutójára, bekészítette a lárvamerítőt, a védőruhát, a moszkítóhálós sapkát és betöltötte a szúnyogsorozatvetőt. Őrjárat indul.

 

Fotók: Válasz Online

Ez a cikk olvasóink támogatása nélkül nem készülhetett volna el. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Kategória: riport