Sólyom László írása a Válasz Online indulására – Válasz Online
 

Sólyom László írása a Válasz Online indulására

Sólyom László
| 2018.12.10. | Köszöntő

Ez év júniusában – válságos pillanatban – azzal a hittel írtam a nyomtatott Heti Válasz leállása után a lap első, elektronikus számába, hogy nem a befejezés tanúja vagyok. A tulajdonos azonban hamarosan ellehetetlenítette azt a próbálkozást is.

Most mégis a folytatást köszönthetem. Igazi folytatást ígér a régi Heti Válasz hűséges szerkesztőgárdája. A hetilap jelentős bizalmi tőkét hagyott rájuk. Más tőkét nem – de ez a szabadság sokkal többet ér: a Válasz Online nem függ oligarcháktól és/vagy politikusoktól. A NER-en belül nem volt számára hely, s most akívül élni fog. A közönség, amely értékrendje alapján magáénak vallotta a Heti Választ, megvan.

A Heti Válasz többször megújult – azonban a körülmények ma egészen más formát kényszerítenek ki. Nagy találmány, hogy az interneten naponta egy-egy téma alapos bemutatását kínálják. Hol van tehát a helye a Válasz Online-nak a nagy hírportálok (amelyekkel képtelenség lenne versenyezni) és az elektronikusan is elérhető hagyományos hetilapok között? A kísérlet részleteit én sem látom – nem tudom, milyen anyag lesz ebben az első számban, vagy a következőkben. Nem köti a lapot a napi hír frissessége, de éltetheti a naponta megújuló meglepetés: miről szól ma a Válasz? És hogyan? A régi erények, az oknyomozás, a tárgyilagosság az aranyfedezet. Ebből a szempontból a „helyét” majd kiharcolja magának.

Van azonban a „helynek” egy másik, biztosabb értelme is. Az interneten valóban minden megtalálható, hiszen még a papírnál is türelmesebb: az autonómiának és az igényességnek is teret ad, menedéket nyújt. Keresés közben nemegyszer csodálkozva fedezek föl színvonalas oldalakat – nemcsak irodalomról vagy művészetekről, hanem más területetekről is, a tudományoktól szakmai kérdésekig. S lehet, hogy ezek szűkebb közönségükhöz szólnak, de üdítő, hogy mindig konkrétak, adott könyvet, szakmai témát mutatnak be, s minden megragadható, adatolt. Ezek nem a propaganda általánosításainak, igazolatlan állításainak, nem az „alternatív valóság” sulykolásának terei.

Ezek a független oldalak ma a szabadság kis körei. Jó társaság a Válasznak. Itt kell helytállnia a maga közérdekű és politikai arcélével. S most különösen áll, amit Kazinczy a nyelvújításról mondott: „Valami ezen igyekezetét segítheti, az neki mind szabad.”

Borítókép: Sebestyén László